Somogyi Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-01 / 203. szám
PILLANATFELVÉTEL VEGYE ESZRE! Vegye észre, hogy akadnak még turistariasztó vendéglátók! Rossz szájízzel tér haza a Balatonról a csatorna túlpartjára egy baráti társaság, és nyilván nem kelti a jó hírünket, pedig ritka errefelé a turista abból a távoli európai országból. Balatonföldváron béreltek apartmant, természetesen előleg- fizetéssel. A nyaralás ideje alatt derült ki, hogy a kétéves kort éppen hogy elértgyermek után is fizetniük kell, hogy azért a szobáért is pénzt kér a tulaj, amit nem használtak, hogy este tíz után nem hangoskodhatnak, és hogy mivel túl sokan voltak, a vízfogyasztásukat is bele akarták építeni az amúgy is egymillió forintra rúgó számlába. Persze, meglehet: vendéglátóik csupán azt tesztelték, hol az angolos hidegvér határa... (fi) ||llllllttlll|IIIIUIIIU|| IMII 9770865912039 10203 Munkáért kilincselnek gazdaság Somogybán több mint 23 ezer az álláskereső aawnnxNi Néhány hónap édes élet. Hamarosan indul a kampány a kaposvári cukorgyárban. Kilencven álláshelyre több mint kétszázötvenen jelentkeztek Amíg az országban folytatódhat a munkanélküliség lassú csökkenése, addig szakértó'k Somogybán forró őszt jósolnak. Az idénymunkák végén ismét jelentősen nőhet az álláskeresők tábora. Megyénkben legutóbb több mint 23 ezren kilincseltek munkáért. Nehéz napok várnak az alacsony képesítésű állástalanokra kora ősszel állították az általunk megkérdezett szakértők. Az alkalmi munkalehetőségek hirtelen megcsappanBealkonyult a vásároknak Somogybán Leáldozott a hajdani ipari-gazdasági kiállításoknak és vásároknak: Somogybán ma már csak Marcaliban szerveznek ilyesfajta rendezvényt, a megyeszékhelyen három éve zárt be az utolsó. Ha folytatódna a hagyomány, a napokban nyitná meg kapuit a 19. Alpoktól az Adriáig Nemzetközi Kiállítás és Vásár Kaposváron. Ám éppen fél évtizede, hogy az 1992-ben indult rendezvény végleg bezárt. Két évvel tovább húzta a Kaposvári Tavaszi Vásár, melynek szervezői a 2007-es veszteségek után dobták be a törülközőt. ►3. OLDAL nak, aki teheti, a mezőgazdaságban vagy a feldolgozóiparban igyekszik elhelyezkedni. Magyarország egyetlen működő cukorgyárában, a kaposváriban óriási tülekedés volt a kampány előtti munkástoborzáskor.- Kilencven embert vehettünk fel, ám legalább 250-en jelentkeztek - mondta kedden A kisebb ellenállás felé úsznak a munkáltatók AUGUSZTUS 1-JÉTŐL életbe lépett az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény, amely a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka, valamint az alkalmi munka szabályait foglalja össze. A háztartási munkát a kormány korábban kivette ebből a törvénycsomagból. ►5. OLDAL Szeles Zoltán, a Magyar Cukor Zrt operatív igazgatója. - Akiknek sikerült a felvételi, azok csaknem négy hónapig dolgozhatnak nálunk. ►5. oldal ; és tanévnyitó Kadarhúton Hétszázmillió forintból újult meg a Jálics Ernő Integrált Oktatási Központ. Az ünnepélyes átadást és tanévnyitó ünnepséget kedden tartották H OLDAL Valamennyi igénylőnek jutott kollégiumi hely Aki a kaposvári önkormányzattól remélt pécsi kollégiumi férőhelyet, az kapott is. Egyetlen kaposvári egyetemista igényét sem kellett elutasítani.- Összesen 173 kaposvári egyetemista pályázott kollégiumi férőhelyre, illetve albérleti támogatásra az önkormányzathoz - tudtuk meg Budai Józsefnétől, a szociális iroda vezetőjétől. - Ötvennégyen igényeltek kollégiumi helyet, ám négy fiatal lakhatása időközben megoldódott; vagy fellebbezéssel az intézménye felvette kollégiumba, vagy más módon talált magának szállást. így egyetlen pályázót sem kellett elutasítanunk. ^2. OLDAL Bővebb információ: www.xl-ffftlesz.úii vagy a recepción: 82/526-300 Egy az ablak: végső cél a jó állam A végső cél a jó állam, ahol a hatóságok láttán nem rettegnek az emberek, hanem segítő kezet kapnak. Egyablakos ügyintézéssel válik egyszerűbbé számukra az élet. Neszményi Zsolt, a szeptembertől csaknem két év után ismét működő megyei közigazgatási hivatal vezetője tolmácsolta így a kormány ideáját. Szerinte a hatósági büntetési kényszer eltörlésével máris fellélegezhettek az emberek, a vállalkozások, azzal együtt is, hogy az ügyfélbarát rendszer a szabálykövető magatartás alól továbbra sem ad felmentést. ►2. OLDAL Nyoma veszett a román szökevénynek Országhatáron túl jár az a román férfi, aki múlt kedden szökött meg a zákányi határrendészeti kirendeltségről - értesült a Somogyi Hírlap. A rendőrség több napon át nagy erőkkel kereste, a helyi hegyőrség is beszállt a kutatásba, s a lakosság segítségét is kérték. ^2. oldal HIRDETÉS Idegenforgalmi szakmenedzser Kereskedelmi szakmenedzser Banki szakügyintéző Utazásügyintéző Pénzügyi-számviteli ügyintéző Marketing- és reklámügyintéző További tlfinyük: kndit-hcszámítás a fel-\ szoktatásban, Eumpass bizonyítvány- kiegészíti tanulói jogviszony, diákhitel, diákigazolvány Nappali tagozaton továbbá: tisztöndíj, laptop, kollégiumi elhelyezés, évi 146.400 Ft családi pótlék, jogosultság egészségbiztosítási- és árvaellátásra. «">»•« V Magyar Üzletemberképző Szki Kaposvár, Rákóczi tér 121A (a pályaudvarral életlenben) k tel :82/320-160 www.mua.hu : 'A M a v 3*d ■ ■ Hí • *1 *Ji L'V/'1'J J I ; If|TcI7Tij! \ W * i Lemaradásban : a fizetéseit 33351 : n , .. , , MEGYEI KORKÉP 2 • Bérügyekben -----------;-------------. . ,. GAZDASAG 6 : meg mindig nagy --------------: a lemaradásunk - • Ausztriától, de a -----------— : legjobban kereső sport---------------10 : csehek sem érik auto&motor 12 : el az ott kapható szolgáltatás 13 • átlagbér harma- tv-műsor 14 : dát. ►6. OLDAL KRÓNIKA 16 : IDŐJÁRÁS 220 forint egy : Ma még svájci frank tartja magát a hl- Erősödött a svájci : deg.A viharos gazdaság, míg az : északi szélben dél- euroövezet gyen- : utánra 17 Celsius- ge. Továbbra is : fokig emelkedik a nehéz helyzetben : legmagasabb hő- vannak a svájci | mérséklet. frankban eladó►13. oldal sodott hazai családok. OLDAL i A S0NUNE.hu olvasóitól : Ön elégedett az építőipar teljesítményével? : Igen Nem, túl sok a javítani való • FORRÁS: SONLINE.HU ■lön szerint mi kell egy jó álláshoz? Szavazzon hírportálunkon^^,/ ma 16 óráig: /mJEL SONLINE.hu ^ A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük.