Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám
2010. AUGUSZTUS 29., VASÁRNAP SZTORI 5 Ki a hüvelykujjat, indulhat a stoppolás! az út szélén Országonként eltérőek a szokások, van, ahol fizetni kell a fuvar fejében Csak kitesszük a kezünket, és bárhová eljuthatunk. Legyen az Gáza, Irak vagy valamelyik afrikai ország, csak türelem és kalandvágy kérdése. Jó azonban előre tájékozódni, a stopposokat nem fogadják mindenhol jó szívvel. Kun J. Viktória Ki a hüvelykujjat, a karton- \ táblát, filctollal a célállomást, és kezdődhet a móka. Lehet, hogy perceken ^ belül szerencsénk lesz, de akár napokig kornya- dozhatunk az út szélén. Bizonytalan, akár veszélyes is lehet, ám igazi kalandszámba megy az utazás. „Úgy tíz éve rengeteget stoppoltam, évente több tízezer kilométert, többezres utakat tettem meg, és megfogadtam, hogy ha lesz kocsim, akkor mindenkit fel fogok venni. Most van kocsim, de nem tudok senkit felvenni, mert szinte sehol nincsenek stopposok” - mondja az egyik internetes fórumon Anna. Ha meg is ritkultak, azért nem tűntek el. Dani is egy közülük. Ő meséli: „Aludtunk árokparton, strandon, menekültszálláson, parkokban. A stoppolás egy kör tetlen életforma, nem lehet szabályok közé szorítani, mert akkor meghal. Stoppoláshoz néha még ma is jobban rendbe szedem magam, mint néhány vizsgára. Egyszerűen megpróbálok olyan benyomást kelteni a sofőrben, hogy velem nem fázik rá. Egyszer kiírtam egy nagy papírra, hogy »Tudok két óráig folyamatosan viccet meséink, hát az első autó megállt. A lényeg az, hogy érezze a sofőr, hogy én nem bajban vagyok, hanem csak egy stoppos.” Azt, hogy, ez mekkora szenvedély, Temesszentandrási Kristóf tudhatja igazán. Tizenhat éve úton van, volt, hogy lázadók fogták el, máshol étellel, szállással kínálták. Eljutott már stoppal a Gázai övezetbe, egy hadúrnál vendégeskedett Csecsenföldön, lázadóknál éjszakázott Elefántcsontparton, Irakban egy vécén kapta fel arra a fejét, hogy az ajtó előtt csőre töltik a fegyvereket. Szerencséjére nem lett komoly baj, csak helyi rendőrök voltak vicces kedvükben. Stoppolt azért békésebb vidéken is, legalább akkora lelkesedéssel. A lényeg Az átlagos várakozási idő állítólag húsz perc • Európa-szerte tilos autópályákon stoppolni. • Stoppolni benzinkutaknál és pihenőhelyeken szokás. Oda lehet menni az autópálya melletti benzinkútnál valakihez, és kedvesen megkérdezni, merre megy, s elvinnee. • Szerezzünk be egy jó autóstérképet, amelyen a pihenőket is feltüntették. • Nehezebben vesznek föl város- központokban, jobb a kivezető utak elején próbálkozni. • Igyekezzünk mindig rendezett külsővel stoppolni. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez a második héten már nem is olyan könnyű. • Legyünk kedvesek! Beszélgessünk, vagy maradjunk csöndben, ahogy a sofőrnek jobb. • A csomagokat nyugodtan berakhatjuk a csomagtartóba, a pénzt, az iratokat mindig tartsuk magunknál. • Ahol érdemes próbálkozni: Németország, Anglia, Finnország, Franciaország, Görögország, Portugália, Törökország, Skandinávia. • Ahol inkább nem: Ausztria, Dánia, Spanyolország, Svájc, Horvátország, Olaszország. a buli, a sok új ismerős és az, hogy minél kevesebb pénzből minél több helyre eljusson. „Négy és fél hónapig utazgattam Dél-Afrikában. Összesen 500 ezer forintomba került, de ebben már benne volt a repülőjegy hazafelé” - meséli Kristóf. A stopposkultúra mindenhol más és más. Mint Kristóf felidézi, a szegényebb országokban még fizetni is kell érte. Van, ahol szinte soha senki nem áll meg. „Svédország ebből a szempontból a legrosszabb, lehetetlen segítőkész autóst találni, és Dániában utaztam a legtöbbet egy fuvarral, kétezer kilométert mehettem egy kamionossal” - mondja Kristóf, aki szerint ez a fontos a stoppo- lásban. Nem az, hogy mennyi ideig állsz, hanem hogy hány fuvarral jutsz el a célállomásra. Átlagosan húsz percet kell álldogálni, ami persze lehet kevesebb, de akár ennek a sokszorosa is. Kristóf eddig egyetlen egyszer került igazán veszélyes helyzetbe, amikor lázadók ejtették foglyul. Ő is hall ugyan egy- egy rémtörténetről, amikor lányokat erőszakolnak meg sofőrök, vagy a fuvart kérő támadja meg a segítőkész autóst, azonban úgy véli, ez tényleg nagyon ritka. Magyarországon szerinte éppen olyanok a stopposokkal, mint Nyugat-Európa más országaiban, igaz, egyre kevesebb a vállalkozó szellemű utazó. RADOS VIRÁG „HÁT AZZAL MEG MIHEZ kezdesz?" - kérdezte egyik barátom, amikor meséltem neki, hogy jelentkeztem egy posztgraduális képzésre. Mester- kurzusra fogok járni, kultúrtörténet szakra egy kicsi, de jó hírű egyetemen. meghökkentem. Bennem a kérdés fel sem merült. Egyszerűen érdekel a dolog, ráadásul szeretek tanulni, bármikor szívesen újra beülök az iskolapadba. Úgy vagyok ezzel, mint ahogy a madár csipegeti fel a földről a magokat. MÁSIK ISMERŐSÖM SZINTÉN érdeklődött: ugyan miért jó a tanulás? „Talán mert tanulni jobb, mint nem tanulni” - mondtam neki. „Aki keveset tanul, sokat téved” - ezt Leonardo da Vinci mondta. De a népi bölcsesség is azt tartja, jó pap holtig tanul. Igaz, pap nem leszek, maradok az írásnál, de az íróemberre is rá lehet mondani, jobb, ha holtig tanul, különben előbb-utóbb vacakok lesznek az írásai. PERSZE ÉRTEM ÉN, haszonelvű világunkban helyénvalónak tűnnek az ilyesfajta kérdések. Mert valóban, ugyan miként fogom pénzre váltani a kultúrában szerzett újsütetű jártasságomat? Abból nálunk többnyire nem lehet casht csinálni. Sokat legalábbis semmiképpen. Emlékszem, pályakezdő tanár koromban elsős gimnazista tanítványaim nekem szegezték a kérdést: minek töröm magamat annyira miattuk? Ezért a kicsi fizetésért? Nem éri meg. Na, persze ezt otthon hallották a szüleiktől, akik előtt nem is volt a tanároknak becsületük. Ahogy az orvosoknak sincsen. Ajándék? Minek az? - háborgott a múltkor valaki, amikor virágot vittem apám belgyógyászának. Dolgozzon az orvos hivatástudatból és a fizetéséért, ha pedig kevesli, menjen el biztosítási ügynöknek. Az efféle véleményekkel kár is vitatkozni, hogy „akkor ki tanítaná a gyerekedet, és ki gyógyítaná az apádat, adott esetben pedig téged?” IGAZ, ILYEN HANGOK MINDIG léteztek. Az egyetemen is, ahová annak idején jártam. Hogy minek tanuljuk ezt meg azt, semmi szükség rá, úgysem fogjuk használni soha az életben. Valóban. Csak miközben azt lessük, minek milyen kézzelfogható haszna van, elfelejtjük, hogy az emberi elme másképp működik. Az szereti, ha ébren tartják. Ezért olyan frissek szellemileg azok az idősek, akik hajlott korukban is könyveket böngésznek, élénk társasági életet élnek. EGY ÖREG matematikaprofesz- szor azt mondta diákjának a „minek ezt megtanulni” jellegű fanyalgásra: „Édes fiam, mindegy, mivel csiszolja az agyát, a lényeg az, hogy csiszolja.” így vagyok én is vele. Az ember nem valami végtermék, amit azért gyártanak le, hogy amikor készen van, piacra dobják, és busás haszonnal eladják. Ha ezt hisszük, nagyon el vagyunk tévedve. Mire jó a folytonos tanulás? Putyin, a sztár ezúttal bálnára vadászott Egy gumicsónakból számszeríjjal lőtt kábító lövedéket egy szürke bálnába Vlagyimir Putyin orosz kormányfő Kamcsatka közelében. A hatásos médiafellépé- seiró'l is ismert Vlagyimir Putyin ezúttal felfújható csónakból, számszeríjjal lőtt meg és kábított el egy szürke bálnát. Bár az orosz kormányfő a Kamcsatka félsziget közelében történt kalandja során háromszor mellélőtt, végül eltalálta az állatot. A bálna bőréből kutatási célokra vettek mintát. Putyin sportemberként ismert A kérdésre, hogy vajon nem túl veszélyes-e a felkorbácsolt tengeren bálnára vadászni, Putyin csak annyit válaszolt: „Maga az élet is veszélyes.” Putyin mindig is ügyelt arra, hogy a sajtóban férfias kép alakuljon ki róla. Volt, hogy bőrruhában kerékpárosként, majd egy tűzoltó-kisre- pülőgép másodpilótájaként tűnt fel a médiában. Korábban tigrisvadászként és - meztelen felsőtesttel - horgászként is megmutatkozott. ■ Hasznos tudnivalók, tanácsok
