Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-13 / 213. szám
1 14 HIRDETES&MUSOR AZ ÖN EGÉSZSÉGÉNEK ŐRE A fáradtság a szépség ellensége - Segíti a felfrissülést az illóolajos fürdő A stressz a bőrön is maradandó nyomot hagy. Illóolajos vagy tengeri sós fürdővel azonban kellőképpen felfrissülhetünk. A lélek ápolása ugyanúgy hozzájárul a fiatalság megőrzéséhez, mint a krémek, vagy a pakolások. Persze a hétköznapi túlterheléssel, feszültséggel nem könnyű szembeszállni, mégis érdemes, mert a stressz nyomot hagy az arcon. Márpedig semmi sem öregít jobban, mint a megfáradt tekintet A pihenés ráadásul nem pénz kérdése. Mindenki megteheti, hogy legalább hétGyorsan felfrissülhetünk ha illóolajos vagy tengeri sós fürdőt veszünk végén szentel magának fél órát. Ilyenkor zárjuk ki a külvilágot a lakásból, hallgassunk zenét a jól átszellőztetett, függönnyel elsötétített szobában. Pihenjünk, vegyünk egy jó meleg illatos fürdőt, és egyből jobb kedvünk lesz, feltöltődünk erővel, energiával, és kisimulnak a ráncaink. Relaxálást segíthetjük, ha a következő, otthon is elkészíthető olajat használjuk. Mérjünk ki 20 milliliter búzacsíraolajat, és cseppentsünk bele 10 csepp borsmentaolajat, majd töltsük üvegcsébe. Jól lezárva sokáig eláll, és bármikor használhatunk belőle egy keveset, ha szükségét érezzük. Zuhanyozzunk le forró vízzel, törölközzünk meg, majd dörzsöljük be halántékunkat, homlokunkat, tarkónkat és vállunkat az olajkeverékkel. A borsmenta hatóanyagai ellazítják az izmokat és idegeket, oldják a feszültséget, mégis feltöltenek energiával. Gyorsan felfrissülhetünk ha illóolajos vagy tengeri sós fürdőt veszünk. Adjunk a meleg vízhez pár csepp olajkeveréket, vagy egy adag tengeri sót Negyedórás pihenés a kádban a legjobb kikapcsolódás lehet. Ha kezd kihűlni a víz, engedjünk hozzá meleget, ne siessünk kiszállni a kádból, élvezzük a pillanatot. Receptek mesterfokon A receptet Barta Szilárd bala- perc alatt megfőzzük. #/A—^ / 4— -j .* tonkeresztúri olvasónk küldte. A kockára vágott szalonnát M VL/ / L Ct / megpirítjuk és a zsírján megpá________—' Tepsis pizza puliszkatésztából r°Öuk a felkockázott hagymát. Pi ncészet Összekeverjük a puliszkával és az összevágott zsályával. A for- HOZZÁVALÓK: 25 dkg kukorica- ró olajon megpirítjuk a csíkokra dara, 10 dkg húsos, füstölt sza- metélt paprikát és a felszeletelt Ionná, 10 dkg reszelni való sajt, gombát, majd 3 perc múlva VAim mynrorr 50 dk® paradicsom, 50 dkg hozzáadjuk a felkarikázott cukKULIfll nnUSttl cukkini, 25 dkg piros húsú pap- kínit és a paradicsomot. Sóval, rika, 15 dkg csiperkegomba, 1 borssal ízesítjük és összepárolSZOLOSGYOROK vöröshagyma , 5 dkg vaj, só, 2 juk. Malom u. 6. Tel.: 30/24505-56 szál zsálya. A puliszkát a vajjal kikent tepsie-mail: be simítjuk, és előmelegített koltaipinceszet@boglamet.hu ELKÉSZÍTÉS: 1 liter forró, sós sütőben megsütjük. RáhalmozWWW KOLTAIPINCESZET HU vízbe belekeverjük a kukorica- zuk a feltétet, meghintjük redarát, és állandóan keverve 10 szelt sajttal és 8 percig sütjük. Ez itt az Ön hirdetésének a helye! Info: 82/528-113 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ Seprűvénák kezelése. Narancsbőr kezelés. Bejelentkezés: ELOLVASTA? iSj esejopjiq uq ze e>|e hí eujejnw |of uaA|iuj aÁ6fj BŐRGYÓGYÁSZATI LÉZERTERÁPIA Kaposvár, Gróf Apponyi u 41. Bőrelváltozások lézeres eltávolítása. Vírusos szemölcs, árdaganat, benőtt köröm, tyúkszem, jóindulatú bördaganatok kezelése. Felnőtt és gyermek bőrgyógyászat. Dermatoszkópos anyajegyvizsgálat. információ: www.apponyi.eu BEJELENTKEZÉS: drhvg@t-email.hu Tel.: 30/240-6879 DR. HORVÁTH GÁBOR bőrgyógyász Dagadt kéz, dagadt láb (vizenyő, nyiroködéma), ér-, gerinc-, csípő- és térdbetegségek kivizsgálása és kezelése. Bejelentkezés: ' TOVÁBBI AJÁNLAT ÉS ÉTTEREMKERESŐ A SONLINE.hu HÍRPORTÁLON! ............... NA GYI KONYHÁJA Kaposvár, Fő u. 35. Tel.: 82/315-433; 30/323-7170 1. Francia hagymaleves. Zöldborsófőzelék, sertéspörköt 560 Ft 2. Zöldbableves Ketkáposztafőzelék, sült kolbász 560 Ft Fogadó a Bárányhoz Kaposvár, Városház u. 4. * Tel. :(82) 527-600, Fax: (82) 527-603 E*mail: fogadoabaranyhoz@t-online.hu http://fogadoabaranyhoz.intemettudakozo.hu MAI MENÜ: ZÖLDBABLEVES 1. Pikáns pulykaszeletek rozmaringos burgonyapürével, vegyes saláta 2. Rántott sajt rizzsel, tartármártással Előfizetéssel 600 Ft Naponta 11.30 és 14.30 között. helyszínen fizetve ______ 90D Ft t K aposvár, Szondi u. 5. 30/411-5973, l’ 70/314-4769 BURGONYA LEVES a. Sárgaborsó főzelék,főtt tojás b. Szilvás gombóc, fahéjas cukor c. Bakonyi sertésszelet, szarvacska tészta Menü ára: éthordóban 500 Ft Mikrózható edényben 560 Ft kiszállítással Kaposvár, Achim A u. 4. Borsó Bevásárlóközpont 20/462-9935 MAI MENÜ: A: Málnakrém leves, ludaskása B: Zöldborsóleves, túrós csusza, tepertővel A MENÜK ÁRA EGYSÉGESEN 600 Ft Kilátó Vendéglő Kaposvár, Csalogány u. 56/a. Ib^Tel.: 30/629-6797^^^ l Menü ára 650 Ft j Tm.revTKTn-ivnTsnR IjW'iltiiltiiuÚil I RTL KLUB TVT~~~M Ml. . ........... M2................j vIASaTB _ _ Mi ' Ilii I I I I SFEKTRTjM^ _ 1WM 2 5.30 Top Shop 6.00 Magellán (ism.) © 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel [ 5.00 Sabrina, a tini boszorkány 6.00 Hattól nyolcig 6.00 Dhani, a világ bajnoka © VW 6.00 Fókusz plusz (isnrO© 6.25 Tények reggel 9.00 A Simanto folyó élete Közéleti műsor 5.25 Alice új élete 8.00 Második 7.05 A póráz két végén 6.25 Fókusz (ismétlés) © 7.00 Mokka (japán természetfilm, 2001) 9.00 Együtt 6.20 Columbo (am. krimi, 1990) esély© 9.10 Agyad eldobom © H 6.55 Reggeli 9.00 Stahl konyhája © 9.55 Nappali Velünk élő kisebbségek 7.55 Gyilkos sorok 9.00 Daktari (89/12.) © 10.10 Svindlerek © 9.05 Te vagy az életem 9.10 Babapercek © Közéleti szórakoztató magazin 9.50 Körzeti magazin 8.55 Veronica Mars 9.50 Ára: 2,70 Ft Téli átverések ■3 (argentin sorozat) © 9.20 Telekvíz. Teleshop 10.55 Parlamenti napló 10.40 A kultuszminiszter 9.55 Doktor House 10.00 Család-barát 11.25 A világ legszigorúbb szülői JJJ 10.05 Top Shop 11.40 Veszélyes kölykök © 12.00 Híradó délben 11.30 Most a Buday! 10.55 Huckleberry Finn kalandjai 10.55 ízőrzők © M 12.00 Híradó Déli kiadás (amerikai film, 1995) 12.15 Időjárás. Sporthírek 12.00 Híréra (amerikai kalandfilm, 1985) 11.30 Kívánságkosár Alabama ►_ 12.15 Asztroshow 13.25 Kvízió Telefonos játék 12.30 Kárpát expressz 12.30 Kárpát expressz. 13.10 Monk 14.00 Híradó 12.40 Kutya, macska, barátság 3 13.30 Fél kettő © 14.55 Szentek kórháza © 13.30 Roma magazin. Domovina 12.35 Napló - Flúgos nyomozó 14.10 Színes szürkeállomány 13.50 Dhani, a világ bajnoka 0 14.45 Celeb vagyok, 15.55 Egy tini naplója © 14.30 Átjáró. Fejezetek... 13.00 Közvetítés 15.05 CSI - New York-i 14.45 Csücsiang, a tündöklő... Angliában Eh ments ki Innenl/D (német vígjátéksorozat) 15.20 Magyarok cselekedetei a parlament üléséről helyszínelők 15.10 Az ékszerkirálynő 14.50 Állati rekordok © Q 16.15 112 - Életmentők © 16.25 Elbűvölő szerelem © 15.25 Szülőföldem: Sárkeresztúr 16.30 Zöld 7-es (amerikai krimisorozat) 15.25 A Lungcsüan-kerámla titka Fura szerzetek (német akciófilm-sorozat) (mexikói romantikus sorozat) 16.25 Híradó. Időjárás 17.30 Bűvölet© 16.00 Alice új élete 15.45 Sorompók (12/3.) 15.55 Agyad eldobom © ,ryi 17.20 A szerelem rabjai 17.30 Árva angyal © 16.50 Teadélután (olasz tévéfilm sor.,73.) 17.05 Gordon Ramsay 16.15 Heuréka! Megtaláltam! ! 16.55 Újrafeltalálók © (argentin sorozat) © (mexikói romantikus sorozat) 17.50 Mindig zöldebb © (20.) 17.55 Bűvölet© (74) - A konyha ördöge 16.45 Zorro. Térkép 17.55 Tuningmánia © 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.40 McLeod lányai © 18.20 Átjáró 18.05 A narancsvidék 18.00 Híradó 19.20 Svindlerek © 19.05 A széf 19.05 Édes négyes © (ausztrál sorozat-32/31.) 18.45 Esti mese 19.00 Doktor House 18.35 Mese (ismeretterjesztő sorozat) 20.05 Fókusz © Randiműsor 19.30 Híradó este 19.10 Balaton-retró © (2/2.) (amerikai sorozat) 18.55 Derrick © 20.30 Fagyállók 20.40 Barátok közt © Párkereső: Majka 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.00 Híradó 20.00 Jé barátok 20.00 Híradó Jégpiléta m (magyar sorozat) 20.10 Aktív© 20.05 Kék fény © 20.25 Sporthírek. Időjárás (amerikai 20.05 Közbeszéd 21.00 Fagyállók EJ Közben: Hírek 20.45 Jóban Rosszban Bűnügyi magazin 20.30 Don Matteo ©Jí24/13.) vígjátéksorozat) 20.30 Szuvenír © (ismeretterjesztő sorozat) rm. 21.20 Dr. Csont © (magyar sorozat)© 21.05 Az este Üzenetrögzítő: 21.25 A nyomozónő © 20.30 CSI - New York-i 21.45 Sport Hideggumik m ! (amerikai krimisorozat) 21.20 NCIS® 06-30/30-30-422 (olasz krimisorozat-12/1.) helyszínelők 21.50 Váltó 21.30 Leplezetlen jövő EM 22.15 A rejtély © (amerikai krimisorozat) 21.35 Ellzabeth © 22.20 Záróra (amerikai krimisorozat) 22.05 Sportaréna (dokumentumfilm-sorozat) (amerikai thrillersorozat) 22.20 Gyilkos számok © (angol-amerikai történelmi 23.10 McLeod lányai © 21.30 Dexter 22.50 Tűzvonalban © 22.40 Vacsora a halállal A mélység titka (amerikai krimisorozat) film, 2005-2/1.) (ausztrál sorozat-32/31.) (amerikai krimisorozat) (magyar krimisor. -12/6.) (ismeretterjesztő sorozat) 23.20 Póker After 23.20 Különleges 23.20 Pécsi keringő 23.55 Mindig zöldebb © 22.40 Kiképzés 23.40 Múlt idő ’90 23.40 Hová lett j Dark2009 ügyosztály, Párizs © 23.50 Hírek (ausztrál sorozat - 22/20.) (am.-ausztrál krimi, 2001) 0.10 Beavatás a gyermekkorunk? 0.15 Reflektor © (francia krimisorozat) 23.55 Sporthírek 0.35 Mafalda Fsz.: Denzel Washington, 0.30 Híradó (ismétlés) (ismeretterjesztő sorozat) gj Sztármagazin 0.20 Tények este 0.10 TS - Motorsport 0.40 Grigorij Raszputyln Ethan Hawke, Scott Glenn 1.00 Sportaréna (ism.) 0.45 Tudomány és elektronika "S 0.35 Váltságdíj © 0.50 EzoTv Technikai magazin - A csillagok felett © 1.05 Dexter (ismétlés) 1.40 Magyarország kincsei - - Ráadás (amerikai krimisorozat) 1.45 A tigrisszívüek © 0.35 Ma reggel (orosz dok.-sor.-2/1.) 2.10 Columbo: Várak 1.55 Kelta mítoszok © Lépéselőnyben (olasz akciófilm, 2007) (ismétlés) 1.30 Mafalda Nyugodjék békében (magyarism. sor., 2001) Varázslók és királyok S H™.™.......ATV.........................................""““ni! HÁLÓZAT "“""""HH ETOOSPOR^TTlii SPORT 1 _”TB HBO """"“TB DISCOVERY~~^l|| ih 14.05 Európai híradó. 14.30 Naprőt napra. 11.55 Híradó 13.50 Pénzözön. 1625 Köbá- 1430TabuTv.l5.00Zodiákus.l7.00Stílus. 8.45 Tenisz 930 Kajak-kenu 11.00 Csel- 930H20-magaan.1030WoridSport.1130 925Aháztnyuszill.00G-Force-Rágcsávók 15.00 Hogyan készült? 16.00 Halálos fogás. ^ 15.05Péntek8.16.05Célpont.l630Palet- nya-híradó 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turiz- 1730 Helyszín. 18.00 Házribuli Attilával és gáncs-vb 13.00 Evezés 1430Tenisz magazin Magyar labdanigás. 14.00 Amerikai futball 1230 Tűzhányó 14.15 Lúzert fogtam, nem 17.00 Végzetes másodpercek. 18.00 A túlS ta. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Panaszkönyv. mus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó, vendégeivel. 19.00 Sztárok a konyhában. 16.00Kerékpárl7.45Csupasportl8.00Eu- 17.15 Francia labdarúgás. 18.15 Holland láb- ereszt 15.40 StarTrek6.-A nem ismerttar- élés törvényei. 19.00 Állítólag... 20.00 HoH 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. Sport 20.05 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Újságíróklub. 19.30 Szingapúr. 20.15 Megyejáró. 2035 fogótok 18.45 Bajnokok klubja 19.45 U17-es darúgás. 19.15 Mai helyzet 19.30 Magyar tontónyl730Améhekütkoséletel9.15FeF gyan készült? 2030 A legnehezebb munkák. 2 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Ha- Hírtiáló. 21.00 Halálos testőrök (am. akció- labdanigó-vb 20.45 Clash Time 20.50 Csupa labdanigás. 20.15 Angol labdanigás. 20.45 vétel indul! 19.45 Égető bizonyíték 21.20 2130 Csendes szörnyetegek. 22.30 A túiW 22.05 Ősöktere. 2230 Pálya. 2335 BBC-hír- zai turizmus. 22.55 Híradó. 23.05 700-as film. 1996). 23.00 Fehér galamb (sp. film, sport 21.00 Pankracré 2230 Eurogótok 23.15 Spanyol labdanigás (élő). 23.00 Magyarlab- Transformers 23.45 Kótyagos szerelem 130 élés törvényei. 23.30 Futbailhuligánok. 030 O adó. 23.30 Panaszkönyv klub. 23.55 Híradó. 0.05 Műsorzárás 1989). 1.00 Szentföldi szent helyek üzenete Bajnokok klubja danigás. 1.30 Francia labdanigás X-akták - Hinni akarok RossKemp SOMOGY TV KAPÓS TV _ _ BOGLÁR TV.............1HB MARCALI TV~""71III 91’.2 és SS-O nTjOY^II MB2 PETŐFÍ BAMo'lSi ME1 KOSSOTH RÁBIollI Ka posváron 08.00 Képújság 17.00 Stílus-életmódmaga- Napközben folyamatos képújsághírekkel, in- 19.00 Marcali Híradó ismétlés 19.15 Marca- 06.00-Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 6MHÍrek,időjárás603Zeneébredéshez6.30 Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal 6.00 18.00 Híradó-megyei hírek első kézből 1830 zinl7.30BnTKaposvár-Veszprém-iöplab- formációkkal, hirdetésekkel 19.00 Híradó- li Városi FC-Balatonszárszó megyei első ősz- csolatos infomnációkkal, időjárásjelentéssel, Hírpencek, Félóránként hírek, körzeti időjárás. 180 perc 9.00 Napközben 1130 Vendég a '© Padlógáz-autós magazin (ismétlés) da mérkőzés 19.00 Kapospont-a Kapós Te- hírekkel, információkkal 1930 Közéleti Kávé- tályú labdarúgó mérk. felv. 2035 Hírháló - az közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- köztekedés9.Q2SpotfríreklO.03Zenemunká- háznál 12.01 Krónika 1230 Ütköző 13.04 RáM 19.00 Híradó 1930 Miért? - napi aktuális levízió hírműsora 1930 Kapós Sport 1930 ház, vendég: Sós Zoltán, polg.mest.jelölt országhíreivel21.00 Halálostestönök 23.00 gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- hoz 11.02 Sporthírek 13.00 Közlekedés 13.02 diószínház 13.30 Az evangélikus egyház fél0 műsor20.00 Híradó 20.30 Képújság Pótkerék ismétlés 20.00 Kapospont ismétlés 20.00 Híradó 20.50 Pódium-Makámegyüt- Fehér galamb 01.00 Szentföldi szent helyek tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- Sporthírek-Rövid összefoglalók, hírek a legér- órája 14.05 Rádiókabaré 15.15 Közelről '£3 | 23.000130 A napi műsor ismétlése 0130- 2030 Kapós Sport ismétlés 2030 Hírháló tes 2130 Ismétlések reggelig üzenete 0130 Hírháló foglaló 20.00 Zenegép dekesebbsporteseményekőll4.03Zenetanu- 16.15 Zöld övezet 18.03 Ütköző 1830 HatáPg Képújság 21.00 Halálos testőrök-amerikai akciófilm ................ ....................................................................................................................................láshoz 15.00 Közlekedés 15.02; 19.02 Sporthí- rak nélkül 19.05 Sportvilág 1930 Tetten ért Vi déken 23.00 Kaposkrónika, éjszakai magazin: Ka- ®®?’®ATV..........................810 TV..........................................................CSOROT TV........................................rek-Rövid összefoglalók, hírek a napi esemé- szavak 19.50 Mese 20.04 Rádiószínház 19 .00 Miért? - napi aktuális műsor 1930 Hír- pospont, Kapós Sport 19.00 Híradó 1930 Közéleti Kávéház, ven- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 HálózatTv 1815 Pannon krónika 19.00 nyékről ia03Zeneolvasáshoz22.00Kuttúrfit- 20.30 Kultúrkör2225 Esti beszélgetés 23.04 adó 20.00 Padlógáz-autós magazin (ismét- dég: SósZottán. polg.mestjelölt 20.00 Híradó tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok Csurgói híradó 1.1930 így történt 2030 Hír- nesz 23.00 Netidők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli Népzene határok nélkül 0.10 Éjszaka lés) 2030 Híradó 20.50Pódium | 21.00 Esti film Iráíc 21.00 Hálózat Iv mix 1.00 Zenei válogatás - Egy kis hazai A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát mindért tévéadó fenntartja!