Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-19 / 166. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 19., HÉTFŐ SPORT 11 Világbajnokság az akadémián hogy az a viadal is jól sikerült, és már a záróünnepségen beje­lentettük, hogy szeretnénk megpályázni a 2012-es világbaj­nokság rendezési jogát. A nem­zetközi szövetség most újból megadta nekünk a lehetőséget. A kaposvári egyesület vezetői abban bíznak, hogy helyi ver­senyzőkért is izgulhat majd a közönség két év múlva. A fiata­lok jó úton járnak: Somogyi Eszter és Bence Balázs például már biztosan ott lesz az augusz­tusi Európa-bajnokságon. Időközben egyébként gőzerő­vel dolgoznak a Lovas Akadé­mián: a tervek szerint az őszre elkészül az az infrastruktúra­fejlesztés, amelynek köszönhe­tően megújul és kibővül majd a létesítmény. A március vége óta tartó munka keretén belül fel­újítják a fedeles lovardát, mellé pedig parkolót is építenek. A szabadtéri pályához egy új lelá­tó-rendszer készül. A remények szerint a hagyományos októberi díjlovagló Világkupa nézőit már a megújult létesítmény várja majd. Harmadik alkalom­mal látogathatnak a somogyi megyeszék­helyre 2012-ben a leg­jobb lovastornászok. A kaposvári Pannon Lovas Akadémián jövőre világ- bajnokságot rendeznek. Munkatársunktól Az elmúlt évek sikeres nemzet­közi és hazai rendezvényei után újabb nagyszerű sportdiplomá­ciai sikert ért el a kaposvári Pannon Lovas Akadémia: 2012- * ben a somogyi lovas bázis ad- I hat otthont a lovastorna-világ- § bajnokságnak. Tizennégy évvel ezelőtt, 1996 f nyarán elérte a csúcspontot Ka­posváron a lovastorna. A Pan­non Lovas Akadémián ekkor rendezték meg a szakág világ- bajnokságát. A máig emlékeze­tes viadalon a világ legjobbjai mutatták be tudásukat a népes közönségnek. Egyéniben és csapatban egyaránt világbajno­kot hirdettek, és a magyar válo­gatott is jól megállta a helyét. A nagysikerű rendezvény után aztán évekre visszaesett az ügyességi elemekkel tarkított sport népszerűsége. A lovastornászok 2002 őszén tértek vissza a Lovas Akadémi­ára, és egy fiatal, lelkes csapat kezdte meg a munkát Villányi Krisztina edző vezetésével. A társaság az országos bajnoksá­gon, illetve a diákolimpiákon is jól szerepel, emellett egyre több nemzetközi viadalra is eljut.- Az 1996-os világbajnokság nagyon jól sikerült, az volt talán a Lovas Akadémia legemlékeze­tesebb rendezvénye, és hosszú évekig remek híre volt a szak­ágban - emlékezett vissza a versenyre dr. Hafner József, a Lovas Akadémia SC elnöke. - Azok, akik annak idején ver­senyzőként szerepeltek nálunk, 2007-ben már edzőként tértek vissza a nyílt Európa-bajnoksá- gunkra. Örömmel mondhatom, lovassport Újabb fejlesztések ^ és rangos rendezvények Kaposváron Két lovast is támogatnak az olimpiai alapból A KAPOSVÁRI EGYESÜLET más szakágakban is nagyon készül a jövőre: immár két sportoló részesül olimpiai támogatás­ban a városi közgyűlés jóvoltá­ból. Egyed László a military szakágban, az elmúlt időszak­ban kimagasló eredményeket elérő Szabó Anita pedig díjug­ratásban próbálja meg kivívni a részvétel jogát a 2012-es londoni nyári játé­kokra. Hafner József azt is elárulta, hogy jó úton halad az a munka, amelynek ered­ményeként, az országos lovas koncepció fontos elemeként, a kaposvári Pannon Lovas Aka­démia lesz majd a magyar lo­vas képzés nevesített és doku­mentált magyarországi köz­pontja. Somogyi Eszter és Bencze Balázs Havannán HÁROM EVVEL EZ­ELŐTT 2007. augusz­tus 6-a és 12-e között V rendezték meg az esztendő 'legnagyobb hazai lovas ese­ményét a kaposvári Lovas Akadémián. A nyílt lovastor­na Európa-bajnokságon 17 ország 380 versenyzője és 88 lova vett részt. Az európai él­mezőny tagjai mellett az Egye­sült Államokból és Dél-Afriká- ból is érkeztek sportolók. A népes mezőnyben a legjobb magyar lovastornászok is he­lyet kaptak. A csapatversenyt a világbajnoki címvédő német válogatott nyerte meg, a nők­nél az osztrák Sissi Jarz, a férfiaknál pedig a német Kai Vorberg szerzett Európa-baj- noki címet. Szerdahelyi második, Tóth Domonkos harmadik Kiütötték a Győrt a bogiáriak tenisz A hatodik helyen fejezték be a bajnokságot A Balassagyarmaton rendezett Palóc biatlon versenyen, egyben Budapest és Vidék Bajnokságon indultak a Balatonboglári SC fia­taljai. Tóth Levente tanítványai pedig két dobogós helyezést is szereztek a népes mezőnyben. Szerdahelyi Szonja a bemele­gítés során elszenvedett kisebb balesete ellenére végig harcban volt az első helyért, ám két má­sodperccel végül lemaradt az aranyérmemről, s a dobogó má­sodik fokára állhatott. Tóth Do­monkos Bence az egy évvel idő­sebbek közt versenyzett, s telje­sítménye bronzérmet ért. A BBSC triatlonistái a hónap végén Fadd-Domboriban, a Spor­tolna Triatlon Fesztiválon és Aquatlon Országos Bajnokságon állnak rajthoz. ■ T. I. A hatodik helyet szerezte meg a Balatonboglári TC női együttese az OB I-es tenisz csapatbajnok­ságban. Paszér Éva tanítványai a Dunakeszi, a Budaörs, valamint az MTK ellen léptek pályára az el­ső fordulóban. A három játéknap során a Dunakeszi és az MTK el­len hazai környezetben, míg a Bu­daörssel szemben idegenben har­coltak a pontokért a balatoniak. A csapatbajnokság balaton­boglári nyitómeccsén szoros küzdelemben ugyan, de végül 12-9 arányban alulmaradtak a somogyiak a Dunakeszi ellen. Budaörsön szintén nem sok hi­ányzott a jobb eredményhez, s csakúgy, mint a harmadik játék­napon az MTK ellen vívott össze­csapáson ismét 12-9-es veresé­get szenvedett a BBTC. Ennek megfelelően az 5-8. he­lyekért folytathatták a küzdel­met a bogiáriak, akik a pontva­dászat ezen szakaszán már 14-7-es győzelmet ünnepelhet­tek a Budaörs ellen. Ezt a sikert a Győr elleni kiütéses, 21-O-ás győzelem követte, ami egyben az összesített csapatbajnokság hatodik helyét is jelentette. ■ Temesvári I. Lukács Máté kiváló futás után rajtolhat a felnőtt atlétikai Eb-n Három ország, három városá­ban is kaposvári atléta állhatott fel a dobogó tetejére. De a győz­tesek közül is kiemelkedik Luk­ács Máté a Favorit MG Produkt AC sprintere, mert a Szlovénia Novo Meston aratott 400 méte­res győzelme sokáig emlékeze­tes marad. A kaposváriak mindössze 19 és fél éves futója nemcsak győ­zött hanem nagyszerű idejével teljesítette a felnőtt Európa baj­nokság kiküldetési szintjét is. A kiváló 46,62-es idő a korosztá­lyos Európa ranglistán a tizen­nyolcadik helyet jelenti Lukács Máténak. Varsóban Kishanti Martin a Kasi atlétája remekelt. A közép és kelet európai országok gyer­mek bajnokságán 1000 méte­ren remekelt. A hazaiak egyik futójával léptek el a mezőnytől és végig együtt haladva a hajrá­ban győzött a kaposváriak 12 éves reménysége nagyon jó 2:58-as idővel. ■ A kaposvári Lukács Mátét már a legjobb húsz 400-as között jegyzik Európában. Az ifjúsági válogatott színei­ben Brnóban versenyzett cseh és szlovák ellenfeleivel távolug­rásban Szabó Márk a Favorit MG Produkt AC atlétája. Az if­júsági bajnok kaposvári ugró külföldön is bizonyította tehet­ségét és egyéni csúccsal (698) nyert. A junior válogatottban már nehezebb dolga volt a kaposvá­ri ugróknak. A veszprémi né­gyes viadalon a magyarokon kí­vül cseh, horvát és szlovén válo­gatottakkal is meg kellett küz­deniük. Büszkék lehetnek a Fa­vorit MG Produkt AC-nál hi­szen a kétfős válogatott távolug­rásban a kaposváriak közül ke­rült ki. Most Szalai Gergő szere­pelt jobban aki 698 centivel a második lett, míg Szabó Márk ezúttal 683 centiig szállt és ha­todik lett. A serdülők összetett bajnok­ságán is jól szerepeltek a Kasi lányai. A 14 évesek korosztályá­ban a négypróba ugróváltozatá­ban Kalina Kinga a hetedik lett. A hasonló korú lányok négy­próba dobó változatában szin­tén a hetedik legtöbb pontot szerezte Tóth Szabina. Közel álltak a bravúrhoz Kőszegen a siófoki fiatalok tenisz ob i Újonc létére megőrizte első osztályú tagságát az erős mezőnyben a Spartacus férficsapata Negyedikként zárta az OB I-es baj­nokságot az újonc Siófoki Sparta­cus SE férfi tenisz-csapata. A balatoniak a Szuper Ligá­ban szereplő Hód TC visszalé­pésének köszönhetően kaptak lehetőséget az eredményeik alapján OB I-es indulásra, akik- remekül használták ki a szá­mukra felkínált lehetőséget. El­ső körben kis szerencsével - egy győzelemmel és két verség­gel - kiharcolták a felsőházat a négyes csoportjuk második he­lyével, biztosítva ezzel a biztos bennmaradást. A felsőház a folytatásban már kevesebb si­kerélményt hozott a balatoniak­nak, aki háromszor is kikaptak. Az első körben hazai pályán a Borsos Gábor egyéniben és párosban is nyert mérkőzéseket A nők is versenyeznek A siófokaik idén hosszú szü­net után újra női együttest is indítottak az OB Il-es me­zőnyben, akik a szeptemberi folytatás előtt, félidőben a harmadik helyen állnak. A női tenisznek nagy hagyomá­nyai vannak, hisz a Szpa- rinak egykor Szuper Ligás női együttese volt. Az utóbbi­ak mellett az OB Ill-ban egy fiatalokból álló férfi csapatot is versenyeztetnek, mely hét meccsből négyet megnyerve a jelenleg negyedik helyen vár­ja a folytatást Győriektől (2-7), melyen egyéni­ben sikerült csak Borsos Gábor­nak és Rácz Dávidnak nyernie egy-egy találkozót. A folytatás­ban Kőszegen szerepeltek, ahol az egyesek után még dönteüen- re álltak a csapatok (3-3). A pá­rosban aztán a hazaiak, ha nehe­zen is, de végül behúzták a talál­kozót (4-5). Kőszegen Magó Krisztián, Bihari József és Rácz Dávid, párosban pedig a Borsos Gábor, Bihari József duó tudott nyerni. Az utolsó, hazai pályán játszott meccs a Honvéd Szondi SE ellen már az egyesek után el­dőlt (1-5) a vendégek javára, hisz a hat meccsből csak Magó Krisz­tiánnak sikerült egyet elcsípnie (1-5). Párosban aztán Borsos Gá­bor, Székely Gábor, illetve Imre László és Magó Krisztián kettő­sök sikereivel szorosabb lett a végeredmény (3-6).- A negyedik hely bíztató a jö­vőre nézve, hisz fiatalok alkot­ják az együttest - értékelt Karap Attila a „Szapri” edzője. - Az első körrel szerencsénk volt, hisz körbeverések után let­tünk másodikak a csoportunk­ban, és jutottunk a felsőházba, amelyben számunkra még erős csapatokkal játszottunk. Több­ször szoros meccsen kaptunk ki, de úgy gondolom egy éve alatt fejlődnek annyit a fiatalja­ink, hogy ezeknek a találkozók­nak egy része már a javunkra dőljön el. ■ Keszthelyi Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom