Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-21 / 246. szám

10 PALYAVALASZTAS SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 21, CSÜTÖRTÖK Gondolattérkép a tudásért tanulási módszer Könnyíti a megértést, a tananyag felidézését Megtanít tanulni, megbé­kélni önmagunkkal, szü­léinkkel és társainkkal. Ez a gondolattérkép. Márkus Kata A tananyag gondolattérképen való megjelenítése napjaink egyik leghatékonyabb tanulási módszere, ami azonban teljesen újszerű látásmódot kíván. A Bodzavár alapítvány évek óta működtet erdei iskolát Vöröstón, ahol sérült, problémás és egész­séges gyerekeknek tartanak ta­nulás-módszertani tréningeket. A szennai iskola ötödik, hatodik osztályos tanulói három napot töltöttek el az erdei iskolában, ahol a foglalkozásokon igyekez­tek őket megtanítani. A gondolattérkép elkészítésé­nek feltétele, hogy a diák értse azt, amiből készíti a térképet. A térképalkotás mindkét agyfélte­két mozgósítja, így mélyebben vésődik be a tananyag. Tanulni is könnyebb egy ilyen vázlatból, mert az agy képként raktározza el az információkat. A gondolattérkép használata azért jó - tudtuk meg Krénuszné Tóth Erzsébettől, a szennai iskola tanárától -, mert a diák segítségével könnyebben felidézi a tanult témát, az ahhoz kapcsolódó szakkifejezéseket, évszámokat, eseményeket, ok­okozati összefüggéseket. A vo­nalak és a nyilak segítenek az Gondolattérképet használnak a szennai iskola diákjai összefüggések, előzmények, kö­vetkezmények felismerésében, következtetések megtételében, konklúzió levonásában. A gon­dolattérkép a kommunikáció­képességet is fejleszti, hiszen összefüggően kell beszélni az adott témáról. Az ember csak akkor képes értelmesen beszél­ni, ha érti azt, amiről beszél. Te­hát a gondolattérkép használa­ta a megértést mozdítja elő. Ha rendszeresen használjuk a gondolattérképet - tette hozzá a pedagógus -, a diákok különö­sebb magyarázat és tam'tás nél­kül értik meg a lényegét és jut­nak el odáig, hogy saját térké­pet készítsenek. A saját gondo- lattérkép a legjobb, mert min­Segrt, ha nehezen megy a tanulás A GONDOLATTÉRKÉP kifeje­zést az angol „mind” (el­me, gondolat) szó és a „map” (térkép) szó fordítá­sából alakította ki Gyar- mathy Éva pszichológus. A módszer kidolgozója Tony Búzán volt, aki tanulási és jegyzetelési módszerek ha­tékonyabbá tételével foglal­kozott. A módszer hatékonysága abból adódik, hogy előse­gíti mindkét agyfélteke együttes munkáját Egy­szerre ad lehetőséget asz- szociációra, téri ingerre, csoportosításra, egészek alkotására és ötvözi a vizualitást a verbalitással. Ezen módszer különösen nagy segítségére szolgál a magas intellektust!, tanu­lási nehézségekkel küszkö­dő, dislexiásoknak. denki azt tudja a legkönnyeb­ben megjegyezni, legmélyeb­ben bevésni, ami az ő agyában születik meg. A diákok jelentős része szeret rajzos gondolattér­képet készíteni, mert azt köny- nyebben megjegyzi. Ugyanak­kor egy rajz több információt tartalmaz, mint egy kulcsszó, tehát hatékonyabb a bevésése. MUNKÁCSY MIHÁLY GIMNÁZIUM Magas színvonalú oktatás, nevelés Nyílt nap: november 9-10. • 6 éves képzés: tehetséggondozás 7-12. évfolyamig • 5 éves képzés: magyar-angol kéttannyelvű osztály • 4+1 éves képzés: élsportolók osztálya angol előkészítővel, német vagy francia nyelvi előkészítős osztály • 4 éves képzés: angol emelt szintű osztály; természettudományos osztály IS 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 48. S/Fax: 82/510-133 e-mail: titkar@mail.mmgsz.sulinet.hu web: www.mmgsz.sulinet.hu Jálics Ernő Általános és Szakképző Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Diákotthon, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Nevelési Tanácsadó 7530 Kadarkút. Fő u. 1. Tel: 82/581 -006 web: www.jalics.hu e-mail: isktitkar@altisk-kadarkut.sulinet.hu Képzési terület: vendéglátás-idegenforgalom Választható nyelvek: angol, német TAGOZATKÓDOK SZAKKÖZÉPISKOLA 01 Érettségire készítés emelt óraszámban Érettségi utón választható szakmák: szakács, cukrász, pincér, vendéglős SZAKISKOLA Általános szakiskolai kercttanterv 02 2 évfolyam + szakképzési évfolyamok 10. évfolyam után választható szakmák: szakács, cukrász, pincér Előrehozott szakképzés - pincér szakképesítés 03 Előrehozott szakképzés - szakács szakképesítés 04 Speciális szakiskola OS tanulásban akadályozottak képzése 10. évfolyam után választható szakma: szakács Felvételi a tanulmányi eredmények alapján. Nyílt nap: 2010. november 19. 9 — óra SZIGETI-GYULA JÁNOS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 7400 KAPOSVÁR, BAJCSY-ZSILI NSZKY U. 58. e-mail: szigeti@.euszki-kap.sulinet.hu Honlap: www.euszki-kap.sulinet.hu TEL/FAX: 82 / 512-935 OM azonosító: 034183 Iskolánk a 2011/2012-es tanévre az alábbi képzéseket ajánlja: SZAKKÖZÉPISKOLA (kód: 011 4 évfolyamos, kerettantervre épülő képzés, humán szakterületre, (egészségügyi szakmacsoport). Érettségi megszerzése után választható szakmák: Ápoló (3 év) Egészségügyi asszisztens (2 év) Fodrász (2 év) Kozmetikus (2 év) Felvételi: a tanulmányi eredmények, a magyar nyelv és a matematika központi írásbeli teljesítmény alapján SMKISKOLAlkgdL02) 2 + 2 évfolyamos, „A" kerettantervre épülő képzés, humán szakterületre, (egészségügyi szakmacsoport). A10. osztály elvégzése után választható szakmák: Szociális gondozó (2 év) Felvételi vizsga nincs, a felvétel alapja az általános iskolai tanulmányi eredmény. Intézményünkben oktatott, választható idegen nyelv: angol vagy német. Hol és mit tanulhatunk? A Drávától a Balatonig szinte bármit! A legnagyobb intézmény a legnagyobb kínálattal! A minőség a garanciánk! SOMOGYI TISZK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM H-8600 Siótok, Bakony u. 2. Tól/fax: 84/310-857 * i 4 * Somogyi TISZK Közép - és Szakiskola Baross Gábor Közép- és Szakiskola 8600 Siófok, Bakony u. 2., Tel.: 84/310-857 Nyílt nap: 2010. novambar 15. (hétfő) 8.30 óra KÓD KÉPZÉSI FORMA A TAGOZAT NEVE 11. Szakközépiskola Települési környezetvédelmi technikus 12. Szakközépiskola Épületgépész technikus 13. Szakközépiskola Műszaki Informatikai mérnökasszisztens Gazdasági informatikus 14. Szakközépiskola Autószerelő 15. Szakképzés Gépészet 16. Szakképzés Faipar 17. Szakképzés Egyéb szolgáltatás (fodrász) 18. Előrehozott szakképzés Gépi forgácsoló 19. Előrehozott szakképzés Szerszámkészítő 10. Előrehozott szakképzés Hegesztő 02. Előrehozott szakképzés Kőműves 03. Előrehozott szakképzés Festő, mázoló és tapétázó Somttyi TISZK Közép - és Szakiskola Bacsók György Szakképző Iskolája 8640 Fonyód, Béke u. 1., Tel.: 85/361-510 Nyílt nap: 2010. december 6-7. (hétfő-kedd) 8.00 óra KÓD KÉPZÉSI FORMA A TAGOZAT NEVE 2f. Szakközépiskola Elektronikai technikus 22. Szakközépiskola Kereskedelmi szakmenedzser, kereskedelmi ügyintéző, kereskedő, postai ügyintéző 27. Szakközépiskola Közbiztonsági fakultáció 28. Szakközépiskola Vendéglős 23. Szakképzés Karosszérialakatos, géplakatos, vízvezeték- és vízkészülék szerelő; villanyszerelő, számítógép-szerelő, karbantartó, hűtő- és klímaszerelő, elektronikai műszerész, 24. Szakképzés Ács- állványozó, festő, mázoló és tapétázó, kőműves 25. Szakképzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó, műszaki cikk eladó, ruházati eladó Somogyi TISZK Közép - és Szakiskola Dráva Völgye Középiskolája 7570 Barcs, Latinca S. u. 13.. Tel.: 85/361-510 Nyílt nap: 2010. november 6. (szombat) 10 óra KÓD KÉPZÉSI FORMA A TAGOZAT NEVE 3f. Szakközépiskola Erdész tagozat 32. Szakközépiskola Környezetvédelem és vízgazdálkodó tagozat 33. Szakközépiskola Dráma tagozat 34. Szakközépiskola Kereskedelem-marketing tagozat nyelvi előkészítő évfolyammal angol nyelvből 35. Szakközépiskola Kereskedelem- marketing tagozat nyelvi előkészítő évfolyammal német nyelvből 36. Gimnázium Hatosztályos gimnáziumi osztály Somogyi TISZK Közég - és Szakiskola Krúdy Gyula Középiskolája és Szakiskolája 8600 Siófok, Koch R. u, 8., Tel.: 84/310-029 Nyílt nap: 2010.11.15-16. (hétfő, kedd) 12:00-tól és 2011.01.05. (szerda) 12:00-tól KÓD KÉPZÉSI FORMA A TAGOZAT NEVE 41. Szakközépiskola Kereskedő, Kereskedelmi szakmenedzser, Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Banki szakügyintéző, Vendéglős, Idegenforgalmi szakmenedzser Nyelvi előkészítő osztály 0. évfolyam német 42. Szakközépiskola Kereskedő, Kereskedelmi szakmenedzser, Pénzügyi-számviteli ügyintéző. Banki szakügyintéző, Vendéglős, Idegenforgalmi szakmenedzser Nyelvi előkészítő osztály 0. évfolyam angol 43. Szakközépiskola Kereskedő, Kereskedelmi szakmenedzser 44. Szakközépiskola Pénzügyi-számviteli ügyintézó, Banki szakügyintéző 45. Szakközépiskola Vendéglős, Idegenforgalmi szakmenedzser 46. Szakképzés Bolti eladó 47. Szakképzés Cukrász, Pincér, Szakács Somogyi TISZK Közép - és Szakiskola Mathiász János Középiskolája és Szakiskolája 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 41., Tel.: 85/351-633 Nyílt nap: 2010. 11. 18. (csütörtök) 8-14 óra, 2010.11.19-20. (péntek, szombat) 9-11 óra KÓD KÉPZÉSI FORMA A TAGOZAT NEVE 50. Szakközépiskola Nyelvi előkészítő (német), mezőgazdaság 51. Szakközépiskola Gazdasági informatikus, Webmester, Internetes alkalmazásfejlesztő 52. Szakközépiskola Parképítő és fenntartó technikus. Szőlész-borász szaktechnikus 53. Szakközépiskola Nyelvi előkészítő (angol), informatika 54. Szakképzés Szőlőtermesztő gyümölcstermesztő, Dísznövény- kertész Parkgondozó, Borász, Sommelíer Somogyi TISZK Közép - és Szakiskola Nagyatádi Szakképző Iskolája 7500 Nagyatád, Baross Gábor u. 6., Tel.: 82/553-410 Nyílt nap: 2010. november 9-10-11. (kedd,szerda,csütörtök) KÓD KÉPZÉSI FORMA A TAGOZAT NEVE 61. Szakközépiskola Kereskedő, logisztikai műszaki menedzser asszisztens 62. Szakképzés Géplakatos 63. Szakképzés Egyéb szolgáltatás (fodrász) 64. Szakképzés Kőműves Festő, mázoló és tapétázó 65. Szakképzés Pincér, szakács 66. Szakképzés Élelmiszer- és vegyi áru eladó Somogyi TISZK Közép - ét Szakiskola Nagyváthy János Középiskolája és Szakiskolája 8840 Csurgó, Iharosi u. 2. Tel.: 82/471-031 Nyílt nap: 2010. november 23-26. (kedd-péntek) KÓD KÉPZÉSI FORMA A TAGOZAT NEVE 70. Szakközépiskola Autószerelő 71. Szakközépiskola Mezőgazdasági gépésztechnikus 72. Szakközépiskola Divat-stílustervező 73. Szakközépiskola Pedagógiai asszisztens 74. Szakközépiskola Webgazdasági képzés, weblapkészítő, multimédia fejlesztő 75. Szakképzés Bútorasztalos 76. Szakképzés Kőműves 77 Szakképzés Géplakatos 77 Szakképzés Hegesztő 78. Szakképzés Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó 78. Szakképzés Gazda 79. Szakképzés Szociális gondozó Somogyi TISZK Közép - és Szakiskola Rudnay Gyula Középiskolája és Szakiskolája 8660 Tab, Virág u, 12-14. Tel.: 84/525-150 Nyílt nap: 2010. november 11. (csütörtök) KÓD KÉPZÉSI FORMA A TAGOZAT NEVE 8f. Gimnázium Emelt óraszámú Informatika, német, angol nyelv oktatás 82. Szakközépiskola Rendészeti képzés 83. Szakközépiskola Idegen nyelvi titkár, Ügyintéző titkár 84. Szakközépiskola Gépészet (Mechatronikai műszerész, Autóelektronikai műszerész. Mezőgazdasági gépésztechnikus) 85. Szakközépiskola Elektrotechnika-elektronika (Mechatronikai műszerész, Autóelektronikai műszerész, Mezőgazdasági gépésztechnikus) 86. Szakképzés Géplakatos, Hegesztő, Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító 87 Szakképzés Elektronikai műszerész, Elektromechanikai műszerész 88. Előrehozott szakképzés Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító 89. Előrehozott szakképzés Elektronikai műszerész 04. Előrehozott szakképzés Hegesztő 05. Előrehozott szakképzés Géplakatos FVM DASzK SzKI Móricz Zsigmond Mezőgazdasági © Szakképző Iskola DASzK OM azonosító: 036410 7400 Kaposvár, Guba S. u. 40. T Tel./fax: 82/510-207, E-mail: mgszki@vipmail.hu Web: www.mgszki.hu 12. évfolyam utáni képzéseink: mezőgazdasági techikus, iovastúra-vezető 10. évfolyam utáni szakképzéseink: gazda, iótartó és -tenyésztő, állattenyésztő, mezőgazdasági vállalkozó, belovagló, mezőgazdasági gépüzemeltető és karbantartó (növénytermesztés) Felnőttképzések: aranykalászos gazda, mezőgazdasági vállalkozó, méhész, Iovastúra-vezető Iskolánk az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) képzőközpontja: mezőgazdasági termelők támogatott szakmai képzése

Next

/
Oldalképek
Tartalom