Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-29 / 175. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 5 Pomogáts Bélától a lovas kocsizásig tart tábort NiMán a Berzsenyi Társaság Valóra vált zimányi álmok fejlesztés Az apró lépések stratégiáját választották a faluban Nem a kor, hanem a szolgálati idő adja a rendőrök tapasztalatát Az idén harmadik alkalommal rendezi meg immár hagyományos nyári irodalmi táborát Niklán a Berzsenyi Társaság. A résztvevők a jövő héten hétfőtől szombatig tematikus napok alapján Ismerkedhetnek meg az irodalom és az újságírás alapjaival, a niklai remete életével és munkásságával. A nyitónapon a településsel ismerkednek meg a táborozok, akik kedden - A hely szelleme napon -, miután megnézték a berzsenyi Emlékmúzeum kiállítását Darabos József múzeum- pedagógiai, valamint Pomogáts Béla, a társaság elnökének irodalomtörténeti előadását hallgathatják meg, emellett Berzsenyi-vetélkedőt is rendeznek számukra a szervezők. Szerdán az újságírás került terítékre, a sajtó útvesztőibe Tari István délvidéki költő kalauzolja el a résztvevőket, a csütörtöki drámapedagógiai napon pedig Cseszárik László színész tart foglalkozást. Pénteken Egyhá- zashetyére és Celldömölkre a berzsenyi-leszármazottakhoz kirándulnak a táborlakók, Keszthelyen pedig a versmondás titkaiba avatja be őket Papp János színművész. A tábort szombaton lovas kocsis táskái kirándulás és pinceszeri bográcsozás zárja. ■ Vas A. Milliók jutnak a tehetséges barcsi diákoknak Két pályázaton mintegy 27,5 millió forintot nyert tehetség- gondozásra a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények a 2010/2011-es tanévre. Kincsei János igazgató a júliusi testületi ülésen elmondta: az „Együtt a tehetségekért” című programban összesen 8,5 millió forintot lehet fordítani elsősorban a művészeti iskolában tanuló diákokra, illetve egy tehetségpont kialakítására. Emellett a „Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményekben” pályázat 19 millió forint támogatást nyert, melyet a három iskolában tudnak a pedagógusok tehetséggondozásra felhasználni. ■ J. G. Falunapra készülnek a zimányiak. Az utolsóra, melyen Takács János polgármesterként vesz részt. Három ciklus után nyugdíjba vonul. F. Szarka Ágnes Az ünnepi készülődés alkalmat ad az összegzésre is. Takács János úgy látja az elmúlt időszakban Zimány elindult a fejlődés útján, ugyanakkor megtartotta előnyeit.- A településünk a város közelsége miatt szerencsés helyzetben van - mondta Takács János, - a fejlődése pedig - ha szerény mértékű is - de dinamikus. Az álmaink közt szereplő fejlesztéseket sikerült megvalósítani. Kisebb lépések taktikájával kezdtük, míg eljutottunk a csatornázásig. A járda és úthálózatunk szilárd burkolatot kapott, és ki tudtuk elégíteni a lakosság igényeit is, mint a tele- ház létrehozása, illetve a könyvtár bővítése. Megvalósítottunk olyan beruházásokat is melyek a faluban élők komfort érzetét növelték. Ilyen a kábeltévé hálózat kiépítése amit jelentős ön- kormányzati tőkével és a lakosság hozzájárulásával hoztunk létre. Korszerűsítettük a sportöltözőt és felújítottuk a ravatalozót. Az önkormányzat épülete is új külsőt kapott, korszerű nyílászárókkal, ugyanakkor megőriztük, felújítottuk a kovácsoltvas kerítést. A zimányiak nagy vívmánya az óvoda megmentése. Nemcsak átvészelték a nehéz napokat, hanem tovább is tudtak lépni. Bár ez nem ment fájdalmas leépítések nélkül.- Nemcsak megtartottuk az óvodát, hanem felújítottuk és bővítettük is - ecsetelte a falu első embere. - Az eu-s normáknak megfelelő játszóeszközöket is beszereztünk. A HACCP rendszernek megfelelő konyhát hoztunk létre. Be kellett látnunk, hogy önállóan nem tudjuk az intézményt fenntartani, ezért mint az igali óvoda tagintézménye működünk. Sajnos két kollégától meg kellett válnunk. Településünk lakossága nőtt, fiatal, több gyermekes családok költöztek a faluba, illetve elindult a mélypontról felfelé a demográfiai hullám, így egyérAz óvoda még a nyári szünetben is biztos pont az egyre növekvő számú kisgyermek életében adakozására is szükség lesz nyújtották be a pályázatot, ám a teljes beruházáshoz még hat és fél millió forint kell AZ ÖNERŐT ÁTVÁLLALTA OZ egyház, és bíznak a helyi lakosságtámogatásában, a hívők adományaiban is, így összefogással újulhat meg isten háza. Ha sikeres lesz a pályázat, és minden a tervek szerint halad, hamarosan elkezdődhet a templom felújítása. telműen szükség volt az ovira. Az elmúlt időszak fejlesztéseire jellemző, hogy kevésbé látványos, de nagyon hasznos. A látványos fejlesztésekhez sok pénz kell, ám a településünk olyan állapotban volt, hogy a hosszú távú fejlődés alapjait rakjuk le, még akkor is, ha ez nem látványos. De ez kellett ahhoz, hogy az utánunk jövő nemzedék tagjai nyugodt körülmények között, tiszta, egészséges környezetben élhessenek itt. Zimányban elkészült a környezetvédelmi program és a településen működő állattartó telep pályázati támogatással végrehajtott egy környezetvédelmi beruházást.- Az önkormányzati beruházások között a legjelentősebb a csatorna, ezzel vált teljesen összkomfortossá a falu. Az tény, hogy a csatornázás miatt húsz éves hiteltartozásunk van, de felmérve a lehetőségeket ez vállalható volt. A csatornadíj jelentős megterhelést ró a családi kasszákra, ezt köbméterenként 312 forint támogatással tesszük elviselhetőbbé. Természetesen nem lehetett minden elképzelést valóra váltani. Elmaradt az új utca nyitása és a kisgyaláni összekötő út építése, és a biogáz üzem telepítése.- Viszont hamarosan elkészül egy lovarda, ami egy egészségügyi centrum része lesz. így bekapcsolódhatunk az egészségügyi és lovasturizmusba is. Biztonságos, nyugodt, egészséges, szerencsés települést hagyok az utódomra, de feladata lesz bőven. Nagyon szigorú gazdálkodással, fegyelmezett költekezéssel, a rendelkezésre álló önkormányzati vagyonnal nyugodt lelkiismerettel Indulhatnak neki az elkövetkező ciklusoknak. ▲ A templom felújításához AZ ÖRÖKSÉGVÉDELMI PÁLYÁZATI támogatással tervezték a helyi védettség alatt álló templom és a főtér rendbetételét. A pályázatot ugyan befogadták, de az első körben nem hirdettek győztest, hanem a kiírást meg ismételték. Mosta településen élők bizakodnak, hogy lesz pénz. Szerény keretek között a támogatás legmagasabb összegére, nettó tízmillió forintra a lakosság Támogatás kell a templom tatarozáshoz Az országban a rendőri állomány száma meghaladja a 42 ezret. Ha az utak mellett találkozunk velük, amikor éppen az autósok sebességét, mérik soknak érezzük a számukat. Ám egy tyúk vagy terménylopás esetén mindenki rendőrért kiált, s hiányolja az állandó jelenlétüket.- Somogybán jelenleg több mint ezerkettőszáz hivatásos állományú rendőr teljesít szolgálatot. Jelenlegi feladataink ellátásához elégséges ez a létszám. Az első fél évben 15 fővel nőt a hivatásos állomány létszáma, ami kedvezőnek tekinthető - mondta Bíró Gábor a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának vezetője. Egyes településeken nemcsak tárt karokkal, hanem szolgálati lakással is várják a rendőröket. ■ Fiatal, de ütőképes a somogyi hivatásos rendőrök csapata.- A köznyelvben falurendőr programként aposztrofált körzeti megbízotti hálózatunk is tovább bővült, jelenleg 150 kolléga lát el ilyen feladatokat a megye minden településén - tette hozzá Bíró Gábor. Sokan felháborítónak találják, hogy egy rendőr 25 évi szolgálat után nyugdíjba vonulhat. Pedig idegüeg, fizikaüag egyaránt kimerítő a munkájuk. A nyugdíjba vonuló, olykor alig negyvenöt éves öreg zsarukat pedig felváltják a fiatalok. Szakemberek szerint nem a kor, hanem a tapasztalat számít.- A Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság hivatásos állományának jelenlegi átlagéletkora 33 év - fűzte hozzá Bíró Gábor. - A kérdés, hogy hiányzik- e az 50 év feletti munkatársak tapasztalata, magában hordozza a választ is, hiszen az élet minden területén, minden munkahelyen fontos az idősebb kollégák tapasztalata. A rendőri tapasztalat mértékét megvizsgálva főkapitányságunkon kijelenthetjük, hogy a hivatásos állomány mintegy hatvankét százaléka 10 évnél több szakmai tapasztalattal bír megyénkben. Természetesen számítunk minden idősebb kollégánk munkájára, tapasztalatára, mivel fontos szerepet töltenek be a szervezetben. ■ F. Szarka Ágnes KÖNYV J&BL 1. » Az élet dolgai, avagy a hétköznapi boldogságok Már az is elég, ha az egyetlen ima, amit életedben elmondasz, egy „köszönöm”. így kezdődik a könyv, amelyben az elavultnak tűnő naplóírásra buzdítanak. Néhány fejezetcím: Varázslat, csodák, szin- kronicitás; Mindennapi gazdagság; Álmok és látomások: Álruhás angyalok; Minden rosszban van valami jó... A könyv összhatása pozitív és reményteljes, de tudatában vagyunk annak, hogy lesz olyan olvasónk is, aki életének olyan korszakában nyitja ki ezt a könyvet, amely egyáltalán nem ilyen derűs... Minden erőnkkel azon voltunk, hogy kellőképpen átérezhes- sük azok helyzetét akik súlyos traumák, betegség, vagy különleges érzelmi megrázkódtatások közben olvassák könyvünket - vallják a szerzők, Jane Bluestein, Judy Lawrence és S. J. Sanchez. Az egyik feladat: írd le, hogyan gazdagodott az életed attól, hogy egy kívánságod nem teljesült. Érdekes, nem? ÉRIÉKEIÉS: Támogató: Holló és Társa Könyvesbolt, Kaposvár, Múzeum utca 2. Telefon: 82/416-944 • www.hollobooks.hu Az utolsó léghajlrtó ma Kaposvárra érkezik Levegő, Víz, Föld, Tűz. Négy nemzetséget köt össze a végzet, amikor a Tűz- nemzetség brutális háborút indít a másik három ellen. Már egy évszázad telt el, és semmi remény arra, hogy letérjenek a pusztítás útjáról. A harcok próbára teszik Aang bátorságát is, aki rájön, hogy ő az egyetlen Avatar, aki képes mind a négy elemet irányítani. így hát összeáll Kataréval, a Vízhajlítóval, és Katara bátyjával, Sokkával, hogy visszaállítsák háborútól dúlt világuk egyensúlyát. A103 perces fanta- sy-kalandfilmet idén rendezte M. Night Shyamalan (ő dirigálta a színészeket a Hatodik érzék forgatásán is), s mától vetítik a mozikban. Az utolsó léghajító alapja egyébként egy nagysikerű rajzfilmsorozat, s a stáb azt reméli, hogy a film is sok nézőt vonz a mozikba. ÉRTÉKEIÉS: Támogató: Palace Cinemas Kaposvár Telefon: 82-999438 KIRÁNDULÓHELY Lábod-Petesmalmon vidrák is várják a parkban Több mint százéves múltra tekint vissza a petesmalmi tórendszer, amely természetes élőhelyet biztosít a vidék jellegzetes állatvilágának. Miután itt találkozik a tavi és az erdei élettér, ennek köszönhetően rendkívül változatos a fajtagazdagság. A tórendszer mellett kiépített madárlesek különleges élménnyel várják az ideérkezőket Látható itt fekete rigó, szürke gém, réti sas, gólya, kormorán, cigányréce és teknős is. Van egy két kilométer hosszú tanösvény. S természetesen a gyerekek kedvence a vidra. ÉRTÉKELÉS: Támogató: Magyar Madártani Egyesület Somogy természetvédelmi Szervezete. Telefon: 82/711-001,30/3368214. Nyitva: minden nap 1918 óra között