Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-06 / 207. szám
Harcban álltak a dobogóért öttusa vb Gyenesei Leila hetedikként végzett egyéniben, a csapat negyedik lett Gyenesei Leila úszásban és lovaglásban is nagyszerűen teljesített, ám ez a vb-n kevés volt a dobogós helyezéshez A kitűzött célt teljesítve végig harcban állt a dobogóért a magyar női öttusa válogatott. A Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a negyedik helyen zárt a Csengtuban zajló öttusa világbajnokságon. SH-összeállítás Teljesítette az előzetesen megfogalmazott alapcélokat a fiatal magyar női öttusa válogatott a kínai világbajnokságon. A csapat végül a francia, brit és német együttes mögött a negyedik helyen fejezte be a küzdelmeket. Egyéniben a Kaposvári Építők AC és az Álba Volán kettős igazolású versenyzője, Gyenesei Leila hetedikként ért célba, míg Kovács Sarolta a tizedik, Pataki Viktória a tizennyolcadik, Tóth Adrienn pedig a hu- szonhetedik lett. A magyarok a közepesnél jobb vívással a franciáktól alig lemaradva a második helyen álltak az első szám után, aztán az úszásban a várakozásnak megfelelően előreléptek. A lovaglással viszont csak Gyenesei lehetett elégedett, Kovács egy ellenszegülés következtében a reméltnél lényegesen több pontot vesztett, Tóth pedig nagyon nehezen birkózott meg egy olyan alkalmi társsal, amelyik az első körben is mindent csinált, csak éppen haladni és ugrani nem akart. A lövészettel kombinált futás után a mieink leszorultak a dobogóról, hiszen a franciák és a britek eleve előttük álltak, a kombinált számban pedig igen erősek a németek, akik végül megelőzték Kovácsékat. Egyéniben Gyenesei Leila végzett a legelőkelőbb helyen a magyarok közül, pedig a vívás után még éppen a legrosszabbul állt. Az úszásban és lovaglásban jelentősen előrelépett, a lövészetes futást már negyedikként kezdhette meg, majd pozícióját az élcsoportban megtartVÉGEREDMÉNY, EGYÉNI: 1. Amélie Cazé (Franciaország) 5344 pont, 2. Donata Rim- saite (Litvánia) 5272, 3. Léna Schöneborn (Németország) 5216, ...7. Gyenesei Leila 5080 pont (vívás: 15 győzelem/18 vereség, 784 pont; úszás: 1228 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 1888 pont), ...10. Kovács Sarolta 5032, ...18. Pataki Viktória 4844, ...27. Tóth Adrienn 4544. va végül hetedikként ért célba.- Ez egy fiatal csapat, amelynek két tagja még junior korú - nyilatkozott Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. - Nekik az CSAPATVERSENY: 1. Franciaország 15 108 pont, 2. Nagy-Bri- tannia 14 876, 3. Németország 14 832, 4. Magyarország (Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn) 14.656. Vegyes váltót először rendeztek felnőtt vb-n. vegyes váltó: 1. Lengyel- ország (Sylvia Czwojdzinska, Remigiusz Golis) 5660 pont 2. Ukrajna (Viktória Teresük, Pavlo Timoscsenko) 5622 Európa-bajnokság és a világbajnokság között egy junior világ- bajnokságon is el kellett indulniuk, ahol egyébként nagyon jól szerepeltek. Szoros idényük 3. Litvánia (Donata Rimsaite, fustinas Kinderis) 5594 ...8. Magyarország (Pataki Viktória, Németh Róbert) 5252 (vívás: 38 győzelem/34 vereség/832 pont, úszás: 2:00.44 perc/1356 pont, lovaglás: 1160 pont, lövészetfutás: 17:24.12 perc/1904 pont) hétfőn a férfiak váltóversenyét rendezik az öttusa világ- bajnokságon. volt, mostanra már nagyon elfáradtak, de én továbbra is azt mondom, hogy ugyanők egykét éven belül, ha még egy kis rutint is szereznek, eredményesek lehetnek. Egyéniben pedig a hetedik és a tizedik hely egyáltalán nem rossz. Vegyes váltót először rendeztek felnőtt vb-n. A magyarok a vívás után kilencedikek voltak, aztán a 2x100 m-es úszóváltóban a negyedik legjobb időt érték el, ezzel két pozíciót előreléptek. Ezután nagyon összeszedett, koncentrált produkcióval megnyerték a lovaglást - Pataki hibátlanul, Németh két akadályveréssel ment végig a pályán -, s ennek, valamint több rivális rontásának eredményeként másodikként kezdhették a 2x2000 m-es, lövészetekkel megszakított futást. A sűrű élmezőnyben az első és a nyolcadik között mindössze 19 mp volt a különbség a startnál. A táv során többször változott a sorrend, Pataki elsőre még az élcsoporttal, egészen pontosan elsőként, második sorozata után viszont csak hetedikként jött ki a lőállásból, majd futó- távja végén kilencedikként váltotta Némethet, aki két jó sorozattal egy helyet előrelépett. Pataki vívásban, úszásban és lovaglásban, Németh pedig úszásban, lovaglásban és a kombinált számban nyújtott jó teljesítményt. A dobogóra azok a párosok állhatták, amelyek tagjainál nem volt „lyukas szám".- Nagy reményekkel nem vághattunk neki ennek a napnak, ráadásul három szám után minimális volt a különbség, így sejthettük, hogy komoly szerepe lesz a kombinált résznek, azt pedig tudtuk, hogy Pataki ebben nem túl jó - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. - Ezzel együtt ő volt a nap meglepetése, három számban Is a hátán vitte a párost, jól vívott és úszott, a lovaglásban parádés teljesítménnyel tartotta életben a reményeket, és végül a kombinált számban is csak a második lövészete nem sikerült. A nap során ez volt az egyetlen, amiben hibázott. A végeredményt alapvetően meghatározta, hogy néhány csapat friss emberekkel indult. HÍRSÁV Talmácsi hetedik, Sója életét vesztette motorsport A tizedik helyről indult Talmácsi Gábor hetedikként ért célba vasárnap a Moto2 géposztály versenyében a gyorsaságimotoros-világ- bajnokság San Marinó-i futamán. A futamot a pontversenyben éllovas spanyol Tóni Éliás nyerte. Életét vesztette a japán Tomizava Sója, miután a futam 12. körében elcsúszott, majd az érkező Alex De Angelis és Scott Redding egyformán áthajtott rajta. A pontverseny állása 11 futam után (még ó van hátra): 1. Éliás 211 pont, 2. Simon 128 pont, 3. Lühti 124 pont,...8. Talmácsi 79 pont. Tóth és Papp nyerte a Budapest félmaratont szabadidősport A férfiaknál Tóth László, a nőknél pedig Papp Krisztina nyerte vasárnap a jubileumi, 25. Nike Budapest Félmaratont. Rekordszámú, több mint tízezer futó indult, Tóth László 1:04:38 órás idővel nyert, Papp Krisztina 1:13:13 órával győzött. Sidi Péter újabb ezüstérmet szerzett számszeríjászat Sidi Péter újabb ezüstérmet szerzett a franciaországi Avonban rendezett szám- szeríjász-világbajnoksá- gon. Az olimpiai kvótás, világbajnok sportlövő a match kategória 30 méteres versenyében végzett a második helyen. Söjtöry Tamás az elitklub tagja lett kosárlabda A 2010/2011- es szezonban ismét van NB/I A-csoportos kosárlabda játékvezetője Somogy megyének. A kaposvári Söjtöry Tamás bekerült Magyarország legjobb 30 játékvezetője közé. (kz) A négyszeres bosnyák bajnokot fogadja kedden a Kaposvár kosárlabda, férfiak Igazi sztárcsapat érkezik a somogyi megyeszékhelyre. Erős ellenféllel találkozhatnak a hazaiak Nem akármilyen ellenféllel szemben kezdi a hivatalos előkészületi mérkőzések sorát a 2010/2011-es NB1/A-csoportos bajnoki szezonra készülő Kaposvári KK férfi kosárlabdacsapata. Mint arról már lapunkban korábban beszámoltunk a somogyi együttes szeptember 7- én, kedden a bosnyák Boszna Szarajevó ellen lép pályára. A nyilvános felkészülési mérkőzés 17 órakor kezdődik a Kaposvári Városi Sportcsarnokban. A vendégek igen tiszteletre méltó múlttal és tekintélyt parancsoló jelennel rendelkeznek. A KK Bosna iskolai csapatként kezdett szerepelni 1951ben. Négy esztendővel később jutottak fel a bosnyák A osztályba, majd 1972-ben a jugoszláv első liga tagjai lettek. Az 1972-től 1984-ig terjedő időszakban több jugoszláv válogatott kosárlabdázott az egyesületben. Az egyik legjobb játékosuk Mirza Delibasics volt. A legkiemelkedőbb eredményüket 1979. április 4-én érték el, amikor 96-93-ra megnyerték az Európa Kupát az olasz Emerson csapata ellen. Akkor a Delibasics, Varajics, Vucsevics, Benacsek, Djogics, Bosiocsics, Izics, Radovanovics, Hadzsics, Pesics összeállításban léptek pályára. A kupagyőztesek edzőKováts Róbert és társai komoly meccsre számíthatnak kedden Dicsőséglista A BOSNA SÁR aj EVŐ lényegesebb eredményei: 1978. Koracs-Kupa döntős. 1978. Jugoszláv kupagyőztes 1978. Jugoszláv bajnok 1979. Európa Kupa győztes 1980. Jugoszláv bajnok 1983. Jugoszláv bajnok 1984. Jugoszláv kupagyőztes 1998. Saporta Kupa győztes 1999. Saporta Kupa győztes 2005 és 2006. Bosnyák bajn. 2008. ULEB Kupa 16-os csoportjába jutottak. 2008 és 2009. Bosnyák bajnokcsapat. je, Bogdán Tanjevics 2004 óta a török válogatott edzője, aki a jelenleg zajló világbajnokságon is jelen van. A Boszna Szarajevó 1984 és 1992 között folyamatosan az élvonalban szerepelt. Ekkor játszott a csapatban a később a Kaposvári KK együttesében is megforduló kiváló center Sejo Bukva is. Az 1992 és 2001 közötti háborús időszakban a Saporta-kupán értek el eredményeket Az újabb fellendülés kezdete a 2001 és 2004 közötti időszakra tehető, amikor saját nevelésű junior játékosaikkal újra építkezésbe fogtak. Egy nagyon jó fiatal együttessel elérték, hogy újra feljutottak a legjobbak közé. A 2000-es évek történései igazi sikersztoriként vonulnak be a klub történetébe. Az évtized közepétől ugyanis szinte műiden évben Bosznia-Hercegovina bajnokai lettek. A bosnyák csapatot jelenleg Dejan Parezanin edző irányítja. A szarajevóiak részt vettek azon a temesvári nemzetközi előkészületi férfi kosárlabdatornán, melyen a magyar A-cso- portos együttesek közül a Kecskeméti KSE is pályára lépett. A bosnyákok 65-49-re verték meg kecskemétieket. Miután a torna záró napján a házigazda Temesvári KK csapatát 73-60-ra győzték le a kupát is elhódították. ■ Kun Zoltán E25^^S^S^^*^^^^^^^^^NAZAIP/(m!mAP0^IABAJN0KINYITÁNY0^1 [ ^ ljj^ » fcj fl FERENCVÁROST VENDÉGÜL LÁTÓ CSURGÓ >12 0LD>L | Nyolcadikként ért célba a magyar egység az első vegyesváltó versenyben