Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-21 / 92. szám
Együtt teázgatni a virágokkal növények a teraszon Szabadtéri otthonunkat is meg kell tervezni - megéri Lassan kezdünk kiköltözni a teraszra, a kertbe - már, aki megteheti -, s ilyenkor óriási vágyak ébrednek a virágosítás, növényültetés terén. Méretes kaspókat, ládákat töltünk meg földdel, és buzgón nézzük a kertészetek elképesztő kínálatát, amitől csak még jobban zavarba jövünk. Lakáskultúra Az úgynevezett dézsás növényekkel is úgy vagyunk, mint sok egyébbel: már a régi görögök is díjazták az ilyesmit... Dézsa helyett persze beszélhetünk erkélyládákról, különféle kaspókról, a lényeg ugyanaz, növényeket ültetni teraszunkra, erkélyünkre, ahol kedvünkre kertészkedhetünk. (Az esztétikai értékük mellett az ott megtermelt fűszernövények „besegíthetnek” a főzésbe is.) Természetesen ez a tevékenység is megkíván némi előrelátást - hiszen következményei vannak -, így aztán nem árt terveket készíteni. Először is mérjük fel a helyet, ami rendelkezésre áll, s nemcsak mérete szerint, de nap- és széljárás, árnyék, természetes csapadék alapján úgyszintén. A tájolás és klíma ismeretében vegyük sorra a lehetséges növényeket, majd tervezzük meg a környezetüket is, tehát úgy válasszunk - immár a második rostán - virágokat, hogy a tervezett bútorok, például egy asztal, a nyugágy, a székek is funkcionálisan elférjenek. És ha már nagyjából összeállt a kép, próbáljunk ezen belül valamilyen stílust megcélozni, belekalkulálva a kaspók, dézsák, virágládák anyagát, formáját is. (Ne feledjük, hogy maguk a növények is stílusteremtők.) Mivel minden mindennel ösz- szefügg, s egy átlagos erkély vagy terasz mérete többnyire szerény, óvakodjunk attól, hogy épp ott házasítsunk össze egy botanikus kertet egy luxussza5 Ö i Csodálatos kompozíciókat alkothatunk cserepes növényekből még a legkisebb erkélyen is Fő az óvatosság! arra mindenképp ügyeljünk, ha kisgyerek is van, lehetőleg ne ültessünk szúrós és mérgező növényeket, hagyjuk másra például a kaktuszokat, a maszlagot, a fagyait, a ricinust, és ültetés előtt mindenképp tájékozódjunk a növények ilyen tulajdonságai felől! Nem is gondolnánk, milyen sok mérgező bogyójú, virágú akad közöttük, itt képtelenség lenne felsorolni őket. A gyerekek pedig, mint tudjuk, igen kíváncsiak, és mindent meg kóstolnak. natóriummal. Nem árt, ha legalább annyi hely marad, hogy meg tudjuk locsolni a virágokat. Ráadásul azok nőnek... Kihízzák a kaspókat, dézsákat, lombjuk betölti a teret, s a végén nemhogy egy adag mosást nem tudunk hol megszárítani tőlük, de a reggeli kávénkba is belelógnak, a szomszéd pedig az ombudsmanhoz fordul a virág- felhőinkre járó, elszaporodott méhek miatt. A teraszra, erkélyre ültetendő növények kiválasztásánál a szakemberek előszeretettel ajánlják a hagyományos dézsás növényeket, ilyenek az agavé, a leander, a maszlag, a muskátli, az aszparágusz, újabban nagyon divatos a bugenvillea, a kefevirág, a fokfóldi ólomvirág, a szerelemvirág vagy a sétányrózsa. Ezek fénykedvelő, fagyérzékeny növények, teleltetésükről zárt helyen kell gondoskodni. Virágládákban és edényekben is nevelhetünk az egyébként kertekben megszokottak közül, alkalmas erre többek között a rododendron, a levendula, az erika és a puszpáng. Egynyári virágokat is tarthatunk a teraszon. Általában víz- és fényigényesek, de találunk közöttük is árnyékot tűrőt, ilyen a nebáncsvirág, a begónia, a csodatölcsér, a sarkantyúka. Választhatunk érdekes formájú, egy-másfél méteresre nevelt, virágzó fuksziát vagy a levelével díszítő borókát, madárbirset. Edénybe ültetve, megfelelő aljnövénnyel kedves látványt nyújthatnak ezek a kis fácskák. Mivel az edényben nevelt növények élettere kevésbé védett a szabadföldben neveltekénél, ezért az öntözésükre és a táp- anyag-utánpóüásukra fokozottabban kell ügyelni. Viszont a feledékenyeknek „találták ki” a kevés gondozást igénylő, szárazságtűrő növényeket, például a rozmaringot, a kakukkfüvet, nem is beszélve a pozsgásokról, ilyen például a varjúháj vagy a kövirózsa. Ha szennyezett levegőjű az erkélyünk, a szakemberek azt tanácsolják, hogy a már említettek közül válasszuk a bársonyvirágot, a begóniát, a nebáncsvi- rágot, az agavét vagy a közönséges fagyait. Tardos Tibort díjazta a zsűri elismerés Egy budaörsi iskola belsőépítészetét értékelték Segít abban, hogy elkerüljük a buktatókat A Laki Péter által 1998-ban alapított „Az év belsőépítésze” díjat az idén Tardos Tibor tervező- művész érdemelte ki. A kitüntető címet a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda az általa kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékű belsőépítészeti munka alkotójának - a győztest az idén 24 pályázó közül választották ki. Tardos Tibor egy budaörsi 24- tantermes általános iskola belsőépítészeti tervezéséért részesült az elismerő kitüntetésben, az épület tervezője Dobai János. Az értékelés szerint a díjazott iskolában különösen szép és a gyermekek vizuális nevelését is elősegítő, bátor színvilággal találkozunk, mely a maga visszafogottságával egy egészen különleges, egyéni ízt kölcsönöz az épületnek. Napjainkban, amikor a vizuális nevelés teljesen elsorvadt a legtöbb magyar iskolában, különös fontos mindez, s a belsőépítész és építész | ilyenfajta felelősségvállalása s példaértékű - jelentette ki a zsűri. ■ A budaörsi iskola: a vizuális nevelést is elősegítő színvilágot alakított ki Tévhit, hogy az építkezés az el- építőiparban szerzett tapaszta- ső kapavágással kezdődik, lataikat osztják meg az olvasóSzámtalan, az építkezés viszon tagságait taglaló tör ténetet ismerünk, melyek elkerülhetőek lettek volna, ha az előkészítésre több időt és odafigyelést szántak volna az | építtetők. Ezen segít az Építem a házam című, háromkötetes- ' re tervezett könyvsorozat, melynek első része mostanában látott napvilágot. A szerzők, Bodnár György és Tóth Balázs sokéves val. Az olvasmányos szakkönyv a házépítés előkészületein végigkalauzolva többek között olyan fontos témákat tárgyal, mint a megfelelő telek, a kivitelező választása, a költségvetés-tervezés, valamint az egyre fontosabb energiatakarékosság kérdését. A kötetet a TÉT Consulting Kft. jelentette meg. ■ HÍRSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR ►SZERDA lakberendezés CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEKÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Képek, hangulatfények az ágyvégen divatosak az önállóan is beszerezhető vagy egyéni adottság és ízlés szerint méretre készíthető ágyvégek. Igen dekoratívak, ugyanakkor praktikus is, hiszen könnyű rájuk olvasólámpát, apró polcot erősíteni. Díszíthetjük képekkel, fotókkal, LED-világításos hangulatfényekkel. Rend a fiókban, szokja csak meg a gyerek A KONYHAI FIÓKOKBA sokféle evőeszköztartó kapható, amelyek nemcsak a kredenc- ben, de az íróasztal Bókjában is nagyszerű szolgálatot tehetnek. Különösen a gyerekeknek praktikus, hiszen jól átlátható és könnyű benne rendet tartani. Radír, ceruza stb. elfér ott, ráadásul egyszerre is kiemelhető az egész, ha épp szükséges. Ki kapja a kétmilliót? Lakáskultúra FOLYTATÓDIK a LAKÁSKULTÚRA nagy sikerű felújítási pályázata. A zsűri 1168 pályázó közül választotta ki a két döntőst, akiknek felújítandó fürdőjéhez elkészültek a tervek, s megtekinthetők a www.lakaskultura.hu web- oldalon. Ugyanitt szavazhatnak május 20-ig olvasóink is. A győztes kétmillió forint hozzájárulást kap fürdőszobája felújítására, melyből egymilliót a Ravak bemutatótermében költhet el. Részletek a Lakáskultúra most megjelenő számában. Kiegészítő szekrényvilágítás SOKSZOR gond, hogy a gardróbszekrények belső terének világítása hiányos. Ilyenkor nehéz a ruhák kiválasztása. Ha a polcrendszer erre alkalmas, vagyis a polcok nem árnyékolnak, a felső részre szerelhetünk süllyesztett halogénizzókat. Az akasztós részhez láttunk olyan megoldást is, amikor a vállfaakasztó rúd- jába szereltek fénycsövet. p¥ pti\/íat» IS % JB rillPl 1 IVIUli A