Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-03 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám

12 SZTORI 2010. OKTÓBER 3., VASÁRNAP „Sok méreg van az idén a kalapok alatt" gombaszezon Ketten már meghaltak mérges gombáktól, és egész családok kerültek kórházba Rekordmennyiségű mér­gezést okoztak már eddig is a gombák, pedig még csak a szezon közepén já­runk. Naponta érkezik egy-két beteg a toxikoló­giákra, ketten már meg­haltak. Kun J. Viktorja * 61 A héten egy nyírpazonyi férfi halt bele gombás reggelijébe. A 61 éves férfi ismerősétől kapta a - mint kiderült - gyilkos galócát, a férfi megfőzte, és jól belaktak belőle. A házaspár másnap kór­házba került, ám túl későn, a fér­fin ugyanis, aki komoly mennyi­séget fogyasztott a gombából, már nem tudtak segíteni. Az asz- szony szerencsére jóval keveseb­bet evett a belőle, így ő már jól van, nemsokára hazaengedik. A gombát nem vizsgáltatták be szakértővel, az elhunyt férfi az elmondások alapján azt gondol­ta, ért hozzá. Közben még a na­pokban is géppel lélegeztették azt a Vas megyei asszonyt, aki családjával együtt nemrég szin­tén gyilkos galócát evett. A múlt hét csütörtökön tartották a csalá­di lakomát az alsóújlaki házban, a hétfős társaság ebédre gyilkos galócát evett, amelyet korábban a család egyik 25 éves tagja sze­dett, a súlyosan mérgező gombát a galambicával keverte össze. Vé­gül gyomormosás után a teljes kompánia a fővárosi Péterfy Sán­dor Utca Kórház toxikológiáján kötött ki. A gombászó 25 éves fér­fi meghalt a mérgezés miatt, az édesanyját pedig életveszélyes állapotban kezelték, majd májváró listára tették. Végül re­kordgyorsasággal sikerült neki A gombaszakértők szolgáltatásai ingyenesek, általában az önkormányzatok fizetik őket, és a legtöbb nagy piacon megtalálhatók már vasárnapra májat találni, így transzplantációval valószínű­leg sikerül túlélnie a gyilkos lako­mát. Zacher Gábor, a kórház toxi­kológiájának vezetője naponta négy-öt mérgezéssel is találko­zik, az idén azonban különösen „sok van a gombák kalapjában”. „Már négy nagyobb baráti gombászás is okozott az idén tö­meges mérgezést, jelenleg is több beteget kezelünk, várhatóan re­kordmennyiségű esettel kell szá­molnunk az idén”- mondja a fő­orvos, aki szerint tévedés azt hin­ni, hogy ezek „megélhetési” gom­bászók, vagyis hajléktalanok, szegény családok, akik kénysze­rűségből gyűjtögetik a veszélyes étkeket. Egyszerűen szerptnpk ki­rándulás közben gom bászni, aztán a munka gyümöl­csét megenni. „Azt gondolják sokan, hogy érte­nek hozzá, ráadásul egy szombat délutáni kirándulás Gyilkos galóca. Sok ember hiszi magát szakértőnek, mégis sok áldozatot szed évente. után sok lehetőség sincs bevizs­gáltatni a szerzeményeket. Pedig a gyilkos galóca nagyon alatto­mos gomba, jó íze és jó illata van. Más mérges gombánál egy­két óra után jelentkeznek a mérgezés tünetei, hányással és hasmenéssel, a gyilkos ga­lócánál azonban nem ez a hely­zet. Egy nap is eltelhet, amíg a betegnél előjönnek a pana- 1 szók, máj- és veseelégte- lenség, valamint szívrit­muszavar is felléphet. Egy gombafej már olyan mennyiségű méreganya­got tartalmaz, amely halált is okozhat. A gyilkos galócát fo­gyasztók tíz százaléka bele is hal a mérgezésbe. A gyilkos gomba leblokkolja az anyagcserét: a má­junk lesz az első, amelyet megtá­mad a toxin, aztán a vese a követ­kezik. Amint kórházba kerül a be­teg, megkezdődik a célzott keze­lés, ez a mérgezettek 90 százalé­kát megmenti a legrosszabbtól. Mivel a gomba nehezen emészt­hető étel a kitin miatt, ezért még az erős hányás és a hasmenés da­cára is kimossák a beteg gyomrát. Aztán többek között penicillint, Gombavizsgálat: piacon ingyen A piacok, csarnokok részére nincs kötelező formája a gombavizsgálatnak, sok he­lyen mégis nyújtanak ilyen szolgáltatást, ráadásul in­gyenesen. „Van gombaszak­értőnk, aki magánszemé­lyeknek és bizonyos feltéte­lek teljesítése esetén őster­melőknek is bevizsgálja az áruját - mondja Huszti Dé­nes, a kecskeméti piaccsar­nok munkatársa. - Az itt ki­állított igazolás csak arra a napra és kizárólag erre a piacra érvényes. A vizsgálat ingyenes, a költségét a csar­nok állja, hogy minél többen vizsgáltassák meg a begyűj­tött gombát feldolgozás előtt.” hasonló szolgáltatást az or­szág több településén talál­hatnak az amatőr gombá­szok. Részletes lista a netgombasz.hu internetes oldalon található. májvédő szereket, vitaminokat kap, és természetesen a folyadé­kot is pótolni kell. A gyilkos galóca kalapjának a színe is megtévesztő lehet. A fe­hértől a rózsaszínen át a sárgás­zöldes színűig mindenféle ár­nyalatot mutathat. A mérgezés tipikus tünete a szédülés, a hányinger, a hányás, a hasfájás, az izzadás lehet. Évente 150-180 mérgezés tör­ténik, s mintegy 15-20 ember bele is hal az ártatlannak hitt, bevizsgálatlan gomba fogyasz­tásába. HIRDETÉS ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK 6500 Ft, háztáji tyúkok 3,5 kg/2200 Ft, INGATLAN aBÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családiház ea. Iá.: 2,5m Ft 0620/228-3822-----------------------------------------------------------------------------------*26896* __________JÁRMŰ__________ 8 FORD Transitot, Renault Traficot, Opel Vivarot vásárolnánk! 6-9 személyeset, 2001-es évjárattól, készpénzért. 06- 30/746-7347--------------------------------------------------------------------------------- *26976* LASSÚJÁRMÜ piros rendszámmal, négy- kerék-meghajtással fülkés, 2012. októberig műszakival eladó. 06-20/381-7103-------------------------------------------------------------------------------- *28110* GÉ PEK ELADÓ: Atlas 1604 típusú, 1998. évi láncos kotró, kétkörös hidraulikus kicsövezéssel, osztott gémes, Mantovanibenne roppantó ollóval és Krupp bontókalapáccsal, ár: 9,9 millió Ft nettó. Hétvégén is! Érdeklődni: 0620/972-6425, vww.telkesgep.hu--------------------------------------------------------------------------------- *28133* ELADÓ: híddaruk 10 tonnás 14 m, 5 tonnás 13,5 m, forgódaru 3,2 tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelőhiba. Hétvégén is! 0620/972-6425.--------------------------------------------------------------------------------- *28133* ELADÓ: lemezollógép; gyökölők-élgyalu; gyorsdaraboló átmérő 600 mm; B0MAR fémszalagfűrész; hegesztőgépek; hőkezelő kemencék; lemezlecsévélő, palástköszörü; mágnesasztal; frekvenciaváltók; hajtó­művek; gumiipari hengerszék; homo-geni- zálók; hidraulikus tápegységek; kompresz- szor; mérlegek; papírbálázó prés; gör­gőspályák; légtartály; szivattyúk; venti­látorok; Soyer csaphegesztők, átmérő 8-16- 22 mm. Hétvégén is. www.telkesgep.hu 0620/972-6425.-------------------- *28133* HW 8011 szőlőszállító eladó.T: 0620/9727- 145--------------------------------------------------------------------------------- *28132* JAPÁN kistraktorok eladása 12-22 LE, diesel. 06-30/683-5454, Kiskunhalas--------------------------------------------------------------------------------- *28113* K 25-ÖS eladó. T: 06/20/9727-145-------------------------------------------------------------------------------- *28132* 3 TENGELYES pótkocsi eladó. 06-30/266- 5555-------,------------------------------------------—------------------------- *28131* ME ZŐGAZDASÁG sFERTŐDI zamatos gyökeres málnatő utánvéttel is. Ár: 180 Ft/tő. T.: 06-35/384- 940-----------------:------------------:-----------■-----------------;-------*28095* HW-8011. friss műszakis eladó. 06- 30/3700-207------------------------------------------------------------------------- *28128* IPARI birsalmaátvétel.T: 06 20/269-8606------------------------------------------------------------------------- *28114* IPARI körteátvétel. T: 06 20/269-8606------------------------------------------------------------------------- *28114* LÉALMA-vétel 30 FT/kg .T: 06 20/269- 8606------------------------------------------------------------------------- *28114* MADÁRRIASZTÓ „műsas" Ára: 15 000 Ft. Tel.: +36-30/9467-970 www. madarriaszto. hu------------------------------------------------------------------------- *27711* MARHATRÁGYA eladó. 06-70/3396-582------------------------------------------------------------------------- *28126* NÉRÓ gyök.vesszőt vennék. T: 30/9557- 101--------------------------------------------------------------------------*28078* PA RADICS0MÁLLVÁNY0K és egy szezonban használt fűtőcsövek eladók. T.: 06-70/339- 5918------------------------------------------------------------------------- *28124* PÓTKOCSI 820-as 3 oldalra billenős, 3 tengelyes, piros rendszámos eladó. Ára: 2,4 M/Ft. Cserélhető is. 06-30/3700-207----------------------------------:--------------------------------------*28128* SZ ÁRÍTOTT kukoricát és tört szemet vennék. 06-30/3821-075--------------------------------------------------------------------------*28129* VÖRÖS és fehér termelői bor felvásárlás. 06-20/333-6233.------------------------------------------------------------------------- *28130* ÁLLÁST KÍNÁL ®JÓL fizető bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 06-30/846-1819------------------------------------------------------------------------- *26894* a OTTHONI jövedelemkiegészítés! 0670/233-5508---------------------------------------------------------r-----------------------*28046* TA NYÁRA embert keresek. 06-70/276-1724--------------------------------------------------------------------------------- *28127* ÚJRA Magyarországon a Faberlic koz­metikumok! Faberlic kozmetikumok for­galmazására tanácsadókat és csapat­építőket keresek! +36 30 3602712-----------------------------:------------------------------;--------------f-----*28034* TÁ RSKERESÉS FIATALOS 67 é. özv. asszony 70 éves korig jó megjelenésű, magas, ápolt, rendezett háttérrel, korrekt, nem kövér úriember jelentkezését várja komoly kapcsolat reményében Bp. és környékéről. „Egymásra odafigyelve" 06-20-824-34-72.--------------------------------------------------------------------------------- *28117* 58 ÉVES budapesti hölgy korban hozzá illő, intelligens urat keres. 06-20/258-0547--------------------------------------------------------------------------------- *28119* UTAZÁS a NYÍREGYHÁZÁN várja kedves vendége­it a Jocó Panzió. A belvárostól pár perc sétára kulturált, zuhanyzós, kábel-tv-s szobák hűtőszekrénnyel, zárt parkolás­sal, szolid árakkal. Nyíregyháza, Hunyadi út 49. Tel.: 06-42/411-297,06-30/367- 2898 *26900* a HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 0630/587-5564-----------------------------------------------------------------------------------*26926* a ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015------------------------------------------ *26897* 8Z ALAKAR0S0N apartman kiadó. www.katihaus.info T: +36209836574--------------------------------------------------------------------------------- *27876* ÁLLAT BULLMASTIEF kiskutya eladó. 06-30/2503- 694 KONYHAKÉSZEN 5-6 kg-os tömött májkacsa kakasok 4-5 kg/3300 Ft, pecsenyekacsa 3 kg/2600 Ft, házhoz szállítással. 06- 30/532-6507--------------------------------------------------------------------------------- *28096* VÁLASZTÁSRA kerülő hús típusú borjúkat vásárolnék 10 db-tól. 06-30/3700-207--------------------------------------------------------------------------------- *28118* a VILLANYPÁSZTOR, eb-őr, kutya-riasztó­kiképző, kártevő-riasztó. Utánvéttel is! Elektra Start Szaküzlet Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu 0630/214-7677, 0630/307-1437 T./E: 06-88/454-914--------------------------------------------------------------------------------- *26893* SZOLGÁLTATÁS ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06- 20/3747956 —---------------------------------------------------------------------*------- *27343* CÉ GEK adása-vétele. 06-70/433-2379--------------------------------------------------------------------------------- *28123* ÍRÁSSZAKÉRTÉS! Tel: +36-30/9467-970------------------------------------------------------------------------------— *28115* VEGYES ÁLLAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dinamókat, ponthegesztőket, trafókat, villanymotorokat veszek. I: 06-20/3930- 115--------------------------------------------------------------------------------- *28122* GABONATÁROLÓ siló eladó, 500 tonnás, KS- 6,7 típus, magasság: 20 800 mm, átmérő: 6875 mm. Hétvégén is! 0620/972-6425.--------------------------------------------------------------------------------- *28133* HEA-650 euroszelvény eladó, 100 fm, 95 Ft/kg nettó! Hétvégén is! 0620/972-6425.--------------------------------------------------------------------------------- *28133* KARÁCSONYFA eladó! Nagyon jó minőségű luc, ezüst, szerbluc, normand viszont­eladóknak eladó vágottan és földlabdásán. Igény esetén dán normand rendelhető. Tel: 0670/701-7834, 0670/701-7578. Email: jaszil@t-online.hu 500 Ft/db-tól. Olcsó árak.-----------------------------------------------------------------------------------*28033* MINDEN típusú rossz önindítókat és forgórészeket veszek. T.: 06-20/534-5158--------------------------------------------------------------------------------- *28122* RÉGI karos kávégépeket veszek. T.: 06- 20/534-5158--------------------------------------------------------------------------------- *28122* aTEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524-------------­------------------------------------------------------------.------ *27479* EG ÉSZSÉG a HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 0670/5376682--------------------------------------------------------------------------------- *26898* a POTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585- 3524--------------------------------------------------------------------------------- *27012* RUHÁZAT a ANGOL bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan, eladható! Bontatlan gyerekr.-bála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 06- 20/323-0212, www.hollandruha.neet.hu a HASZNÁLT holland és német ruha ked­vező feltételekkel, házhoz szállítva is el­adó! 06-30/413-0147 *26895* KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282,06-30/ 877-1460 *26875* HIRDETMÉNY all. oszt. trapézlemezek Dabason. 29/367-618, +3670/318-9472 WantibakteriálisM KIVITELBEN ISI I A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! INTEREX KFT. www.interex.hu interex@interex.hu APRÓ­HIRDETÉSEK felvétele telefonon: és faxon:

Next

/
Oldalképek
Tartalom