Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-26 / 275. szám

Schmitt Pál államfő hivatalában fogadta Kovács Tamás jelenlegi, valamint Györgyi Kálmán és Polt Péter korábbi főügyészeket. Az ügyészség helyzetéről, feladatairól és a nemrég megváltozott jogállásukról volt szó. A jelenlegi főügyész mandátuma december közepén jár le. Schmitt ma nevezi meg jelöltjét HIRSAV Hónapokig tarthat a halottak felkutatása új-zélandon hetekig, de akár hónapokig is eltarthat, amíg felkutatják a beomlott bányában a szerencsétlenül járt vájárok holttestét. A mélyben 29 bányász re­kedt, a hatóságok szerint nincs remény arra, hogy túlélőket találjanak. A men­tést akadályozza a metán és más robbanékony gázok magas koncentrációja a bá­nyában. „Öljétek meg őket”- megtorlás bárdokkal jogerősen összesen 73,5 év szabadságvesztést szab­tak ki tegnap Szegeden egy 12 fős társaságra, akik 2008. október 24-én bozót­vágó késekkel és bárdokkal felszerelkezve támadtak rá egy hetényegyházi szórako­zóhely vendégeire egy ösz- szeszólalkozás után. A tá­madásban négyen súlyo­san, közülük ketten életve­szélyesen megsérültek. Rogán a közmédiáról: Párhuzamosság nélkül „NE legyen párhuzamos tar­talom-előállítás a közmédia tartalom-előállításában” - hangoztatta törvényjavasla­táról Rogán Antal. A fi- deszes honatya szerint így közpénzt lehet megspórol­ni, de az MTI anyagaira épített egységes hírgyártás­tól nem lesznek egyforma híradók a Duna TV-n és az MTV-n. Rogán: Nem lesz egyforma Matolcsy jó nagy vihart kavart magánnyugdíj Államosítás? - Bába Julianna (pénztárak): Pisztoly a halántékon Bába Julianna, a pénztárszövetség elnöke: A miniszter egyeztetés helyett kinyilatkoztatott. A javaslat sérti az alkotmányos alapelveket Ma nyújtják be a parla­mentnek az új nyugdíj­szabályokat tartalmazó törvényjavaslatokat. A kormány szerint minden­ki jól jár. Bába Julianna, a pénztárszövetség elnö­ke leszögezte: minden jogorvoslati lehetőséget ki fognak használni. Vég Márton Egy év helyett mindössze 45 nap gondolkodási időt ad a kormány a magán-, illetve az állami rend­szer közötti választásra. Hihetet­len a tempó: a szerdán határozat­ba foglalt új nyugdíjszabályokat két törvényjavaslatban már ma a parlament elé terjeszti Matolcsy György nemzetgazdasági mi­niszter. AT. Ház december 13-án végszavaz, és aki maradni akar a magánpénztárban, annak ja­nuár utolsó napjáig kell nyilat­koznia erről. „A maradás azt jelenti, hogy a 24 százalékos munkaadói befi­zetésről az érintett lemond, és csak a saját 10 százalékos befi­zetése után jut nyugdíjhoz” - is­mételte meg Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi biztos Matolcsy előző nap ultimátumszerűén közredott téziseit. Elárulta: a munkaadói 24 szá­zalékos nyugdíjjárulékot átneve­zik nyugdíjadévá, de a mértéke nem változik. Erre szerinte nem amiatt van szükség, hogy az Al­kotmánybíróság ne tudjon vele foglalkozni. „Nem bocsátkozom jóslásokba a visszalépők számá­val kapcsolatban, de a 2011-es költségvetésben szereplő 530 „szabad ügy a döntés, ha pisz­tolyt tartanak az ember fejé­hez” - summázta a történteket a Stabilitás Pénztárszövetség el­nöke. Bába Julianna szerint az lenne igazságos, ha a kormány lehetővé tenné a 24 százalékos, munkáltatói nyugdíjjárulék vá­laszthatóságát is. Ez azt jelente­né, hogy a magánnyugdíj és az állami pillér közötti választás nem pusztán arra vonatkozik, hogy a munkavállalói tíz száza­lék sorsáról dönthetnek a dol­milliárd forint teljesülni fog” - mondta Selmeczi. Aki átlép, annak az állam jóvá­írja a magánpénztárnái esetleg elszenvedett veszteségeit, ha pe­dig nyeresége volt eddig, a kü- lönbözetet akár készpénzben is felveheti vagy átirányíthatja egy önkéntes nyugdíjpénztárba. (Er­ről mondta Matolcsy Görgy mi­niszter szerdán az Estében: Nem beszélhetünk - többekkel szem­ben - államosításról, mert a múltbéli teljesítményre nem te­szi rá a kezét az állam.) gozók, hanem a teljes nyugdíj­járulékról. „nem egyeztetés volt. hanem kinyilatkoztatás” - állapította meg Bába Julianna a Matolcsy Györggyel folytatott tárgyalás­ról. Az intézkedések sértik az alkotmányos alapelveket, a ma­gántulajdonhoz való jogot, ezért minden jogorvoslati lehe­tőséget ki fognak használni. Tudni kell: a magánpénztárak működését is újraszabályozzák, ezért könnyen becsődölhetnek. Akik nem lépnek át az állami rendszerbe, elveszítik a nyugdíj- jogosultságot. A magánpénztár­ban maradóknak jóváírják a 14 hónapos befizetést, de kizárják őket az állami rendszerből. „Ők már nem tagjai a szolidaritáson alapuló állami nyugdíjrendszer­nek” - magyarázta Selmeczi. A 2012. januárig szerzett jogosult­ságot azonban még beszámítja az állam. Öröklés. Az állami számlán vezetett nyugdíj örökölhető lesz a házastárs számára. Ebbe a be­jegyzett élettárs is beleszámít, de az egyenes ági leszármazot­tak nem. Akik 2011. januártól kezdenek el dolgozni, és belép­nek egy magánnyugdíjpénztár­ba, kizárják magukat az állami rendszerből. Itt is egyéni szám­la lesz, amelyen a szolgálati időt és a bevallott járulékokat tartják nyilván. Ezen keresztül nem a felhalmozott vagyont le­het nyomon követni, hanem hogy mekkora nyugdíjjogosult­ság áll fenn. Az állami nyugdíj- kassza hiánya 800-900 milliárd forint, ezt a hiányt szünteti meg az állam a magánpénztári va­gyonból. Tényleg erre vártak? „a Fidesz nyugdíjastagozata üdvözli, hogy a kormány megmenti a nyugdíjakat, hogy a magyar emberek biz­tonságba helyezhetik megta­karításaikat. A nyugdíjasok régóta várták azt a magyar kormányt, mely nem a nyug­díjtőzsdéző spekuláns üzlet­emberek, hanem az idősek érdekeit képviseli” - közölte Iván László képviselő. „az niszp az Alkotmánybíró­sághoz fordul és népszava­zást kezdeményez a zsaroló kezdeményezés miatt. Az ál­lampolgárok úgy választhat­nak két lehetőség közül, hog}' az egyikről előre tudják, el­vesztik nyugdíjukat, ha a mellett döntenek. Pertársasá­got hozunk létre, amelyben a magyar államot pereljük be. Matolcsy György mondjon le" - fogalmazott Mesterházy At­tila pártelnök. „A JOBBIK üdvözli a magán- pénztári vagyon állami keze­lésbe vételét, de az egyszeri költségvetési bevételek folyó kiadásokra fordítását veszé­lyesnek ítéljük. A pénztári ta­gokat olyan brutális hátrány­ba hoznák, hogy józan ésszel senki sem maradhat ott” - mondta Hegedűs Tamás frak- cióvezet&helyettes. „az lmp már nem lepődne meg, ha jövő héten bejelente­nék a perszonáluniót Fehér­oroszországgal. Ha 2014-ben kormányzati helyzetben le­szünk, akkor azoknak, akik maradtak a magánrendszer­ben, jóvá fogjuk írni az eltelt időben történt befizetéseit” - közölte Schiffer András frak­cióvezető. liga: A szakszervezetek állás­pontja szerint az eddig is erő­sen foltozott nyugdíjrendszer­ben tovább csökkent a bizto­sítottak bizalma. Ezért ebben a formában nem támogatja a kormány meghirdetett nyug­díjmentő csomagját Nem hagynák magukat a pénztárak Egészséges embereket százalékosak le pénzért Egerben őrizetbe vették tegnap a rendőrök az Országos Rehabili­tációs és Szociális Szakértői In­tézet (ORSZI) két munkatársát, akik a gyanú szerint hatalmuk­kal visszaélve pénzért egészsé­ges embereket is le­százalékoltak. A két orvos szakértőt egy összehangolt rend­őri akció keretében érték tetten. Júliustól folyamato­san és rendszeresen különböző személyektől fogadtak el alkal­manként nagyobb összeget, ame­lyért cserébe jogtalan előnyhöz juttatták őket. A rendőrség eddig több mint 10 alkalomról tud, amelyek kapcsán kijelenthető a felülvizsgálati illetve leszázalé­kolási vizsgálatok jogtalan befo­lyásolása, de a vesztegetői kör várhatóan bővül. Nagyon sok pénzt kaphatott a két orvos szakértő, akiket egy-egy alka­lommal 100-400 ezer forintot is meghaladó össze­ggel honorálhattak. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Soltész Miklós államtitkárral arra utasí­totta az ORSZI főigazgatóját, ren­deljen el országos vizsgálatot az elbírálások terén. Az ORSZI-hoz évente 80 ezer új kérelem érke­zőt, s minden második esetben hoznak pozitív döntést. Az át- lagrokkantnyugdíj összege je­lenleg 60 ezer forint. ■ ■ Őrizetbe vették a két orvos szakértőt. Mssawjgfí FelhábOfOdáS. Dél-koreai tüntetők az észak-koreai vezető, Kim Dzsong II és fiának, Kim Dzsong Unnak a képével tiltakoztak a védelmi minisztéri­um előtt Szöulban, miután a sztálinista ország bombázott egy dél-koreai szigetet. A dél-koreai védelmi miniszter tegnap lemondott, mivel bírálták, hogy a hadsereg nem megfelelően reagált a tüzérségi támadásra. Tényleges életfogytot kértek a móri gyilkosra Az ügyész tényleges életfogytig tartó, a védő határozott idejű sza­badságvesztés kiszabását indít­ványozta Weiszdorn Róbertre, a nyolc halálos áldozatot követelő, 2002. május 9-én elkövetett mó­ri bankrablás ügyé­ben a Fővárosi ítélő­táblán. A vádható­ság képviselője azt indítványozta: ha a bíróság nem is találja indokolt­nak a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását, akkor a feltételes szabadlábra bocsáthatóság első fokon meg­szabott, 30 éves időtartamát emelje fel. A korábbi, elsőfokú ítélet szerint Weiszdorn volt az, aki segített a bankfiók feltérké­pezésében, a rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd - magát biztonsági őrnek kiadva - a pénzintézet ajtajához állt és el­küldte az érkező ügyfeleket. A bankrablás során alig több mint 7 millió forintnak megfelelő pénzt - forintot és valutát - zsákmányoltak a tettesek. Weiszdorn tettestársa, Nagy László az előzetes letartóztatás alatt öngyilkosságot követett el. A perben új határnapot tűzött ki a bíróság, a korábbi tervekkel ellentétben december 9-én hir­deti ki ítéletét a Fővárosi ítélő­tábla, miután Weiszdorn az utol­só szó jogán felszólal. ■ ■ December 9-én hirdetnek ítéletet. KÖZÉLET

Next

/
Oldalképek
Tartalom