Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-26 / 275. szám
11 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. NOVEMBER 26., PÉNTEK PÁLYAVÁLASZTÁS Ötezer gyerek együtt örült Mosolygós arcok és öröm-plakátok lepték el a Toldi lakótelepi iskola auláját csütörtökön. A diákok Szalay Kriszta színésznő darabjának bemutatására készültek, amelyhez webkamerával, körkapcsolással csatlakoztak este. A GRAMP (Groups And Many People) című előadást a Budapesti Bábszínházban vitte színpadra a színésznő és egy magyar középiskolában játszódik, ahová egy űrlény érkezik. A történet azt mutatja meg, mennyire fontos az érzelmi összefogás. Szalay Kriszta is ezt akarta demonstrálni a gyerekdarabbal. A körkapcsolással közel ötezer fővárosi és vidéki gyerek énekelte együtt Demjén Ferenc: Sajtból van a Hold című dalát az előadás végén Új és régi szakmák a Somogyi T/SZK Baross Gábor Közép- és Szakiskolában 8. ggaftlytela-hflftHiitl 16, Itetevte KfflOM Malmiak KŐMŰVES * GÉP/ FORGÁCSOLÓ* HEGESZTŐ* GÁZFOGYASZTÓ BERENDEZÉS ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERE LŐ ÉPÜLETASZTALOS KAROSSZÉRIALAKATOS VÍZMÜKEZELŐ CSATORNAMŰ-KEZELŐ toBs&Lviam után ÉPÜLETCÉPÉSZ TECHNIKUS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI TECHNIKUS MŰSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS clvrthiizvii takkÉMÉt SjjHziAlxntAn KŐMŰVES • GÉPI FORGÁCSOLÓ• HEGESZTŐ* SZERSZÁMKÉSZÍTŐ* FESTŐ, MÁZOLÓ ÉS TAPÉTÁZÓ 10. viflálv chBWáróhts kínon szakmák FODRÁSZ FESTŐ, MÁZOLÓ ÉS TAPÉTÁZÓ ÁPOLÁSI ASSZISZTENS SZERSZÁMKÉSZÍTŐ* tóin: mdmcnycm la&rt szakkOzRciakalai évfolyam M«Y4l9izlbstó.si!«kma AUTÓSZERELŐ * ÍWtíIndíjja, támogatna szakmák (1 (>.000-30.000 FVh.Vuimiló) További információ az iskola honlapján található vagy az intézmény titkárságán kérhctól A KINIZSI PÁL Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium a 2011/2012-es tanévben az alábbi képzéseket ajánlja: Szakközépiskola (érettségi): •élelmiszeripari szakmacsoport -környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport Érettségire épülő szakképzés: •települési környezetvédelmi technikus ■környezetvédelmi méréstechnikus •élelmiszer-minősítő laboratóriumi technikus Szakiskola:-9-10. osztály élelmiszeripari szakmai alapozás, erre épülő szakképzés húsipari termékgyártó, pék, pék-cukrász, tejtermékgyártó szakmákban-húsipari termékgyártó szakmai képzés 16. életévet betöltött és 8, osztályt végzetteknek-pék-cukrász, pék, szakmai képzés 10. osztályt végzettének Felnőttoktatás: .. ..... , Kaposvár, Baross Gábor u. 19, •esti tagozat 9. vagy 10. osztályt végzetteknek C' ’ 17•nappali tagozat 10. osztályt végzett szakmunkásoknak ieieíon‘ ki évközti változásokról értesülhet a www.kinizsi-kap.sulinet.liu oldalon! Nosziopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 034167 £S3 7400. Kaposvár , Szent Imre u„2. f/'vt » (82) 420-526, 416-830 Fax:((82) 415-233 ?( AUTT/V )Í E-Mail: nTaji@Kgzga^,.ngk^ki h(i éves Ofl /| www.ngkszks.hu Intézmény vezetője: Keczeli László igazgató Pályaválasztási felelős, neve. Vég József ig.h. ________________________ 1 S S tr I 31 « Egyéb í3 -g Szakmacsoport alapozás oktatási jellemzők §i « 2 13 (a 13. évfolyamon) 10 ___Informatikai szakmacsoport____gazdasági informatikus 20 ■'*" I f, K0z0«d.M3l.2«mKSopon P*raUül^t“’ímV""' 40 '» + <Ni 2 ® S c Kereskedelem-marketing. üzleti külkereskedelmi ___________fi JL~ adminisztrációs szakmacsoport_______üzletkötő____ 50 ’ ________________________________ün"”"** ma gyar60 ■» «m német két Kereskedelem-marketing, üzleti külkereskedelmi * tanítási adminisztiácíós szakmacsoport üzletkötő __________ nyelvű _________________________________ Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Közoktatási Típusú Sportiskola a 2011/2012-es tanévben induló elsős osztályainkból kettőben emelt óraszámú testnevelés-képzést indít. Választható profilok: labdarúgás, atlétika, kosárlabda, úszás, vízilabda Szeretettel várjuk leendő első osztályos tanulóinkat és szüleiket: NYÍLT NAPUNKRA 2010. november 29. (hétfő) 8.00 Tájékoztató iskolánkról 8.55-10.30 Nyílt tanítási órák KARÁCSONYI JÁTSZÓHÁZUNKBA 2010. december 4. (szombat) 9.00-11.00 óráig. 7400 Kaposvár, Béke u.75. Tel.:82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM 2010. december 1-én 17 órakor felvételi tájékoztatót tart a jövő évi 9. évfolyam iránt érdeklődő diákok és szüleik számára az iskola éttermében. Kaposvár, Zárda u. 2. www.romaikat-kap.sulinet.hu Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium 7400 Kaposvár, Cseri út 6. Tel.: 82-320-749; 82-318-213 a 2011/2012-es tanévben az alábbi szakok indítását tervezi: Szakközépiskolában: érettségi vizsgára való felkészítés építészeti, faipari szakmacsoportban, valamint a labdarúgó osztályban. Érettségivel rendelkezők számára magasépítő vagy bútoripari technikusi képzés 112) éves. Szakiskolában: ■hagyományos képzés: 9-10. évfolyamra épülő (2+2 éves) szakképzés építészeti, faipari és épületgépészeti szakmáéban. Szakmával rendelkezők számára érettségire való felkészítés. ‘előrehozott (3 éves) szakképzés’, kőműves, ács-állványozó, festő,.bádogos, bútorasztalos, központífűtés-és csőhálózatszerelő, burkoló szakmákban. A képzések belső kódjai a www.kir.hu oldalon, valamint az iskola honlapján mvw.epitpipari-kap.sulinet.hu lévő felvételi tájékoztatóban is megtalálhatóak. Bővebb információ az iskola titkárságán kérhető. M Comeniuá wBSBa Gazdasági Szakközépükön w j Érettségizett fiatalokat várunk iskolarendszerű első fpF n, és második szakképzésre nappali és levelező tagozaton l V Felsőfokú szakképzések: Emelt szintű szakképzések: • Kereskedelmi szakmenedzser • Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó • Nemzetközi szállítmányozási technikus és logisztikai szakügyintéző • Családpedagógiai mentor A • Reklámszervező szakmenedzser • Emberi erőforrás ügyfélkapcsolati • Vendéglátó és idegenforgalmi szakügyintéző szakmenedzser . idegenvezető A Közép szintű szakképzések: * külkereskedelmi üzletkötő • Fittness-wellness asszisztens k * j-f oratórium, technikus • Közúti közledésüzemvitel-ellátó * Legiutas-kisérő __ • Légi közlekedésüzemvitel-ellátó * LoS|szhkai ügyintéző . Lovastúra-vezető * Munkaerőpiaci szervező, elemző A • Marketing- és reklámügyintéző k * ^rotoj<^ ügyintéző k • Repülőtéri földi kiszolgáló * Szociális segítő, gyermek- és • Sportedző k ifjúságvédelmi ügyintéző • Sportszervező, -menedzser k * Újságíró • Szállítmányozási ügyintéző * Utazásügyintéző A • Vám-, jövedéki- és termékdíj-ügyintéző A * Ügyviteli titkár A , , • Üzleti kommunikációs ügyfélkapcsolati leves képzések szakügyintéző • Diák igazolvány, árvaellátás, • Vadgazdálkodási technikus szakmai gyakorlati hely, kollégium, családi pótlék, diákmunka K||< V;} UTirf: \.• ' 'J3' £B3j • Tandíjmentes közép- és emelt- Székesfehérvár, Vértanú u. 22. szintű, valamint akkreditált Tel.: 22/500-033,034 • gazdasagi.comenius.hu felsőfokú szakképzések. e-mail: szakkozep@comenius.hu Tanulj nappali tagozaton, jMjó szaktanárokkal és szakemberekkel! ** ek JB) ÉBÉ Szerezz szakmai L; 7 La gyakorlatot I * a Balaton-parton! családi pótlék, árvaellátás, diákigazolvány, diákhitel. Többet szeretnél tudni Iskolánkról, \Zjy~------ ezekről a szakmákról1 DÉ L-BALATONI Keresd honlapunkat! lOEGENtOnOALMI-KÖZGAZOASÁGI kanniinl/atl Szakközépiskola és Kollégium VBiaSM oennunKCLl Zamárdi, Knézich u. 1. I Tel.: 84/345-001 I info@balatoniskola.hu I www.balatoniskola.hu Választható szakok a Georgikonon /fi-f IVlAP ALAPKÉPZÉSEK - BSC SZAKOK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK l| M B * I Turizmus-vendéglátás Agrárkereskedelmi menedzser-asszisztens I r v : V# j|Y| Állattenyésztő mérnök Gazdasági idegennyelvi menedzser (angol-német) !>? ■ r 1 j I" ^ Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Gyógynövény-és fűszernövény termesztő-és feldolgozó w j J cOÍíl ÉT Informatikus és szakigazgatási agrármérnök Hulladékgazdálkodási technológus r * " 0" Li U*'*1' Kertészmérnöki Informatikai statisztikus és gazdasági tervező *+ ,-ri/'O ll /• Környezetgazdálkodási agrármérnöki Ménesgazda rCCTFllLÉ^ ** * « Mezőgazdasági mérnöki Növénytermesztő és növényvédő technológus - “ v r KüRÍK Z • Növénytermesztő mérnök Ökológiai gazdálkodó 0 F C fc 1^ ^ Természetvédelmi mérnök Szőlész-borász szaktechnikus r\Oh www.georgikon.hu E,ie,Be“kal ____________________________ 10 ____________