Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-31 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám
hogy ezek az alapelvek ma egyeseknek nem számítanak „modernnek”, de mi vállaljuk az „avíttságot”.- Itt van Mindenszentek és a halottak napja. Nem vált rutinná a megemlékezés? Ezen a napon felkerekedik az ország, talán nem képzavar, hogy benépesülnek a temetők. De mi van az év sok-sok másik napján?- Ne keverjük össze a kettőt. A halottakról világszerte megemlékeznek, de a katolikus egyház elválaszthatatlanul nem köti azt össze a Mindenszentek napjával. Amit halottak napján sokan csinálnak, az csak pótcselekvés. És sajnos üzlet, mert mi másnak nevezhetném azt, amikor lacikonyhákat látni a temetőknél?! Mi ennek pont az ellenkezőjét mondjuk, azt, hogy szállj magadba, emlékezzél. A katolikusoknál kimondottan parancs, hogy mondjál imát a halottaidért.- Kalocsa és Betlehem testvér- városi kapcsolatokat épít. Támogatja az ötletet?- Ezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr szorgalmazza. Másoknak talán furcsának tűnhet, hogy éppen Beüehem legyen az újabb testvérváros, én jó elképzelésnek tartom. Az ott élő kíUMiZtények ugyanis naivon nagy segítségre szorulnak, a hívők fogyóban vannak. Tavaly ellátogattam Betlehembe, s azt hallottam a palesztin keresztény vezetőtől, hogy ez a világ legnagyobb börtöne.- Magyarország pedig évtizedekig a szocialista láger legvidámabb barakkja volt.- Igen, de Beüehemben nincs vidámság, s ez óriási különbség.- Néhány hete mutatták be Koltay Gábor Mindszenty - A fehér vértanú című filmjét, amelyben önt is kérdezték. Önt tavaly Mindszenty-emlék- éremmel tüntették ki, elismerve, hogy folytatja az utolsó hercegprímás küldetését. Érsek úr szerint ma mit üzenne nekünk Mindszenty József bíboros?- Sajnos még nem láttam a filmet, de mindenképp szeretném megnézni, s persze elsősorban nem azért, mert az én gondolataimat is megismerhetik. A bíboros úr a magyar kereszténységet tartotta a legfontosabbnak (Sacra Pannónia - Szent Magyarország), Ezért nem is akart letelepedni a Vatikánban magyarországi kényszerű távozása után 1971-ben, hanem az egyházjogi- lag a magyar prímások alá tartozó bécsi szemináriumba, a Páz- máneumba utazott és haláláig ott élt. Onnan járta végig egyfajta misszióként a magyarlakta nyugati országokat. Úgy érzem, az a legfontosabb üzenete, amit a szolgálata idején hirdetett, hogy őrizni kell a kereszténységünket és a magyarságunkat. Nem is lehet ennél fontosabb üzenet, hiszen Magyarország fogy, kopik, öregszik. Különösképp gondolnunk kell a kereszténység őrzésére, hiszen egy fogyó népnek a vallása is fogyatkozik. A magyarság fogyásánál talán a lélek kopását tartja nagyobb bajnak dr. Bábel Balázs. A kalocsa- kecskeméti érsek különösen aggódik a válságban lévő családok és a fiatalok miatt. Szerinte a katolikus egyháznak ezért önvizsgálatot kell tartania. Szerdahelyi Csaba Beszédei miatt aranyszájú papnak is nevezik Bábel Balázst, de ő szerényen hárít: a költők születnek, a szónokok lesznek. A 60 éves katolikus lelkipásztor az érseki palotában fogadott újságírókat, így a Vasárnap Reggel munkatársát is. Bár a diskurzusból kitűnik majd, hogy jó néhány kérdést borúsan lát, egyáltalán nem pesszimista. Az iróniának sincs híján, amikor azt mondja: nincs kívánsága a születésnapi vacsorára, mindent megeszik. A következő évekre sem tesz fogadalmakat, mert ismeri magát. Sokkal több derű nem is fért e sorokba. Általában nem szokás a beszélgetés időpontját rögzíteni, de ezúttal fontos kivételt tennünk: egy héttel voltunk a vörösiszap-ka- tasztrófa után, amikor egyre feketébben zúdultak a hírek.- Hogyan látja a helyzetünket? Válságban van az ország? Válságban van az ember? Válságban vannak a lelkek? Képesek vagyunk segítő kezet nyújtani a bajba jutottaknak, főleg ilyen nehéz napokban, az iszapkatasztrófa borzalmai között?- Úgy látom, hogy a kisebb és nagyobb közösségek akkor találnak egymásra és segítenek a másikon, amikor valami nagy baj történik velünk. Inkább a hétköznapokban van baj, pont akkor, amikor a katasztrófahelyzeten túljutunk. És ez elkeserítő. Arról nem beszélnék, hogy az ország gazdasági szempontból milyen állapotban van, azt elmondják a szakemberek. A legnagyobb gondot a lelki amortizálódásban látom. Hétköznapi használati eszközeink elkopnak, ehhez hozzászokhattunk, tudjuk is, hogy miért amortizálódnak. De a lélek kopása? Ez a mai magyar társadalomban a legnagyobb veszély. Éppen a napokban olvastam arról statisztikát, hogy minden harmadik fiatal kábítószerezik és iszik. Ez maga a kilátásta- lanság. Ez a társadalomra nemcsak anyagi, hanem lelki szempontból is nagy tehertétel, mert gyógyítani kell a beteg testet, s még nehezebb gyógyítani a beteg lelket. Ezt állapítják meg szakemberek a csekély számú ifjúságról, hiszen egyre fogy a magyar, egyre kevesebb gyerek születik. Es nemcsak fiataljainkkal vannak nagy bajok, hanem a magukra hagyott beteg öregekkel is.- Mindezt érezzük a családokban is, az egyre több csonka családban.- Nincs húzó erő, nincs elszántság, pedig segíteni kell a családokon. Helyette mit látok? Mintha a fiatalság koravén lenne. A hatvanas évek ifjú nemzedéke legalább lázadt, akart vala„A szerelem szenvedély, az örök értékek között nincs helye. A szerelem elmúlik, a szeretet megmarad” mit. A maiak mintha csak bulizni akarnának, s nemcsak a hétvégéken, hanem mindennap. Egyetemisták, főiskolások! Korrupttá vált társadalomban nőnek fel, és egy korrupt társadalomban az önzés és pimaszság uralkodik, a közösségi érdekek háttérbe szorulnak. Pedig nemcsak szenvednünk kell együtt, hanem gondolkodni is, egy olyan globalizálódott világban, amelyben a személyes értékek egyre kevésbé fontosak. Ezt a nihilt közvetítik a kereskedelmi televíziók, ezt érezzük az arctalan plázákban. Annak Idején a hagyományos magyar paraszti család nem valóságshow volt, mára ez is megváltozott. Rongyosra beszéljük a szánkat a családról, ám nem látom, hogy javulna a családok helyzete. Arra kell felkészülnünk, hogy a család is isNévjegy 1950. OKTÓBER 18-ÁN Gyónón született. Gimnáziumi éveit a kecskeméti piaristáknál töltötte. 1969-ben kezdte tanulmányait az Egri Hittudományi Főiskolán. 1976-ban pappá szentelték. 1980-iG vidéken volt káplán. 1992-1997-ig a Központi Szeminárium spirituálisa. kóla, férj és feleség, szülő és gyermek formálja a másikat. A szerelem szenvedély, nem visz- szük át az örökkévalóságba, az örök értékek között a szeretetnek van helye. A szerelem elmúlik, a szeretet megmarad. A fiatalok között ma kevesebben vannak, akik elkötelezettek a hitben, de az ő létük, szellemiségük oázist nyújt a sivárságban, s ez csillantja fel, hogy a bajok ellenére, mégse tartsam reménytelennek a helyzetet. 1997-1999. KÖZÖTT a Vád Szeminárium rektora. 1992-1997. KÖZÖTT o Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának oktatója. 1997-TŐL pápai káplán lett. 1999. FEBRUÁR 24-ÉN érsekké nevezték ki, 1999. április Idén szentelték fel Kalocsán. 1999. JÚNIUS 25-ÉTŐL áll OZ egyház megyéje élén.- Nem gondolja, hogy ezeket a komoly problémákat felismerve, a katolikus egyháznak egyfajta önvizsgálatot kell végeznie? Ha már a fiatalokat említette: vajon hányán választják manapság a papi hivatást? Lát ezen a téren problémát?- Hogyne! Vannak problémáink, és szükségünk van önvizsgálatra. De tudnia kell, hogy elkötelezett emberek nem kaphatók a boltban. Nem egyszerű jelentkezni a papi szolgálatra, ez Istentől függ. Sokszor éppen lelki erővel nem bírjuk az előttünk álló feladatokat. Kalocsán működik például egy fiúintézet. Rákérdeztem a nevelőknél, látnak- e reményt arra, hogy a munkájuk sikeres legyen. Sajnos nem kaptam pozitív választ. Nem azokat kell számon kérni, akik esetleg nem a legjobbat csinálják, hanem azokat, akik semmit sem akarnak csinálni. Túlságosan liberális a világ, még az aberráltságra is azt mondják egyesek: aki arra vágyik, annak joga van hozzá. S csak akkor kezdenek gondolkodni, amikor már elviselhetetlenül kegyetlen dolgokba ütköznek. Itt van ez a vörösiszap-lavina. Először azt mondták a gyár vezetői, hogy nem tehetnek semmiről, ők nem felelősök. Ebben az országban divat lett nem vállalni a felelősséget. Hogy van ez?!- Ha jól értem, ön szerint a liberalizmus része, hogy Nobel- díjat kapott a lombikbébiprogram szülőatyja. Az egyház hevesen támadta a bejelentést. Önnek mi a véleménye?- Megjegyzem, nekem a No- bel-díj rangja régóta nem azt jelenti, mint jóval korábban. Sokszor politikai oka van, hogy kinek ítélik, és néha silány keveredik az értékbe. Roppant képmutató a világ, hiszen Nobel-békedí- jat kaphatott az éppenhogy hivatalát elfoglaló Barack Obama amerikai elnök, de II. János Pál pápának nem jutott ebből az elismerésből. Ami pedig a lombikbébiprogramot illeti, azzal az a legfőbb probléma, hogy nem veszi figyelembe az élet feltétlen tiszteletét. Nagyon sok megtermékenyített petesejt elpusztul, vagyis az életet pusztítják el.- Kérem, ne sértődjön meg, de a lombikbébiprogram még mindig jobb a terhességmegszakításnál.- Ez így van, de a kisebb rossz nem feledtetheti a nagyobbat. Ez a nézet nem a kutatás fontosságát, a tudomány szerepét támadja, hanem az élet mindenekfelet- tiségét hangsúlyozza. A terhességmegszakítás eleve rossz szó. Megszakítani legfeljebb az utazást lehet - várok fél órát, aztán újra felülök a vonatra. De az abortusz nem más, mint az élet kioltása. Az Újszövetségben nem is lehetett volna kérdés, hogy a magzatot el le- het-e hajtani, mert az kapitális bűnnek számított volna. Lehet, .Amit halottak napján sokan csinálnak, az csak pót- cselekvés. És sajnos üzlet is - lacikonyhákkal a temetőknél." A hagyományos magyar paraszti család nem valóságshow volt, mára ez is mcg\últozott. Rongyosra beszéljük a szánkat a családról, ám nem látom, hogy javulna a családok helyzete. 2010. OKTÓBER 31., VASÁRNAP INTERJÚ bábel balázs Az érsek koravénnek tartja a mai fiatalokat, akik még „lázadni” sem akarnak, mint kortársaik a hatvanas években. Igaz, a sok csonka család sorsa is aggodalommal tölti el. „FOGY, KOPIK, ÖREGSZIK AZ ORSZÁG” k « 7