Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-06 / 182. szám
2 HÍRSÁV Másfélmillió forintért vesznek ingatlant felújítják a balatonszabadi sportpályát. A jókora szintkülönbségekkel tarkított pálya nem alkalmas arra, hogy ott játssza mérkőzéseit a megyei első osztályba jutott helyi labdarúgó csapat A képviselő-testület úgy döntött, hogy megvásárol egy szomszédos ingatlant 1,5 millió forintért a bővítés érdekében, (fi) Mégsem veszik el az irmaiak ötvenmilliója Aláírta a tulajdonos Balatoni Halászati Zrt. vezetője a haszonkölcsön-szerződést arra az épületre, melyet közösségi ház céljára kap használatba az Együtt Ir- mapusztáért Egyesület Azzal, hogy a Vagyonkezelő Zrt. hozzájárulását adta, elkezdődhet az ötvenmilliós beruházás, (ft) Súlyosan megsérült a figyelmetlen motoros SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT az a 70 éves férfi, aki szerdán Siófokon a Bókay utcában ütközött egy autónak. A férfi motorral felhajtott a járdára, majd egy személy- • autónak ütközött. Nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, (je) Akadálymentes lesz a somogyvári intézmény HARMINCMILLIÓ forintból, uniós pályázati támogatással akadálymentesítik a megyei fenntartású somogyvári speciális iskolát. Többek között lift készül az épület déli szárnyában, és akadálymentes parkolókat is kialakítanak, (ft) A déli szárnyban megkezdték az építkezést Somogyváron A történetíró E lébánost öszöntötték Tíz éve szolgál Siófok kiüti városrészében, ebből az alkalomból köszöntötték az egyházközség nevében Gárdonyi Máté plébánost A jeles jubileumon nem csak a kiüti templom toronyórája kezd újra járni, és az új orgona szólalhat meg, hanem két településtörténeti kötet is a veszprémi Hittudományi Főiskolán is tanító plébános munkáját jelzi. Ságvár története már napvilágot látott, s már nyomdában van a Kiüti múltját feldolgozó kiadvány.- Levéltárakban kutattam, korabeli dokumentumokat, fotókat gyűjtöttem a kötetekhez - mondta Gárdonyi Máté. ■ Fónai I. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. AUGUSZTUS 6., PÉNTEK Szemesen kerestek áramtolvajt e.on Sérült plombákat találtak, és szakértői vizsgálat vár a mérőórákra (Folytatás az 1. oldalról) Nem mindenki mondhatta viszont el magáról ugyanezt a Ba- laton-parti településen, mely az egyik kiemelt helyszíne volt az áramszolgáltató nagyszabású akciójának. Tizenkét ellenőrpáros Siófoktól Fonyódig összesen közel félszáz címen vizsgálta át az esetleges áramlopásra utaló jeleket.- Egyre gyakoribbak a lakossági bejelentések, de az is jellemző, hogy kollégáink a fogyasztási adatok rendszeres elemzése során találnak gyanús jeleket, ilyen például, ha egy étterem fogyasztása nem több, mint egy panellakásé - részletezte Varga Ivett, az E.ON Hungária Zrt. szóvivője mindazt, ami egy eüenőrzés alapjául szolgálhat. Emellett véletlenszerű revízió is előfordul, a Dél-dunán- túlon évente 55-60 ezerszer ellenőriz a szolgáltató. Az áramlopások által okozott kárt ugyanis csupán az E.ON szolgáltatási területén 14 milliárd forintra becsülik. A szóvivőtől tudjuk: a tol- vajkodó fogyasztók módszerei rendkívül változatosak, a régi mágnesezős, vagy fúrással végzett mérőlassításon túl a szolgáltató erre specializálódott laborjában mindig új eljárásokra derül fény. Varga Ivett szerint a közös ezekben annyi: mind nyomot hagy, és független szakértői vizsgálattal mind bizonyítható. Egyértelmű áramlopásra csütörtökön Balatonszemesen nem derült fény, ez azonban korántsem jelenti, hogy mindenki fellélegezhet. A büntető törvény- könyvben is szabályozott cselekmény ténye ugyanis csak a szakértői vizsgálat után mondható ki egyértelműen, s a helyszínen nem. Ahol ugyanis az ellenőrök bármi rendkívülit észlelnek, ott lecserélik a mérőórát, s a „gyanús” berendezést bevizsgáltatják. Szemesen is több üzlet akadt, ahol ezt kellet tenniük, mindenütt a sérült vagy hiányzó plomba, esetleg mérésügyi hivatali pecsét utalt arra: Actvus CCM080122 x MOS 0122 mimwiwty ,5Í wmm Több üzlettulajdonosnál kiverte a biztosítékot az E.ON-razzia. Szerencsére nem bukkantak súlyos esetekre Szíveslátás: kisajátítanák még a közterületet is- EL LEHET TŰNNI INNEN - köszöntötte a köztéri járdáról filmező médiamunkásokat az egyik vendéglátós. Mikor kiderült, hogy az ellenőrzésről forgató tévések csak a szolgáltató háttal álló munkatársait rögzítették, látványos hajcihő közepette napernyőket hozatott Aztán próbálkozott azzal is: bérli a járdát, s nem állhat ott a tévés, de a helyi hatóság ezt a kérdést is rövidre zárta: közterület az érintett rész. akadt olyan büfétulajdonos is, aki kulturáltabban fogalmazta meg nemtetszését: szerinte a kamerák elriasztották vendégeit hozzányúlhatott valaki a berendezéshez. Akadt, ahol a kül- sérelmi nyom arra utalt: nem kizárt, hogy az egyébként drágább, nagyobb teljesítményű fogyasztást gáüó egységet cserélték „teherbíróbbra”. Olyan fogyasztóval is találkoztak, aki azzal szabadkozott az eltérés miatt: néhány hónapja tulajdonos csak. Az E.ON közlése alapján mindez sajnos nem igazán mentség, fogyasztóváltáskor ugyanis mindig ki kell hívni leolvasásra és szemlére a szolgáltató munkatársait, így ugyanis nem maradhat az új tulaj nyakán az előző lakó bűne, azaz a mérőóra később felfedezett rendellenessége, hiszen ha a régi lakó el is vitte magával a Leégett az ikerház A mérők manipulálása veszélyes is lehet. Varga Ivett E.ON-szóvivő elmondta: áramütésre is volt már példa, de okozott tüzet is buherált óra. Előfordul, hogy egy ikerház egyik felében lopták az áramot, s a teljes épület leégett emiatt. fogyasztást csökkentő kis kü- tyüjét, a beavatkozás nyoma ottmarad. Ha az áramlopás bizonyossá válik, a fogyasztónak nem csupán a becsült felhasználás árát kell megfizetnie, hanem kötbérrel is tartozik, ezen felül pedig a büntető törvénykönyvet alapul véve a bíróság szankcionál. A Személyiségi jogok Szép dolog, ha védjük a személyiségi jogokat. Egészen addig, míg a hős jogvédés, a vonatkozó passzusok kényünk-kedvünk szerinti alkalmazása nem csap át másik - például a szabad sajtó - jogait sértő ámokfutásba. Jogtudornak sem kell lenni ahhoz hogy: ha az üzletem utcafronti udvarába mindenki belát, akár egész Magyarország, ha odasétái az üzlet előtti járdára, akkor ugyanezek az emberek ugyanezt a képet tévében is láthatnák - persze hangsúlyozottan bárkinek az arca nélkül. Pláne, ha a közjárdáról filmező köztévé még csak nem is a boltomat filmezi. Hab a tortán, ha egy bárki számára nyitva álló üzlet tulajdonosaként ágálok. Szemesen csütörtökön ugyanis az volt a végső érv: a tévés fel- mentaz üzlet lépcsőjére. Értik: oda, ahova aznap előtte és utána még ötszázan. A nonpluszultra pedig hősünk szájából: „panaszt tesz", mert bizonyítani tudja. Ugyanis felvette magának... (ft) régióban eddig az a cég a csúcstartó, melyen húszmilliós kötbért vasaltak be áramlopás miatt. Különös esetek persze a lakossági fogyasztóknál is vannak, a régióban legutóbb megbüntetett lakó a garázsbejárójához vezető, fűthető utat működtette lopott árammal. ■ Füleki Tímea Hatszázmilliót nyert a földvári kistérség beruházás Tizenhárom új termet építenek három Balaton-parti településen A Balatonfőldvári Többcélú Kistérségi Társulás az Új Magyar- ország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében meghirdetett, "Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése" elnevezésű, DDOP-3.1.2/A-09- 1 f-2009-0006 azonosító jelű pályázaton első fordulóban 597 260 792 forint támogatást nyert, mely tíz százalékos önerő mellett bruttó 663 623 102 forint összegű infrastrukturális fejlesztést és eszközbeszerzést tesz lehetővé a balatonfőldvári kistérség oktatási intézményeiben. A projekt keretében a pályázó balatonfőldvári kistérségi társulás irányításával valósulhat meg egy összehangolt komplex oktatási-nevelési intézményi fejlesztés, mellyel három település (Balatonföld- vár, Balatonszárszó, Balaton- szemes) hét feladatellátási helyén (három általános iskola, három óvoda és egy zeneiskola) valósulhat meg olyan fejlesztés, melynek eredményeként létrejön összesen tizenhárom új helyiség (hat tanterem, három szaktanterem, három egyéb helyiség, egy bölcsődei csoportszoba), felújításra kerül két udvar, nyolc helyiség (két tornaterem, hat csoportszoba), valamint hat helyszínen jön létre új akadálymentes parkolóhely. Eszközfejlesztés révén korszerűsödik a számítástechnika, idegen nyelvek, készségfejlesztő tantárgyak képzése, képességeket fejlesztő eszközök, művészeti képzést támogató segédeszközök, sport- és játék eszközök, nevelőmunkát segítő egyéb eszközök, környezettudatosságot támogató eszközök beszerzésével. A projekt megvalósításával nemcsak a három település életében jelentkezik fejlődés, hanem a fejlesztés kihatással van az egész kistérség jövőjére: több mint kilencszáz iskolás és óvodás gyermek valamint pedagógusok oktatási és munkakörülményei javulhatnak. A fejlesztés megvalósítása mellett a Kistérségi Közoktatási Fejlesztési Tervben megfogalmazott és jóváhagyott célokat is meg kell valósítani, mely szerint a balatonszárszói és balatonszemesi oktatási- és nevelési intézményeknek a jövő tanévben csatlakozni kell a Kistérségi Társulás által fenntartott intézményhez, létrehozva ezzel egy teljes kistérségi integrált oktatási struktúrát. A Társulási Tanács 2010. július 29-én ülésén döntést hozott a pályázat második fordulójára való benyújtásáról, így a projektfejlesztési időszak megkezdéséről, felkérve az érintett önkormányzatok képviselőtestületeit hogy erősítsék meg második fordulós pályázati szándékukat. A nyertes pályázat, és annak megvalósítása a kistérség életében nagyon nagy jelentőségű, maximális kommunikációt és együttműködést igényel, melyhez ezúton is kérjük a települési vezetők, intézményvezetők támogatását. ERNYES ERVIN MUNKASZERVEZET-VEZETŐ BALATONFŐLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ▲ Még két hétig kiadók a pécsi kollégiumi helyek Augusztus 19-ig nyújthatják be pályázatukat pécsi koüégiumok- ba és albérleti támogatásra a kaposvári fiatalok. Azok a kaposvári áüandó lakhellyel rendelkező, felsőoktatási intézmények nap- paü tagozatán tanulók nyújthatják be támogatási igényüket, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresét: 57 ezer forintot. A pályázatokat az e célra rendszeresített űrlapon keü benyújtani a szociális és gyámügyi irodába. Szükséges a koüégiumi férőhely iránti kérelem elutasításáról, és az eredményes felvéteüről szóló igazolás is. Azok a diákok is adják be igényüket augusztus 19-ig, akik addig esetleg nem kapták kézhez az egyetemtől valamelyik igazolásukat, elutasító határozatukat. A diákok 50 pécsi koüégiumi helyre pályázhatnak. A tapasztalatok szerint: akik ezekről is lecsúsznak, számíthatnak albérleti támogatásra. ■ Márkus K. ■0TO.lia.WM ■ ön szerint kevesebb lenne az áramlopás, ha olcsóbban jutnánk a szolgáltatáshoz? Szavazzon hírportálunkon ^ . ma 16 óráig: Bmmr SONLINE.hu ^ A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük.