Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-30 / 100. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 30., PÉNTEK Kis Margit nagy kalandja a Somogyival életút 41 év egy munkahelyen, ahová az emberek nem hazudni, hanem segítséget kérni járnak Mészáros Ferencné negy­venegy év után ma reggel először nem siet a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe. A napját így is az újsággal kezdi, de utána több ideje marad a családra, a kertre, Picúrra és a pecázásra. Czene Attila-.- Mennyi ideje annak, hogy Somogy megye napilapjánál dolgozol?- 1969. július 1-jén jöttem a céghez. 16 éves voltam. Az ak­kori főszerkesztő, Jávori Béla vett föl.- Besétáltál az utcáról?- Á, dehogy! Székely László- né, akit akkoriban még Fehér Évának hívtak, itt dolgozott új­ságíróként. Béla kérdezte tőle, ismer-e valakit, aki nemcsak gépelni, hanem gyorsírni is tud. Ugyanis már fél éve keresett, de nem talált senkit. Közös tanár­nőnk volt a gyors- és gépíró is­kolában Varga Józsefné, ő java­solt engem.- Sikerrel, ezt tudjuk. De volt próba?- A főszerkesztő nem tudott olyan gyorsan diktálni, ahogy én írtam. Pedig politikai tartal­mú mondandója volt, tele ide­gen államfők neveivel. Máskor is ilyen nehéz szöveggel állt elő, mert úgy gondolta: akinek ez megy, annak más nem okozhat problémát. Hibátlanul áttettem gépírásba, így aztán maradtam. Éva később mesélte, hogy Jávo­ri Béla utóbb odament hozzá: s nekiszegezte a kérdést: kit küldtél te ide? Megijedt, hogy valami bajt csinált. De a főszer­kesztő csak meg akarta köszön­ni a segítségét, mert nagyon meg volt elégedve a teljesítmé­nyemmel.- Bírtad a tempót később is?- Abban az évben, 1969-ben egy versenyen Somogy megye legjobb gyorsírója lettem. Per­cenként 450 szótagot kellett ír­ni. Ez gyors hadarásnak számít, a mostani kiadóvezetőnk, Ficsór János hiába kapcsolna rá, ennél ő is lassabb...- Hogyan kerültél a gyors- és gépíró középiskolába?- Végig kitűnő tanuló voltam az általánosban. Azt szerették volna a szüleim és a tanáraim, hogy orvosnak, vagy legalább pedagógusnak tanuljak, de én semmiképp nem akartam olyan iskolába menni, ahol tor­naórát is tartanak. A Baranya megyei Gödrén ugyanis, ahol a gyermekkoromat töltöttem, a barátnőm barátnője, egy gyö­nyörű lány a torna miatt púpos lett, s ez a kép mindig előttem lebegett. De egyáltalán nem bántam meg, hogy így alakult az életem.- Milyen volt az első nap, em­lékszel?- Az mindenkinek egy po­kol, arra nem is akarok emlé­kezni. Úgy érezhettem, hogy mindenki engem figyel. Per­sze akkor még fiatal voltam, olyannyira, hogy évente hat nap pótszabadság járt ezért. De aztán jött a második nap, meg a többi sorban, negyven­egy éven át... Mészáros Ferencné: mindig megmondtam a kellemetlent is, mert az egyenes beszéd szerintem nagyon fontos- Nem akartak elcsábítani másik munkahelyre?- Két-három évvel később hívtak a Délviéphez. A cég sze­mélyzetise és jogásza rendsze­resen a pécsi busszal utazott Kaposvárra, akárcsak én. Gyak­ran beszélgettünk. Szimpatikus lettem számukra, személyesen hozták el a kikérőt a Somogyi­hoz. Egyből 250 forintos havi fi­zetésemelést ígértek, ami akkor nagyon sok pénzt volt. A szer­kesztőségben akkoriban évente 50 forinttal növelték az újság­írók fizetését, rettentő ritka volt, hogy valaki 100 forinttal többet kapott. Betege lettem a problémának, mert nagyon sze­rettem volna itt ma­radni, de óriásinak bizonyult a különb­ség a járandóságba. Végül Jávori Béla mégis emelt 200 fo­rintot a béremen, ezért maradtam.- Miért hív az újságnál min­denki kis Margitnak, míg ott­hon Nanának becéznek?- A titkárságon a kolléganő­met is Margitnak hívták. 0 ma­gas volt, én pedig alacsony. Ő lett a hosszú Margit, én meg a kis Margit. Nanának én hívtam az édesanyámat, most csak a férjem nevez így. Nagyon ked­vesnek gondolom.- Négy főszerkesztőt szolgál­tál; Jávori Bélát, Tröszt Tibort, Kercza Imrét és Árpási Zoltánt Melyiknél mire kellett a legin­kább figyelned?- Mindegyikükkel nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakíta­nom. Megbíztak bennem, önál­lóan dolgozhattam. Én a kelle­metlent is megmondtam mind­egyiküknek, az egyenes beszéd szerintem nagyon fontos.- Közmondásos, hogy milyen határozottan védted a lapot, a kollégáidat a szerkesztőségbe berontó felháborodott, durva emberekkel szemben.- Régen sokkal nagyobb volt az ügyfélforgalom, mint manap­ság. Előfordult, hogy egy évben 1200 panaszügy fordult meg a titkárságon. Sokan személyesen jöttek, volt nap, hogy 5-6 ember is. Főleg hétfőn, úgy látszik a hét­végén gyűjtöttek erőt ehhez. Az ösz- szes levelet évekig őriztük, mielőtt bezúzták volna.- Emlékszel érdekes esetre?- Bejött egy asszony, aki elpa­naszolta, hogy amikor Kaposvá­ron leszállt a buszról, valaki úgy pofon ütötte, hogy elesett. Azt állította: el akarják üldözni a lakásából, hogy megszerez­zék azt. Mások persze nem vet­ték komolyan. De nekem az az elvem, hogy az emberek nem azért jönnek ide, hogy hazudja­nak, hanem hogy segítséget kérjenek. Leültettem, meghall­gattam, s ezek után úgy gondol­tam, hogy ez óriási téma. Oda­adtam Katona Józsefnek, aki megírta a másnapi lapba. En­nek hatására rendőrök jöttek Budapestről, és lelepleztek egy lakásmaffiát. Utána az egész magyar sajtó foglalkozott az üggyel.- Nem akartak idegenek visz- szaélni a Somogyi nevével, be­folyásával?- A Balaton-parton betörők fosztogatták a lakásokat. Az volt* a trükkjük, hogy az ottho­niakat különböző ürüggyel el­távolították. Érkezett egy fax a szerkesztőségünkbe, amiben megköszönte a feladó, hogy őt sorsoltuk ki, s jegyet kap aján­dékba tőlünk a kaposvári Lagzi Lajcsi koncertre. Csak azt nem értette, hogy miért nyert, ha nem előfizetője a lapunknak. Volt aki azt mondta, hogy túl sok krimit olvastam, mégis el­küldtük a levelet a rendőrségre. Ők pedig csapdát állítottak; a család távozott otthonról. A bandatagoknak csak azért nem kellett börtönbe vonulniuk, mert a rendőrök türelmetlen­nek bizonyultak, s nem várták meg, amíg betörnek a házba, le­csaptak rájuk már akkor, ami­kor másztak föl az ablakba.- Van egy hosszú pengéjű tőr az asztalfiókodban. Sose kel­lett elővenni?- Legalább 35 éve annak, hogy kaptam a férjemtől. Nem azért, mert bárkitől félnék, de akkor úgy gondoltam én is, hogy jó ha van. Csak viccből szoktam időnként elővenni.- A palántáidat többet muto­gattad... ■ Hálás vagyok Jávori Bélának, hogy fölvett ide; minden vele kezdődött. Mészáros Ferencné 1952-BEN SZÜLETETT Gödrén, Weig Margit néven anya­könyvezték. Az általános is­kolát helyben végezte kitűnő eredménnyel. Kaposváron először a gyors- és gépíró, majd a közgazdasági szak- középiskolát végezte el. 1969 óta dolgozik a megye napilapjánál. FÉRTE MÉSZÁROS FERENC, aki huszonhat esztendeje közúti árufuvarozással fog­lalkozik. Egy fiúk van, Csa­ba műszaki eladónak ta­nult, a kereskedelemben dolgozik. HOBBIJA A KERTÉSZKEDÉS. Kedvenc növénye a rozma­ring. Valószínűleg azért, mert gyermekkorában Gödrében nyolc-tíz évig is eléltek az óriási rozmaring­bokrok. Sajnos eddig Kaposfőn nem sikerült meghonosítania, de tovább próbálkozik. Egyébként minden szabadidejét a kertben tölti. Egyedül a sző­lőművelést nem szereti (igaz, a bort sem), ezért a tőkéket kivágták. A NYULAIK ESZIK MEG a kertükben termett zöldsé­gek maradékát, valamint a lucernát. Most csak egy anya él náluk és annak a szaporulata.- SZERENCSÉSNEK TARTOM magam azért, hogy a hob­bimnak is élhetek - vallotta Mészáros Ferencné. - S mert egész életemben olyan munkahelyen dolgoztam, ahol szerettem, és ahol en­gem is szerettek.- Az idén csak Balassa Tamás kollégánknak vetettem papri­kát, aki nemrég költözött csalá­di házba. Igazából 2006 óta nem foglalkozom ezzel, amióta átépítették és nagyon megszé­pült a szerkesztőség. Előtte tele volt palántával bevetett ládák­kal az összes ablak. 15-20 cen­tisre nőttek, akik látták, azt mondták, hogy ilyen szép a ker­tészetben sincs. Kercza Imre nagy támogatója volt ennek a hobbimnak, neki és Lengyel Já­nosnak is sokat vetettem, no meg bármelyik kollégának, aki megkért erre.- Kaposfőről jártál be dolgoz­ni. Ott mekkora a birtok?- 3000 négyzetméter. Egy ré­sze gyümölcsös, de körülbelül kétharmada szántó, ahol a konyhakerti növényeken kívül kukorica terem. Ha hazaérek a Somogyi Hírlaptól, még 2,5-3 óra hosszat világos van, s sokat tudok dolgozni. Az utóbbi két nap például kukoricát vetettem, mert annak üyenkor már a föld­ben van a helye.- Akkor nem sokat költesz a boltra.- Zöldséget, gyümölcsöt, krumplit meg ilyesfélét nem vá­sárolok boltban, minden megte­rem otthon. Csak kimegyek ér­te a kertbe, kinyitom a spáj zaj­tót vagy a hűtőszekrényt. Ügye­lek a családom egészséges táp­lálkozására. Szerintem decem­bertől tavaszig nem szabad paprikát és paradicsomot enni, mert tele van méreggel. Nekem ingyen sem kéne. Mindig csak azt szabad enni, aminek az év­szaka van. Télen almát, hagy­mát, céklát és káposztát, ta­vasszal az epertől kezdve ami éppen terem. Én nem permete­zek a krumplin és a fákon kívül semmit, nem szabad, és fölösle­ges is. Nyártól nagyon sok gyü­mölcs érik. Teszek el minden évben lekvárt, de mirelitet és savanyúságot is.- Ez így nagyon egészséges­nek tűnik, de úgy tudom: elő­fordul időnként, hogy pörköl­tet eszel reggelire.- Este főzök, s valóban regge­lire eszünk meleget. De pörköl­tet csak ritkán, sokkal inkább főzeléket. A mondás szerint is: reggelizz úgy mint egy király, ebédelj mint egy módos ember, s vacsorázz mint egy koldus! Na mondjuk az azért nem igaz, hogy úgy vacsorázom, mint egy koldus...- Nemrég olyan szomorú vol­tál, azt hittük, elhunyt egy családtag. Aztán kiderült, hogy elütötte egy autó a macskádat.- Majdnem mindegyik macs­kám így végezte, mert a 61-es út mellett lakunk. De mindig van utánpótlás, és mindig van kedvenc. Most éppen Panni. Meg Picúr, egy koromfekete félperzsa cica. Tavaly ősszel született, nem is tudtam hogy létezik, de egyszer csak odahoz­ta hozzám az anyja, hogy nevel­jem föl.- Magadra nem is marad időd.- Dehogynem. Eddig is eljár­tunk pecázni a Ferivel. A férjem és a fiam ugyanis csak úgy ér­zik igazán jól magukat, ha mindhárman együtt vagyunk. Most még több időnk lesz erre, nagy terveink vannak. Sokfelé járunk; így a Balatonra is el szoktunk menni, s kétszer-há- romszor egy évben a holt-Drá- vára, ami gyönyörű, de nagyon messze van. Továbbá Meiszterics Esztereknek van egy tavuk Aradpusztán, oda is vissza-visszajárunk.- Fogásban gazdagok ezek a kirándulások?- Egyszer megakasztottam egy nagy angolnát a balaton- máriai árokban. Persze előfor­dul, hogy csak a macskáknak való akad horogra, máskor vi­szont órákon át halat kell pucol­ni. De nem ez a lényeg, hanem hogy az ember jól érezze magát.- Most, hogy visszavonulsz, tervezed, hogy jobban részt veszel a falu, a kaposfőiek éle­tében?- Soha nem jártam sehová, nincs is szándékomban.- És a reggelek hogyan kez­dődnek majd, a meleg főzelék előtt?- A Somogyi Hírlapnak előfi­zetője vagyok évtizedek óta, mert ez így tisztességes. S azt akartuk, hogy a férjem is már korán reggel olvashassa az új­ságunkat. Mostantól majd én is kíváncsi leszek, hogy mit dol­goztak a kollégáim a lapzártáig. De nem vagyok szomorú, mert én mindig a Somogyi Hírlaphoz tartozom; a gyökerek nagyon mélyek s azokat nem lehet el­szakítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom