Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-01 / 125. szám

SOMOGYI HlRLAP - 2010. JÚNIUS 1., KEDD 13 SPORT Ot adorjános erősíti a válogatottat uszonyos És búvárúszás Junior vb és felnőtt Eb vár a kaposváriakra a nyáron Marcaliban rendezték az V. Középületkivitelező Ku­pa uszonyos és búvárúszó nemzetközi versenyt, ahol a kaposvári Adorján SE sportolói is rajthoz álltak. Temesvári Iván Cápa, gyerek, serdülő, ifjúsági, valamint felnőtt korosztályban indítottak futamokat a Marcali Városi Fürdő medencéjében, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE pedig mindegyik me­zőnyben képviselte magát. A legkisebbeknél ráadásul nem is akárhogy, hiszen Len­gyeltóti Bence három egyéni aranyat is nyert, sőt Semostyán Róbert, Szabó Gergő és Szalai István oldalán váltóban is első helyen végzett. A leányoknál Hamlin Dorothy egy arany- és két ezüst, míg Király Eszter há­rom bronzéremnek örülhetett. A kaposváriak „A” váltója (Király Eszter, Stadler Csenge, Matesz Viktória, Lebó Petra) első, a „B” váltója (Varga Edina, Bogdán Nó­ra, Király Kira, Polgár Fanni) pe­dig a harmadik lett. A gyerek korosztályban Fazekas András háromszor állhatott a dobogó második fokára, míg a Fazekas András, Tóth Domonkos, Preisz Dávid, Hamlin Benjámin össze­tételű „A” váltó első, a Szabó Pé­ter, Tanai Gergő, Nemes Márton, Stadler Bence alkotta „B” kvar­tett a második helyen ért célba. A leányoknál bronzérmet szer­zett a Szabó Kitti, Siska Doroty- tya, Seszták Zsófia, Hamlin Dorothy 4x100 méteres uszo­nyos gyorsváltó. Négy külföldi csapat mellett a teljes magyar élmezőny vízbe ugrott a remek körülményeket biztosító marcali fürdő medencéjében Az Adorján SE legeredménye­sebb versenyzője a serdülőknél úszó Pamuki Dávid volt, aki egy ezüst mellett négy aranyat zse­belt be, míg a szintén ebben a korosztályban tempózó Tamás Evelin egy első és két második helyezést könyvelhetett el. Az if­júságiaknál Varga Krisztina kép­viselte az Adorjánt, aki két alka­lommal is elsőként csapott a cél­ba, s egy második helyezést is szerzett. A felnőtteknél Nagy Márk egy ezüstöt és egy bronzot, Kurdi Márk egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot, Németh Dávid pedig három bronzot nyert. Kurdi Márk ráadásul a 200 m uszonyos gyorson szerzett A marcali versenyen még lehetett szinteket úszni- több mint kétszáz verseny­ző és a magyar élmezőny mel­lett négy külföldi csapat vett részt a Középületkivitelező Kupán - mondta Kovács László, az Adorján SE mester­edzője. - A körülményekkel és a versenyrendezéssel is mindenki elégedett volt. Ezen a viadalon még lehetett szin­teket úszni, de a mi váloga­tottjaink már korábban ki­harcolták helyüket a világver­senyekre utazó keretben, s ezek a pozíciók most sem fo­rogtak veszélyben. Az uszo­nyos és búvárúszó részle­günkkel a két nagy nyári ese­ményre, azaz a junior világ bajnokságra és a felnőtt Eb-re készülünk, míg az úszóink­kal a korosztályos országos bajnokságokon lesz jelené­sünk. Nagy dolog, hogy öt vá­logatottat adhatunk a nagy nemzetközi eseményekre, s bí­zunk benne, hogy a gyerekek tehetségéhez és szorgalmához a szükséges anyagiak is páro­sulnak. aranyérme mellett az időered­ménynek is örülhetett, hiszen új junior országos csúcsot úszott ezen a számon. Kovács Zsófia és Lábodi Laura egy-egy alkalom­mal léphetett fel a dobogó legma­gasabb fokára, míg Bencs Barba­ra egy ezüstöt és három bronzot szorgoskodott össze. A marcali versenyt követően fontos kérdésekről is döntöttek, hiszen eldőlt, hogy a július 5-12 között rendezendő mallorcai ju­nior világbajnokságon Bencs Barbara, Kurdi Márk, Németh Dávid és Stier Lilla, míg a július végi kazanyi felnőtt Európa-baj- nokságon Kovács Zsófia képvi­seli a magyar színeket. Mindhárom meccsén kikapott Izraelben a válogatott röplabda A szlovénok az európa-bajnoki résztvevők, a spanyolok pedig pótselejtezőt játszanak EREDMÉNYEK: SZLOVÉNIA-MAGYARORSZÁG 3-2 (21, -27, IS, -19, 8) SZLOVÉNIA: Kamnik (3), Vin- csics (4), Jakopin (17), Umaut (13), Radovics (14), Sket (7). cse­re: Skorcs (liberó), Pajenk (10), Gasparini (7), Kornél (4). szövet­ségi kapitány: Veszelin Vukovics. MAGYARORSZÁG: Koch (1), Ba- gics (10), Nagy J. (13), Nagy P. (16), Németh Sz. (16), Kovács Z. (14). csere: Molnár D. (liberó), Tóth G. (-), Nacsa (-). szövetsé­gi kapitány: Kántor Sándor. IZRAEL-MAGYARORSZÁG 3-0(21,17,21) izrael Goren (3), Hilman (10), Dadon (12), Faiga (1), Safra- novics (14), Szokolov (3). csere: Shwartz-Shmoel (liberó), Ben Gál (6), Nutkevich (-). szövetsé­gi kapitány: Avisai Karpovski. MAGYARORSZÁG: Koch (3), Ba- gics (9), Nagy J. (7), Nagy P. (9), Szalai (2), Kovács Z. (7). csere: Molnár D. (liberó), Tóth G. (-), Né­meth Sz. (7), Németh F. (-). szö­vetségi kapitány: Kántor Sándor. spanyolország-magyarország 3-1(18,-18,19,17) Spanyolország: Hernán (2), Palharini (14), Garcia-Torres (11), Barcala (29), Noda (12), Parres (4). csere: Lienas (liberó), Rodriguez (2), Salas (1). szövet­ségi kapitány: Julio Velasco. MAGYARORSZÁG: Koch (4), Bagics (7), Nagy I. (7), Nagy P. (18), Németh Sz. (12), Kovács Z. (6). csere: Molnár D. (liberó), Nacsa (2), Németh F. (-), Dorcsák (-). szövetségi kapi­tány: Kántor Sándor. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Spanyol- ország-Izrael 3-1 (22, -15, 23, 14); Szlovénia-Spanyolország 3-1 (-25, 14, 26, 21); Szlové- nia-Izrael 3-0 (20,17, 22). A 2011-es cseh és osztrák kö­zös rendezésű Eb-re a csoport- győztes Szlovénia jutott ki, míg a második (két évvel korábbi Eu- rópa-bajnok) Spanyolország pót- selejtezőt játszik. ■ Fenyő Gábor HÍRSÁV Földi Mihály nyerte a diszkoszvetést atlétika A Szlovákiában, Nyitrán rendezett nemzet­közi veterán atlétikai ver­senyen Földi Mihály is in­dult. Az örökifjú kaposvári sportember új egyéni csúccsal nyerte a diszkosz­vetést. (fg) Gyűriisi és Rapatyiné győzött Nagyberkiben teke Több mint harmin­cán próbáltak szerencsét Nagyberkiben a Kaposmenti-Zselici Sport- szervezői Körzet által ren­dezett Serlegüzlet Kupa amatőr tekeversenyen. A nőknél a jutái Rapatyiné Szummer Márta győzött a kaposvári Kovácsné Cseke Anita és a mosdósi Farkas Lászlóné előtt, míg a férfi­aknál a kaposvári Gyűriisi Vince diadalmaskodott, megelőzve a szintén ka­posvári Csima Lászlót, va­lamint a nagyberki Ko­vács Tibort, (fg) Miiller és Galambos a dobogó tetején TÁJFUTÁS A Szuha- Mátraalmás térségében rendezett országos tájéko­zódási futó diákolimpiái döntő kísérő versenye­ként lebonyolított Mátra Kupán két aranyérem is jutott a Taszári Honvéd SE versenyzőinek. Az N10D kategóriában Müller Júlia, az N40-ben pedig Galam­bos Erika állhatott fel a dobogó legmagasabb foká­ra. (fg) Öt és félmilliót ér a telitalálat TOTÓNYEREMÉNYEK A totón egyetlen 13 plusz egy talá- latos szelvényt találtak, amely 5 millió 522 ezer 905 forintot ér. Tizenhá­rom találatos szelvény nem volt; a 12-esek (12 da­rab) 153 ezer 415, míg a 11-esek (210 darab) 8765, a 10-esek pedig (1887 da­rab) egyenként 1625 forin­tot fizetnek. A góltotón sem hatost, sem pedig ötöst nem találtak: a hét darab négytalálatos szel­vény egyenként 11 ezer 785 forintot ér. Gulyásék idén is jól muzsikáltak a faütősök hangversenyén tenisz A párosoknál címvédés történt, míg egyesben Rónay Tamás örülhetett győzelemnek a Donnerben Férfi egyéniben Rónay Tamás, míg a párosok küzdelmében Gu­lyás Gábor és Gulyás Márton győzelmét hozta a VI. Faütősök Hangversenye teniszverseny. A kaposvári Donneri Sportköz­pontban rendezett esemény - amely nem mellékesen idén elő­ször a Festők Városa hangulat­fesztivál programjába is bekerült - kétségtelenül visszacsempé­szett valamit a régi időkből. A Donner SK pályáin nemcsak a faütőkkel szaladgáló játékosok, hanem többeknél a korhű ruhák is figyelemre méltók voltak. - Volt, aki például hosszú nadrág­ban meccseit, dé ha az nem is, azért a fehér szerelés követel­mény ezen a versenyen - mond­ta Witz István, a Donner SK ügy­vezető alelnöke. - Nagyon ked­ves számunkra ez a verseny, s nincs is nagyon tudomásom ar­ról, hogy hazánkban rendeznek- e még ilyen faütős tenisztornát. Witz István ráadásul igen te­kintélyes faütő gyűjteménnyel dicsekedhet, - melyből egy-egy meccs erejéig persze a verseny­zők is válogathattak -, ám el­mondása szerint az erre a ver­senyre már visszajáró vendége­ik is beszerezték a megfelelő já­tékeszközt. ló hangulatban zajlott tehát a kétnapos verseny, s a vasárnapi esőszünet ellenére is nagy csa­tákat vívtak egymással a felek. A férfi egyes döntője például A ritkán használt faütők miatt a szokásosnál is jobban kellett koncentrálni igen nagy izgalmakat hozott, hi­szen Rónay Tamás és Máté Sán­dor fináléja 6-2, 4-6-os állás után rövidítésben dőlt el, a tie break-et pedig előbbi versenyző nyerte 18-16 arányban. A har­madik helyen Lehel László és Gulyás Gábor osztozott. A párosok versengésében címvédés történt, miután a tava­lyi első helyezett Gulyás Gábor- Gulyás Márton duó idén is ma­ga mögé utasította a mezőnyt. A Donner SK a szezon további részében is színes programok­kal várja az érdeklődőket, s a legközelebbi versenyre sem kell sokat várni. Június 12 és 13-án az Alfa Invest Kupán ragadhat­nak ütőt a fehér sport szerelme­sei a Donneri Sportközpontban, ahol férfi páros, valamint férfi egyes 55 év alatti és 55 év felet­ti kategóriában hirdetnek majd győztest. A VI. FAÜTŐSÖK HANGVERSENY TENISZTORNA VÉGEREDMÉNYE: FÉRFI EGYES: 1. Rónay Tamás (Donner SK), 2. Máté Sándor (Donner SK), 3. Lehel László (Fonyód), 3. Gulyás Gábor (Donner SK). férfi páros: Gulyás Gábor- Gulyás Márton (Donner SK), Rónay Tamás-Máté Sándor (Donner SK), Kollár Béla-Witz István (Donner SK), 3. Röhrig Péter-Lehel László (Kaposvár, Fonyód). ■ Temesvári I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom