Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-09 / 236. szám
SPORT SOMOGYI HlRLAP - 2010. OKTÓBER 9., SZOMBAT 11 Papp László benne látta az utódját életút Dóri András ragasztotta rá a Flegma nevet - A bokszról nem beszélni, hanem csinálni kell Amikor minden idők legjobb magyar ökölvívóját, a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlót arról faggatták, hogy kiben látja az utódját, a Flegmát, vagyis a kaposvári Duna- jetz Ferencet nevezte meg. Fenyő Gábor- Mivel szolgált rá a Flegma becenévre?- Annak idején még Dőri András, a legnagyobb kaposvári bunyós ragasztotta rám - emlékezett vissza Dunajetz Ferenc. - Lógtak a karjaim, ráadásul állandóan mosolyogtam. Sokáig az istennek sem tudtak rá\ hogy emeljem fel a kezem.- Azért idővel valahogy csak sikerült rábírni...- Már a nagyválogatott tagja voltam, amikor végre megtanultam. Az ökölví- / vás alapját a védekezés jelenti, meg egyébként is azt vallottam: minél kevesebb ütést kapni, ellenben minél többet ütni, mégpedig tisztán. Nálam ez volt a nyerő taktika: hagytam támadni az ellenfelemet, majd elléptem, hogy aztán hirtelen megindítsam az ellentámadást. Dunajetz Ferenc AZ 1942-BEN született Dunajetz Ferenc másfél évtizeden át, 1950 és 1965 között volt a Kaposvári Dózsa versenyzője. Előbb 16, majd 17 évesen megnyerte az országos ifjúsági bajnokságot. Az 1959-es évjárat különösen emlékezetes marad; tagja volt az országos ifi-csapat- bajnokságot nyert csapatnak, s aranyérmet szerzett az országos utánpótlás ob-n. A FELNŐTT országos bajnokságon 1960-ban bronzot, a következő két évben pedig ezüstérmet szerzett. 1961- ben megnyerte a vidékbajnokságot. 1963-ban RÉSZT vett Moszkvában az Európa-bajnoksá- gon, ahol a nyolc közé jutásért kapott ki. 16-szoros ifjúsági, 13-szoros utánpótlás válogatott. 1958 és 1965 között 18 alkalommal szere- pel(hetet)t a nagyválogatottban. edzőként előbb Ajkán (1976-1980), majd Pakson (1980-1985), aztán Tisza- dobon (1985-1986), végül pedig Kaposváron (1986-1990, majd 1991-1994) dolgozott.- Akár egy sakkjátszma.- Ezt a sportot csak ideig-órá- ig lehet erővel csinálni. A súlycsoportomban fizikálisán majdnem mindenki erősebb volt nálam. A meccs előtt fel akartak falni... Előtte ők mosolyogtak, utána meg én. Ésszel nyertem az erős fickók ellen. Nagyon gyors voltam, a jó szemű - és reflexű - bunyósok közé soroltak.- A háromszoros olimpiai bajnok Papp László talán ezért is látta Önben az utódját- Nemcsak a bokszról, hanem az életről is hasonló volt a felfogásunk. Én is azt vallottam, amit Papp László és mestere, Adler Zsigmond, miszerint a bokszról nem beszélni, hanem csinálni kell. Na meg hogy egyszer még a legnagyobbak számára is elérkezik az idő, amikor visszavonulót kell fújni. Sok sportoló képtelen ezt feldolgozni. Pedig utána is van élet, csak időben fel kell rá készülni.- Soha nem akart elmenni Kaposvárról?- Sokszor hívtak, de ragaszkodtam ehhez a városhoz. A legendás Kaposvári Dózsa aranycsapata valóban kaposvári bunyósokból állt; ezért is szerettek ennyire bennünket. Amikor a Dózsa-pályán rendezték a mérkőzéseket, rendre 5-10 ezer ember jött ki. A csúcsot az 1958-ban rendezett Kaposvári Dózsa- Észak-Anglia összecsapás jelenti, amikor vagy 20 ezren (!) szorongtak a ma már csak szép emlékű Dózsa-pályán.- 1965-ben fejezte be a versenyzői pályafutását, majd edzőként tért vissza a sportág vérkeringésébe - bő egy évtized elteltével.- Ajkára kerültem, s a szintén itt élő Dőri András - aki versenyzői pályafutásomat is egyengette- hívott edzőnek.- Edzőként is maradandót alkotott.- Ajkán a junior világbajnoki bronzérmes Kottán Zoltán, Pakson pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes, a szöuli olimpián ötödik helyezett Erős Lajos volt a legismertebb tanítványom.- A kaposváriak közül pedig Árvái Rudolf, akihez egészen különleges kapcsolat fűzte.- Elcsábítottam Ajkára, majd utána magammal vittem Paksra, s a somogyi megyeszékhelyen is dolgoztunk együtt; vagy egy évtizeden át voltam az edzője. Különleges versenyző volt: minden korosztályban dobogóra állhatott az országos bajnokságokon, s egészen a felnőtt válogatottságig vitte. Nagyon várják már az újabb érmeket junior ökölvívó ob Tizenhárom somogyi bunyós utazik majd Salgótarjánba Kellenek a példaképek, akikre fel lehet nézni Népes csapat képviseli majd a somogyi színeket az október 14- e és 17-e között Salgótarjánban rendezendő junior (15-16 évesek) országos ökölvívó-bajnokságon. A négy napon át tartó ob- n a Ring SC Kaposvár, a Lelle Fit- ness és Küzdősport Egyesület, a Juta Ring SC, valamint a Kaposvári Nehézatlétikai SE 13 bunyósa próbál szerencsét. A SOMOGYI INDULÓK. ring sc Kaposvár: Károlyi Zsolt (46 kg), Sípos Richárd (48 kg), Judás Róbert (50 kg), Bakonyi Dávid (52 kg), Bogdán Dávid (52 kg), Pápai Krisztián (57 kg), Horváth Richárd (63 kg). LELLE fitness és küzdősport egyesület: Bognár Bence (52 kg), Bujdosó Levente (54 kg), Gyöngyösi Kristóf (80 kg). juta ring sc: Takács Szabolcs (54 kg), Kerek Kornél (60 kg). KAPOSVÁRI NEHÉZATLÉTIKAI se: Csonka Sándor (54 kg). Az újabb nagy fellépés előtt a somogyi klubok vezetőedzőit faggattuk versenyzőik várható esélyeiről. VAJMI CSABA (Ring SC Kaposvár): - Az április elején a baranyai megyeszékhelyen utánpótlás olimpiát nyert 50 kg-os Judás Róberttől, a 2008-as iskolás Eu- rópa-bajnokságon bronzérmet szerzett, kétszeres serdülő országos bajnok, az idei utánpótlás olimpián ezüstérmes 52 kg- os Bogdán Dávidtól, továbbá a serdülők és juniorok mezőnyében is már ob-aranyat szerzett (azaz címvédő), a pécsi utánpótlás olimpián harmadik helyezett 63 kg-os Horváth Richárdtól várhatunk kiemelkedő eredményt, de a csapat többi tagja is - így a 46 kg-os Károlyi Zsolt, a 48 kgBrunner Róbert vállalkozó Újabb nagy kihívás több mint egy évtized elteltével lehetett újra házigazdája Kaposvár országos ökölvívó-bajnokságnak, ami mély nyomokat hagyott bennem; egyrészt remek érzés volt házigazdának lenni, másrészt pedig a Ring SC Kaposvár reménységeinek a jóvoltából négy arany itthon maradt Jövőre utánpótlás olimpia lesz a somogyi megyeszékhelyen, ami új - és még nagyobb - feladatot, kihívást jelent A többiek nevében is mondom: bátran állunk elébe! - mondta Brunner Róbert, a Somogy Megyei Ökölvívó Szövetség elnökségének a tagja. os Sípos Richárd, az 52 kg-os Bakonyi Dávid, továbbá az 57 kg-os Pápai Krisztián - okozhat kellemes meglepetést. Vajda Zoltán vállalkozó Jó úton járunk AZ ÁPRILISBAN Pécsen rendezett utánpótlás olimpián tizennégy somogyi ökölvívó-reménység feszíthetett büszkén a dobogón, szeptemberben pedig Kaposváron a serdülő országos bajnokságon összesen hét érem - ebből négy volt az arany - jutott Ez is jelzi, hogy jó úton járunk A jövő hét második felében Salgótarján ad majd otthont az országos junior ökölvívó4)aj- nokságnak Nagyon várom a folytatást, vagy ha úgy tetszik, az újabb éremszüretet - mondta Vajda Zoltán, a Somogy Megyei Ökölvívó Szövetség elnökségének a tagja. FARKAS JÓZSEF (Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület): - A három versenyzőből álló különítményünk tagjai közül az 54 kg-os Bujdosó Leventét nemcsak a dobogóra, hanem a döntőbe várom. Az eddigi mérkőzései közül csupán egyet nem nyert meg; azt is úgy vették el tőle a pontozóbírók Egerben a hagyományos nemzetközi Bornemissza Gergely-emlékverse- nyen. Jó kötésű srác, ráadásul brutálisan erős, így aztán a meccseinek a jó 70-75 százaléka idő előtt ér véget. Az 52 kg- os Bognár Bencétől és a 80 kg- os Gyöngyösi Kristóftól tisztes helytállást várok. LÉVAI TIBOR (Juta Ring SC): - Az 54 kg-os Takács Szabolcsnak és a 60 kg-os Kerek Kornélnak is ez lesz az első nagy versenye, így nem lehet tőlük csodát várni. Számukra az lesz a legfontosabb Salgótarjánban, hogy szokják a nagy versenyek légkörét. Kiss Béla (Kaposvári Nehézatlétikai SE): - Csupán egy éve bokszol az 54 kg-os súlycsoportban szereplő Csonka Sándor. Nincsenek nagy elvárásaim vele szemben; egyszerűen csak szerepeljen minél jobban. * * * A Ring SC Kaposvár, valamint a Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület - mindkét klub meglehetősen népes csapattal - a hétvégén Pécsen a hagyományos (utánpótlás és felnőtt) Horváth Géza-emlékversenyen hangol a salgótarjáni junior országos ökölvívó-bajnokságra. Az előző két évben a Ring SC nyerte az egyesületek közötti pontversenyt, így ha ismét a Vajmi-csa- pat bizonyul a legjobbnak - márpedig pontosan erre készülnek -, akkor végleg övék lesz a díszes vándorserleg. ▲ 1988-ban ifjúsági, 1999-ben pedig junior országos ökölvívó-bajnokságnak volt a házigazdája a somogyi megyeszékhely. Újabb bő évtized elteltével a serdülők voltak a főszereplők Kaposváron.- Kétségkívül jó úton jár a somogyi ökölvívó-társadalom, ám a neheze még csak most következik - mondta Dunajetz Ferenc egykori yálogatott versenyző, majd edző, aki 1996 és 2005 között a Somogy Megyei Ökölvívó Szövetség főtitkára volt. - Az elmúlt időszak eredményei önmagukért beszélnek, ám most kell majd igazán dolgozni. Versenyzőre és edzőre is egyaránt igaz; nem szabad csücsülni a babérokon, másképp fogalmazva nem szabad elszállni... A védekezés a bunyó alfája, ezt kell minél előbb és minél jobban megtaníttatni a srácokkal. Mind a technikai, mind pedig a taktikai repertoárt nézve egyre nagyobb feladatok következnek. Vallom, hogy igenis keUe- nek a példaképek, akikre felnézhetnek a gyerekek. Márpedig ha a somogyi ökölvívósport múltját kutatjuk, találunk szép számmal. Tavaly idősebb Süllős Gyula halála miatt elmaradt a 2009-es esztendő legjobb somogyi ökölvívóinak a díjazása. Ezt szeptemberben Kaposváron a serdülő országos bajnokság keretében pótolták; mind az öt kategóriában a Ring SC Kaposvár tagjai lettek a befutók. 2009 LEGJOBB SOMOGYI ÖKÖLVÍVÓI serdülők - Papp Béla Díj: Bogdán Dávid, juniorok - Riba József Díj: Horváth Richárd. ifjúságiak - Kapocsi György Díj: Nagy Géza. edzők - Szegfi László Díj: Vajmi Csaba, nők - Sárdi (Sárdinecz) József Díj: Károlyi Alexandra. * * * A szeptemberi serdülő, illetve az októberi junior ob után még három országos bajnokság vár a somogyi bunyósokra. A TOVÁBBI PROGRAM IFJÚSÁGI (17-18 ÉVESEK) OB (november 4-7.; Biharkeresztes) ring sc Kaposvár: Nagy Géza (69 kg), lelle fitness és KÜZDŐSPORT EGYESÜLET: Hegedűs Krisztián (69 kg), juta ring sc: Csampisz Zoltán (69 kg). KAPOSVÁRI NEHÉZATLÉTIKAI SE: Matesz Gergely (60 kg) és Bodnár Sándor (69 kg). NŐI UTÁNPÓTLÁS ÉS FELNŐTT OB (november 25-28.; Vecsés) RING sc KAPOSVÁR: Deák Laura (juniorok - 54 kg). FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG (december 8-11.; Nagykanizsa) JUTA RING SC: Tóth Károly (57 kg). ■ Fenyő Gábor Dunajetz Ferenc versenyzőként, majd edzőként is maradandót alkotott Utánpótlás olimpia (április - Pécs) Egyesületek Arany Ezüst Bronz Ring SC Kaposvár 434 Lelle Rtness és ________________ Kü zdősport Egyesület ^__ 1 j_ 2 Se rdülő országos bajnokság (szeptember - Kaposvár) Egyesületek Arany Ezüst Bronz Ring SC Kaposvár 4 - 1 Juta RingSC____________1 Lelle Fitness és________________ Kü zdősport Egyesület - - 1