Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-27 / 225. szám

2010. SZEPTEMBER 27., HÉTFŐ 7 GAZDASAG wmm t& s i süsü Lesik majd a postást a nyugdíjasok járandóság MSZP: hol a korrekció? Fidesz: megtartjuk a nyugdíjak reálértékét - Korhatárvita Jő lenne, ha nem kam­pánytéma lenne a nyugdí­jak ügye. Sok nyugdíjas jelezte aggodalmát, meg- kapják-e a törvényes no­vemberi korrekciót. AS-összefoglaló Az MSZP szerint a kormány idá­ig jelét sem adta annak, hogy akár a törvényi minimumnak megfelelő nyugdíjkorrekciót biz­tosítaná az év első tíz hónapjára vonatkozóan. Szanyi Tibor, a szo­cialisták kampányfőnöke az MTI-nek azt mondta: a nyugdíja­sok járandóságát októberben a tényleges és a valós infláció kö­zötti 1,1 százalékos különbség­nek megfelelő emelés illetné meg az év elejéig visszamenő­leg. Ez átlagosan havi 800 forin­tot, tehát összesen mintegy nyolcezer forintot jelentene egy nyugdíjasnak, és megközelítőleg 30 milliárd forintjába kerülne az államnak. Az inflációval korri­gált bázis létrehozása a Bajnai- kormány-féle nyugdíjkorrekciós mechanizmus miatt is fontos lenne, ám Szanyi szerint a kor­mány nem is nyugdíjemelésen, hanem az ezt garantáló jogsza­bályok megváltoztatásán gon­dolkozik. Hozzátette: a nyugdíj- emelés elmaradása azért is ko­molyan aggasztó lehet, mert a nyugdíjasok jelenleg felnőtt gyermekeik támogatására is korlátozottakban számíthatnak a devizahitelek megemelkedett törlesztőrészletei miatt. Nem tudnak mást tenni, reménykednek, hogy megkapják a jogos pénzt Már a parlament előtt van a népi kezdeményezés: az Ország- gyűlésnek újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelésének ügyét. A Szakszervezetek Együttműködé­si Fóruma (SZÉF) akcióját az Or­szágos Választási Bizottság (OVB) érvényesnek ítélte meg. Iván László szerint továbbra is biztos, az idén a Fidesz nem engedi a nyugdíjak reálértéké­nek csökkentését. A párt nyugdí­jastagozatának elnöke a népi kezdeményezésre is reagált: az újratárgyalás időpontja még nem ismert. Közölte, januártól negyven év szolgálati idő után életkortól függeüenül nyugdíjba mehetnek a nők. A kabinet no­vemberben fogadná el az erről szóló törvény módosítását. Mit is akar a SZÉF? EMLÉKEZTETŐÜL: lapunk múlt heti 3 perces interjújában Var­ga László, a SZÉF elnöke azt mondta, mivel csak egy kér­dést engedő egyetlen témakör­ben indíthatták útjára a népi kezdeményezést, ezért a nyug­díjkorhatár felülvizsgálatát je­lölték meg. Azzal a céllal, hogy a parlament vegye napi­rendjére ennek megtárgyalá­sát De Varga azzal a kiegészí­téssel mondta ezt, hogy tulaj­donképpen a nyugdíjrendszer egészét kellene áttekinteni parlamenti és szakmai-társa­dalmi vitában, mert még gaz­dasági növekedés esetén sem oldódnak meg automatikusan az időskori ellátás problémái. Mától „szabad” lett a házi pálinkafőzés „Az első szabad pálinkafőző” át­adásával indítja ma útjára a vi­dékfejlesztési tárca (VM) a Zala megyei Pórszombaton a jövedé­ki törvény új szabályozási cso­magját. A mától hatályos előírá­sok szerint a pálinkafőzés adó- mentességet élvez 50 literes, 86-100 térfogat-százalékos éves mennyiségig, amely 86-100 li­ter, 50 százalékos etilalkohol-tar­talmú pálinkának felel meg. E mennyiség felett hektoliterfo­konként továbbra is 2761 forint jövedéki adót kell fizetni, ez egy félliteres, 50 százalékos alkohol- tartalmú terméknél 690,25 fo­rintot tesz ki. További könnyítés, hogy 50 li­teres mennyiségig a hatóságok­hoz a főzést nem kell előre beje­lenteni, és százliteres űrtartalo­mig a lepárlókészüléket sem kell engedélyeztetni. A jövedéki tör­vény a kedvezmények kapcsán pálinka helyett párlatról beszél, vagyis a tulajdonosok nemcsak gyümölcsből és törkölyből, ha­nem borból és gabonafélékből is készíthetnek szeszes italokat. ■ Ötven literig nem kell jelenteni. Aggályokat is megfogalmaznak. A Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) nem kifogásolja az 50 lite­rig szóló adómentességet, de fel­hívja a figyelmet, a változtatá­sok nincsenek összhangban az eredetvédett termékek közé tar­tozó gyümölcs- és törkölypálin­kák szabályozási előírásaival - mondta Piros László, a PNT alel- nöke. Mások szerint Magyaror­szág nem biztosított megfelelő időt a változtatási elképzelések uniós jogszabályi harmonizálá­sához. Az eddigi bérfőzési adó- kedvezmények megszüntetésé­vel pedig megszegte a csatlako­zási megállapodás rendelkezé­seit is. Emellett alkotmányossá­gi aggályok is felmerülnek, sérülhet a verseny. A pálin­katanács - közölte az alelnök - azt is furcsállja, hogy a családi vállalkozások támogatását hang­súlyozó kormány miért hoz olyan rendelkezéseket, amelyek a jelentős családi vállalkozások­ként működő, uniós fejlesztési pénzekből létrehozott legális ha­zai főzdék érdekeit sérthetik. ■ ■ElUZEZISI Brüsszel: fizethetnek, akik lazáskodnak RADIKÁLIS BÜNTETÉSSEL súj­taná az Európai Bizottság a 3 százaléknál nagyobb ál­lamháztartási hiányt és ál­lamadósságot produkáló tagországokat. Vasárnapi sajtójelentések szerint a hazai össztermék (GDP) 0,2 százalékának megfelelő összeget kellene letétbe he­lyezniük. Csak a 27-ek többsége adhat mentessé­get. Az EB tervezete ma ke­rül a tagországok elé. Matolcsy: Januártól egykulcsos adózás Matolcsy: Fantasztikus áttörés cáfolta a nemzetgazdasági miniszter a sajtóhíreket, hogy eltolódnak az ígért adóreformok. Matolcsy György megerősítette: janu­ártól 16 százalékos egykul­csos adórendszer és családi adózás lesz. „Az egymillió munkahely megteremtésé­nek a legfontosabb eszköze lesz a kezünkben, amely a térségben, sőt az EU-ban a legversenyképesebb” - nyi­latkozta a Hír TV-nek. Szabad-e génkezelni a növényeket? ma vitatják meg az európai uniós tagországok mező- gazdasági miniszterei azt az európai bizottsági javas­latot, hogy a tagállamok szabadon dönthessenek ar­ról: teljes területükön vagy egyes övezeteikben engedé­lyezik, korlátozzák vagy megtiltják a géntechnoló­giával módosított (GM) nö­vények termesztését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom