Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-25 / 224. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT 10 A listavezetőnél is céltudatos, bátor játékkal lépne pályára a Rákóczi A helyezéseket figyelembe véve két héttel ezelőtt a VaSas ottho­nában vívott, ma pedig 18 órakor az MTK-nál játszik rangadót a Kaposvári Rákóczi FC élvonal­beli labdarúgó csapata. A zöld-fe­hérek elsőként utaztak a Fáy ut­cába, s arattak bravúros 3-1-es győzelmet az akkor második an­gyalföldieknél, ezúttal pedig má­sodikként lépnek pályára az ép­pen listavezető kék-fehéreknél. ■ Mindent megtesznek a zöld-fehérek, hogy ne üres kézzel térjenek haza az MTK-tól. A Hungária körútiak legyőzé­se talán még nagyobb tett lenne, mint a Vasas elleni három pont megszerzése volt A Rákóczi vi­szont már több meccsen is bizo­nyított az idén, ezzel együtt két­ségtelen, hogy egy nagyon ne­héz összecsapás vár a zöld-fehé­rekre. - Más csapatnak sem na­gyon sikerült lefociznia az MTK- t, ráadásul igen jó formában van­nak a fővárosiak, mi viszont nem szeretnénk üres kézzel ha­zajönni - fogalmazott Sisa Tibor, a Kaposvári Rákóczi FC vezető­edzője. - Nagyon fontos lesz, hogy saját erényeinket felvonul­tassuk a mérkőzésen, s akkor eredményesek lehetünk. Hosszú évek óta szisztematikusan fel­épített játékrendszerben futbal- lozik az MTK, s ha valaki bármi­lyen okból kiesik a csapatból azonnal betesznek a helyére egy megfelelő labdarúgót Mindezek ellenére lelkes, bátor és céltuda­tos játékot várok a csapatunktól, hiszen csipegetni kell a ponto­kat, hogy elérjük céljainkat A Rákóczinál Bóján Pavlovics, Bank István, Farkas Zoltán és Bőle Lukács hiányzik sérülés miatt. A zöld-fehérek egyébként már pénteken útra keltek, s Gö­dön töltötték az éjszakát, ahol ma délelőtt az árvízkárosult is­kolák megsegítésére rendezett jótékonysági eseményen - töb­bek között Janics Natasa és Ko­vács „Kokó“ István társaságában - vesznek részt. ■ Temesvári I. A tervezett kezdőcsapat Rákóczi FC: Kovács Z. - Gujics, Grúz, Zsák, Lelkes - Kulcsár, Pedro, Hegedűs, Balázs - Oláh, Peri.cs. ► Élő közvetítés: S0NUNE.hu SPORT Kun Zoltán Remek somogyi eredmé­nyekkel zárult a Kaposvá­ron rendezett Crystal ku­pa felkészülési ritmikus gimnasztika verseny, me­lyen tizenkét egyesület, csaknem százhúsz spor­tolója lépett szőnyegre. Eredményesen szerepeltek a ka­posvári Crystal-kupán a somogyi sportolók. Megyénket a házigaz­da Crystal SC (edző: Békési Zsa­nett), valamint a Kaposvári Lo­vasakadémia SC-Nagyatádi RG SC (edzők: Balogh Orsolya és Merkei Mónika) ritmikus gim- nasztikázói képviselték. A viadal kiváló lehetőséget biztosított a fiatalok számára, akik az előttük álló szezon fő versenyeire készülnek. A crystálosok közül Balázs Dorottya a serdülőknél második lett. Szomorú Zsófia ugyanitt harmadikként zárt Kategóriájá­ban Kalmár Dorina, Kárpáti Kit­ti, Juhász Kata, Komár Virág, Po­lák Barbara, Minich Lívia és Nagy Nikolett ért el helyezést. A Balogh Orsolya és Merkei Mónika kettős tanítványai 3 arany, 4 ezüst és 3 bronz érem­mel lettek gazdagabbak. Serdülő B-ben Boros Ninetta kötél és labda gyakorlatára is a legmagasabb pontot kapta, így összetettben is ő lett az első, csa­pattársa Kutnyák Nikolett pedig a 4. helyen zárt. A juniorok kö­zött Vörösvári Csenge szintén mindkét szeren és összetettben H is az élen végzett, Gőbölös | Vanessza előtt, aki ezüst érmes | lett. Farkas Pálma az 5. helyet J szerezte meg ebben a kategóriá- I bán. A gyermekeknél Fodor Zsu- Kicsik és nagyobbak is kihasználták a felkészülési lehetőséget, melyet a Crystal kupa nyújtott számukra zsanna a legmagasabb kötél pontszámmal végül az összetett bronzéremnek örülhetett. Murá­nyi Axma pedig az előkelő 4. he­lyen zárt. A felnőtteknél Frei Ju­dit ezüstérmes lett. A C-kategória versenyeiben a junioroknál Kiss Pálma első, Knapp' Eszter a második helye­zést érte el. Borsos Rebeka a gyermekek mezőnyében bronz­érmes lett. A kisgyermekek ver­senyében Fodor Zsófia ezüst, Koósz Evelin pedig a bronzérem­nek örülhetett. Ugyanitt Buko- vecz Réka az 5., Simon Boglárka a 8. helyen végzett. Hét kategóriában voltak eredményesek a somogyi sportolók eredmények, Gyermek 2/A, ...7. Rácz Dorottya (Crystal SC Kaposvár). Serdülő A: ...4. Kár­páti Kitti (Crystal SC). Gyermek B 2.: ...8. Minich Lídia (Crystal SC). Gyermek„B": ...4. Fodor Zsuzsanna (Kaposvári Lovas­akadémia SC-Nagyatádi RG SC), ...5. Murányi Anna (Ka­posvári Lovasakadémia SC Nagyatádi RG SC), ...15. Nagy Nikolett (Crystal SC). Serdülő „B”: 1. Boros Ninetta (Kaposvá­ri Lovasakadémia SCNagya- tádi RG SC), 2. Balázs Dorott ya (Crystal SC), 3. Szomorú Zsófia (Crystal SC). 4. Kutnyák Niko­letta (Kaposvári Lovasakadé­mia SCNag}'atádi RG SC), ...6. Serbakov Milla Bella (Kaposvá­ri Lovasakadémia SCNagya- tádi RG SC), Junior „B”: 1. Vö­rösvári Csenge Dóra (Kaposvá­ri Lovasakadémia SCNagyatá­di RG SC), ...3. Gőbölös Vanesz- sza (Kaposvári Lovasakadémia SCNagyatádi RG SC), ...5. Ko­már Virág (Crystal SC). ...7. Farkas Pálma (Kaposvári Lo­vasakadémia SCNagyatádi RG SC). Felnőtt „B”: ...2. Frei Judit (Kaposvári Lovasakadémia SC Nagyatádi RG SC), 3. Kalmár Dorina (Crystal SC), 4. Serba­kov Lili (Kaposvári Lovasaka­démia SCNagvatádi RG SC). Érmet érő gyakorlaté ritmikus gimnasztika Jól bántak a sportszerekkel A bajnok látogat a Balaton-parton még veretlen siófoki együtteshez A két forduló óta nyeretlen baj­nok DVSC-TEVA együttesét fo­gadja ma délután három órakor az újonc BFC Siófok. A vendé­gek jelenleg „csak” ötödik he­lyen állnak a bajnokságban, el­sősorban gyenge idegenbeli tel­jesítményük miatt. Eddigi há­rom meccsükön mindössze egyetlen pontot szereztek a Paks otthonában, kikaptak viszont Győrben és Kispesten! ■ A Debrecen eddigi há­rom idegenbeli bajnoki­ján mindössze egy pon­tot szerezett.- A Debrecen kimagaslik a magyar mezőnyből, nem vélet­lenül nyert meg mindent az el­múlt szezonban - mondta Hor­váth Károly. - Azóta jelentősen átalakult a játékoskerete, de most is labdarúgókat ad a válo­gatottba, illetve ott van az Euró­pa Ligában. Ennek megfelelően alakul a taktikánk, de olyan fel­fogásban fogunk játszani, hogy a pontszerzés vagy egy estleges győzelem lehetősége is megma- | radjon. Hogy idegenben nem | acélos a DVSC? Azok nem reális ! eredmények, hisz nem a leg- ; jobb felállásban játszottak, illet­ve kiállítások gyengítették őket. Eddig négy meccset játszottunk hazai pályán, de ez mindegyik­nél nehezebb lesz! Sérültünk Kantán és Csermelyin kívül nincs, ahogy eltiltottunk sem, egy-két poszton azonban elkép­zelhető változás a legutóbbi baj­nokinkhoz képest. A siófokiak optimistán várják a DVSC elleni találkozót, hisz a csapat az FTC otthonában meg­szerezte első győzelmét és elke­rült a kiseső helyről. Ráadásul még veretlenek hazai pályán, négy meccsen pedig mindössze kétszer találtak az ellenfelek Molnár hálójába. A debreceni­ek viszont a legjobb támadójá­tékkal bírnak, hisz eddig tizen­négy gólt szereztek. Nagy kér­dés, hogy Graszl Károlyék va­jon az MTK és a Rákóczi után a Debrecen ellenit is le tudják-e hozni „nullára"?* Keszthelyi Z. A tervezett kezdőcsapat bfc SIÓFOK: Molnár - Mogyoró­si, Graszl, Fehér, Novák - Tuso- ri, Kocsis - Hómmá, Ludán- szki, Ivancsics - Sowunmi. Somogy megyei bajnokok az országos erőemelők viadalán erőemelés A szövetség tervei szerint néhány éven belül az olimpián is szerepelhetnek a barcsiak és tabiak Az ország 21 egyesülete verseny­zett két napon át a barcsi Dráva Völgye Középiskolában az Erő­emelők Ifjúsági-, Junior- és Mas- ters Országos Bajnokságán. Az utánpótlás legnagyobb éves megmérettetésére a klubok gaz­dasági nehézségei miatt évről- évre egyre kevesebb versenyző érkezik.- A magyar erőemelő sport egyik legjobb versenye a barcsi, ami most még nagyobb hang­súlyt kapott a pilseni világbaj­nokság után két héttel - mond­ta Rónaszéki András a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. - Nagyon jól állunk az utánpótlás kérdésével, és büszkeség, hogy a sportágat az utóbbi öt évben nem övezte doppingbotrány. Hi­szem, hogy néhány éven belül bemutató sportágként az olim­pián is szerepelhetünk. BARCSI EREDMÉNYEK, edző: Bukovics Zoltán. Nők, 52 kg: Púpos Virgínia ifjúsági kategóriabajnok (gug­golás, fekvenyomás, felhúzás), junior 2. hely. 60 kg: Mágori Roxána ifjúsági bajnok, junior bajnok. A +90 kg: Pallós Viktó­ria ifjúsági 2. hely, juniorok 2. hely. A „Bajnokok Bajnoka” ver­senyben - amit a Wilks összeha­sonlító ponttáblázat alapján a legerősebb bajnokok közt hir­detnek - ifjúsági kategóriában Mágori Roxána lett a legerő­sebb nő, juniorban a 3., Púpos Az erő mellett a koncentrációra is nagy szükség volt a súlyok emeléséhez Virgínia pedig a harmadik leg­erősebb bajnok. Mind az ifjúsági női, mind a junior női csapat második lett a csapatok közt. Férfiak: 56 kg: junior bajnok Krakter Erűt, Bosnyák László. 60 kg: ifjúsági és junior 2. hely. Kovács Zoltán. 75 kg: ifjúsági 2. hely, junior 3. hely Markovics Máté. 82,5 kg: ifjú­sági és junior 3. hely Konrád Gergely. 90 kg: Sebestyén Ta­más ifjúsági 1. hely, Kostyák Rajmund ifjúsági 2. hely. +125 kg: Nagy Árpád junior 3. hely. Tabi eredmények, edző: Kromek András. 52 kg: Lőrincz Dávid ifjúsági 2. hely, junior 3. hely. 60 kg: Trunk Dániel ifjú­sági 4. hely, junior 5. hely; Schulcz Máté ifjúsági 5., junior 6. hely. 75 kg: Bogdán Sándor ifjúsági és junior 1. hely, új ifjú­sági összetett és fekvenyomás országos csúcs. 82,5 kg: ifj. Kromek András ifjúsági 4. hely. 90 kg: Körmendi Johák ju­nior 3., Horváth András 4. hely. 100 kg: Szabó Péter ifjúsági magyar bajnok. 110 kg: Bódis Áron junior 1. Abszolútban Bogdán Sándor mind az ifik, mind a juniorok közt harmadik lett a „Bajnokok Bajnoka” versenyben. Masters: 67,5 kg: Bosnyák László 1., 100 kg: Sáfrány Zoltán 1., 125 kg: Pécsi József a második legerő­sebb masters. ■ Jeki Gabriella

Next

/
Oldalképek
Tartalom