Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 27. szám

A Csípés, Szabó kettősé a századik Eb-arany A magyar versenyzők egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek az 1000 m-es döntők során a spanyolországi Trasoná- ban zajló kajak-kenu Európa-baj- nokságon. A győzelmet a Szabó Gabriella, Csípés Tamara kajakos duó szállította - ez egyben a sportág 100. magyar Eb-elsősége. Az egykilométeres finálék mindegyikében érdekelt volt Storcz Botond szövetségi kapi­tány csapata, elsőként pedig a ka­jak egyesek között Kucsera Gá­bor szállt vízre. Hatodik lett. A kenu egyeseknél már a rajt előtt biztos volt, hogy nem lesz címvédés, a tavaly győztes, olimpiai baj­nok Vajda Attila ugyanis sérülése mi­att el sem utazott Trasonába. Távollétében Sarudi Pál képviselte a magyar színe­ket, s remekül helyt is állt, ugyanis azok után, hogy fél távnál csak a hatodik volt, a vé­gére felkapaszkodott a dobogóra, s a német Brendel, valamint a francia Goubel mögött harma­dikként zárt. Már a női kajak egyesek dön­tője előtt abban reménykedett a piros-fehér-zöld küldöttség, hogy megszületik a sportág 100. ma­gyar Eb-aranya, hiszen a címvédő Kovács Katalin abszolút favorit­ként indulhatott. Nos, a verseny végül csalódást hozott, a Do- mino-Honvéd klasszisa ugyanis enerváltan evezett, s végül még az első három közé sem sikerült bekerülnie. A számot Simon Miklós tanítványa, a brit Rachel Cawthorn nyerte, Kovácsnak pe­dig meg kellett elégednie a ne­gyedik hellyel. A párosok között aztán némi­leg vigasztalódhatott a magyar tá­bor, a 11 év szünet után az idén ismét együtt versenyző, rutinos Kammerer, Vereckei kajakpáros ugyanis remek versenyzéssel lett ezüstérmes. A kenusoknál Mike Róbert és Tóth Márton a negyedik helyet szerezte meg. Egészen a hatodik döntőig kel­lett várni, hogy végre megszü­lessen az első magyar arany az Eb-n, amely egyben a hazai ka­jak-kenu sporttörténetének 100. elsősége a konti­nensviadalokon. A tavaly ugyanebben a számban második Szabó, Csípés kaja­kos duó ezúttal remekül osztot­ta be az erejét, és 750 m-nél meg­kezdett hajrájával otthagyta a mezőnyt. Csípés Tamara, az olimpiai bajnok Csípés Ferenc lánya pályafutása során először nyert felnőtt-Eb-t. A négyeseknél aztán újabb ezüstnek örülhetett a magyar tá­bor: a Dombi Rudolf, Szalai Ta­más, Kökény Roland, Hadvina Gergely összeállítású kajakos kvartett hozta. A szombat matinés zárószá­mában a Széles Gábor, Varga Dá­vid, Vass András és a Kozmán n Györggyel Pekingben olimpiai bronzérmes Kiss Tamás alkotta fiatal kenus négyes az ötödik helyet szerezte meg a mindösz- sze hét hajót felvonultató me­zőnyben. ■ Sporthétvége lesz Debrecenben NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓ 2010. szeptember 3-Vén Debrecenben tartják a helyi Nagy Sportágválasztót. Vár­hatóan több mint 40 sport­ágat lehet majd az Oláh Gá­bor utcai Sportcentrumban díjmentesen, edzői felügye­let mellett kipróbálni. Pénte­ken elsősorban az előre be­jelentkezett óvodás-, isko­láscsoportokat várják, szom­baton pedig a családokat, nagyközönséget. Elnökké választották a volt pénzügyminisztert sakk Oszkó Péter volt pénz­ügyminisztert választotta tiszteletbeli elnökévé a Ma­gyar Sakkszövetség rendkí­vüli közgyűlése. Talmácsi a 32. az időmérő edzésen motorsport A Moto2 gép­osztályban érdekelt Tal­mácsi Gábor a 32. helyen végzett a világbajnokság Ka­talán Nagydíjának időmérő edzésén. Az első helyről az olasz Andrea Iannone rajtol­hat a vasárnapi versenyen. Serena Williams nyerte a női egyest TENISZ Az amerikai Serena Williams nyerte a női egyest a wimbledoni nyílt bajnokságon. A döntőben 6:3, 6:2-re győzött az orosz Vera Zvonarjova ellen. A Videoton FC elveszítet­te a Soproni Liga legutób­bi szezonjának aranycsa­táját. Ám a fehérvári klub tulajdonosa, vezetői nem elégedetlenek: mint mondják, a Vidi halad az előre megtervezett úton. Dénes Tamás A hosszabb távú cél, hogy a Vi­deoton FC a nemzetközi klubfut­ball jegyzett, meghatározó csapa­ta legyen. Ezt az ideát szolgálják - a további, tervszerű építkezés mentén - azok az erősítések, amelyeknek a „léptékére” koráb­ban soha nem volt példa. Az új igazolások közül talán a két svéd keltette eddig a legna­gyobb feltűnést: korábban nem volt példa arra, hogy magyar klubcsapat ilyen magasra taksált egyletből vásároljon ki játékost. Mutumba és Djordjic ráadásul ve­retes nacionáléval is rendelkezik, a szerb származású középpályás a kétezres évek elején hatéves szerződést kötött a Manchester Uniteddel. Djordjic, aki kifejezet­ten otthonosán moziig Közép-Eu­rópában (rokonai többsége ma is Belgrád és Szarajevó környékén él), például azt szeretné, ha foly­tatni tudná eddigi sorozatát: Szer­biában a Crvena Zvezdával, Skó­ciában a Rangersszel, Svédor­szágban az AIK Solnával duplá­zott, nyert bajnokságot és kupát. Elmondta azt is, hogy gyerek­korában óriási Crvena Zvezda- szurkoló volt, miután édesapja, Ranko Djordjic, Vladimír Petrovi- csékkal játszott a nagyon erős belgrádi piros-fehéreknél. Fut­ballistacsaládban nőtt fel, so­kat böngészte az újságokat, képben volt a nemzetközi fut­ballt illetően, tudta azt is, hogy a Videoton bejutott az UEFA Kupa döntőjébe. De a magyar futballról akkor tudott még többet, ami­kor Plymouthban Buzsá- ky, Tímár és Halmosi is csapattársa volt. Kicsit gonoszkodva kérdeztük a manchesteri évekről: ha olyan | jó volt, hogy a legjobb ifivé válasz- § tották, miért nem Sir Alex csapa- § tában játszik ma? Meglepő őszin- | teséggel és nyíltsággal felelte: a | Manchester United „más égitest”, £ túl erős konkurenciát jelentettek Ők érkeztek Svédországból, az AlK-tól: Martin Mutumba és Bóján Djordjic HIRDETÉS a világ legjobb középpályásai, Beckham, a nagy kedvenc Giggs, Scholes, Verőn, Kleberson, Forlan és a többiek. De a játékosokkal a mai napig tartja a kapcsolatot, ép­pen két hete járt a legjobb barát­ja, John O’Shea esküvőjén. Martin Mutumbának is van bálványa, ő Ronaldinho játékát imádja. Szeretne olyan gólokat lő­ni, mint a varázslatos technikájú brazil - neki sincs oka szégyen­kezni a képzettsége miatt. Az ugandai származású Mu­tumba - Djordjiccsal ellentét­ben - Svédországban, Stockholmban született, nevelőklubja a Vasalunds IF volt, ahol a magyar Boné Gusztáv foglalkozik nagy gonddal a szerte a világból érkező fiatalokkal. Az edzőtől tudtuk meg, hogy a Vasalunds nagy hangsúlyt fektet a beván­dorló családok, gyerekek támo­gatására, és ebben a svéd állam nagyszerű partner. Mutumba - amellett, hogy varázslatos tech­nikájú futballista - ezt a leckét is jól megtanulta: társszerzője egy az afrikai gyerekek beilleszkedé­séről írt könyvnek. Büszke a gyö­kereire, egy R-BY feliratú fejken­dőben játszik, utalva a Rinkeby kerületre, ahol felnőtt. Tavaly nyá­ron, még a bajnoki döntő előtt a mellére tetováltatta az „AIK, 2009 bajnoka” feliratot. Szerencséjére meg is nyerte a csapata a ligát... Hat új szerzemény az A Videoton fc - lapzártán­kig - magáénak mondhatja Bozsovicsot, a montenegrói vá­logatott kapusát, Vasziljevicset, az Újpestről érkező - de a Bundesliga élvonalában is sze­repelt - középpályást, az „exemtékás”Hídvégit, a lég P. .• ,. vrttI vifitiRvr* ezüstérmesnél utóbbi szezon felfedezettjét, aki egyetlen percet sem hiányzott a Soproni Ligából, az olasz Serie A-ból hazatérő Gosztonyit, a vi­lágbajnoki bronzérmes U20-as válogatott egyik oszlopát, vala­mint két svéd bajnokot, Martin Mutumbát és Bóján Djordjicot. B\ ftodvív fi na A svéd bajnoknál vonzóbb a Videoton labdarúgás A nagyszabású tervekhez nagybevásárlás tartozik a székesfehérvári futballklubnál spöbiIIHIBIIIÍIIP ■ A Kammerer, Vereckei kettős második lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom