Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-05 / 129. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 5., SZOMBAT SPORT 11 Meg kell találni, mi a legjobb a gyereknek életút Ha rendre és fegyelmezettségre neveljük a diákokat, abból a többi pedagógus is profitálhat A „Magyar Köztársaság Diáksportjáért” kitüntetéssel ismerték el a tavaly nyugdíjba vonult kaposvári Walter Károly több évtizedes munkáját. Fenyő Gábor- Középiskolásként a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban igazi tanítómesterei voltak. Stettner Miklósnál atle- tizált, Kertész Istvánnál pedig kosarazott.- Érdekes történet volt... - emlékezett vissza a 64 éves Walter Károly. - Az egyik osztálymeccsen ugyanis elvertük Kertész Pista bácsi kosarasait, ami egészen addig elképzelhetetlen volt. Pista bá' már akkor kiszúrta többünket, s velünk is elkezdett foglalkozni.- Játékosként mi volt a legnagyobb sikere?- 1969-ben a TFSE csapatával megnyertük az NB II Keleti csoportot, s fel - pontosabban visz- sza - jutottunk az élvonalba. Emlékezetes évjárat volt a 69- es, hiszen a TF elvégzése után hazatértem Kaposvárra, s az NB III-ban kezdtem edzősködni.- Nem sokan mondhatják el magukról, hogy 25 évesen már NB I-es csapatot dirigálhatnak.- Úgy is mondhatjuk, hogy ez volt edzői pályafutásom csúcsa. 1971-ben az élvonalban szerepelt a Kaposvári Táncsics SE. Az ország minden részéből vonultak be, s remek társaság ková- csolódott össze; azóta is minden évben összejövünk Kaposváron.- Sokan mondják, hogy a testnevelők külön kasztot képviselnek a pedagógus-társadalomban. Milyenek a somogyi testnevelő-tanárok?- Fogalmazzunk úgy, hogy vannak nagyon jó, a pályájuk vége felé járó testnevelők - akik akár példaképül is szolgálhatnak -, és szerencsére akadnak követőik is.- Hosszú éveken át a Somogy Megyei Testnevelő Tanárok Szövetségének az elnöke volt, az országos testületben pedig alelnökként ténykedett.- Az országban másodikként Somogybán alakult újjá ez a szervezet, amiben nagy lehetőségek voltak.- Csak voltak?- Azt nem állítom, hogy semmit nem értünk el, ám megfelelő kapcsolatrendszerrel, összefogással sokkal többet lehetett volna kihozni belőle. Walter Károly: mindig a gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani- MUyen az ideális testnevelő?- Gyorsan szögezzük le: az egész pedagógiát - s ezen belül a testnevelés óktatását - meg kell(ene) változtatni, újítani. Máshogy kellene közelíteni a gyerekekhez, más módszerek alkalmazására van szükség.- A legfontosabb feladat?- Úgy tanítsuk, irányítsuk őket, hogy az örömüket leljék benne. A testnevelésnél maradva: nem biztos, hogy a mindenáron való precizitás a legjobb megoldás, hiszen ezen utólag is lehet még csiszolni. Meg kell találni, hogy mi az, ami nekik jó. A gyerekek imádnak játszani; egyébként is jó érzés elfáradni, megizzadni. A testnevelő számára az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hogy rendre, fegyelmezettségre tanítsa a nebulókat, amiből aztán a többi pedagógus profitálhat.- Vagyis mindenek előtt a gyerek.- így igaz: mindig az ő érdeküket kell szem előtt tartani! A gyerekekben az akarat és az igény is megvan, hogy még többet és még jobbat hozzanak ki magukból. Mindenkinek szüksége van a sikerélményre, ami nem jön magától; keményen meg kell érte dolgozni, küzdeni. Ám ha egyszer már megízlelték, akkor már vágynak rá, serkenti őket a még több munkára. Ezért kell ott lennünk mellettük, segíteni és támogatni őket. A jó testnevelőnek azt is tudnia kell, hogy a tanítványainak milyen sportághoz van tehetsége, azaz a megfelelő helyre irányítsa őket.- És akik fel vannak mentve? . - Mindenre lehet megoldást találni. Ha például túlsúlyos a gyerek, akkor fusson kevesebbet, mint a többiek. Ugyanakkor viszont például megpróbálkozhat a lövészettel. Biztos, hogy akad olyan sport, szakkör, ahol megtalálja a számításait, nem érzi magát ügyetlennek. Egyébként a kicsiknél gyakran előfordul, hogy ha jó hangulatú a testnevelésóra, akkor egy idő elteltével már nem bírnak tovább ülni, s ők is beállnak a többiek közé.- Kerek négy évtizedet húzott le testnevelőként.- Azt kell, hogy mondjam, maradt bennem némi csalódottság. Egyrészt hatalmas a felelősségünk, s ennek sajnos nem mindig tudunk megfelelni. Másrészt pedig nagyon sok azoknak a gyerekeknek a száma, akik különböző okok miatt csak tehetségek maradnak, s elkallódnak. Öt aranyérmet vár tanítványaitól Bakó-Sas Médea Bezöldült a Festetics mind a négy óvodája közétkeztetés Gyönyörű mézeskalács szívet sütöttek közösen a gyermekek anyák napjára Kaposvár lesz a házigazdája szombaton az IFBB fitnesz Magyar Kupának. A rangos és látványos seregszemlén - amelyen nyolc egyesület mintegy 300 versenyzője mutatja meg magát - a házigazda SRSE Bakó-Sas Fitness reménységei képviselik a somogyi színeket. Az „A” kategóriásoknál a hatéves Ferenczi Kingáért, a hétéveseknél Tamásovics Lauráért, a nyolcéveseknél Layton Viktóriáért, a 10 éveseknél nővéréért, Sandráért, a 13 éveseknél Szrnka Vanesszáért, a 14 éveseknél Wolf Lucáért, a 15 éveseknél Pozsegovics Dóráért, a 16 éveseknél Halász Henriettéért, a felnőttek mezőnyében pedig Rádli Rebekáért szoríthatunk. ■ A Magyar Kupa 10 órakor kezdődik a Táncsics gimnáziumban. A „B” kategóriában a hat-hét éveseknél Vida Zóra és Horváth Dóra, a kilencéveseknél Tóth Evelin, a 10 éveseknél Budai- Horváth Liza, a 11 éveseknél Balassa Lili, Borda Zsófia és Vidák Míra, a 12 éveseknél Horváth Lili és Tamásovics Zoé, míg a csapatversenyben a 12 éven aluliaknál a „Banyák” (Jeges Jázmin, Horváth Dóra, Vida Zóra, Néber Natália, Győrffy Naomi, Kalocsai Kincső, Ferenczi Kinga, Tamásovics Laura, Hernesz Júlia, Rádóczki Rebeka), a 16 éven felülieknél pedig a „Bad Románcé” formáció (Pozsegovics Dóra, Rádli Rebeka, Halász Henrietté, Szrnka Vanessza) lép pódiumra. Bakó-Sas Médea edző mintegy tizenöt érmet - közte öt aranyat - vár tanítványaitól. ■ Fenyő G. Somogybán elsőként még négy éve a toponári Festetics Karolina Művészeti Bázisóvoda nyerte el a „Zöld Óvoda” büszke címet. Az idén ismét lehetőség nyílt ennek a címnek az elnyerésére, így természetesen újból pályáztak. A tavalyi integráció után a Festetics Karolina Központi Óvoda kezdeményezte, hogy tagintézményei az idén elsőként nyújtsák be a pályázatukat. Május 14-én kapták a jó hírt az oktatási minisztériumtól, s ez azóta a tárca honlapján is megjelent: a központi óvoda mellett a munkájuk és programjuk alapján a tagintézményei is elnyerték a kitüntető „Zöld Óvoda” címet.- A napokban tomboló vihar a toponári ovit sem kímélte; a gyönyörű ősi fák közül egy százéves diófát csavart ki a szél egyenesen rá a gondnoki épületre - mondta Bekesné Porczió Margit óvodavezető. - Szerencsére nem változott zöldre az óvónőink arca, nem történt sérülés, s már meg is kezdődtek a helyreállítási munkálatok. A megtépázott udvart a gyermekekkel közösen állítjuk helyre. A diófa helyére egy vackorfát (vadkörtét) ültetünk éppen a gyermekek javaslatára. Az öreg dió helyén hamarosan egy csemete zöldell, amit majd együtt ápolnak az ovisok és nevelőik. A „Zöld Óvoda” cím kötelez. Ezt nagyon komolyan veszik a pedagógusok és a szülők is, hiszen a kicsik éppen az általuk mutatott jó példák során válhatnak környezettudatos felnőttekké. Az intézmény másik vessző- paripája a tehetséggondozás; a négy óvoda közös nevelési progPorczió Margit az egyik védencével Tele pocak, tele bendő, a jó étványú kis Bocsoknak elegendő... Szakemberek segítségével megismerték a veszély szimbólumait AZ ÁNTSZ-SZEL karöltve - a tagóvodáinkat is bevonva - megszerveztük, hogy az ovisaink elsajátíthassák a kémiai biztonsági ismereteket, megismerjék a veszélyt jelző szimbólumokat, s a szakemberek segítségével előadáson is részt vettünk A kicsik játékos feladatlapokon mutathatták be a tudásukat - mondta Bekesné Porczió Margit óvodavezető. KÖSZÖNETTEL TARTOZOM, hogy a toponári integrált óvodában lehetővé tették munkatársaink számára a program bevezetését, annak kipróbálását, a mérgezéses gyermekbalesetek megelőzését szolgáló program megvalósítását, továbbá a tagóvodák vezetőinek és óvodapedagógusainak az aktív közreműködését A programot és annak oktatási segédeszközeit- a gyermekek és az óvónők visszajelzései, véleményeik figyelembe vételével - a szükséges korrekciókkal javítjuk, és jó gyakorlati módszerré alakítjuk. Az egészségfejlesztő munkatársaink közreműködésével a régió számos óvodájában elindítjuk a programot a következő nevelési évben - összegzett dr. Schaffer Károly regionális tiszti főorvos. FENYŐ G. ramja nemrég készült el. A négy intézményben összesen tizenöt csoport működik. A toponári központi óvoda hat, míg a tagóvodáik három-három csoportosak, ami összesen 375 gyermeket jelent.- Már a kezdetektől fogva kiemelt hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra - folytatta Bekesné Porczió Margit óvodavezető. - Nagy sikerként könyveljük el, hogy a Nemzeti Tehetségfejlesztő Tanács a közelmúltban Tehetségpontként regisztrálta az óvodánkat. Elengedhetetlen az egyénre való odafigyelés, hiszen a gyermekek különböző adottságokkal születnek és különböző körülmények között nevelődnek. A művészi területeken (vers, mese, dramatizálás, ének, zene, mozgás, rajz, mintázás, kézimunka) az óvodapedagógusaink folyamatosan figyelemmel kísérik, nyomon követik a gyermekek egyéni fejlődését, így látva és felfedezve a kis tehetségeket. Az óvodáinkból több gyermek ért már el országos, megyei és városi rajzversenyen első helyezést, s a mese és versmondó .versenyeken is sikeresen szerepelnek. Óvodánkban több tehetséggondozó műhely is működött az elmúlt években, mint a Zeneovi, az Ügyes kezek, a Mozgásos torna, valamint a mai napig is működő speciális szolgáltatásunk, a Népi énekes és táncos játékok, amelynek azóta a Gyöngyös koszorú nevet adtuk. A tagóvodákban nemcsak a nevelésre, hanem a mindennapos készségek fejlesztésére és a helyes táplálkozásra is nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen sajnos már a legkisebbek körében is gyakori a túlsúlyosság és az elhízás. Ezt a fontos témát több alkalommal is megbeszélték az étkeztetésért felelős Pensió 17 Kft. vezetőivel, mint ahogy a tagóvodák kisebb gondjait is. A tagóvodák vezetői jelezték, hogy az étkeztetés színvonala azóta nemcsak javult, de sokkal gyorsabban, hatékonyabban tudnak a menük tervezésébe is beleszólni, véleményt alkotni. Ilyen szép ünnepi együttműködés volt az anyák napja, amelybe természetesen a gyermekeket is bevonták: a Pensió 17 Kft. által biztosított anyagból sütöttek közösen gyönyörű mézeskalács szívet az édesanyáknak és az óvónéniknek. A Festetics Karolina Központi Óvoda és tagóvodái életében nem ez az első alkalom, hogy számíthatnak a Pensió 17 Kft. önzetlen támogatására. Már évek óta segítséget nyújtanak a hagyományossá vált Kalács baba, likas kalács elkészítésében. A jó partneri kapcsolatot ápolandó a minden évben megrendezésre kerülő szülők jótékonysági bálját is támogatják, amely a mai gazdasági helyzetben óriási segítséget jelent egy intézmény életében. Ráadásul a táplálékallergiás gyermekeknek külön menüt kínálnak, amely sok gyermek és szülő életét megkönnyíti. A