Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-01 / 229. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 1., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Nyolc tonna papírt gyűjtöttek a diákok A nagyatádi Árpád Fejede­lem iskola diákjai csütör­tökön nyolc tonna papírt gyűjtöttek. A bevételből az iskola diákönkormányza­tának rendezvényeire köl­tenek. (gyj) Vidékfejlesztési fórumot rendeztek Barcson fórumot szervezett a pá­lyázóknak csütörtökön a Rinya-Dráva Szövetség. Ka- ponya László a kaposvári MVH kérelemkezelési veze­tő szakreferense, és Vincel­lér Gergely helyszíni ellenőr tájékoztatta az elszámolásról a pályázókat Szíjártó Attila irodavezető elmondta: 182 pályázat nyert (jg) Új körzeti megbízotti iroda három faluban decsi József mezőcsoko- nyai, Kis Péter Pálné újvár­falvi, Csikós-Nagy Márton somogysárdi polgármester a rendőri vezetőkkel megálla­podtak: új kmb-s irodát nyitnak a falvakban. Somogysárd és Mezőcso- konya szolgálati lakással és irodával, Újvárfalva irodával járul ehhez, (szá) Nemzetiségek között a csokonyaiak A csokonyavisontai hagyo­mányőrző csoport a Dél- Dunántúl szüreti feszti­válján vett részt Harkány­ban. Nemcsak a gálamű­sorban, hanem a menet­táncban is sikert arattak a román, a szerb, a finn és a tíz magyar csapat tár­saságában. (ga) Menettánc Harkányban. A csokonyaiak sikert arattak Megvezették az államtitkárt? lulla-endréd A tabi polgármester elmegy akár a kormányfőig is (Folytatás az 1. oldalról) Schmidt Jenő tabi polgármester szerint a választások után ha­mar ki fog derülni az igazság, ő maga is tenni kíván ennek érde­kében. A fideszes városvezető úgy véli, Illés Zoltán államtit­kárt megvezették.- Nem vitatom az államtitkár jó szándékát, hiszen közismert, hogy milyen harcos környezet- védő - mondta lapunknak csü­törtökön Schmidt Jenő. - Nem életszerű azonban, hogy éppen most, kinevezése után öt hónap­pal, félcipőben Balatonendréd felé jár, és ha már ott van, leál­lítja az építkezést. Hosszú ideje megy a feljelentgetés a különbö­ző hatóságokhoz, meg az end- rédiek bujtogatása. Az útépítési engedélyhez szükséges hatás- tanulmányt magam is olvas­tam. Nagyon alaposan körüljár­ták, a környezetvédelmi ható­ság kétszer is áldását adta a nyomvonalra. Ez egyébként a harminc hektárból mindössze egy 150-200 méteres szakaszon halad át Natura 2000-es, vagyis védett területen. Alapos előké­szítés, számítássorozat előzte meg az építkezést, hogy gazda­ságos legyen, hogy valóban el­kerülje Balatonendrédet, vi­szont a sztrádacsatlakozáshoz közel érjen véget. Schmidt Jenő emlékeztetett arra: évtizedek óta vár az út megépülésére a Koppány-völgyi kistérség. A tabi polgármester hozzátette: - A választások után várhatóan elcsendesedik a té­ma, mert minden bizonnyal ez áll az akció időzítésének a hát­terében. Kezdeményezni fogom, Leálltak a munkagépek az útépítésen. A Koppány-völgyi kistérség nehezen érti a gyors döntés hátterét hogy üljenek össze az érdekel­tek, Illés Zoltán államtitkár áll­jon elő azokkal a dokumentu­mokkal, amelyekre hivatkozva most leállította az útépítést. Kí­váncsi lennék például az általa emlegetett másik nyomvonalra, ami nem létezik. Ha kell, a mi­niszterelnöktől kérek meghall­gatást, s neki is elmondom, hogy az államtitkárát valószí­nűleg megvezették... Illés Zoltán vizsgálatot ren­delt el a Balaton-felvidéki Nem­zeti Parknál. Még tegnap is az ehhez szükséges iratokat szed­ték össze, Balogh László igaz­gató pedig mindössze annyit mondott: a vizsgálat lezártáig nem nyilatkoznak. Az ominózus utat a Colas Út Zrt. építi. Ők sem voltak sok­kal bőbeszédűbbek, Boncz Zol­tán vezérigazgató érdeklődé­sünkre azt mondta: - A leállí­tást tudomásul vettük, a mun­kavégzést szüneteltetjük, de mivel élő szerződésünk van, ál­lásfoglalást kértünk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.­től, hogy mi a további teen­dőnk? Az elkerülő út ellenzőit képvi­selő Geri Zoltántól azt kérdez­tük, győzelemnek értékeli-e a kedden történteket, mit tudnak a vitatott másik nyomvonalról, illetve mit szólnak Schmidt Jenő tabi polgármester kijelentésé­hez, miszerint az államtitkárt megvezették? Geri Zoltán azt vá­laszolta: győzelemnek értékelik a leálh'tást és nem tudja elkép­zelni, hogyan lehetne egy állam­titkárt megvezetni. ■ Fónai Imre „Nem volt bennük irgalom” kártérítés Nyolcmillió forint a meggyilkolt fiú szüleinek (Folytatás az 1. oldalról)- Az elkövetők gyűlölete, bruta­litása egyértelműen rossz lelki alkatra utal, ami nevelési hiá­nyosságokra vezethető vissza. Nem nevelték őket oly módon, hogy ne jussanak el e brutális cselekmény megvalósításához -szögezte le a bíró. A meggyilkolt diák szülei ­akik egyetlen, tíz éven át tartó próbálkozást követően fogant gyermeküket veszítették el - a hátározat kihirdetése után azt mondták, nem az összeg volt fontos a számukra.- Nem kaphatunk igazi elégté­telt - nyilatkozta Szabó József. - Az volt a célunk, és azért vállal­tuk, hogy ismét végighallgatjuk azokat a szörnyűségeket, amik a gyermekünkkel történtek, hogy a tettesek és szüleik még jobban átérezzék fájdalmunkat, felis­merjék felelősségüket, és felfog­ják cselekedetük súlyát. A család ügyvédje azt mondta, hogy megítélése szerint prece­densértékű döntés született, amire még sokszor fognak hivat­kozni a tárgyalótermekben. ■ Máté Balázs Csapadékvíz elvezetésére pályázik Barcs Megoldódhatnak a csapadékvíz­elvezetési gondok Barcson. Az önkormányzat mintegy 88 mil­lió forintos pályázatából a kri­tikus helyeken is megoldást ta­lálnak a szakemberek. A projekt érinti a Martinovics és a Bem ut­ca vízelvezetését, valamint a Pi­ramis házak mögötti árokrend­szer leburkolását, és 2011 tava­szán kezdődik. ■ J. G. JEGYZET GÁLDONYI MAGDOLNA Az államtitkár sáros cipője illés Zoltán államtitkár be­sározta a cipőjét Balaton- endréden. Mint ismert: a somi hulladéklerakót ment felavatni, de előtte átvergőd- te magát a közeli falu sáros útján. Odaállt a munkagé­pek elé és azt mondta: meg­állj! A műszaki vezető elké­pedhetett, hogy most mit csináljon? A főnöke mást mondott reggel, no, meg az érvényes építési engedély tervlapjait forgatják nap, mint nap, hogy merre ás­sák a gépek az útalapot. Er­re jön egy ember, azt mond­ja: ő az államtitkár, és itt most vége az építkezésnek. A endrédiek és a lullaiak évtizedeket vártak erre az útra, mert nagyot kellett ke­rülnie annak, aki át akart menni egyik faluból a má­sikba. Nem ismeretlen ez Somogybán, sok a zsákfalu, a felszámolásukat több vá­lasztást nyert kormány ígér­te már, de hát nem megy ez egyik napról a másikra. Út­építést leállítani még csak lehet egyik percről a másik­ra, az építkezés indítása en­nél azért nehezebb. Tudná­nak mesélni róla az end­rédiek meg a lullaiak. NAGYON TETSZIK, hogy az ál­lamtitkár nem rest besároz­ni a cipőjét. Határozottan, gyorsan cselekszik az általa vélt jó cél érdekében. Amit ráadásul természetféltő civi­lek is támogatnak. Lehet, hogy nekik van igazuk, bár ma még ezt nem tudjuk, csak azt, hogy nem épül az út a két falu között. KICSI AGGODALOM azért van bennem: most menjek át a szomszédhoz, és mondjam meg neki, hogy ne verjen több cölöpöt a kerítéshez, mert itten nem lesz kerítés- építés? No, meg a bukszu- soknak is megárthat a sok földmunka. Félek, hogy a hatóság a fejemre koppinta- na, máshogy kell a szom­széddal dűlőre jutni, nem árthat a jogbiztonság... Nyelvi játékokkal várt az Europe Direct Iroda A Somogyért nem készül ellenzéki szerepre Európa nyelvi sokszínűségére kívánta felhívni a figyelmet a nyelvek európai napjához kap­csolódó rendezvényével a Siófo­ki Europe Direct Iroda. Csütörtö­kön a Kodolányi János Főiskola siófoki intézetében több korosz­tályt is vártak: idegen nyelvek­kel kapcsolatos kvízzel, interak­tív játékkal. ■ F. I. Kampányzáró sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Kaposváron a Somogyért Egyesület. Elhangzott, hogy a megye legnagyobb civil szervezete nem ellenzék akar lenni a megyei, illetve a városi közgyűlésben, hanem konstruk­tívan együttműködő partner.- A hagyományokhoz híven a Somogyért Egyesület sehol nem állított polgármesterjelöltet, de 167 településen indul olyan füg­getlen jelölt, akit támogatunk - mondta Gyenesei István, az egye­sület elnöke. - Szakértelemmel, helyi tapasztalattal, kapcsolat- rendszerrel támogatjuk az álta­lunk felvállalható terveket, de a számonkérés jogát fenntartjuk. A civil kurázsi, a hozzáértés, a hitelesség, a tapasztalat, a becsü­let, a figyelem és figyelmesség azok az eszközök, amikkel ered­ményt tudunk elérni. Az elmúlt négy év során tizenhatszorosára nőtt a megyei önkormányzat adósságállománya. Ez nem foly­tatható. Csak ésszerű pénzfel­használást tudunk támogatni a megyei önkormányzatban a jövő­ben is - fejtette ki az egyesület el­nöke. - A szakmai vitákban igen, de pártpolitikai indíttatású part­talan szócséplésben nem aka­runk partnerek lenni. Olyan ve­zetők kellenek Somogy élére, akik értik a dolgukat, közel áll­nak a somogyi emberekhez. Min­dent megtesznek Somogyért, a somogyiakéit ■ F. Szarka Ágnes A Megyei Közgyűlés tagjainak választásán vasárnap szavazatunkkal támogassuk a Somogyért Egyesület listáját! Hozzáértésük garancia __ a sikerre^--; \ »■ \ a. ^ A * > O n \ O | HIRDETÉS____________ KE DVES SOMOGYI NYUGDÍJASOK! Az idősek Világnapján köszöntjük Önöket! Köszönjük eddigi munkájukat. Boldog, kiegyensúlyozott nyugdíjas éveket kívánunk! Számíthatnak ránk a jövőben is! Tisztelettel: Dr. Klujber László Dr. Kolber István a Sm-i Nyugdíjas Szöv. MSZP megyei elnök, tiszteletbeli elnöke ■ MSZP országgyűlési képviselő Fizetett politikai hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom