Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-15 / 215. szám

6 2010. SZEPTEMBER 15., SZERDA GAZDASÁG Nem szűkmarkú (családtámogatás alanyi jogon Európában a negyedik legtöbbet költjük rá, még sincs elég eredménye Az idén is már több mint 272 milliárd forintot köl­töttünk el a költségvetés­ből érdemi eredmények nélkül? - kérdezhetnénk, ha a családtámogatásra fordított összegeket vesz- szük górcső alá. Kiss Roland A Nagycsaládosok Országos Egyesületének a fővárosban fel­állított számlálója a múlt hét ele­jén immár kevesebb mint 10 mil­lió főt mutatott, a hét elején pe­dig a kalkulátor értéke 9 999139 főn állt. Holott a magyar család- támogatási rendszer Európában nem számít szűkmarkúnak, sőt. Az Európai Bizottság (EB) kimu­tatása szerint a 27 tagállam kö­zül Magyarországon költik a ne­gyedik legtöbbet a családok és a gyermekvállalás támogatására, a bruttó hazai termék (GDP) 2,8 százalékát. Hazánkat csak Dá­nia, Finnország és Svédország előzi meg, Németországban pe­dig a támogatás a magyarral azo­nos mértéket mutat. A magyar támogatás GDP-ará- nyos értéke nem csökkent jelen­tősen az előző évekhez képest. Jól mutatja ezt, hogy a költségve­tési törvény családi támogatá­sokra az idén is 461,8 milliárd fo­rintot irányoz elő, ami nagyjából a tavalyi szintnek felel meg. Igaz, 2007-ben még 510 milliár- dot közelített ez az érték, tehát egy 8-9 százalékos mérséklődés­ről mindenképpen beszélhetünk három-négy éves időtávon. Ami a visegrádi országokat il­leti, hazánk ebi en az összeha­sonlításban vita hatatlanul éllo­vas. Az Ecostat i igyik friss kuta­tása szerint az isszes szociális támogatáson bel ál Magyarorszá­gon 10,2 százaié t a családi támo­Szegénység általi fenyegetet ség* Szó átu e liális aiás őtt Szociális átutalás után Ausztria 24 12 Bulgária 27 21 Csehország 20 • 9 Hollandia 20 11 Lengyelország 25 17 Magyarország 30 12 Románia 31 23 Szlovákia 18 11 *A LAKOSSÁG SZÁZALÉB ÍBAN. FORRÁS: EB gatások aránya, míg Csehország­ban és Szlovákiában 7-8 száza­lék, Lengyelországban pedig 3,3 százalék. A számítások szerint hazánkban az egy gyermeket ne­velő családoknak évente 1953 euró támogatás jut, míg a cseh dotáció 1458, a szlovák 1122 euró, a lengyel adat pedig csu­pán 446 eurót mutat. Nem mel­lékes körülmény az sem, hogy Szlovákiában és Magyarorszá­gon a támogatások túlnyomó ré­széhez automatikusan, alanyi jo­gon jutnak hozzá az érintettek, ezzel szemben a lengyeleknél a pénzek 70 százalékát kizárólag a rászorultak kapják. Szlovákiában és Lengyelor­szágban már az első kis jöve­vény után jár adókönnyítés, Ma­gyarországon a kedvezményhez legalább három gyermekre van szükség, legalábbis egyelőre. Hazánkban más szociális jutta­tások is jelentősek. Az EB egyik kimutatása pedig arról tanúsko­dik, hogy Magyarországon a szo­ciális juttatások jelentősen csök­kentik a szegénység mértékét. Míg e támogatás figyelmen kí­vül hagyásával a lakosság 30 százalékát fenyegeti a szegény­ség - ez az egyik legmagasabb mutató az EU-ban -, a támogatá­sok tekintetbe vételével ez az arány 12 százalékra csökken, ez pedig európai összehasonlítás­ban sem rossz érték. Az már más kérdés, hogy a szegénységi küszöb az EB sze­rint Magyarországon havi 220 eurós rendelkezésre álló kereset, míg az uniós rekorder Dániában ennek több mint a négyszerese, 1208 euró. ASZ: a hűtlen kezelés sem kizárt a 4-es metrónál Az Állami Számvevőszék elnö­ke közölte, befejezték a 4-es met­ró első szakaszának ellenőrzé­sét. A számvevők számos sza­bálytalanságot tártak fel, ame­lyeknek egy része tekintetében indokolt a büntetőjogi felelősség felvetése. Az ÁSZ szerint a ren­delkezésre álló bizonyítékok több esetben alátámasztják a hűtlen kezelés alapos gyanúját - mondta Domokos László. Az Állami Számvevőszék a 2009-es költségvetés zárszám­adásának vizsgálatánál azt álla­pította meg, hogy a tavalyi zár­számadás normaszövegének és a mellékletek összhangjának te­kintetében folytatódtak az utób­bi években tapasztalt kedvező változások, de a zárszámadás prezentációjának kialakult gya­korlata nem támogatja az infor­mációk átláthatóságát - tette hozzá az ÁSZ elnöke. Domokos László azt is kifogá­solta, hogy a zárszámadási tör­vényjavaslat nem biztosítja a fo­lyamatok megfelelő követhetősé­gét, az évek közötti összevethető- séget. Az állami vagyon ellenőr­zésével kapcsolatban pedig ki­emelte, hogy a vagyonkezelő to­vábbra sem rendelkezik teljes körű és pontos vagyonnyilván­tartással. ■ Nyomoznak az ÁNTSZ-laborok ügyében HŰTLEN KEZELÉS gyanúja mi­att a Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást az ÁNTSZ-laboratóriumok priva­tizálása ügyében. A Heti Vá­lasz riportja szerint a tisztior­vosi hivatal 2006-ban 48 mil­lióforintért értékesített labo­ratóriumhálózatát két év múl­tán 1,540 milliárd forintért adták tovább jelenlegi tulajdo­nosának. Gyanús személyi összefonódások sem kizártak. Az ügyben már korábban vizsgálatot elrendelő Szócska Miklós egészségügyi államtit­kár feljelentést tett az ügyben, a Nemzeti Nyomozó Iroda a csatolt adatok alapján rendel­te el a nyomozást. A BUX index 2010. szeptember 14-én 23 700 I Nyitóérték: | Záróérték: 23600.LÍiZ?J ................ 23423 23 500 U.............ti 2340fltW vr\^y ,_________, Változás: 0,25% 23 200 Előző napi "".........' T 23 100 “ró'rték: is.^attewYorkTÓ 23415 tözsóe nyitása___| jS íip' 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK_______________2010.09.1*. Ré szvény Utotóá(Ft) Vátoás(%) Millió Ft MTelekom 708 2,16 1758 Econet 99 2,06 . 37 Rlchter 47 945 1,43 1328 TVK 3400 0,29 9 Danubius 3 960 0 5 — VESZTESEK_________ FORRÁS: BÉT Rész vény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Fotex 408 -1,44 12 ANY_________700 -0,99 1 Rá ba 903 -0,98 29 Mai 22300 -0,88 1616 OTP 5 001 -0,47 8525 A BUX index az elmúlt napokban 23500 23415 23400 23373...........................CL 23 300..........ÍS$.2.98..../.. 23 200 23176.....1...........\.......... 23 100 23000 SJt 23046 22 900 22956 22 800_____________________________ po nt 09.06 09.07 09.08 09.0909.10 09.13 ' 1,3,1 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 09.14.) Új elszámolási ár EUROBÚZA 2010. december__________52000 TA KARMÁNYBÚZA 2010. december 50000 TAKARMÁNYKUKORICA 2010. november__________47 500 TA KARMÁNYÁRPA 2010. december__________42000 OLAJNAPRAFORGÓ 2010. október___________101750 MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2010. szeptember 14-én 1€ 1$ 1CHF i l í 284,14 Ft 220,81 Ft 220,11 Ft +0,14 Ft -0,74 Ft +1,71 Ft Forintbetéti1 kamatok (%) 2 hó 3 hó Alllanz Bank___________4,15 4,25 Ba nco Popolare________3,20 3,25 Bu dapest Bank 2,75 2,75 Erste Bank_________ 2,50 , 2,50 FH B*_________________6,50* 5,50 MK BBank____________3,95 4,04 OT P Bank______________1,00 1,00 OTP Bank* _____________- 4,75 Ra lffelsen Bank1_______4,50 4,50 1 ALAPTERMÉKEK 1 MILLIÓ FORINTRA 2 BÓNUSZ FT EXTRA BETÉT 3 FHB AKTÍV BETÉT AKCIÓ * FHB AKTÍV BETÉT 6 HÓNAPOS AKCIÓ Eunwalutaárfolyamok (forint/euró, 09.14.) Vételi Eladási Alllanz Bank 276,28 290,45 Budapest Bank 274,60 291,59 CIB Bank__________272,33 295,03 Ci tibank 272,04 294,72 Erste Bank_________274,70 290,52 K& H Bank 275,68 291,56 MKB Bank__________276,41 290,59 OTP Bank 276,90 291,10 Ralffelsen Bank 278,04 290,54

Next

/
Oldalképek
Tartalom