Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-02 / 178. szám

12 SPORT SOMOGYI HlRLAP - 2010. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ Fülöp Gábor (jobbra sötét mezben) itt még egykori csapattársával Kováts Róberttel (balra sötét mezben) együtt még a kaposváriak ellen csatázott tót szán nekem, amelynek sze­retnék megfelelni. Ezúttal sok­kal nagyobb teher hárul majd rám. A tervek szerint négyen leszünk centerek, így megfele­lően lehetne rotálni a poszton. Azonban ezzel együtt is több já­tékidő jut majd rám, mint ko­rábban. Ugyanakkor próbálom segíteni a fiatalok munkáját a csapatban.- Mennyire ismeri a leendő csapattársakat?- Szinte mindenkit ismerek, miután ellenfélként többször is összecsaptunk már. Kováts Ro­bival pedig a Hegyvidék gárdá­jában együtt is szerepeltünk. Abban egészen biztos vagyok, hogy könnyen és gyorsan beil- leszkedek majd.- Apropó fiatalok. Mire lehet képes a nyáron jelentősen át­alakuló kaposvári együttes?- Miután ősztől mérkőzésen­ként csak három légiós léphet pályára egy csapatban nagyobb szerep hárul majd ránk, magyar játékosokra. A kereteket csak­nem mindenhol fel is töltötték, nagy kérdés, hogy az egyes csa­patok miként építik be az eddig kevesebb lehetőséget kapó ko­sárlabdázókat. Illetve akik szere­pet kapnak miként tudnak élni ezzel. Nagyon sok függ a légiós választástól. Ha a kulcspozíciók­ra megfelelő tudású külföldieket tud szerződtetni a Kaposvár, nem tartom elképzelhetetlen­nek, hogy akár a legjobb nyol­cért is versenyben leszünk.- Nem túlzott optimizmus ez?- Remélem nem. Minden­esetre a felkészülési mérkőzé­seken már kézzel foghatóbb ta­pasztalataink lesznek. Szerin­tem több közel azonos képessé­gű együttes lesz, amely harcol majd néhány helyért. Még egy­szer hangsúlyozom, hogy az ér­kező külföldieken is rengeteg múlik majd. Persze tisztában vagyok azzal, hogy velem szem­ben sokkal több lesz az elvárás, mint eddig szinte bármikor. De nem félek és már nagyon vá­rom, hogy bizonyíthassak.- Pályafutása során többször is kínozta sérülés, nem befo­lyásolja ez a munkát?- Sokat bajlódtam korábban porckorongsérvvel, de szeren­csére már tünetmentes vagyok és nem befolyásol.- Több hónapja nem lépett pá­lyára és a felkészülés is csak augusztus közepén kezdődik. Mivel tartja kondícióját?- Természetesen edzésben maradtam. Ismerőseimmel, ba­rátaimmal itt Budapesten futok, kondizok és sokszor játszunk a közeli terembe. Tudom, hogy nem lehet felkészületlenül oda­menni az első tréningre, mert annak kellemetlen következmé­nyei lehetnek, ezt pedig szeret­ném elkerülni. Legutóbb Debrecenben szerepelt a center az eddigi utolsó igazolás­ként Fülöp Gábort érkezett a nyáron Kaposvárra. A 30 esz­tendős kosárlabdázó 2002 elejétől már másfél esztendőt eltöltött a somogyiaknál. Ak­kor a szintén anyagi problé­mákkal küzdő MAFC-tól ke­rült Somogyba Fülöp Gábor legutóbb Debrecenben ját­szott, ám miután a gyakorla­tilag csődbe jutó egyetemi nem tudta befejezni a bajnoki pontvadászatot csak tizenöt alapszakasz találkozón szere­pelhetett Azokon 5,3 pontot, valamint 3,3 lepattanót szer­zett átlagban. Hétfőn erőltetett menetet kezd Szolnokon a kosár-válogatott Hétfőn Szolnokon kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősoroza­tot a férfi kosárlabda-válogatott, amely jelentősen átalakult ösz- szetételben veszi fel a harcot négy vetélytársával. Közülük Nagy-Britannával hétfőn, Bosznia-Hercegovinával jövő vasárnap, majd augusztus 20-án Macedóniával egyformán Szolnokon, míg Ukrajnával au­gusztus 26-án Szombathelyen találkozik a válogatott. Az esemény előtti szolnoki sajtótájékoztatón Szalay Fe­renc, a város polgármestere, a szövetség (MKOSZ) elnöke kije­lentette: - Remélhetőleg az el­múlt két évihez hasonlóan kivá­ló hangulatban fogadhatjuk el­lenfeleinket Szolnokon, illetve Szombathelyen. Jó feltételek mellett, komoly és tudatos munkát végez az együttes, amely számára a fiatalok beépí­tése a legfőbb cél. Két éve van a csapatnak arra, hogy bizonyít­sa, helye van Európában. ■ A Kaposvári KK színeit egyedül Soós Gábor kép­viseli a magyar kosár­labda-válogatottban. A magyar válogatottból bizto­san hiányzik majd Hendlein Roland, aki a portugáliai előké­születi tornán szenvedett sérü­lést. A volt kaposvári kosárlab­dázónak térdszalag-szakadása miatt előre láthatólag négy-öt hónapot kell majd kihagynia. A legutóbbi szezonban még szin­tén Kaposváron játszó Vojvoda Dávid szereplése is kérdéses volt bokasérülése miatt, ám elő­re láthatólag vállalni tudja majd a mérkőzést. A magyar válogatott tavaly harcolta ki az A divízióban ma­radást. Most - a korábbi kulcs- játékosok sorozatos lemondásai miatt is - egy újjáalakult, fiatal csapattal vág neki a selejtezők­nek. Nincs veszítenivaló, mivel idén már nem lesz kieső a leg­felsőbb osztályból. Valamennyi szolnoki férfi és női összecsapást ingyen tekint­hetik meg a nézők. A Tiszaligeti Sportcsarnokba urnákat he­lyeznek ki, melyekbe mindenki saját belátása szerint dobhat be pénzt, a befolyó összeget a ta­vasszal árvízkárokat szenve­dett családok megsegítésére fordítják. Fülöp újra kék-fehérbe öltözik kosárlabda nb i/A, férfiak A center nyolc év után költözik ismét Somogyba Visszatér egyik korábbi állomáshelyére Fülöp Gá­bor. A Kaposvári KK NB I/A-csoportos férfi kosár­labda-csapatának régi-új játékosa 2002 után ismét magára húzza a somogyi­ak kék-fehér mezét. Kun Zoltán Mint arról már korábban beszá­moltunk teljesnek tekinthető a Kaposvári KK NB J/A-csoportos együttesének magyar kerete, utoljára Fülöp Gábort szerződ­tették a somogyiak.- Örül, hogy újra van csapata?- Természetesen igen, de nem idegeskedtem, mert biztos voltam abban, hogy valahol fel­merül majd a nevem - kezdte a beszélgetést Fülöp Gábor. - Azért örülök neki, hogy nem húzódott tovább. Rossz volt több, mint fél évet tétlenül töl­teni. Sajnos a debreceniek visz- szalépése több szempontból is rosszkor jött. Az átigazolási szezon lejárta után ugyanis nem tudtunk máshol munkát vállalni.- Hogyan emlékszik vissza a korábban Kaposváron töltött időszakra?- Nagyon szép emlékeim van­nak az itt töltött időről kezdte a beszélgetést Fülöp Gábor. - Ki­váló csapatba kerültem. Olyan társak közé, mint Filipovics Gordan, Szőke Balázs, Varga Ro­land, de említhetném Simon Ba­lázst, vagy Sztojan Ivkovicsot is. Ugyan nem tudtunk aranyérmet nyerni, azért szép eredményeket értünk el.- Viszonylag kevés időt tölthe- tett a pályán.- Valóban, de akkor még na­gyon fiatal és tapasztalatlan voltam. Először kerültem el Bu­dapestről és nagy kihívás volt számomra, hogy a 2001-es baj­nokcsapathoz igazolhattam.- Gyanítható, hogy ezúttal sokkal nagyobb szerepet kap, mint akkor, miután talán a legidősebb kosárlabdázó lesz a Kaposvári KK együttesében.- Amikor megkerestek be­széltem Fekete Ádám vezető­edzővel. Ő igen komoly felada­Rókára is vadászhattak a kaposvári zöldpontosok tájékozódási túrázás Eddig kevésbé ismert versenyformákat próbálhattak ki Eplény környékén Szép jövő előtt áll a válogatott Kovács Olivér Az eplényi sípályák közt július hónapban tartott Tájékozódási Napok rendezvény a túraver­seny bajnokság nyári szüneté­ben nyújtott kikapcsolódási le­hetőséget a tájékozódási verse­nyek kedvelőinek. A kétnapos programon a Veszprémi Tájéko­zódási Sportegyesü­let szervezésében számos, kevésbé is­mert tájékozódási versenyforma kipróbálására nyüt lehetőség.- A kaposvári zöldpontosok és a Taszár Honvéd SE tájfutó sportolói több versenyszámban is a rajthoz álltak - számolt be a történtekről Fodor Péter, a Ka­posvári Zöldpont Életmódklub elnöke. - A kétfordulós közép­távú egyéni tájfutó verseny nemzetközi mezőnyében id. Dr. Pavlovics György ért el F60 ka­tegóriában bronzérmes helye­zést. Dobogóra áll­hatták a Zöldpont Életmódklub ver­senyzői is. Az úgy­nevezett „Rókava­dászaton” - amely rádiós tájékozódási futást .jelent - ezüstérmet sze­reztem. A mobilos tájfutás tech­nikás pályáján a Balázs László, Nagy Endre kettős a dobogó második, a Merekva Erika, Jó­nás Péter alkotta duó, pedig a harmadik fokára állhatott fel. ■ A rádiós tájé­kozódási ver­senyeken is jól szerepeltek a zöldpontosok. Ozsváth Eszter nem csak a jelfestésben, de a versenyeken is élen jár Ugyanezen versenyszám nyílt pályáján indulva Ozsváth Esz­terrel együtt aranyérmet sze­reztünk. Egymás ellen is csatázhattak a zöldpontosok: az első ver­senynapon a tikkasztó hőség­ben rendezték a folyamatos váltóviadalt. A dobogós helyek­től és a győztes időtől kissé el­maradva - a kaposvári egyesü­let házi versenyét Merekva Eri­ka és Jónás Péter nyerte. Alig kettő perccel tőlük lemaradva ért célba Fodor Péter és Ozsváth Eszter. Nem sokkal utánuk pedig a Balázs László és Nagy Endre által alkotott pá­ros jött harmadikként zárva az erőpróbát. ■ Kun Z. A 19 éves marcali Kovács Olivér (jelenleg Nagyatád FC) Egervári Sándor ajánlására részt vett a NIKE tehetségkutatóján Felcsú- ton, ahol 640 labdarúgót tesztel­tek. Közülük a legjobb 18 máris komoly lehetőséghez jutott. A leg­jobb három játékos Kovács Oli­vér, Domsa Viktor és Zamostny Balázs a CMG menedzserirodá­val kötött megállapodást, ennek alapján az egykori marcali játé­kos januárban egyhetes angliai tehetségkutatón vehet részt. A fi­atal játékos iránt több klub érdek­lődik, a napokban dől el, hogy Új- pesten, vagy a Videotonban foly­tatja a pályafutását Kovács Olivér csatlakozott az U21-es magyar vá­logatott kerethez. samu l.

Next

/
Oldalképek
Tartalom