Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-01 / 279. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 1., SZERDA 12 PROGRAMOK Szőke, vonzó, de nem buta michelle pfeiffer A nőiességet testesíti meg Hollywoodban Ötvenen túl is gyönyörű. Soha nem árulná el, ha mégis kés alá feküdne Körözött félpótkocsit húzott ka­mionjával hétfőn egy dunavarsányi férfi, akit 67-es úton Visz külterületén a Fonyó- di Rendőrkapitányság valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakemberei ellenőriztek. A közúti vizsgálat során kide­rült, hogy a félpótkocsin lévő rendszámot egy másik vontat­mányra adták ki és az ellenőr­zött pótkocsi - amelynek már lejárt a műszaki érvényessége - a Szigetszentmiklósi Rendőrka­pitányság körözte. Egyedi azo­nosító jel meghamisítása miatt indított eljárást a Fonyódi Rend­őrkapitányság és a pótkocsit le­foglalták. ■ Harsányi Miklós Orvosi vizsgálat után bevonták a jogsiját Az elsődleges adatok alapján a tilos jelzésen áthaladva nem adott elsőbbséget Nagyatádon az Aradi utca és a Bajcsy Zsiliszky utca kereszteződésében gépko­csijával az a Berzence felől érke­ző helybeli férfi, aki járművével nekiütközött egy az Aradi utca felől az zöldjelzésre elinduló Re­nault Twingo gépkocsinak. Az okozóval Szemben ittasság gya­núja merült fel, akitől elvették a jogosítványát. ■ H. M. Ma este a Callie és fia cí­mű kétrészes első részét vetítik az Ml-en. A har­minc éve készült tévé­filmben Michelle Pfeiffer egy közönséges és számí­tó feleséget alakít, na­gyon fiatalon. Tvr-hét „Ha kés alá feküdnék, soha nem árulnám el - készteti az arca és karcsú alakja fürkészé- sére rajongóit és ellenfeleit az ötvenen túli hollywoodi szí­nésznő. - Igaz, mivel rövidlátó vagyok, könnyebben veszem az öregedést.” Michelle Pfeiffer épp ezért nem bánta, ha a sok izgalmas és néha neurotikus, de mindig igéző nő megformá­lása után, ősöreg-ráncosra el­maszkírozott boszorkányként lépett színre a Csillagpor című mesés filmtörténetben. A szép­ség és fiatalság örök témáját járta körül a 2007-es Hajlakk című vígjáték. Michelle Pfeiffer képes bolondot csinálni magá­ból egy pazar mellékszerepben. A maga leánykáját patronálja ő, az egykori helyi szépségkirály­nő. A színésznőnek volt honnan merítenie a figura megformálá­sakor, hiszen 1978-ban maga is megyei szépségkirálynő volt. Hogy mégis hogyan lett sztár a vidéki kislányból? Aki vereke­dett az iskolaudvaron, lógott a tanításról? „Őszintén szólva a szüleim nem akarták elhinni, hogy rendes ember lesz belő­lem” - emlékszik. Hollywoodba menekült, ahol házasság és bizonyítás várta. 1981-ben férjhez ment Peter Hortonhoz, a sikeres producer­hez. Máris fölragyogott a szeren­csecsillaga. 1983-ban eljátszotta A1 Pacino kokainfüggő szeretőjét A sebhelyes arcú című Brian de Palma-filmben. Csak négy év kellett, és az Eastwicki boszorká­nyok után (partnerei: jack Ni- cholson, Cher, Susan Sarandon) a lábánál hevert a kritika. Egye­nesen Greta Garbóhoz és Lauren Bacallhoz hasonlították. „Meryl Streep vagy Dianne Wiest tény­Michelle és az Oscar CSAK A JELÖLÉSIG jutott el, de többször is. Oscar-díjra je­lölték a Veszedelmes viszo­nyokban nyújtott varázslatos alakításáért (Glenn Close és John Malkovich oldalán), valamint az Azok a csodála­tos Baker fiúk vonzó énekes­nőjének szerepéért. Sok kriti­kusa szerint mégis az 1993- as Batman film jelenti a kar­rierje csúcspontját A har­madik Oscar-jelölést a Szere­tet földjében eljátszott bu­tácska Jacquetine Kennedy utánzatáért érdemelte ki. lég szép - válaszolt szerényen - én inkább úgy nézek ki, mint egy kacsa.” A házassága nyolc évig tartott. Pár év múlva a barátai hozták össze Dávid A. Kelley producer­rel. „Másfél éven belül hirtelen volt férjem és voltak gyerekeim.” Persze ez még neki is csak úgy si­kerülhetett, hogy a nagyobbik gyereket örökbe fogadták, a közös fiuk most 16 éves. „Szerencsénk volt, hogy a karrierünk csúcs­pontján találkoztunk Daviddel - jelentette ki. - Korábban nem let­tem volna kész családot alapítani. A gyerekek kitárták előttem a vi­lágot. Nekik köszönhetem, hogy már nem esik nehezemre az em­berekkel való közlekedés”. Újra próbálkoztak a trükkös tolvajok egy asszonynál Kaposváron Nem járt szerencsével az a két jól öltözött személy, akik hétfőn a kaposvári Malom kör­nyékén szerettek volna bejutni egy idős hölgy otthonába - is­mertette a részleteket kedden a rendőrség. Bíró Gábor szóvivő közölte: azzal az ürüggyel pró­báltak bejutni, hogy 15 ezer fo­rintos tartozást akarnak meg­adni számára. Az idős házigaz­da - élve a gyanúval, mivel nem adott senkinek kölcsön - nem engedte be a gyanús személye­ket. ■ Harsányi M. Palacsintával és túróval erősített a fiatal betörő Miért kell tejföl és palacsinta a betöréshez? Ezen sokat töpreng­hettek a rendőrök... Tetten érték és elfogták a járőrök azt a 19 éves kaposvári fiatalem­bert, aki a megyeszékhelyen be­mászott egy telephelyre, meg­rongálta a riasztó berendezést, majd onnan rézkábeleket, opti­kai kábeleket és alumínium hul­ladékot akart ellopni. Az elfogott személy a betöréshez használa­tos eszközök helyett egy szatyor­ban túrót, tejfölt, és palacsintát vitt magával a helyszínre. Az, hogy mi volt a célja ezzel, talán sosem tudjuk meg... ■ H. M. Körözött félpótkocsit vontatott a kamionos-xKvr. '' j ^ kxub ^ “^^|||[^ TV 2 ...........Ml 7.. ~ M2 7.~,—"1PP. WWSAT3 ““BTOAW ^..........Bl SPEKTRUM............fii H 6.00 Autómánia (ism.) 6.25 Tények reggel 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 6.15 Egy kórház magánélete 6.00 Hattól nyolcig 6.00 Miből lesz a cserebogár? *0 6.25 Fókusz (ism.) © 7.00 Mokka 9.00 Önök kérték! (ism.) 9.00 Nemzetiségi magazin 7.05 A médium 8.00 Második esély © 7.10 A legyőzött *3 6.55 Reggeli 9.00 Stahl konyhája © 9.55 Nappali 9.55 Körzeti magazin 7.55 Gyilkos sorok 8.55 Újrakezdés © dinoszauruszok © H 9.05 Te vagy az életem © 9.10 Babapercek © 12.00 Híradó délben 10.45 Sorstársak 9.00 Egy kórház magánélete 10.00 Család-barát Tollas dinók Mg (argentin sorozat) 9.20 Telekvíz 12.15 Időjárás. Sporthírek 11.10 Szemünk fénye a gyermek (amerikai sorozat) 10.55 ízőrzők 8.15 Az ismeretlen Amazónia '££] 10.05 Top Shop 10.30 Teleshop 12.30 Kárpát expressz 11.30 Most a Buday! 10.05 Tuti giml 11.30 Kívánságkosár 9.15 Az emlékezet határai Q 12.00 Híradó 11.50 Álomhotel: Thaiföld © 12.55 Szomszédok © 12.00 Híróra 11.05 Stuart Little kisegér 14.00 Híradó 10.15 Jlmmy lerántja a leplet 12.15 Asztroshow (német kalandfilm, 2004) (magyar sorozat) 12.55 Záróra (német-am. vígj., 1999) 14.15 Kikötő - Friss 11.35 Leplezetlen jövő © ^ 13.30 Fél kettő © 13.25 Kvízló 13.35 Nemzetiségi magazinok 13.45 Szép otthonok, remek... 13.10 Monk-FIúgos nyomozó 14.30 Gyulafehérvártól Trianonig 12.40 Állati tumultus Jjj 14.20 112 - Életmentők © 14.50 Megamánia (ism.) © 14.35 Átjáró 14.05 Aranymetszés (amerikai krimisorozat) 15.15 A világörökség kincsei 13.15 Állati tumultus (német akciófilm-sorozat) 15.25 Rex felügyelő © 15.05 Thonet 14.55 Drága doktor úr! © 15.05 CSI - Miami helyszínelők 15.35 Tér-hatás (ismétlés) 13.50 Állati rekordok © M 15.20 Mindörökké szerelem © (osztrák-német krimisorozat) 16.00 Médiaguru (olasz vígjátéksor. - 52/12.) (amerikai krímisorozat) 16.05 Beszélő emlékházak 14.55 Kihalásra felkészülni! P (mexikói sorozat) Utána: Boszorkánykonyha 16.30 Híradó. Körzeti híradók 15.45 Színészpalánták © 16.00 A médium 16.40 Tálentum 16.00 A delflndíler © M 16.20 A szerelem rabjai © 16.30 Marina © 16.55 Teadélután 16.45 Bűvölet © 17.00 Feleségcsere Vörösmarty Mihály 16.55 Meteorok, dinók, 'KJ (argentin sorozat) 17.30 Árva angyal © 17.35 A Sllla királyság ékköve 17.10 Magyar válogatott 18.00 Egy kapcsolat szabályai 17.15 Térkép mamutok Q 17.20 Vacsoracsata © (mexikói románt, sorozat) (koreai sorozat-62/25.)© 18.10 Átjáró (am. vígjátéksorozat) 18.00 Híradó A Nagy-tavak 18.30 Híradó 18.30 Tények 18.40 McLeod lányai © 18.35 Esti mese © 18.55 A dadus 18.35 Mese 18.05 Az Ismeretlen Amazónia Esti kiadás 19.05 A 40 milliós játszma © (ausztrál sorozat-22/22.) 19.00 Életcéiok-hitvallások (amerikai vígjátéksorozat) 19.00 Újrakezdés © 19.15 Jlmmy világot lát 19.05 ValóVilág © Utána: 19.30 Híradó este 19.05 Thérese nővér.com © 20.00 Jó barátok (olaszsorozat-163-164.) 20.25 Tiszta tudomány „ _ | Valóságshow (élő adás) Skandinávlottó-sorsolás 19.55 Sporthírek. Időjárás (francia krimisor. - 32/5.) (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Híradó (dokumentumfilm-sorozat) W 20.10 Fókusz© 20.10 Aktív© 20.05 Rózsaágy © 20.00 Híradó. Sport 20.30 CSI - Miami helyszínelők 20.15 Közbeszéd 21.30 Megacunami © Közszolgálati magazin 20.45 Jóban Rosszban © (ausztrál sorozat-6/1.) 20.30 Dublini doktorok © (amerikai krimisorozat) 20.40 Török kezdőknek © Egy elszánt kutatócsoport át­» 20.40 Barátok közt © (magyar 21.20 Doktor House © Egyvasatsem! (ír sorozat-56/8.) 21.30 Született detektívek (német-török sorozat) kutatja az ausztráliai konti­H sorozat) Közben: Hírek 22.20 Született feleségek © 21.05 Az este 21.20 Utolsó idők© (amerikai krimisorozat) 21.10 Vörösmarty Mihály: nenst a megacunami forrása 21.20 Szupermozi - Leslie (amerikai vígjátéksorozat) 21.35 Calile és fia © (magyar tévéfilm, 2008) 22.30 Esküdt ellenségek Csongor és Tünde után. Nielsen emlékére! Közben: Kenósorsolás (amerikai film, 1981-2/1.) Fsz.: Kádas József, Vass Teréz - Bűnös szándék Színjáték 5 felvonásban, 22.35 On the Spot © Drágám, add az életed! Utána: Aktív© Esz.: Lindsay Wagner 22.55 Záróra (amerikai krimisorozat) 2 részben A helyszín: Mauritánia | 22.50 ValóVilág 23.25 Megamánia © 22.50 Múlt-kor © 23.45 Optika 23.30 Nyomtalanul 23.30 Sport 23.40 Az ember és a Fők) p Valóságshow 23.55 Szellemekkel suttogó ® 23.20 Prizma 0.10 Médiaguru (amerikai krimisorozat) 23.35 Váltó Anyaföld © p£| 23.15 Zuhanórepülés (ámerikai misztikus sorozat) 23.35 Hírek 0.35 McLeod lányai © 0.25 Született detektívek 23.50 Halálos sodrás © 0.50 A Birodalom peremén © ^ 01.35 Egy call girl 0.45 Tények este 23.40 Sporthírek 1.20 A Silla királyság ékköve (amerikai krimisorozat, ism.) (amerikai film, 1997) 95' 1.55 Katasztrófák titkos 1.15 EzoTv 23.50 Ma reggel (ismétlés) (koreai sorozat-62/25.)© 1.25 Esküdt ellenségek Fsz.: Richard Chamberlain anatómiája 'KJ naplója 2.10 Fűre tépni szabad © 1.40 Akiket bivalyok 2.20 Callie és fia © - Bűnös szándék 1.25 Kikötő - Friss (ism.) Forgószelek 02.00 Reflektort (am. vígjáték, 2001) 86' visznek a-mennybe © (amerikai film, 1981-2/1.) (amerikai krimisorozat, ism.) 1.45 Híradó (ismétlés) 2.50 Kaland a köbön £ “Bi ATV " “Bi hálózat" ‘ "Bi EUROSPORT ""'UH! SPORTI ""Bi HBO"" “BI DISCOVEHY Q-N 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Külön- 11.55Híradó. 12.10 Közvetlen ajánlat. 13.50 17.00 A polgármester. 1730 Grand prix. 830Extrémsportok845Eurogólok9.00Síug- 11.00 Angol labdarúgás. 1330 Ökölvívás. 68ŰAtökéletestiükk730Dalokismerkedés- 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan v kiadás. 16.05 ősök tere. 16.30 Paletta. Pénzözön. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turiz- 18.00 Tabu Tv. 1830 Tűzoltók (ausztrál so- rás 10.00 Eurogólok 1030 Labdarúgás 11.45 16.00 Arany pillanatok. 16.15 Asztalitenisz- hez 8.55 Felvétel indul! 9.25 Könnyes leves készült? 16.00 Halálos fogás. 17.00 Amcsi jS 17.00 Híradó. Sport. 1730 Iskolapélda, mus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó, rozat). 1930Fesztiválsoroló. 20.00Léptünk Síugrás 12.45 Asztalitenisz 14.00 Eurogólok magazin. 16.45Sztátiesen. 17.00IFBBtest- 11.0562.Emmy-dí)-átadásl3.10Adönt6sza- motorok. 18.00 A túlélés törvényei. 19.00 S 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. Sport. 20.05 Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 A tét koppan ódon köveken... 2035 Hírháió. 1430Labdarúgás 1500 Síugrás 1600Sílövő- építő- ás fitnesz-vb. 17.30 Mai helyzet 17.45 vázát 1505G-Fotce-Rágcsávókl635Tiz el- Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 20.30 jfi Rájátszás.21.00Hfradó21.2130Lapzárta. 21.45 Vílághíradó. 2135 Híradó. 22.05 Ha- 21O0Aküzdetemtörvénye(amenkaiakció- vk 17.45 Síugró-vk 18.45 Eurogólok 1855Asz- Női kosárlabda. 20.00 Férfi vízilabda. TEVA- veszett év 1820 Egy szexista mizantróp esete Amerika kapuja. 21.30 Túlélőpárbaj. 2230 B3 22.05 Negyedik. 22.30 BBC Click. 23.05 zai turizmus. 22.55 Késő esd híradó. 23.05 film, 1992). 23.00 Albino-A hidegvérű bér- talitenisz 21.00 Eurogólok 21.40 Lovaglás VasasUniqa-Kotor.21.45Póker. 23.45 Ma- a háláltál 19.50 A csajok háborúja 2120 X- A túlélés törvényei. 2330 4*4 versenyláz. W BBC-világtíradó. 2330 Iskolapélda 700-as klub. 23.55 Késő esti híradó gyilkos (amerikai akciófilm, 1994 ) 22.40 Riders Club 0.45 Sílövészet gyár labdarúgás. Újpest-Kaposvár mén kezdetek 23.10 Különleges osztag 030 Amerika határain sÖM^'n~;B| KAPÓS TV ........' IHW BOGLÁR Tv".........IMÉ 91,2 és SS.o'n”Jo7BH ME2PETOFI'Sio iil MR1 KOSSOTH^AtiíoBfi KA POSVÁRON 08.00 Képújság 17.00 A polgármester-port- Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 16.00 órától óránként Marcali Híradó 19.00 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 6.00 Óránként Hírek, időjárás 603 Zene éb- Óránként Hírek, időjárás600180 perc 9.00 18.00 Híradó 1830 Hozam - gazdasági ma- résorozat 1730 Korzó ismétlés 18.40 Pálya- hirdetésekkel, közérdekű információkkal Marcali Híradó 19.15 Heti sport ism. 2035 csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, redéshez: 630 Hírpercek. Félóránként hírek Napközben 11.05 Ahely 1130Vendégaház­gazin 19.00 Híradó 1930 Miért-napi aktuá- választási magazin-TáncsicsMíhályGimná- 19.00 Boglárt krónikákanchiv (válogatásazel- HírTiáló - az ország híreivel 21.00 A küzdelem közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- 9.02 Sporthírek 10.03Zenemunkához 11.02, nál 12.30 Ütköző 13.04 Rádiószínház 1330 MJ lis műsor 2030 Híradó 23.000130 A napi ziuml9.00Kapospont-aKaposTelevízióhír- múlt4évanyagából)20.00Pódium-atehet- törvénye-am. akciófilm 23.00 Albínó-A hi- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefogta- Areformátusegyházfélórája 14.05 Arcvonás­w műsor ismétlése 01.30 Képújság műsora ismétlés 1920 Kapós Sport 19.30 ségekszínpada20.30Melanzs-közéledma- degvénű bérgyikos - olasz akciófilm 01.00 tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene ok 14.35Tér-idő 15.15 Közelről 15.15 Kihívás Géniusz-kulturális magazinműsor20.00 Ka- gazin 21.20 Ismétlések reggelig Sztárok a konyhában 01.30 Hírháió foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 18.03 Zene olvasáshoz 19.02: 15.23 Zöldövezet 15.45 Hétköznapi tudo­P£ VIDÉKEN pospont-a Kapós Televízió hírműsora ismét- ......................11 ....................................111 "........................................................................... Sporthírek-Rövid összefoglalók, hírek a na- mány 18.03 Ütköző 1830 Határok nélkül 19 .00 Miért-napi aktuális műsor 19.30 Hír- lés20.20KaposSportismétlés2030Hírtiá- SUPRA TV...........................B® SIÖ TV.......................................jtoMK CSURGÓ TV.....................WHi pi eseményekről 20.00 Hírek, időjárás és köz- 19.05 Sport 19.52 Mese 20.06 Rádiószínház ad ó 20.00 Padlógáz - autósmagazin 2030 ló 21.00 A küzdelem törvénye-am. akciófilm 19.00 Bogiári krónikák archív 20.00 Pódium- 16.30 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 HálózatTv 19.00 Csurgói Hírmagazin is- lekedés 22.00 Kultúifitnesz 23.00 Netidők 2030Kultúrkör21.04Anaptörténetei2225 Híradó 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Ka- a tehetségek színpada2030 Melanzs2120ls- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok métlés 20.30 Hírháló - az ország híreivel 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zenei vá- Esti beszélgetés 23,04 Arcvonások2334Tér­pospont. Kapós Sport métlések reggelig 21.00 Esti film 21.00 HálózatTv togatás idő 0.10 Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom