Somogyi Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-01 / 229. szám
12 PROGRAMOK SOMOGYI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 1, PÉNTEK Lakossági fórum: szegények, pedig talicskán tolják a pénzt Veszélybe kerülhet a házi segítségnyújtás és a szociális étkeztetés Zákányban - hívta fel a figyelmet a minapi lakossági fórumon Tapolcai Gyöngyi, a Megoldás Alapítvány szakmai vezetője. Elmondta: a környéken nincs hasonló, civil szervezet által végzett önkormányzati szolgáltatás. Ők vállalták, ahogy éveken át az idősek nappali ellátását is, de ennek az állami normatívája úgy alakult, hogy nem tudták fenntartani, így maradt a házi segítség- nyújtás és szociális étkeztetés, amelyből 2,7 millió forintot nem fed le a normatíva, és ezen felül vannak még a közüzemi díjak. Éppen olyan feladatot látnak el, mint az iskola, óvoda, mondta Tapolcai Gyöngyi Egy részét lefedi a normatíva, a többit az önkormányzatnak kéne odatenni: az ellátási szerződésükben ez benne van, de nulla forintot kaptak. (Közüzemi díjakra és konyhai tartozásra adott az önkormányzat.) A szakképzett munkatársai heteken át fizetés nélkül dolgoztak. Törvényesen nem tudnak költséget csökkenteni, pályázati támogatás sincs az idősellátásra. A fűtést az alapítvány épületében a Magyar Nemzeti Banktól kapott, forgalomból kivont papírpénzzel oldják meg. Erre nondta Baráti Zoltán, az egyesület elnöke: a kívülállók azt hiszik, egyesületük jól jár, ebből az gaz, hogy valóban talicskán tol- ák a pénzt... ■ Varga Andrea Juhos a zörgéstől a csörgésig talpalávaló A volt somogyosok ötéves zenekara moldvai CD-re készül Kultúrát vinni egy pubba a szomjuhos fiatalok közé, biz’ az bátorság. A Juhos zenekar a népzenével negyedik évadja bátorkodik egy kaposvári szórakozóhelyen. Egy táncházjáró szerint ez a minőségi kocsmázás. Balassa Tamás Hogy kerül a csizma a pubba? A Juhos-tagok szinte mindannyian egykori táncosok, akik fellépések előtt és után gyakran zörögtek, énekeltek, zenéltek a buszon. A zenekar ezekkel az előzménnyel alakult kétezeröt szilveszterének éjjelén, amikor honlapjuk tanúsága szerint dermesztőén hideg szél fújt a kaposvári dombok között, az egyik hófódte dombocska tetején egy meleg házikóban mulatozott néhány táncos, akik egy sötétkék gumimatracra telepedve elkezdtek zajt csapni a különféle hangszerekkel. Ez a hőskor, amit azóta évi húsz-harminc fellépés és oktatási időben havi két rendszeres táncház követ Kaposváron és Pécsen. A táncházban volt és jelenlegi néptáncosok, egyetemisták jelentik a törzsközönséget, de a gyermekes fiatal párok sem ritkák s az utóbbi időben az idősebb korosztály is egyre inkább képviselteti magát. Szeretik Kaposváron a Juhos zenekart. Immár negyedik éve visznek kultúrát népzenéjükkel egy pubba- A moldvai kifejezetten táncházbarát muzsika, az egyszerű lépések hamar megmutatják a tánc örömét - meséli Patak Norbert -, és a hegedű kivételével a hangszerek is egészen könnyen tanulhatók. Az együttes jelenlegi összeállításában az alapítók közül Koch Máté hegedűn, Bogdán Gergely moldvai pásztorfurulyán és kávaion játszik (előbbi hat, utóbbi ötlyukú), Patak Norbert dobol (kétfenekű tapanon és alul nyitott darbukán). A nemrég csatlakozott tag a somogyi népzenei élet elismert zenepedagógusa, Husi Gyula, akit általában húros hangszereken hallhatunk, citerát tanít, itt és most a lantszerű kobzán játszik. A zenekar énekes lányai egyúttal az ő valamikori somo- gyjádi tanítványai is, Felde Rebeka és Decsi Anna. A Juhos a moldvai hagyományok őrzőivel is megismerkedett Egyházaskozárban, s még gyűjtöttek is az 1944-45-ben áttelepített csángóktól. Idén nyáron a hagyományőrzők meghívására részt vettek a baranyai faluban rendezett kulturális találkozón, ahol Moldvából érkező adatközlőkkel és az ország legnevesebb moldvai együtteseivel együtt léphettek színpadra. Játszottak szerenádon, nemrég szüreti mulatságon és lakodalomban is, s a jeles kaposvári fesztiválokon is több alkalommal, valamint rendszeres vendégei a régió folklórtalálkozóinak, antológiáinak. A tizenhat éves táncos múlttal rendelkező, emberré a tizenegy somogyos évben váló Patak Norbert a hagyományok átöröDal sem száll el az idén ötéves Juhosék e jeles alkalmat szeretnék kihasználni arra, hogy az eddigi muzsikájuk esszenciáját hangzóanyagon is közreadják. A megjelentetését régóta tervezik, hiszen a dal elszáll, a CDírás megmarad, bár ez a népzenében szerencsére korántsem igaz: az adatközlőknek és a lelkes gyűjtőknek köszönhetően a népdal soha sem száll ei Juhosék már szerepeltek egy igényes antológián: a Hagyományok Háza 200&as Táncház, népzene válogatásán 18 szám között. Ezúttal saját anyagot terveznek, nyolc-tízperces, jól táncolható darabokkal kítéséről szennaiként is tud mesélni. Tagja a Lázi-dombi Kulturális Egyesületnek, a népi kultúrát is tanító óvodában és iskolában pedig háromgyermekes szülőként érintett. Példamutató értékként említi a Zse- lic Művészeti Iskolát is, ami szí- ve-lelke a hagyományőrzésnek. Mindez egy nagy közösség, mondja, amibe a gyerekeket a maga természetességében emeli be a zene, a tánc, a kézművesség. Es ezzel megvan az élet ritmusa... televízió-műsor la j’i jfl j H ; RTL KLUB _ TV 2 ....................—Wl ! Ml ......................................■ wZ7.Z7.TT~W. yiASAT?. _ _ _ ““—'■l DUNA TV “"—SPEKTRUM-“ H 5.30 Top Shop 5.25 Teleshop 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 5.25 A médium 6.00 Hattól nyolcig 6.00 Harc az energiáért 'W 6.00 MeneTrend 6.00 Alexandra-pódlum (ism.) 9.00 Jelfogó (ismétlés) 9.00 Hrvatska krónika 6.20 Columbo-A döntő játszma 8.00 Második esély 0 7.05 A póráz két végén ^ Utazási magazin 6.25 Tények reggel 9.55 Nappali 9.25 Ecranul nostru (amerikai krimi, 1972) 8.45 Jelfák 8.05 Rlver Cottage ősszel M 6.25 Fókusz (Ismétlés) © 7.00 Mokka 12.00 Híradó délben 9.55 Körzeti magazin - Szeged 7.40 Gyilkos sorok 9.00 Heuréka! Megtaláltam! 9.05 Készételek pokla © j 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.00 Stahl konyhája © 12.15 Időjárás 10.45 Kul-túra 8.40 A kifutó 9.30 Lélek Boulevard 10.15 Svindlerek © R 9.05 Te vagy az életem 9.10 Babapercek © 12.20 Sporthírek 11.10 Muslca historlca 9.40 Doktor House 10.00 Család-barát 10.50 Svindlerek © (argentin sorozat) © 9.20 Telekvíz Telefonos játék 12.30 Kárpát expressz 11.30 Most a Buday! 10.45 Csapás a múltból 10.55 Cark) és vendégel 11.25 A világ H 10.05 Top Shop 10.30 Teleshop 13.00 Sorstársak 12.00 Híróra (amerikai vígjáték, 1999) 11.30 Kívánságkosár legszigorúbb szülői i_ 12.00 Híradó Déli kiadás 11.40 Gyertyák a BayStreeten 13.30 Körzeti 12.55 Záróra 13.10 Monk - Flúgos nyomozó 14.00 Híradó 12.35 Rlver Cottage ősszel A 12.15 Asztroshow (kanadai-am. film, 2006) © magazinok 13.45 Jelfogó 15.05 CSI - A helyszínelők 14.25 Felelet az életnek 13.35 Harc az energiáért '^3 13.30 Fél kettő © 13.25 Kvízió Telefonos játék 14.25 Átjáró 14.35 Sant’Angelo - Egy kórház (amerikai krimisorozat) 14.55 Rost Andrea hangversenye 14.45 Állati rekordok M 14.40 Celeb vagyok, ments 15.00 Egy tini naplója © 14.55 Nemzet és védelem hétköznapjai (15.) © 16.00 A médium 15.35 Szórvány Indul a parti □ ki innen! Kalandjáték © 15.30 Rex felügyelő © 15.55 Bárka 15.30 Egy lépés előre © 17.05 A kifutó 16.05 Beavatás 15.50 Készételek pokla © j 16.20 A szerelem rabjai © Utána: Boszorkánykonyha 16.25 Híradó. Időjárás (spanyol sorozat -68/61.) (amerikai valóságshow) 16.15 Anya, az állatorvos 17.05 Kardszárnyú remények vr£j 17.25 Döglött akták© 16.25 Marina 16.35 Körzeti híradók 16.20 Bűvölet (101-102.) © 18.05 Greek, a szövetség (német sorozat-26/22.) 18.05 Kardszárnyú remények (amerikai krimisorozat) 17.30 Árva angyal © 16.50 Teadélután 17.15 Magyar bullzene (amerikai sorozat) 17.15 Térkép 18.20 Állati rekordok © 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 17.50 Mindig zöldebb © 18.05 Átjáró 19.00 Tíz év tíz nap alatt 18.00 Híradó 19.05 Svindlerek © 19.05 Vacsoracsata © 19.05 Édes négyes © (ausztrál sorozat-28/12.) 18.30 Esti mese (átalakító műsor) 18.35 Mese 19.45 Svindlerek © 20.05 Fókusz © Randiműsor 18.40 McLeod lányai © 19.00 Don Matteo © 20.00 Jó barátok 19.00 Labdarúgó-mérkőzés 20.25 Élet a Marson? 20.40 Barátok közt 20.10 Aktív© (ausztrál sorozat-32/13.) (olasz krimisorozat-24.) (amerikai vígjátéksorozat) Ferencvárosi-MTK 21.30 Megacunaml (magyar sorozat)© 20.45 Jóban Rosszban 19.30 Híradó este 20.00 Híradó 20.30 CSI - A helyszínelők 21.05 Tűzvonalban © 22.35 Én es a vadon© b Közben: Hírek (magyar sorozat) © 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.25 Sporthírek. Időjárás (amerikai krimisorozat) (magyar sorozat-12/9.) Szinte érintetlen természet, U) 21.20 CSI - A helyszínelők © 21.20 NCIS-Los Angeles© 20.05 Üdítő© 20.30 A kivételes Karajan © Fsz.: Marg Helgenberger, 21.55 Sport egy folyó, köröskörúl erdősé(amerikai krimisorozat) (amerikai krimisorozat) Szilágyi Tibor műsora (osztrák portréfilm, 2002) George Eads, 22.00 Váltó gek, bozótos... ez a Yukonfo-^_ m 22.20 Vámpírnaplók © 22.20 NCIS© 21.00 Az este 21.30 24 - Ötödik évad © Paul Guilfoyle 22.15 Cári Orff: Carmina Burana lyó, amely Kanadából Alasz(amerikai fantasztikus sor.) (amerikai krimisorozat) CMS: 06-90/631-331 (am akciófilm-sor. - 24/9.) 21.30 ÁlomÉpítők A milánói Scala kórusának kába folyik, majdnem 3200 Utána: Hírek Közben: Kenósorsolás Rögzítő: 06-30/30-30-422 Fsz.: Kiefer Sutherland (otthonteremtő show) hangversenye kilométer hosszan. 23.20 Smlth © 23.20 Megamánia © 21.35 Rolling Stones 22.15 A Bécsi Filharmonikusok 22.30 Rémület minden szinten 23.25 Kikötő - Extra (ism.) 23.45 Túlélni az Alcatrazt © j (amerikai krimisorozat) 0.20 A férjem védelmében © Scorsese szemével © koncertjei (német-am. akciófilm, 1998) 0.05 Ördöggerinc © 0.45 Baleseti nyomozók ® H 0.20 Reflektor Sztármagazin © (amerikai sorozat) (amerikai koncertfilm, 2008) 0.10 McLeod lányai © Fsz.: Rob Estes, Shannon (mexikói-sp. film, 2001) 1.15 Baleseti nyomozók © W 0.35 IttHON 1.10 Bajnokok Llgája-magazln 23.35 Villanófényben (ausztrál sorozat-32/13.) Sturges, Dávid Sóul R.: Guillermo Del Tora 1.45 On the Spot © Belföldi utazási magazin 0.40 Tények este Müller Péter beszélget Érdekellentétek 0.20 Columbo Fsz.: FemandoTielve(Carios), A helyszín: Dél-Afrika *8 0.55 Alias (am. akciófilm-sor.) © 2.10 EzoTv Udvaros Dorottyával 0.55 Mindig zöldebb© - A döntő játszma Junio Valverde (Santi), 2.45 Európa kék szalagja W 1.45 Autómánia (ism.) 3.05 Hősök (am. misztikus sor.)© 0.05 Prizma (ausztrál sorozat - 28/12.) (amerikai krimi, 1972 - ism.) Eduardo Noriega (Jacinto) -ADuna 2 Hra TV _ _ _njj|| ATV ^ —'—“'VK HÁI.OZAT —~EU^^ SPORT 1 “THI HBO "HMI DISCOVERy-~~TBI X 14.05 Zöldövezet. 14.30 Iskolapélda. 15.05 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 14.00 Tabu Tv. 1430 Szemeszter. 15.00 Zo- 8.30 Kerékpár 10.00 Tenisz 13.00 Nyári 13.15 Tiuck Race 2010.14.15 Zuhanyhír- 6.00 Ajkamon lakat 735 Nedának 8.45 07 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan kéM Reporters. 15.30 Panaszkönyv. 16.05 Ke- Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás, diákus. 17.00 Businessmix. 1730 Irányiéi- silövészet 14.00 Asztalitenisz 17.00 Nyári adó. 15.45 Uverpool Tv. Liverpool-Sunder- - A kis zöld látogató 10.10 Nyomasztó múlt szült? 1500 Halálos fogás. 17.00 Végzetes resztmetszet. 17.00 Híradó. 17.30 Európai 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Magánbe- ző. 18.00 Ezoterefere. 1830 Tim (ausztrál sílövészet 18.00 Síugrás 19.00 Eurogólok land.l9.15Hetiheiyzet.20.15EntemetGolf 1130 Könnyes leves 1330Stanley, a szeren- másodpercek. 18.00 A túlélés törvényei, ö híradó. 18.05 Értékmentés másként. 18.30 szélgetés 21.45 Világhíradó. 21.55 Hír- film 1979). 2035 Hírháló. 21.00 Szerencse 19.10Sugrás 19.45 LmasVifesgátékok, Ken- Tv. 20.45 Harcmúvészmagazin. 21.00 Ma- cse fia 1525 Alkonyat 1720 StarTrek 1925 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? Vg BBC HardTalk. 19.00 Híradó. 20.05 Péntek adó. 22.05 Hazai turizmus. 22.55 Késő es- cinkelt lapokkal (am. akcióvígj.. 1992). tucky 21.15 Bowling, PBATour 22.15 Erős gyár labdarúgás. Lombard Pápa-Videoton. Einstein és Eddington 2120 A postamester 2030Amertkaifavágók.2130AmerikahaK 8.21.00 Híradó 21.2130 Célpont 22.05 Ci- ti híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Késő 23.00 Őrült bosszú (amerikai akciófilm, emberekversenye USA2315 Videó Gaming 23.45 Liverpool Tv. 3.15 Heti helyzet. 4.15 22 55Kétszeietó0.45Spancserek225Őrült tárain. 2230 A túlélés törvényei. 2330 DüO Vil kaszinó. 23.05 Péntek 8 esti híradó 1994). 1.00 Tabu Tv 23.46 Nyári silövészet045 Sztárlesen. 4.45 EntemetGolfTv szenvedély höngő világ 030 Töréspont SOMOGy’tv”TBB KAPÓS TV™”BOGLÁR Tv”"""HBfJ MARCALI Ty"~“91,2 és 88,Ö1^jÖyT|HI MR2 PETŐfFrIdÍoTBI MR1 KOSSCTHRADÍoSI Kaposváron 18.00 Híradó-megyei hírek első 08.00 Képújság hírekkel, közérdekű felírná- Napközben folyamatos képújsághínekkel, hir- Óránként közszolgálati hírek, felhívások 16 06.00-Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 5.00 Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás &30 Óránként Hírek 6.00 180 perc 7.19 Önkorkézből 1830 Sajtóklub-újságírók a hét lég- sokkal, információkkal, hirdetésekkel 9.00 etetésekkel, közérdekű információkkal 19.00 órától óránként Marcali Híradó 19.00 Marca- csolatos információkkal, időjárásjelentéssel. Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 mányzati választás 2010.9.00 Napközben Q érdekesebb eseményeiről 19.00 Híradó Korzó - magazin mindenkinek 17.00 Busi- Híradó - helyi hírekkel, információkkal 19.30 li Híradó 19.15 Kör-Kép 2035 Hírháló 21.00 közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, 1130 Vendég a háznál 1230 Ütköző 12.01 NJ 1930 Miért? - napi aktuális műsor20.00 Hír- ness-Mix magazin 17.30 MindenkinekJáraz Melanzs - közéleti magazin 20.30 Híradó Szerencsecinkeltlapokkal23.00Őrültbosz- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefogla- Krónika 1230 Ütköző 13.04 Rádiószínház 9 adó 23.00-01.30 A napi műsor ismétlése Unalom 13.18.00 Géniusz ismétlés 1830 21.00 Ságvárí Híradó 21.55 Ismétlések negge- szú-amerikaiakciófilm01.00TabuTv01.30 tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene 1330 A metodista eg/ház félórája 14.05 Arc•3 01.30 Képújság Balatoni programajánló 19.30 Pótkerék-au- lig Helyszín - bűnügyi magazi foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 15.00 Közlekedés 18.03 Zene ol- vonások 1435 Tér-idő 15.15 Kihívás 1530 SQ Vidéken tósmagazin ism. 20.00 Kapospontism. 2020 ............. ■—. —... ........vasáshoz 19.02; 20.02 Sporthírek - Rövid Közelről 18.03 Ütköző 1830 Határok nélkül 19 .00 Miért?-napi aktuális műsor 1930 Hír- Kapós Sport ism. 20.30 Hírháló 21.00 Sze- “WJ'á TV...........................SMTV...............................................................■■ CSURGÓ TV....................WV összefoglalók, hírek a napi eseményekről. 19.05 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak ad ó 20.00 Sajtóklub-újságírók a hét legér- .rencse cinkelt lapokkal - am. akció-vígjáték 19.00Híradól930Melanzs-közéletimaga- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 07.00,10.00,13.00,16.00,19.00 Csurgói Minden ami sport.... 22.00 Kultúrfitnesz 19.53 Mese 20.04 Rádiószínház 21.04 A nap dekesebb eseményeiről 20.30 Híradó 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Ka- zin 2030 Híradó 21.00 Ságvárí Híradó 21.55 tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok Híradól.ism. 17.00HálózatTv2030Hírháló 23.00 Netidók24.00Himnusz0.02 Éjféli mix történetei 2225 Esti beszélgetés 23.04 Arc-------------------1- - -----------------^ — — /