Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám
12 SZTORI T öbb ezer vizsgálatot végeztek Székelyföld több településén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvosai. Összesen 38 gyereket szűrtek ki és hoznak majd át Magyarországra különböző gerinc-, kéz-, láb-, fül-orr-gégészeti, illetve urológiai műtétekre. Edvi Péter, a szolgálat vezetője szerint, aki csapatával 18 éve, évente kétszer szűri a gyerekeket, a kinti egészségügyi ellátás leginkább technikailag elavult. Hiába a szakmai tudás, ami a kinti kollégáknak is megvan, ha egyszerűen technikai háttere nincs a bonyolultabb beavatkozásokhoz. „Ezekben a falvakban, annak több száz kilométeres körzetében például nincs mód gerincműtétekre, de ultrahangos vizsgálatra is csak egy ideje van lehetőség, miután a szolgálaton keresztül segítettük az eszközök beszerzését. De rendszeresen támogatjuk az Itteni orvosok képzését is, a különböző új technikák elsajátítását” - mondja a vezető, aki szerint ugyan az itteni gyerekek általános egészségi állapota jobb, mint a magyaroké, ellátásuk azonban lényegesen rosszabb. Igaz, az elmúlt években már lényegesen kevesebb elhanyagolt állapotú gyereket szűrnek ki. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos tagjaiból álló 50 fős csoport évente kétszer utazik a romániai Hargita megyébe, ahol kórházakban, iskolákban, óvodákban szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászorulógyermekeket. Ezenkívül gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel segítik az intézeteket. Az önkéntesek közül az idén 23-an vettek részt a gyógyító körúton, Csíkszentdomoko- son, Csíkszentmártonban, Gyi- mesbükkön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Kósteleken és Karcfalván vizsgálták végig a gyerekeket. ■ SZÉKELYFÖLDI GYERMEKMENTES Kallus György képrii ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK ________INGATLAN________ 8 BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház ea. Irányár: 2,5 M Ft. 06- 20/228-3822--------------------------------- ------------------------ - *26896* SlN GATLANcsere! Értékes harkányi ingatlanomat elcserélném kisebbre értékegyeztetéssel! www.arzenalmotel.hu--------------------------------------------------------------;----------------- *27601* KK FHÁZÁN kertvárosban 4 lakásos társasházban 3 szobás, 75 m2-es, földszinti lakás (garázs, kert) sürgősen eladó. Tel.: 06-30/ 540-3344------------ *27587* PÉ CS-KERTVÁROSBAN nagyobb méretű, felújított családi ház eladó. Irányár: 28,8 M Ft. 06-30/504-4061-------------------------------------------------------------------------------- *27599* JÁRMŰ 8 FORD Transitot, Renault Trafficot, Opel Vivarót vásárolnánk! 6-9 személyeset, 2001-es évjárattól, készpénzért. 06-30/ 746-7347 ..............................................................................................*26976* HL-60-02 pótkocsi, össztömeg 61, MÁN 12- 24, össztömeg 12 t, IVEC0 120E17, össztömeg 121, eladó. 06-30/9580-282-------------- -----------------------------*27614* KISB USZOK bérbe, 9-11 szem. 06-30/630- 1122--------------------------------------------------------------------------------- *27399* 3 KEREKŰ mopedautó eladó. 06-30/4729821---------------------------------------------------- *27594* GÉPEK ELADÓ: 2500/25 lemezegyengető; lemezollók; hidraulikus prések; gumiipari henger- szék; híddaruk; Kalocsa szekrények; vákuumszivattyúk; hidraulikus tápegységek. Hétvégén is. 06-20/972-6425----------------------------------------------------------------- *27618* HW 80-11, HL 61-02 pót eladó. T.: 06-20/ 3400-201-----------------------------------------------------------------------------------*27612* LTZ 55-ös eladó. T.: 06-20/2422-482 •27606* M24 Multicar papírokkal és egytengelyes billenős pótkocsi eladó. 06-30/472-9821--------------------------------------.27594* 3 T ENGELYES billenős pótkocsi eladó. 06-30/ 266-5555-------------------------------------------- *27617* GÉPALKATRÉSZ ÜZEMELTETÉSBŐL visszamaradt Barkas 1000 alkatrészek, új és használt, eladók. Érd.: 06-20/458-4950-------------------------------- *27506* ME ZŐGAZDASÁG FŰSZERPAPRIKA-palánta eladó Solton. 06-78/486-323, 06-30/435-8174----------------------------------------------------------------------*27609* KU KORICADARA (CGF) száraz, illetve nedves szállítva eladó. 06-30/3302-765--------------------------------------- -27600* MADÁRRIASZTÓ „műsas”. Ára: 15000 Ft. Tel.: +36-30/9467-970; www.madarriaszto.hu--------------------------------------------------------------------------------- *27328* ÁLLÁST KÍNÁL ÁLLATGONDOZÁSRA keresek középkorú férfit vagy családot. Lakást biztosítok, fizetés megegyezés szerint. 06-30/299-3165------ —;-----------------------*----------,------------------------------ *27611* 8 JÓ L fizető bedolgozói munka leinformálható cégtől. 06-30/846-1819------------ *26894* 8 OTT HONI jövedelemkiegészítés! 06-70/ 233-5508-------------------------------------------------------------------------------- *27464* 8 OTTHONI munkalehetőség! Faipari dísztárgyak, játékok, díszek kiegészítő munkája, csomagolása. Tájékoztatás válaszborítékért: V.R. munkaszervező, 8532 Marcaltő, Bem út 5. *27577* UTAZÁS B.FENYVESEN nyaraló kiadó. 06-20/971- 2420-----------------------------------------*27552* GY ULÁN nyaralóházak kiadók: 06-30/437- 8900--------------------------------*27260* HA RKÁNYI társasüdülőben emeleti apartman kiadó. 78/486-323, 06-30/435-8174--------------------------------------------------------------------------------- *27609* 8 HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 06-30/587-5564 H0RVÁT apartmanok kiadók. 06-30/600-4293------------------------------------------------ *27370* 8 NYÍREGYHÁZÁN várja kedves vendégeit a Jocó Panzió. A belvárostól pár perc sétára kulturált, zuhanyzós, kábel tv-s szobák hűtőszekrénnyel, zárt parkolással, szolid árakkal. Nyíregyháza, Hunyadi út 49. Tel.: 06-42/411-297, 06 30/367- 2898 *269oo8 PANORÁMÁS környezetben, Keszthelytől 2 km-re, Gyenesdiáson 2 szobás apartman 4 fő részére kiadó. 06-70/311-41-02 8 PÉCSHEZ közeli Sikonda Wellnessfürdő- nél klimatizált nyaraló egész évben kiadó (üdülésicsekk-elfogadás). 06-70/537-4357--------------------------------------------------------------------------------- *27536* 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/ 361-015--------------------------------------------■-------------------------'■--------- *26897* www.igalisz allas.hu Gyógyfürdőtől 300 m-re apartmanok kiadók! Üdülési csekket elfogadok. 06-70/2187-823-------- *27275* 8Z ALAKAR0S belvárosában apartmanok 6000 Ft/2 fő/éj. Üdülési csekket elfogadok. 06-20/311-6454---------------------------- *27289* 8Z ALAKAR0S0N jól felszerelt, panorámás apartmanok, személyenként 2500 Ft-tól kiadók. 06-30/957-6319, www.zalakarosvilla.hu--------------------------------------------------------------------------------- *27588* ________PÉNZPIAC________ VÉ GREHAJTÁSOS és árverés alatt álló ingatlanok kiváltása, banki és jogi háttérrel. 06-30/9-060-063------------------------------------------------------------------------- *27143* ÁLLAT FIAS tehenek eladók. 06-30/902-7575------------------------------------------ ---------------- *27610* a KÖZÉP-ÁZSIAI juhász kiskutyák eladók. Tel.: 06-20/431-5592----------------------------- *27582* 8V ILLANYPÁSZTOR, ebőr, kutya-riasztókiképző, kártevőriasztó, kapunyitó, gázérzékelő. Elektra Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu ; 06-30/214-7677, 06-30/307-1437. T./f.: 06-88/454-914------------------------------------ ------------- *26893* 2 DB kisbéri belovagolt ló eladó. 06-30/ 975-9303 *27608* 6 HETES Rottweiler kiskutyák eladók. 06-20/ 58-49-811------------------------------------ — *27607* SZOL GÁLTATÁS ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/374- 7956--------------------------------------------------------------------------------- *27343* LAPOS tetők, palatetők, pincék aljzatszigetelését vállaljuk. Tel.: 06-70/296-93-23---------------------------------------------------------------- *27539* _________VEGYES_________ ÁL LAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dinamókat, ponthegesztőket, trafókat, villany- motorokat veszek. T.: 06-20/3930-115-----------------------------------:----------------'---------------------------- *27615* CS APDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 06-20/448- 4588--------------------------------------------------- *27604* ELADÓK: gyerekülés kerékpárra, gépkocsiba, görkorcsolyák, roller kerékpárok olcsón. Kőszeg, Várkör 64. Tel.: 06-20/379-31-63--------------------------------------------------------------------------------- *27620* EUROSZELVÉNYEK; híddaru-pályaszerkezet; 10 mm-es bordáslemez; 100* 100-as zártszelvény eladó. Ár nettó 95 Ft/kg. Hétvégén is. 06-20/972-6425--------------------------------------------------------------------------------- *27618* KACSATÖMŐ ketrec eladó. 06-70/317- 4267------ *27593* KA ROS kávégépeket veszek. 1:06-20/534- 5158----------------------------- *27615* MINŐSÉGI őrölt paprika, egy mázsa eladó. 06-30/292-5998----------------------:---------------1------------------------------------------ *27613* SZIPPANTÓ tömlőt keresek! UNHZ-500 ve- zérmütömböt vennék. 06-20/492-4751 *27596* 8 TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524----------------------------------- — *27479* 8 ÚJ ÉS használt kerékpárok, női hajlított váz, első kosár, kontrás és váltós, görkorcsolyák, gyerekülések olcsón eladók. Turisták Boltja és Bizományi, Kőszeg, Várkör 64. T.: 06-20/379-3163 •27533* 8 50-80 db háztartási gép (visszáru), 1,8 m magas raklap, 35000 Ft nettó áron, holland vegyes műszaki cikk (visszáru) 75000 Ft/raklap áron kapható. 06-20/9557-686---------------------------------------------------------:----------------------- *27529* EG ÉSZSÉG 8 FESZÜLTSÉGLEVEZETŐ masszázsok Budapesten. 06-20/483-0303-------------------------- *27512* 8 HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06-70/ 537-6682-------------------- *26898* 8 POTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585- 3524--------------------------------------------------------------------------------- *27012* VÁLLALKOZÁS PARTNEREINK részére eladó cégeket keresünk (adósággal rendelkezőt is). 06-30/ 9-060-063--------------------------------------------------------------------------------- *27143* RUHÁZAT 8 8 ANGOL bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan eladható! Bontatlan gyerekbála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 06-20/ 323-0212, www.hollandruha.neet.hu------------------------------ --------------------------------------------- *26862* a HASZNÁLT holland és német ruha kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is eladó! +36-30/413-0147 ‘26895* 2010. JÚNIUS 6., VASÁRNAP a KIS LÁBÚ nők cipőboltjában szandálok, magas és lapos sarkú cipők, bokacipők és csizmák vására! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel.: (+36)20/962-0553 KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282,06-30/ 877-1460 *26875* HIRDETMÉNY 811. oszt trapézlemezek Dabason. 06-29/367*618, +36-70/318-9472 RENDEZVÉNY KULTURÁLIS események szolgáltatója vagy beszállítója? Célközönségét nehezen érik el hirdetései? Megoldás: KULTURÁLIS SZAKNÉVSOR. Minden, ami a rendezvényszervezéshez elengedhetetlen. Regisztráljon most kedvezményesen! Bővebb információk: Lingl Zsófia ( marketing@mmikl.hu , 06-1/225-6012, www.erikanet.hu, www.kulturalisszaknevsor.hu )-------------------------------------------------------------------------------- *27569* Apróhirdetések felvétele telefonom és faxon;