Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-16 / 88. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 16., PÉNTEK * MEGYEI KÖRKÉP 5 PERCES INTERJÚ Jótékony polgárőrök Központban a tanárok egészsége szűrés Fokozott stressz éri a pedagógusokat, mégis csak kétévente vizsgálják őket Ötven-ötvenezer forintot adtak az óvodának és az iskolának a balatonszentgyörgyi polgárőrök.- Miből jött össze a felajánlás? - kérdeztük Győréi Józsefet, a balatonszentgyörgyi Polgárőr Egyesület elnökét.- Tavaly szerveztük a lomtalanítási vasgyűjtést. Huszonnégy tonna vasat szedtünk össze, amiért 624 ezer 500 forintot kaptunk. Ebből tudtunk adni az oktatási intézményeknek, a többi természetesen a működésünket segíti.- Akkor anyagüag jól áll az egyesület?- Jól gazdálkodunk a lehetőségeinkkel. Az elmúlt évben hat pályázatot adtunk be eszközvásárlásokra, mind a hatot meg is nyertük.- Ugyanilyen sikeresek a szolgálatok is?- Jelenleg harmincöt tagja van az egyesületnek. Tavaly összesen 4876 órát teljesítettünk. A településen huszonkilenc bűncselekmény volt, tizennyolc esetben a rendőrséggel közösen sikerült felderíteni az elkövetőket, köztük például orvhalászokat, bodzatolvajokat. A vízipolgárőrségben is benne vagyunk. Rendszeresen járunk vidékre is, általában rendezvények biztosítására hívnak bennünket. Házigazdái voltunk a megyei polgárőrnapnak is, aminek tavaly már másodszor adott otthont Ba- latonszentgyörgy. ■ V. E. (Folytatás az 1. oldalról) Fanyalogva grimaszol egy kisfiú a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ ebédlőjében, miközben bekötött szemmel kóstolja az ananászt. A hét év körüli kisgyerek nem ismerte fel, milyen gyümölcsöt evett, viszont azt megállapította, hogy egyáltalán nem ízlik neki. A kivi, a sajt, a reszelt sárgarépa és a mandarin már kicsit nagyobb sikert arat az egészségnap ötödik állomásán. Nem könnyű megkedvelteim az ismeretlen ízeket a gyerekekkel. A testedzésről és az egészséges táplálkozásról is szó esett azon a rendezvényen, amelyet csütörtökön szervezett az iskola. A harmadik emeleten az ANTSZ védőnői várták a pedagógusokat, hogy testzsírszázalékot és vérnyomást is mérjenek, olykor bizony meglepő eredményekkel.- Kevés lehetőség adódik a tanárok egészségének feltérképezésére - mondja Fördős Istvánná, az ÁNTSZ egészségfejlesztője.- A legtöbb iskolában a zajártalom és az állandó hangos beszéd miatt fül-orr-gégészeti vizsgálatokra is szükségük lenne a tanároknak, de a fokozott és stressz-ha- tás miatt is érdemes lenne szűréseket, terápiákat alkalmazni a pedagógus társadalomban. Kiss Lajos, a marcali Noszlopy általános iskola igazgatója is hasonlóan vélekedik. Szerinte a szemvizsgálattal, tüdőszűréssel kiegészült alkalmassági vizsgálat kevés, hiszen csak kétévente kötelező. A szakemberek azt állítják: az iskolai közösségekben nemcsak Sorba álltak a pedagógusok. Gyurina Éva, a Duráczky József Módszertani Központ vezetője is vállalta a méréseket A kicsiknél kezdik A kaposvári Gyakorló általános iskola és gimnázium a héten hasonló kezdeményezést indított: az egészséges táplálkozásra hívták fel a diákok figyelmét A helyes fogmosásról is szó esett, vízi röplabdameccsen ösztönözték a gyerekeket a mozgásra, s vércukor és koleszterin szintmérést is szerveztek a fiatal felnőtteknek, tanároknak. A lelki egészség jegyében fórumra is jöhettek a szülők, amelyet a kaposvári drogambulancia ve- zetője, Zsoldos Andrea tartott A szervezők úgy vélik, ha a kicsik napirendjében helye van a megfelelő táplálkozásnak, rendszeres testmozgásnak, akkor nem lesz igényük a káros szenvedélyekre, jobban tudják oldani a stressz-helyzeteket, megelőzik a klasszikus népbetegségeket a diákok egészségére kellene odafigyelni, hanem a túlterhelt tanárokéra is, de sokan még a szülőket is bevonnák az előadásokba. Erre azonban Magyarországon egyelőre igen kevés lehetőség kínálkozik.- Az Európai Unió Egészséges munkahelyek pályázatán két kaposvári cég is igényelt támogatást, ami óriási előrelépés - tette hozzá Fördős Istvánná. Egyre több munkáltató ismeri fel, hogy az egészségesen táplálkozó és jó fizikai kondícióban lévő alkalmazottak munkahelyi teljesítménye is kiemelkedő, ezért a munkahelyek maguk is szerepet vállalnak az egészséges életmód népszerűsítésében. Kaposvár: befűtenek a városlakóknak szezon Ha marad a hűvös idő, a távhőszolgáltató továbbra is meleget ad Százezreket loptak el 1 ■ I // rr m rru az idős notol Bár csütörtökön véget ért a fűtési szezon, Kaposváron továbbra is meleget ad a szolgáltató. Még legálabbis négy-öt napig fűte- nek a megyeszékhelyen, tudtuk meg tegnap Komáromi Attilától, a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt igazgatójától. Vasárnapra virradó hajnalban mínusz egy Celsius fokot jósol a meteorológia, s a hét elején is változékony időjárás várható. Ezért úgy döntöttek: marad a meleg a lakásokban.- Az épületenkénti hőmennyiségméréssel az egyes házak jelentős megtakarítást értek el - közölte. - Ez egyértelműen az energiatakarékossági beruházásoknak köszönhető. Megtudtuk: városi átlagban az előlegekre nem kell ráfizetni, persze csak cikkor, ha az időjárás a következő időszakban nem követel jelentős pótfűtést. Az ügyvezető igazgató jelezte: a külső hőfok miatt nem fejezik be a fűtést, ám minden közösség önállóan eldöntheti, hogy igényiké a szolgáltatást A cégnek 6850 fogyasztója van, a családok egyharmada jelentős tartozást halmozott fel: mintegy 123 millió forinttal tartoznak. Komáromi Attila elmondta: az adósok 30 százaléka egy-két havi befizetést mulasztott el. Több család azonban 300-400 ezer forintos kintlevőséget görget maga előtt. ■ Harsányi Miklós ■ A fogyasztók 123 millióval tartoznak. Két férfi azzal tért be egy nyitott kaposvári lakásba, hogy tartozást adnak meg. Ezzel elterelték az idős hölgy figyelmét, és a több százezer forinttal leléptek. Bíró Gábor rendőrségi szóvivő azt mondta: nem győzik hangoztatni, hogy pénzt csak a postás hoz, és a biztonsága érdekében mindenki zárja kulcsra az ajtót, ne engedjen idegent a lakásba. Horgászbörzére várják a kaposvári pecásokat Számolják egységesen a szemétdíjat! hulladékkezelés A Koppány-völgyi falvak kevesebbet fizetnének a szállításért Aligha szükséges hozzá különösebb jóstehetség: vasárnap délelőtt és kora délután Kaposváron az OBI parkolója hemzsegni fog a lelkes horgászoktól. Nem tévedés! Április 18-án 10 és 15 óra között ugyanis horgászbörzét rendeznek, s ha a tavalyit vesszük alapul - már reggel 8 órakor elkelt mind a 30 asztal, így aztán sebtében újakat kellett szerezni -, hatalmas sikerre számíthatnak a szervezők.- Vasárnap ellátogat hozzánk a Cralusso csapata, akik elnyerték az Efttex-kiállítás legjobb standja címet - mondta Vati Gyula, a kaposvári horgászbörze főszervezője. - Természetesen látható és megvásárolható is lesz az általuk szabadalmazott Rockét úszó, amelyet 2006-ban a Génius nemzetközi találmányi kiállításon Génius-díjjal tüntettek ki. Vendégünk lesz Nagy Gábor, a Big Carp teszthorgásza, aki az érdeklődőket be is avatja a bojlikészítés fortélyaiba. A vasárnapi horgászbörzére ellátogatok természetesen nemcsak az újdonságok közül válogathatnak. Mindazokat várják, akik a használt, megunt és (ki)használatlan felszereléseiket, kellékeiket szeretnék eladni vagy elcserélni. Akik pedig még esetleg nem váltották ki a horgászengedélyüket, azok az OBI-parkolójában megtehetik. ■ Fenyő Gábor Az egységes fajlagos lakossági hulladékkezelési díj bevezetését szorgalmazzák azoknak a Koppány-völgyi falvaknak a polgár- mesterei, ahonnan az AVE Zöldfok Zrt. szállítja el a szemétet. A heti egyszeri szállítás költsége így kevesebb lenne. Konzorciumi ülés összehívását is kezdeményezték Balázs Árpádnál, a konzorcium elnökénél. Az egyeztető megbeszélésen az derült ki: amennyiben egységes fajlagos díj alapján (egy liter hulladék elszállítása és ártalmatlanítása) számítanák a szemétszállítás költségét, a húsz Koppány-völgyi település közül tizenkilencben már idén csökkenne a szállítás díja az állandó lakosok körében, száztíz literes edény esetén. A Zöldfok idei szemétszállítási díja Somogyegresen a legalacsonyabb a Koppány-völgy- ben: nem éri el a nettó huszonegyezer forintot portánként. Igaz, itt nem a lakosság, hanem az önkormányzat fizeti a számlát. A legtöbb díjat a szolgáltatásért a sérsekszőlősiek fizetik: nettó harminckétezer forintot. Kendi Tibor szorosadi polgár- mester azt mondta: érdekük az egységes díjszámítás! A településen úgy kalkulálnak, hogy a száztíz literes szemetesedény után az állandó lakosok a jelenlegi éves huszonnyolcezer foAlkudoznak a szolgáltatóval. A Koppány-völgyben teher a szemét rint plusz áfa összegnél 6527 forinttal kevesebbet fizetnének.- A siófoki egyeztető megbeszélésen is kifogásoltam, hogy nálunk a szelektív szemétgyűjtő edényeket még nem helyezték ki, de a szemétszállítás díjába már ennek a költségeit is belekalkulálta a szolgáltató - háborgott Weisz József somogy- meggyesi polgármester. - A somi lerakó megépítésével közelebb szállítja a Zöldfok a faluból a szemetet mint korábban Zamárdiba, mégis többletkilométert számol el. Hogy lehet ez? Nem látunk bele az árrendszerükbe. Tény: szeretnénk, ha egységes díj alapján számolna a szolgáltató. ■ Krutek József