Somogyi Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 47. szám

2010. NOVEMBER 21., VASÁRNAP MEGYEI KÖRKÉP 3 8EK Hétszáz tonna édességet falunk fel ünnepváró A boltok már felkészültek csokoládéból; Mikulástól újévig hihetetlen mennyiség fogy Megérkezett a Mikulás, igaz, egyelőre csak a bol­tokba. A csokoládégyárak parádés produkcióval rukkoltak elő, hagyomá­nyos és trendi csokifig­urák tömegével csábítják bűnbe még a fogyókúrá­zókat is. Ilyentájt nem ke­vesebb, mint 700 tonna édességet majszolunk el. Harsányi Miklós Csúcsrangadó zajlik a kereske­delemben - még a kisebb áruhá­zakban is tucatnyi ízű, díszítésű, csomagolású és árú csokoládé mikulás közül válogathatunk.- Szívem szerint felfalnám az összes csokit - mondta egy kö­zépkorú hölgy, aki hétvégén az egyik kaposvári diszkontüzlet kínálatáról áradozott. - A cuko­rért gyerekkoromban sem ra­jongtam, a csokoládétól viszont állandóan elcsábultam. Bármi­lyen lehetett, hihetetlen meny- nyiséget tömtem magamba. Úgy tűnik, a szenvedély geneti­kailag öröklődik.... A kislányom egyszerre két táblát is legyűr­ne, persze ha engedném. Miku­láskor azonban ünnepiünk, ilyenkor meglágyul az anyai szív. Lesz elég csokoládé - ez egészen biztos. A Nielsen piac­kutató felméréséből kiderült: a Mikulás napi és a karácsonyi édességek bolti eladása a tava­lyi ünnepi időszakban megha­ladta a kétmilliárd forintot. Ker­tész Rezső, a Kisosz megyei társelnöke a korábbihoz hason­ló forgalmat vár.- A kereskedelemben érezhe­tő a nehézség, az eddigi forga­lom még nem támasztja alá, hogy lényegesen elmozdulás történt volna a helyi üzleti élet­ben - fejtegette. - Egy-két or­szágos áruházlánc vezetői ugyan elégedetten nyilatkozgat- tak, de könnyen előfordulhat, hogy ez csak a szokásos kincs­tári optimizmus. A gazdasági szakember amondó: akármennyire is taka­rékoskodnak az emberek, a Mi­kulás-napi ajándékozásra a kis­gyermekes szülők azért majd kiszorítanak egy-két ezer forin­tot a családi kasszából. Amúgy hihetetlen verseny dúl az élel­miszerláncok között, mondani se kell, a felhozatal idén is meg­újult. Valóságos iparág épült az ünnepekre, az édesipari cégek hatalmas forgalmat könyvelhet­nek el. Tej-, drazsés, netán dia­betikus télapó figura? Esetleg ét- vagy cukrozott finomságok? Már-már szinte tökéletesen át­láthatatlan az édesség kínálat. 299 forint - ennyibe kerül az egyik üzletben a csoki csizma. A piros papírba csomagolt fi­nomság erősen emlékeztet a '70-es évek dizájnjára, s talán nem véletlen. Egy mestercuk­rász szerint egyes cégek megint előhalászták a régi recepteket és formákat. S mit ajánlanak a kereskedők? A hagyományos csokoládén kívül bőséges kíná­lat található az olcsóbb nugát termékből. A rajongók tábora alighanem idén tovább gyara­podik. Sokat törhették fejüket a marketingesek, amíg megalkot­ták a papír vékonyságú Miku­lást, amely alighanem legin­kább a fogyókúrázók érdeklő­dését csigázza fel.- Nem akarunk egy vagyont elkölteni édességre, ezért sorra jártuk a környék boltjait: össze­hasonlítottuk az árakat és a leg­kedvezőbbet vesszük meg - avatott vásárlási szokásaiba egy £ kaposvári vasutas, aki élete I párjával még tesztelésre is vál- | lalkozott. A megpróbáltatásokkal teli I bolti körút végén közösen maj­Ezért a pillanatért állnak csatasorba a szülők a bevásárlókocsikkal, s nyúlnak mélyen a zsebükbe szóltak el egy darab Mikulás fi­gurát, mondván, meg akartak győződni aif ól, hogy megfelelő minőségű édességet kapnak majd a srácok. Ilyen a szülői ön- feláldozás... Extra produkcióval készültek a profi kereskedők, akik válság­gal terhes világunkban biztosra mennek. Nem kizárólag csoki­figurák tömegével árasztják el az üzletházakat, hanem némi ajándékkal is megtoldják a meglepetést. Az ovis korosz­tályt plüssállatkával veszik le a lábukról, a tiniket olyan bögré­vel, amelyen filmcsillagok vagy épp popikonok arcmása virít. Máskor minipohár, rágógumi, cukorka vagy épp egy parány csoki kocka lapul az ajándékok között.- Azért választottam ezt a csomagot, mert egy bögrét is adtak hozzá - így egy csinos fi­atal anyuka. - Nem volt olcsó, darabja 1500 forintot kóstált. De évente egyszer van Mikulás, szeretném, ha örülne a fiam. Megpakolt cekkerrel lavíro­zott egy nyugdíjas asszony. - Már most elegem van az ünne­pekből - mérgelődött. - Kilo­métereket gyalogoltam az áru­házban az akciós Mikulás cso­magért. Bezzeg a gyerekko­romban nem csináltak ekkora ügyet az ünnepi bevásárlás­ból.... Nagyot fordult a világ; kézműves áru helyett tömeggyártás a polcokon A VÁSÁRLÓK NAGY ÖRÖMÉRE üreges mikulás figurát, csoki csizmát és szaloncukrot is ké­szítettek a balatonfenyvesi Osváth Cukrászda mesterei. Csakhogy már évek óta leáll­tak a téli finomságok gyártá­sával. - Amióta a multik töme­gével megjelentek, nagyot for­dult a világ - magyarázta Osváth Zoltánná, a cukrászda vezetője. - A tömeggyártás mi­att egyre inkább visszaszorul­tak a kézzel gyártott finomsá­gok. A hatalmas mennyiség­ben piacra dobott édességek­kel egyszerűen nem lehet fel­venni a versenyt. Sajnos, ide­haza a kézműves árunak nincs igazán becsülete. korábban minőségi csokolá­déból készültek az ünnepi édességek, a felmenőktől örö­költ receptúrák alapján Mlkulásdömplng: tömeggyártásban készül a csokoládé az ünnepekre Bátrabban költenek az emberek idén ■BlHi Jóval bátrabban költenek az emberek Idén, mint tavaly az idei mikulás, karácsonyi és szilveszteri ajándékozás gazdagabb lesz, mint amilyen a tavalyi volt. Erről Vámos György, az Országos Kereske­delmi Szövetség főtitkára be szélt a Vasárnapi Somogyi Hírlapnak. 2007. óta folyama­tosan csökkent a kereskedel­mi forgalom. A legfrissebb adatokra hivatkozva azt mondta: úgy tűnik, megindult az élelmiszerek, a tartós fo­gyasztási cikkek forgalmának növekedése. Úgy látja: a sze­mélyi jövedelemadó csökkené­se miatt várhatóan több ma­rad az emberek zsebében. „Felelősségem teljes tudatában állítom, hogy a Siófoki Bányász labdarúgó csapata toronymaga­san nyerné a bajnokságot a Bundesligában. Hogy miért? Mert a nála jobb együtteseket sorra legyőzi. Milyen kár, hogy a nemzeti bajnokságban a Ba- laton-parti piros-feketéknél gyen­gébb képességű csapatok is sze­repelnek. Mert ellenük viszont a végelszámolásnál értékesnek bizonyuló pontokat hullajtottak el sorra a Somogy megyei ked­vencek. A legutóbbi hazai mér­kőzésen az akkori listavezető Honvédőt páholták el Marozsá- nék, most szombaton pedig az új éllovast, a Vácot tréfálták meg: a mérkőzésen Czigány volt a hazaiak prímása. ” Tökös döntés: szexlapmentes Kaposvár Ha így nézzük, a balatoni egy­letnek az akkori hetediknél ma még jobb helyen kellene állnia a tabellán, hiszen jelenleg - ta­lán az egy Szolnok kivételével - csak jobb csapatok szerepel­nek nála a bajnokságban. Mégis csak harmadikok - há­tulról... Még hátulról, az újságosbódék legsötétebb zugaiból sem lehe­tett viszont előkapami egy szexújságot a megyeszékhe­lyen. Hegedűs József, a kapos­vári postahivatal vezetője ugyanis - az országban egye­dülálló módon - betiltotta a szexlapok terjesztését a hírlap- árusító pavilonokban. Egy mi­niszteri rendelet szerint ugyan­is nem tehetők kirakatba köz­erkölcsöt sértő kiadványok, ám „a rendelkezés annyira kétér­telmű, s olyan sok buktatót tar­talmaz, hogy szinte azt sem tudjuk, mit kell betartani. Több kérdés is felvetődik, például, hogy mi számít szexnek, pornó­nak?” Remélhetőleg azóta már felvilá­gosította valaki a tökös döntés meghozóját. Népszerűsége ak­koriban bizonyosan megcsap­pant, hiszen a korabeli felmé­rések szerint a teljesítmény-bé­rezett újságosok úgy bevételük harminc százalékától estek el egyik pillanatról a másikra. És akkor még nem is beszéltünk a laphiány miatt felajzott vásár­lókról... „Támogatok minden értelmes összefogást, amely a megye la­kosságának érdekében törté­nik" - jelentette ki Ilkei Csaba somogyi MDF-es képviselő, mi­után az országgyűlés plenáris ülésének szünetében a szocia­lista Suchman Tamás javasla­tára találkoztak a Somogyot képviselő honatyák. „A kezde­ményezés nem titkolt célja, hogy megyénk országgyűlési képviselői - a pártérdekeken felülemelkedve - találjanak le­hetőséget a Somogyot érintő különösen fontos kérdések megvitatására és képviseletére. A jelen lévő képviselők ki­mondták a megyei képviselő- csoport megalakulását, és el­határozták, egy-egy Somogy szempontjából fontos témában rendszeresen összeülnek, s megbeszélik és egyeztetik a te­endőket. ” Csak a miheztartás végett: fó- rumos, szabad demokrata, kis­gazda és szocialista képviselők tudtak leülni egymással, s kö­zös döntéseket hozni... Döntött R. Tibor kaposvári honvéd is, aki úgy döntött ele­ge volt a bakaéletből, s megszö­kött a laktanyából. Két hónap­ra szabadságolta magát, ám, eközben szorgalmasan levele­zett a Sereggel. Kiérlelten, hosz- szan kifejtette véleményét a ka­tonai szolgálatról, végül közöl­te, addig ne is várják vissza szolgálati helyére, míg nem biz­tosítják leszerelését, s nem mel­lékesen nem kap garanciákat rá, hogy szökéséért és távolma­radásáért nem lesz bántódása. A leszerelési aktivista azonban nem csak a fegyvermentes or­szágról ábrándozott szabadide­jében, hanem, miután kocsi- kázni támadt kedve, elkötött egy autót, pechére, a tulajdo­nos kiszúrta, riasztotta taxis is­merőseit, akik hamarost elcsíp­ték az (ön)szabadságolt bakát. Aki így, ha némi kurflival is, végül visszakerült a laktanyá­ba. Ahol hamar kiderült szá­mára, egyelőre nem érkezett el az általános és teljes leszerelés ideje. Viszont egyúttal lehetősé get is adtak rá, hogy a honvéd hosszan elgondolkozhasson minderről. Egy nyugodt helyen, ahol alig néhányon zavarták...

Next

/
Oldalképek
Tartalom