Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-09 / 236. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 9., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP HIRSAV Séta a rák ellen a siófoki belvárosban a magyar Rákellenes Liga Siófoki alapszervezete és Segítő Szolgálata mellrák- ellenes sétát szervezett pénteken a siófoki belvárosban. Arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a rák is megelőzhető, a gyógyítás sikerében pedig nagy szerepe van az önvizsgálatnak és a mellrák korai felismerésének, (fi) Támogatási lehetőség erdővédelemhez két erdészeti jogcímre lehet támogatási kérelmet benyújtani a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez valamint erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatásra október 31-ig várják a kérelmeket, (hm) Lángra kapott a szagelszívó lángra kapott a szagelszívó pénteken kora este az egyik siófoki panelház második emeletén. Az oltást a tulajdonos megkezdte, s eközben égési sérüléseket szenvedett. A siófoki tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, öt járművet irányítottak a helyszínre. Az utómunkálatok este hat óra után értek véget, (hm) A könyvtárosok a piacra mentek A siófoki Vásárcsarnokban, a péntek délelőtti hétvégi bevásárlás idején tartott tagtoborzót a helyi könyvtár. Az akció sikeresnek bizonyult: hiszen jó néhá- nyan töltöttek ki belépési nyilatkozatot a piacon, (fi) Kiszivattyúzták a vizet a tűzoltók csaknem 20 köbméternyi esővizet szivattyúztak ki az egyik somodori családi ház pincéjéből. Az épületben tárolt háztartási gépeket veszélyeztette a víz, amit a kaposvári tűzoltók távolítottak el - számolt be Antaücz Lóránd, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese, (hm) A rács mögött is készülhet frizura felmérés Óriási a zsúfoltság a megyei börtönben, a koszt viszont megfelelő A fogvatartottak elhelyezésével, anyagi és egészségügyi ellátottságával kapcsolatos felmérést kért a megyei ügyészségektől a Legfőbb Ügyészség. Somogybán a megyei rendőr-főkapitányság fogdájában és a megyei börtönben uralkodó állapotokat mérte fel a vádhatóság. Vas András- Mindkét helyen alapvetően rendben találtunk mindent - tájékoztatott Fekete Róbert, a megyei főügyészség szóvivője. - A legnagyobb gondot a börtön túlzsúfoltsága jelenti, szeptember közepén akadt olyan nap, amikor 180 százalékos volt a telítettség. Ebből következik, hogy nem minden esetben tudják garantálni a fogvatartottak számára törvényileg előírt négyzet- és légköbmétert. Hivatalosan a börtönben előbbiből három, utóbbiból hat, a fogdán négy, illetve tíz jár mindenkinek. Ráadásul előbbi adat az ágyak, mosdó, vécé nélküli szabad mozgástérre vonatkozik - viszont pozitívum, hogy minden zárkában van meleg vizes tisztálkodási lehetőség.- A túlzsúfoltság miatt az elkülönítési szabályokat sem tudják minden esetben betartani a börtönben - folytatta Fekete Róbert. - A vonatkozó jogszabályi előírások szerint például nem lehetne előzetest elítélttel, fiatalkorút felnőttel vagy dohányzót nemdohányzóval egy zárkában tartani. Ám azt is figyelembe Felmérte a börtönökben uralkodó állapotokat a vádhatóság kell venni, hogy a megyei börtön épülete több mint száz éves, a város központjában áll, azaz nem bővíthető, s ehhez képest a lehetőség szerint betartják a szabályokat. A nem dolgozó felnőtt fogvatartottak hetente egyszer fürödhetnek - a fiatalkorúak és nők minden nap kéthetente adódik lehetőség kiétkeztetésre, amikor a börtönlakók a kápolnában időszakonként árusító mozgóboltban vásárolhatnak.- Az étkeztetéssel kapcsolatban mindent rendben találtunk - tette hozzá a megyei ügyészség szóvivője -, a rendőr-főkapitányság fogdáján például ugyanazt kapják a fogvatartottak, mint az őrök. A börtönben napi négyszáz forintból kell kihozni a rács mögött ülők háromszori étkezését A reggelire 102, az ebédre 179, a vacsorára 119 forintot költhet az intézmény. Emellett például a fi- atalkorúaknak, a nehéz fizikai munkát végzőknek, a cukorbetegeknek külön étkezési póüék jár. Az egyik ügyészségi látogatás alkalmával például heten részesültek diétás, négyen cukorbeteg-diétás étkeztetésben, s akadt olyan is, aki sertéshúsmentes ételeket kapott. A börtön vezetésének figyelniük kell a terhes nőkre is - a vizsgált időszakban öten voltak -, akiknek a terhesség huszadik hetétől napi fél liter tej jár. Ha probléma adódna, a megyei kórházba szállítják őket, a mindennapi esetekkel a - vizsgálat szerint kifejezetten jól felszerelt - börtönorvosi rendelő foglalkozik, s hetente egyszer fogorvos is rendel az épületben. Sőt, a rabok igény szerint fodrászhoz is járhatnak: a hajnyírást elítéltek végzik - a lakók szerencséjére mindig akad egy-két bebukott Figaró... Érvénytelen szavazat Hitlerrel választások A kaposvári szavazó kilétét homály fedi (Folytatás az 1. oldalról) A természetesen érvénytelen szavazat leadójának kilétét a választás titkossága miatt örök homály fedi. Körülbelül olyan, mint amilyen az agyára telepedett. Merthogy nehéz megérteni, egy ilyen megnyilvánulásért miért ment el bárki is a szavazófülkéig. iA.V. Tragikus végű riasztás Somodorpusztán (Folytatás az 1. oldalról)- A beteg vért hányt - mondta égy szakember szerkesztőségünknek. - Az esetkocsi után rohammentőt küldtek Somodorpusztára. A 43 éves férfit csaknem fél órán át próbálták újraéleszteni, de a helyszínen meghalt. Németh Géza, az OMSZ kaposvári mentőállomásának vezetője azt mondta: vizsgálat indult az ügyben. Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közölte: a helyszín Kaposvártól 20-25 perc alatt elérhető, ezúttal azonban 60 perc alatt értek ki. Valószínűsíthető, hogy a mentő egy ideig rossz irányba haladt. Oka az általuk használt GPS hibás útvonal-javaslata volt. ■ Harsányi Miklós Kutatás és fejlesztés: felturbóznák a keretet Az Országgyűlés a héten vitatta meg a Magyar Tudományos Akadémia munkájáról szóló beszámolót. Ez szélesebb kitekintésben a kutatás-fejlesztés, az innováció hazai helyzetével is foglalkozott. Kolber István országgyűlési képviselő (MSZP) három javaslatot tett a vitában.- Az egyik arról szól, hogy szervezzük meg a kutatási és innovációs eseti bizottságot - közölte pénteken kaposvári sajtó- tájékoztatóján Kolber István. - A másik javaslatom az volt, hogy ebben a kérdésben szélesebb politikai és társadalmi konszenzusra törekedjen mindenki. A szocialista politikus arra is javaslatot tett: tűzzék ki, hogy 2015-re GDP-arányosan 1,5 százalékot fordítson az ország kutatás-fejlesztésre.- Magyarország a rendszer- váltás óta erre a célra egy százalék körüli összeget költött - emelte ki. - Kivételt jelentett 2009, amikor 1,15 százalékot használtak innovációra, amely akkor a 300 milliárd forintot közelítette meg. Ezen belül a vállalati kutatási-fejlesztési kiadások 22 százalékkal nőttek, ami rendkívül örvendetes. Kolber István úgy fogalmazott: a folyamatos tanulás, a megújítás, a szellemi termék hozzáadása lehet a magyar gazdaság motorja. ■ Harsányi M. A tehetséggondozás új módszerei konferencia Ne kényszer legyen a gyerekeknek a tanulás, hanem élmény A Kaposvári Egyetem adott helyet az első Kárpát-medencei módszertani konferenciának, amit a pedagógiai kar szervezett. A mintegy 300, határon belüli és túli meghívott pedagógus tizennyolc szekcióban kétszáz előadást hallgatott meg és cserélt tapasztalatot. A konferencia vezérfonala a gyerekek számára az ismeretanyag minél szélesebb körű és érdekesebb átadása volt.- Az előadók között ugyanúgy szerepeltek harmadik osztályos kisdiákok, mint komoly, neves szakemberek - mondta Bencéné Fekete Andrea a konferencia operatív bizottságának elnöke. - Fantasztikus volt hallgatni a gyerekeket a kutatási eredméOreva Dorina fehérvári iskolás a penészgombákról tartott előadást nyeikről. Szerteágazó munkát végeztek: egyikük a penészgombák fejlődésével, másikuk a sárkányok irodalmi megjelenésével foglalkozott. Az egyik kisdiák munkáját, a templomba járó böhönyeiek szokásait feldolgozó kutatását kiadásra is javasoltuk. A tehetséggondozás új távlatai nyílnak meg az alkotó kutatás módszerével, amin belül a kisgyerekek önálló felfedezéssel kutató munkát végeznek. A résztvevők előadásokat hallhattak a szövegértékelés eredményességéről éppúgy, mint arról, hogy miként hat az internet a helyesírásra, vagy miként segíti a tanulást az interaktív táblák alkalmazása. ■ F. Szarka Á.