Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-02 / 230. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 2., SZOMBAT Ml Amatőrként válogatott tempóban a gyerekgyógyító Négyszázezer alkalommal fordult meg kis beteg az erdőimádó doktor keze alatt Pavtovics György egy ösztöndíjnak köszönhető, hogy már több mint négy évtizede a kaposvári gyerekeket gyógyítja: az egyetem alatt kapta azzal a feltétellel, hogy a diplomázás után legalább négy évre vissza kell térnie Somogyba. A berzencei családban öten voltak testvérek, évente csak egy rend ruhára telt a gyerekeknek, nem meglepő, hogy nagy szükség volt az efféle támogatásra, mely majdnem elérte az akkori kezdőfizetést így hát, miután negyvenöt esztendővel ezelőtt doktorrá fogadták a pécsi orvosin, a kaposvári kórház gyerekosztályán kezdett dolgozni. És talán eszébe sem jutott, hogy valaha még versenyszerűen jog futkározni, mint tette azt egyetemista korában. éppen negyven éve hagyta ott a kórházat a gyermekorvosi körzet kedvéért, s valószínűlegelenyésző azon kaposváriak száma, akik valamilyen formában nem kerültek vele kapcsolatba. Ha nem körzeti orvosként, akkor az iskolában, de legalábbis a gyermekük, unokájuk révén. Vagy az erdőben túrázva, futva, hiszen köztudott, hogy a Doktor úr a mai napig szenvedélyes természetjáró, a tájékozódási futás megyei apostola. Ha rajta múlna, már óvodától kötelezővé tenné a rendszeres futást, s bár erre általánosságban nincs lehetősége, a környezetében mindenkit sikerült megfertőznie. Fiai mindenben követték, orvosként és tájfutóként is eredményesek, s második házasságából született lánya is jó úton halad efelé. a sport karbantart, vallja, s ékes példája, hogy nem is oly régen mindenféle túraszett nélkül, a kistáskáját a vállán átvetve felmászott az Innsbruck melletti, több mint 2200 méteres Axamra. És hosszú napokat kószál az erdőkben tájfutótérképek anyagait gyűjtve. Persze ingyen és bérmentve, noha hivatásosok 50-60 ezer forintot is elkérnek négyzetkilométerenként.. Persze nekik ez munka, nem szívügy... Vagy harminc éve találkoztunk először, rettegtem tőle, még az is lehet, bőgtem: iskolaorvosként ő adta be a Di-per-te oltást az alsósoknak... Vas András- Hány gyerekkel volt eddig dolga?- Az idén? - kérdezett vissza Pavlovics György.- A praxisában.- A kimutatások szerint évente nagyjából tízezer orvos-beteg találkozó van a körzetemben, ez alapján vagy négyszázezer. Persze ez jóval kevesebb gyereket jelent Viszont nincsenek benne az iskolában megvizsgáltak, s az öt kórházi évet sem számoltam.- Azt mondják, a gyermekorvos az egyik leglélekrombo- lóbb szakma, hiszen a beteg lurkóknál nincs elesettebb.- Viszont sok a sikerélmény, a gyerekek valahogy könnyebben gyógyulnak.- Felnőttként is?- Hivatalosan tizenkilenc éves korig kezelhetek valakit, de akadt már huszonhárom esztendős páciensem is.- Az ilyenek bizonyítják, nem döntött rosszul a szakválasztással.- Pedig csak ötödévben tettem le mellette a voksom. Addig mindig csak a következő szemeszterre, vizsgákra koncentráltam. Mivel kellett az ösztöndíj, rengeteget tanultam, szerintem sokkal többet, mint a többiek. Vagy mint kellett volna.- És az egyetemisták legendásan laza élete?- Na jó, födni e c c s r e , évfolyambulikra, moziba azért eljártam.- Azt hallottam, utóbbi adta az ihletet a futáshoz. A hosszútávfutó magányossága...- Volt hozzá köze, való igaz. Bár a futás még Csurgón kezdődött. Berzencéről jártam be gimi- be, nagyon rossz volt a buszközlekedés, naponta kétszer járt a Fakarusz, s előfordult, hogy órákkal korábban végeztem, mint ahogyan jött volna. Ilyenkor hazafutottam. Az egyetemen aztán a sok tanulás közben ez jelentette az igazi kikapcsolódást Amikor este végeztem a napi penzummal, lementem a PEAC- pályára.- Egyedül?- Ezt kérdezték a rendőrök is, akik egy téli estén, korom sötétben igazoltattak...- Aha, akkor ezért kérezke- dett be a tájfutókhoz!- Véletlenül ke- Eredendően ennek készült?- Még orvosnak sem. A csűr- , gói matektanárom máig neheztel, hogy nem lettem matematikus. Harmadik gimnáziumig nem tudtam, mi akarok lenni, aztán az érettségi évében az orvosi mellett döntöttem.- Arccal a gyermekek JH felé?- A műtéti szakmák nem vonzottak. A bel-, az ideg- vagy a gyermekgyógyászat viszont tetszett. Elábrándoztam a tudományos munkán is, hívtak is kutatónak, ám kaptam egy ösztöndíjat, aminek feltétele volt, hogy négy évre vissza kell jönnöm Somogyba gyógyítani.- Kivételes képesség kell, le- küzdetni a gyerekekkel a félelmüket- Nem akkora ördöngösség. Persze mindig akad, aki már a s váróban sír, de ha látják, hogy 1 nem fáj a vizsgálat, hamar meg- g nyugszanak. Es nagyon tudnak ? ragaszkodni az emberhez. I rültem közéjük. Először túrázni hívtak, aztán megtudták, szoktam futni, s ajánlották, próbáljam ki. Azt feleltem, nem vagyok hülye, hogy erdőben futkároz- zak...- Most feladott egy magas labdát..- Tényleg megtetszett Meg aztán korán jött a sikerélmény: néhány edzés után egy nemzetközi versenyen százvalahány indulóból huszonhetedik lettem. Láttam, van értelme, ott ragadtam. Hetente háromszor felfutottunk a Misinára. Megszereztem az első osztályú minősítést, ám amikor Kaposvárra kerültem, abbahagytam a versenyzést.- Aztán újrakezdte.- A katonaságnál egy továbbképzésen éppen arról volt szó, hogy a hadgyakorlaton egy bizonyos úton hogyan vonul majd fel ötven teherautó. Közbeszóltam, nehéz lesz, mert két szakadék is van arrafelé. Meglepődtek, honnan ismerem ennyire a térképet, s így derült ki, hogy tájfutó voltam. Hívtak, s hetvenhatban ismét elkezdtem versenyezni.- Mind a mai napig. Most mennyi a penzum?- Hetente kétszer nyolctíz kilométer. Emellett háromszor 2500 méter az uszodában. A hetvenes években volt egy porckorongsérvem, azt tanácsolták, ússzak. Hát megtanultam...- A versenyzés nem hiányzik?- Évente elindulok 15-20 tájfutó versenyen és 8-10 túraversenyen. Utóbbit tíz éve kezdtem, csapatban háromszor is megnyertük a korosztályos országos bajnokságot. Jobban passzol a koromhoz, a ftitás már inkább csak kocogás. Pedig még 40 évesen is elég jó tempót bírtam. Akkoriban a focistáknak kötelező volt évente néhányszor a Cooper-teszt..- A legendás alibiversenyek a pesti Ügetőn... A gyerekek nagyon tudnak ragaszkodni az orvoshoz- ...s aki nem teljesített legalább 3200 métert a tizenkét perc alatt, nem lehetett válogatott vagy első osztályú. A sztárok közül többen alig 2800 métert tudtak, én másfél évtizeddel idősebben 3200-at... De az is előfordult, hogy körbefutottuk a Velencei-tavat.- így már érthető: a fiainál eleve elrendelés volt, hogy orvosok lesznek, s tájfutók.- Eleinte nem akartak sportolni, Gábort unszoltam, próbálja ki: az első nyolc versenyéből hetet megnyert. Ott ragadt, magyar bajnokságokat, junior Eb-t nyert. Gyuri pedig követte a bátyját,és az unokák is bontogatják már szárnyaikat.- Elképzelem a családi nyaralásokat. Semmi tenger, csak rohamtempóban hegyre fel-le...- Járunk a tengerhez is, csak akkor a homokban futok. De anno valóban sokat mentünk a Tátrába. Valahogy minden út az erdőbe vezet. A hobbijaim is: imádok gombászni, s rákaptam a tájfutótérkép készítésre.- Feltételezem, ismerni kell a területet, mint a tenyerét.- Az utolsó egy Patca-környé- ki versenyhez készült, s 15-16 napomba került. Mármint az erdőjárás.- A távolságot mivel méri?- Kilépem. Méteres léptekkel.- Pontosan?- Száz méterenként négy-öt méter tévedés elfogadott.- És közben lehet gombászni?- Az egy másik túra.- A kedvence?- A vargánya. És a rókagomba.- El is készíti?- Naná! Sütve, pörköltnek.- Levesnek...- Az valami csodálatos. Persze maga a gombászás is.- Volt, hogy eltévedt?- Előfordult, hogy nem tudtam, hol vagyok pontosan. De végül mindig odatalálok. Az erdő olyan, mint a második otthonom, s odahaza csak nem téved el az ember... Kivonná a politikát az oktatásból az LMP A Lehet Más a Politika (LMP) pénteken Kaposváron a párt oktatáspolitikáját ismertette meg a sajtó képviselőivel.- Az oktatás mindennek az alapja, ezért az egész rendszeren javítani, ésszerűsíteni kell - mondta Kutas Viktor, az LMP Somogy megyei koordinátora - az óvodától a felsőoktatásig. Célunk, hogy Kaposváron minden városrészben legyen óvoda. A tájékoztatón elhangzott, hogy az általános- és középiskolákban az alap tudásanyag mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy elősegítse a fiatalok munkába állását- Egy végzős középiskolásnak szinte esélye sincs arra, hogy munkát találjon. Különböző moderációval, információátadással lehet elősegíteni az elhelyezkedést. Az oktatási intézményeknek tisztában kell azzal lenniük, hogy milyen szintű és irányú ismereteket kell átadniuk. Az oktatásból a politikának teljesen ki kell vonulnia. Az intézmények vezetőit ne politikai, hanem szakmai alapon nevezzék ki. Az LMP az önkormányzati munkát is a választópolgárok közreműködésével képzeli el.- Részvételi demokráciát, programalkotást hirdettünk meg - tette hozzá Kutas Viktor. - Egy lakóközösségnek legyen joga beleszólni a saját környezetének alakításába. ■ F. Szarka Á. Színes műsorral kezdődött az idősek hónapja pénteken Kaposváron. Több száz nyugdíjas fogadta el a meghívást az idősek hónapja városi nyitórendezvényére. A városi sportcsarnokban Szita Károly polgármester köszöntötte az időseket, majd Nádas György humorista szórakoztatta a közönséget, Kállai Bori és Virág József nótákat és operettrészleteket énekelt Tanévnyitó a múzeumban pedagógusoknak A nevelési és közoktatási intézmények vezetőinek, pedagógusainak tartottak évnyitót Kaposváron a megyei múzeumban. A szakmai rendezvényen a résztvevő pedagógusokat a múzeumi tanév eseményeiről tájékoztatták. így a környezetvédelmi nyűt nap programjáról és a legújabb foglalkozásokról. Kapitány Orsolya néprajzkutató a Paraszti polgárosodás tárgyi világa és a Nemzeti jelképek a magyarországi tájházakban című vándor- kiállításra hívta fel a figyelmet. Halmos Klára közművelődési munkatárs a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében megrendezendő Nagy rajzolás című programot ismertette. ■ F. Sz. A. Újabb változás a rendőrségi csúcsvezetesben Hatala József altábornagy, országos rendőrfőkapitány október 1- jével Pungor János rendőr alezredest, a Kaposvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának volt vezetőjét bízta meg a megyei rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatói teendőinek ellátásával, közölte pénteken Bíró Gábor szóvivő. Horváth József korábbi rendészeti igazgató vezetői megbízását szeptember elején vonták vissza. Az ORFK sajtóosztálya akkor arról tájékoztatott, hogy Horváth Józsefet Mer- gancz Sándor dandártábornok megyei rendőrfőkapitány javaslatára, indoklás nélkül azonnali hatállyal mentette fel az országos rendőrfőkapitány. ■ H. M.