Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-24 / 145. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP- Végre! - sóhajtott fel az egyik büfés a balatonfenyvesi strandon, amikor a szezonkezdet felől érdeklődtünk nála. - Eddig semmi, úgy kellett ez a kis napsütés, mint télen a hó a vetésekre. Talán a hét végével már lesz valami forgalom. A falatozók, üzletek, butikok tulajdonosai közül néhányan nem ennyire optimisták, hiába akadna vevő, több helyen is fennmaradtak a rácsok. Pedig szerda délelőtt végre tényleg kisütött a nap, s bár a parton az erős szél miatt elkélt a könnyű dzseki vagy a pulóver, mégis sokan felkerekedtek, legalább kicsit kimozduljanak otthonról. Napozásról persze szó sem lehetett, nem is feltétlenül a szél miatt, sokkal inkább, hogy a strand füves területe inkább egy visszahúzódó lápra emlékeztetett: bokáig érő sár, rosszabb esetben tíz centis víz fogadta, aki a fűbe merészkedett. A parton pedig a szél korbácsolta hullámok ürítették ki a sétányt, így a többség megelégedett, hogy néhány percig tisztes távolból nézte a haragos vizet, dacolt a széllel, majd inkább védett helyet keresve napfürdőzött egy pádon, lán- gost, esetleg fagylaltot majszolva. Kiváló vízminőség - hirdette büszkén a tábla a bejáratnál, ennek ellenére fürdeni senki sem vágyott a vízbe, amúgy nehézkes is lett volna a bejutás, ugyanis a lejáró deszkalapját nemes egyszerűséggel letépte a viharos szél. Melynek viszont kifejezetten örültek a vitorlázók és a szörfösök. Utóbbiak, kihasználva, hogy nem kell a fürdőzőkre vigyázni, fel- alá száguldoztak a strand előtti nyílt vízen, a konzervatívabbak hagyományos vitorlával, az újdonságok kedvelői siklóernyővel - kite-tal - lovagolták a hullámokat. A partról kamerákkal, telefonokkal vették bravúrjaikat, persze főként a fiatalabbaknak csörgött a nyáluk, az idősebbek inkább a szélre panaszkodtak. No és pöröltek a látványtól nehezen szabaduló, ám láthatóan rájuk bízott ifjakkal.- Július közepéig vigyázunk a két unokára a nejemmel - magyarázta Fellegi József -, utána tudnak szabadságra menni a fiamék. Nem is tudom, melyik idő a jobb: ha esik, otthon vannak, s köny- nyebb rájuk felügyelni, viszont sajnálom őket, hogy ilyen a szünidejük.- A nyaralóban csak tévézni lehet, de ilyenkor még normális műsor sincs - szólt közbe Fellegi Bálint. - Jó lenne már fürdeni...- Majd a jövő héten - válaszolta nagyapja. - Akkorra megjön a jó idő. A Balatonnál mindenki ebben bízik... ■ Vas András Sárdi Árpád leköszönő elnök: milliárdos fejlesztések húzzák a turizmust (Folytatás az 1. oldalról) SÁRDI ÁRPÁD, a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke elmondta - ezt az élet természetes velejárójának tartja. Semmilyen keserűség nincs benne, mert nagyon sikeres négy évet tudhat maga mögött a bizottság. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁN elmondta: 2007 és 2013 között a turizmusfejlesztésére 38 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a régióban Az elmúlt négy év mérlege 77 támogatott pályázat, és 21 milliárd forintnyi lekötött támogatás. A következő három évben 17 milliárd forint áll rendelkezésre e célokra. Hozzátette: annyi turisztikaifejlesztés indult el a Dél-Dunántúlon, amire még nem volt példa. jakab edit HIRDETÉS JEGYZET KERCZA IMRE Elnökjelöltre várva MEGTUDTUK A TUTIT. Orbán Viktor Schmitt Pált jelöli köztársasági elnöknek. Ő ma a T. Ház elnöke. Korábban a Fidesz alelnöke volt, azt megelőzően európai parlamenti képviselő, annál korábban berni nagykövet. Legkorábban olimpikon. AZT, HOGY SÓLYOM LÁSZLÓ nem marad a köztársasági elnök székében, már korábban lehetett tudni. Amikor Pokorni Zoltán egy tévéinterjúban elejtette azt a mondatot, hogy Sólyom László biztosan nem lesz, mindenki tudta, hogy közte és a Fidesz között nem harmonikus az együttműködés. A korábbi alkotmány- bíró, alkotmányjogász viselkedett a Fidesszel vazallusként, de volt keményen ellentmondó egyéniség is. Az utóbbi tulajdonsága azt követően erősödött fel, hogy a Fidesz kormányzati funkcióba került. Sorra küldte vissza megfontolásra a sebtében elfogadott törvényeket. AZT TUDJUK: a köztársasági elnöknek pártok feletti közjogi méltóságnak kell lenni. Megújult a siófoki hipermarket húspultja! Friss pulykamellfiié baromfi pultban kapható, tálcás, /WWW*: 5 kg Sertéstarja Csontos, húspultban kapható Kiváló minőségű húsaink széles választékát kínáljuk, amelyből Ön is megtalálja az ízlésének megfelelőt - ráadásul a már megszokott nagyszerű Tesco-áron. Sertés szűzpecsenye húspultban kapható lr marha comb húspultban kapható Áraink forintban értendők, az áfát tartalmazzák, és ajánlatunk 2010. június 25-én reggel 6 órától július 1-ig érvényes. Ajánlatunk az alábbi Tesco hipermarketben érvényes: Tesco Hipermarket 8600, Siófok, Vak Bottyán u. 27. Reggel 6 órától 22 óráig a következő részlegek nyitva tartanak: dohány-, illatszer-, sajt-, csemege-, hús-, hal-, baromfi- és grillpult. A műszaki pultok nyitva tartása eltér az áruházi nyitva tartástól, a részletekért érdeklődjön az áruházakban. A Tesco Áruházat üzemelteti és az akciós újság felelős kiadója a Tesco-Global Zrt. 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3. Az esetleges nyomdai és sajtóhibákért nem tudunk felelősséget vállalni. A termékek színben és méretben a foton látottaktól eltérhetnek. Az árral nem jelölt termékek csak illusztrációk, a beloldalon lévő áruházi képen szereplő húsárak nem képezik az akció részét. *MVM: Maximálisan Vásárolható Mennyiség/vásái ló/nap Még a siklóernyősöké a te Vep Egyelőre csak a szörfösök és a vitorlázók élvezik I j \ a Balatoni