Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-05 / 181. szám

HIRSAV Eltűnt a mexikóí-öbölbeli olajszennyezés zöme a bp mexikói-öbölben felrob­bant olajfúrótornya helyén kiömlött olaj háromnegyede már eltűnt, s nem szennyezi a környezetet. A legújabb felmérések szerint az április 20-i szerencsétlenség után kiömlött olaj 75 százalékát részben sikerült begyűjteni, részben pedig elégett, elpá­rolgott, illetve lebomlott. Fico segítene Radicovának A JOBBKÖZÉP szlovák kor­mány válságellenes intézke­déseit az ellenzéki szocdem Smer is támogatni fogja. „Szükség van arra, hogy kö­zösen lépjünk fel a nemzet­közi válság következményei ellen. Itt felajánljuk segítsé­günket” - jelentette ki Ró­bert Fico volt kormányfő, a Smer elnöke az Iveta Radi- cová új koalíciós kormánya programjáról folytatott par­lamenti vitában Pozsony­ban. Tarlóstól nem idegen a baloldal TARLÓS ISTVÁN fideszes fővá­rosi főpolgármester-jelölt nem utasítja el az ellenzék­kel való együttműködést a baloldallal, de nem azon az áron, hogy akiknek részük volt a Demszky-Hagyó-féle vezetésben, továbbra is ve­zető pozícióban maradjanak - derül ki a Figyelő interjú­jából. Az LMP-t konstruktív pártnak tartja, és szeretné befejezni a metróépítést. Tarlós: Ennek ára van Alsóörs: brutális rendőrgyilkosság golyózápor Vétlen fiatalt is megöltek - Még egy holttest egy fekete autónál - Rejtélyek Profi és kegyetlen gyil­kosság történt a Veszp­rém megyei Alsóörsön tegnap hajnalban, egy rendőr és az általa ellen­őrzött autó egyik utasa életét vesztette. Vég Márton Szerdára virradó éjjel a Balaton északi partján fekvő Alsóörsön lelőttek egy igazoltatást végző 29 éves rendőrt és egy 21 éves fia­talembert. Egyelőre csak találgat­ni lehet, hogy mi is történt pon­tosan. Gamauf János főtörzsőr­mesternek esélye sem volt, fején találta el az első lövés, a Zala me­gyei, alibánfai Németh Ádám pe­dig szívlövést kapott. Az igazolta­tó főtörzs egy rendőr-szakközép­iskolás tanulóval (???) végzett közúti ellenőrzést a településen. Éjfél után rutinigazoltatás céljá­ból állítottak meg egy régi fehér Ford Fiesta típusú személygép­kocsit, amelyben öten utaztak. Hajnalban még arról szóltak a hírek, hogy a Fordból lőhettek a rendőrre, de hamar kiderült, az abban utazó öt fiatal ártatlanul került a lővonalba, máshonnan jött a sorozat. A rendőrök még hajnalban lezárták Alsóörs kijá­ratait, de több környező megyé­ben és Budapesten is útzárakat hoztak létre. Később a rendőrök az Alsóörs és Felsőörs közötti úton, a Szőlő-hegynél egy fekete, külföldi rendszámú autót talál­tak, ismeretlen holttesttel. Felte­hetően ebből a kocsiból adták le a rendőr és a fiatal fiú életét kiol­tó lövéseket. A legvalószínűbb verzió szerint a kocsmái talált ha­lott férfi egy másik gyilkosság ál­dozata, s Gamauf Jánosnak és Németh Ádámnak azért kellett meghalnia, hogy az a másik bűn­tény titokban maradhasson. Vagy talán ő az elkövető (az ORFK esti közleménye szerint ő az), aki öngyilkos lett, vagy az el­követők egyike, akivel társai vé­geztek. A kocsiban egy jelentősebb fegyverarzenált fedeztek fel, amelynek eseüeges védelme is I 1 /////, _ í’Oi-Ct fttNOOttitfifc Egy BM-rendelet előír­ja: két főhivatású Hl rendőrnek kell jelen lennie az ellenőrzések- m nél. Itt egyedül volt a ijfe későbbi áldozat Miért? Az orgyilkosság helyszíne. Gamauf János főtörzsöt fejen lőtték... 29 éves volt lehetett a gyilkosság indítéka. A halálos lövést kapó főiskolás fiú később helyszínre érkező apja azt mondta: golyózápor zúdult az au­tóra. Németh István elmondása szerint fia egy baráti társasággal nyaralt a Balatonnál. Miután haj­nalban egy szórakozóhelyről tá­voztak, két helyen is megállították őket a rendőrök rutinellenőrzés­re. A család tagjai azonban egyön­tetűen kijelentették: semmilyen előzménye nem volt a lövöldözés­nek, sem közvetlenül a tragédia előtt, sem korábban. „Amikor Alsóörsre értek, az autót vezető fiatalember kiszállt a kocsiból, és kérte a mellette ülő barátnőjét, hogy vegye elő a pa­pírokat. Ahogy a rendőr a kocsi bal oldalán hátrament a gumi­kat ellenőrizni, váratlanul dör­dült el egy fegyver” - mondta könnyeivel küszködve az édes­apa. Fia a hátsó ülésén utazott, amikor a lövés érte. Egyik barát­ja karjaiban halt meg. A kocsit vezető fiú barátnője a lövésektől beszakadó szélvédő üvegszi­lánkjai miatt sérült meg. A jár­műben egy másik, 25 éves férfi is megsebesült, őt kórházba szál­lították, állapota súlyos, de nem életveszélyes. Az autóban ülők közül mindenkit megviseltek a történtek, különösen a haldokló barátját szorongató fiatalembert. Ő még a helyszínen nyugtató in­jekciót kapott. Németh Ádám 21 éves alibánfai lakos, főiskolás. Szíven találta az egyik golyó. Barátja karjai között halt meg Néma megemlékezések gyertyák, mécsesek között az éjszakai tragédia helyszí­nért, az alsóörsi kemping előtti balatoni útszakasznál csendes megemlékezést tarta­nak a helybeli és balatonal­mádi lakosok. Gyertyát, mé­csest gyújtanak, egy szál vi­rágot helyeznek el az út szé­lén. A csendben emlékezők, néma főhajtók közt volt a te­lepülés polgármestere is, több helybeli képviselő és ci­vilszervezet vezetője. Jelen volt több almádi lakos, a 29 évesen meggyilkolt rendőr ugyanis Balatonalmádiban lakott, és az ottani kapitány­ságon szolgált. Kegyeletet rót­tak le néma főhajtással a 21 éves alibánfai Németh Ádám mécsesekkel körbevett fotója előtt is. A rendőrök a buda­pesti Hősök terén is össze­gyűltek emlékezni. Sukoró: bizonyítékok Gyurcsányék ellen? Két olyan hangfelvételt adott át Budai Gyula miniszterelnöki megbízott tegnap az ügyészség­nek, amelyek szerinte egyértel­műen bizonyítják Gyurcsány Fe­renc és Bajnai Gordon felelőssé­gét Sukoróval kapcsolatban. Cáfolják A KÉT VOLT MINISZTERELNÖK korábban közölte: sem for­málisan, sem informálisan nem vettek részt a vagyonke­zelő döntéseiben, konkrét in­gatlancserékről soha senki­vel nem táigyaltak és sem­milyen utasítást sem adtak. „A CD-k azt támasztják alá, hogy a sukorói telekcsere kormányzati utasításra történt. Az értékbecs­lést érintően pedig olyan döntés született, amellyel a pilisi és az al- bertirsai ingatlanokat felül-, míg a sukorói területet alulértékelték” - fogalmazott Budai. Az egyik fel­vételről megjegyezte, amikor az ingaüanok értékbecsléséről van szó, Tátrai Miklósnak, a vagyon­kezelő volt elnökének utasítására mintegy nyolc percre kikapcsol­ják a hangrögzítőt. Ez szerinte igazolja: olyan értékbecslést ter­jesztettek a vagyontanács elé, amely valótlan tartalmú volt. Tud­ni kell ugyanakkor, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon neve a felvételen nem szerepel. ■ V. M. Katasztrófa. Egyre súlyosabb a helyzet Pakisztánban, ahol emberemlé­kezet óta nem okoztak a monszunesők akkora áradásokat, mint most. Ráadásul újabb viharok lesznek, pedig már jelenleg is 3,2 millió embert érint az ítéletidő. Csaknem egymilliónyian veszítették el otthonukat vagy menekültek el az áradások elől. A halottak számát 1500-ra becsülik. Sólyom László költözik a Sándor-palotából Ma jár le Sólyom László köztár­sasági elnök ötéves mandátuma, helyét és feladatát a fideszes Schmitt Pál veszi át. Pénteken ünnepséget is tartanak az új ál­lamfő beiktatása örömére a Sán­dor-palota előtti té­ren. „Takarékos lesz az ünnepség, csak néhány millió forint kiadást jelent” - mondta Kiss Norbert, az elnöki hivatal jövendő kommunikációs hivatalvezetője. Tudni kell: Só­lyom László beiktatására egy fil­lért sem költöttek, mivel nem is volt ceremónia. Az MSZP szerint szégyenle­tes, hogy Schmitt Pál megválasz­tott köztársasági elnököt, „az em­berek emberét nagy hacacáréval kísérik a hivatalába, míg az ár­vízkárosultak még mindig nem kapták meg a kártérítéseiket”. Jóformán teljesen átalakul a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az eddigi 52 dolgozó kö­zül hat maradhat a posztján, a többieket leváltják. Az új ál­lamfő II. kerületi ott­honából egyébként csak szep­temberben költözik át az elnöki rezidenciába. Ahogy fogalma­zott: az alkotmány és a demokrá­cia őrzője lesz. Schmitt Pált, a Fi- desz-KDNP jelöltjét június 29-én választotta meg kétharmados többséggel köztársasági elnök­nek az Országgyűlés. ■ V. M. ■ Pénteken iktat­ják be Schmitt Pál államfőt. tm dl dl * , ., Utasítást adott Barack Obama amerikai elnök a kormányzat­bán dolgozo politikai kinevezettek béren felüli jutalmai, pótlekai befa- Ef "S " v;r ‘lf|j || I gyasztására. A Fehér Ház ezzel is azt kommunikálja, milyen körültekintő­Ü ■.. en bánik az adófizetők pénzével a novemberi kongresszusi voksolás előtt. . ^ Wr) KII/iMiPi X

Next

/
Oldalképek
Tartalom