Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-02 / 77. szám

2010. ÁPRILIS 2., PÉNTEK BP1 Ti Szolgáltatót váltanék, de nagy ára van ijedelem Olvasónk gáz- szolgáltatót váltana. A je­lenlegi szolgáltató hat számjegyű összegről kül­dött neki számlát, mond­ván, ezt az összeget ki kell fizetnie, ha átigazol a másik céghez. Bármilyen méltánytalannak tűnik a helyzet, a szolgáltató magatartása nem jogsértő - mondták el a Magyar Ener­gia Hivatalnál. A jogszabály szerint tavaly július elsejétől jogosult a számlázásra. A panaszos elmondta még, hogy átalánydíjat fizetett. A gázszolgáltató azzal indo­kolta a nagy összegű szám­lát, hogy azt becslés alapján állapította meg. Azaz az elő­ző év hasonló időszaka alatti fogyasztást vette alapul. A hölgy februárban jelentet­te be, hogy át akar menni más szolgáltatóhoz. A beje­lentést követő második hó­nap l-jével lehet átlépni. Erre az időszakra, februártól áprilisig állítottak ki számlát. Ha az ügyfél átalánydíjas, akkor ezt a szolgáltató való­ban megteheti. Más lenne a helyzet, ha minden hónap­ban bediktálta volna a mérő­állást a szolgáltatónak, mert akkor minden hónapban az előző havi pontos fogyasztást fizette volna. A szolgáltató most nem becsléssel, hanem egy egyszerű mérőóra­leolvasással állapítaná meg az összeget, amellyel elszá­molnak. A hölggyel egyébként azt is közölték, hogy amennyiben a kiszámlázott összeg ké­sőbb soknak bizonyul, a kü- lönbözetet (túlfizetést) visz- szautalják neki. A megoldás az, hogy a hölgy vár néhány hónapot. Közben átmegy „diktálósba”, lehető­leg a nyári hónapok után, amikor nem használ sok gázt, és nem lesz a cég javá­ra különbözet. Akkor már nyugodtan válthat szolgál­tatót. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu GAZDASÁG Dőlnek az uniós pénzek források Magyarország jól áll a megítélt összegek sorrendjében A 2007-13 között felhasz­nálható uniós források 27 százalékát - 93 milliárd euró - ítélték eddig oda a tagállamok a foglalkoz­tatást és növekedést ser­kentő projektek támoga­tására - közli az Európai Bizottság jelentése. Ma­gyarország második és hetedik ebben a sorban, 11,5 milliárd eurós, illet­ve 46,3 százalékos forrás­lekötéssel. Kocsi Margit A 2007-09-es időszakra vonat­kozó európai bizottsági mérleg a 27 tagállam tavaly őszi beszá­molói alapján készült az unió ko­héziós teljesítményéről. Arról, milyen haladást értek el az egyes országok december végé­ig a hétéves időszakra közösen elfogadott növekedési és foglal­koztatási célkitűzések teljesíté­sében. Az EU brüsszeli végrehajtó testületé a mostani költségveté­si időszak (2007-13) indulása óta első ízben értékelte a közös­ség kohéziós teljesítményét. A forráslekötéssel eddig Bel­gium áll a legjobban, 61,1 száza­lékkal. A második Hollandia 55,8, a harmadik Észtország 52,3, a negyedik Írország 51,8, az ötödik Málta 48,7, a hatodik Svédország 48,5 százalékkal. És itt következik a sorban he­tedikként Magyarország, 46,3 százalékos mutatóval. A forrás- kihelyezés alapján Görögor­szág (11,9 százalék), Románia (14,1) és Szlovákia (18,6) kullog a sor végén. Az odaítélt összeg nagyságát tekintve változik a kép: ebben a sorban a legnagyobb nemzeti ke­rettel rendelkező Lengyelország az első, és az előkelő második helyen áll Magyarország. Ebben az összefüggésben vizsgálva a forrásfelhasználást, a 2004-ben csatlakozott tagállamok állnak a lista élén, Lengyelországgal és Magyarország mellett Észtor­szággal és Csehországgal. A jelentés szerint a régiókban megvalósuló beruházások terén a kohéziós politika sikeres, a kö­zösen elfogadott stratégiák vég­rehajtása jó ütemben zajlik, és különösen biztató a haladás az Gyűlik az uniós pénz... Sokak gondja az, hogy mindebből még „filléreket sem érzékel ". Ezért az a legfontosabb, hogy az unió jobban támogassa a munkahely- teremtést Mire kell összpontosítani? Magyarország esetében a le­hetőségek jobb kihasználása mellett foglal állást az Európai Bizottság a vállalkozások támo­gatása terén. Elismeri Brüsszel a gyorsítás eredményeit a kör­nyezetvédelmi projekteknél, ám még mindig kevesli a kockázat­megelőzés érdekében indított beruházásokat (árvizek, erdő­tüzek, viharok esetére). Átlagon felülinek értékeli a magyar tel­jesítményt a szociális és kultu­rális infrastruktúra, az infor­mációs technológia fejlesztésé­ben, de kevesli a vasúti beruházások érdekében tett erőfeszítéseket. olyan kulcsterületeken, mint például a kutatás-fejlesztés és az innováció. Fontos megállapítása a jelentésnek, hogy a strukturá­lis alapokban (Szociális Alap - ESZA, Regionális Fejlesztési Alap) megvan az erő a válságból való kilábalás meggyorsítására. „Már láthatók az Európai Szo­ciális Alap által a munkakere­sőknek kínált (át)képzések első gyümölcsei. Azonban a válság által leginkább sújtottak megse­gítéséért többet is tehetünk” - idézte a magyar EU-biztost a saj­tó. Andor László szerint akkor mondható el, hogy a válság bebi­zonyította az ESZA értékét, ha a leggyakrabban alkalmazott in­tézkedésekkel sikerül munká­hoz segíteni az embereket. Kislexikon: kohéziós politika az európai unió kohéziós poli­tikájának alapvető célja a kö­zösség gazdasági és szociális összetartásának erősítése, a kö zösség egészének harmonikus fejlődése, illetve a kevésbé elő nyös helyzetű régiók felzárkóz­tatása. A kohéziós politika és annak támogató eszközrendsze­re (Strukturális Alapok és Ko­héziós Alap) a gazdasági és társadalmi fel­zárkózás erő sítésének legfon­tosabb uniós szintű biztosítéka. FORRÁS: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG 7-PPBTITTT’IBBB Kamionstop lesz húsvétkor hatályba lép a nehéz teher­gépkocsik hét végi forga­lomkorlátozása a közelgő ünnepeken és az azt meg­előző hétvégén is - közölte a Közlekedési Minisztéri­um. Szombaton 22.00 órá­tól hétfőn 22.00 óráig nem közlekedhetnek a hazai közutakon. Nem alkothat jogszabályt alkotmányellenes a de­cemberben hozott törvény, amely Farlas Ádámot, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) elnökét rendelke­zéskiadási joggal ruházta volna fel - mondta ki az Alkotmánybíróság (AB). A hitelintézeti, tőkepiaci, biztosítási, befektetési vál­lalkozási területeken tevé­kenykedőkre bocsáthatott volna ki rendelkezést az elnök. De az államfő az AB-hez fordult. Farkas Ádám: Rossz hír A gázárról vitáztak, de az emelés hatályos AZ Átlag 10 százalékos gáz­áremelés áprilistól érvé­nyes az egyetemes szolgál­tatói körben - oszlatta el a vágyakozásokat Hónig Pé­ter energiaügyi miniszter a T. ház szakbizottsága ülése végén. Podolák György szo­cialista elnök - bírálva az energiahivatalt az emelés miatt („az nem lehet csak matematikai képlet”) - azt mondta, az év második felé­től kellene egy 5-10 százalé­kos árcsökkentés. A Fidesz kivizsgálja a közüzemi szol­gáltatók szerződéseit. Fémkereskedni most már csak az újfajta engedéllyel szabad április Változások - Hogy fizet a biztosító karambolos autó után? - Építőipar: a vállalkozói díjat előre kell letenni 1. Tegnaptól a kincstárnokok a következő kormány miniszterei­nek a kinevezéséig csak a közfel­adatok zavartalan ellátásához nélkülözhetetlen kötelezettség­vállalásokhoz járulhatnak hoz­zá. A10 millió forintnál nagyobb állami vagyon átruházásáról- hasznosításáról nem dönthet­nek a központi államigazgatási szervek. Csak ha ehhez a kor­mány publikusan hozzájárul. 2. Az OEP által támogatott ké­szítmények körébe 69 új gyógy­szer kerül. Ezek vagy generikus (lejárt szabadalmi védettségű), vagy már eddig is támogatott ha­tóanyagot tartalmazó készítmé­nyek új formái. Az első negyed­évben 34 cég 356 termékre nyúj­tott be árcsökkentési javaslatot, ezek átlagos mértéke 3,5 száza­lék, és szinte minden betegség- csoportra alkalmazott termék­körre (magas vérnyomás, fekély elleni készítmény, idegrendsze­ri gyógyszer) kiterjed. 3. A fémkereskedők, -felvásárlók szűk harmada (alig háromszáz cég) jelezte, hogy továbbra is ezt a szakmát kívánja űzni, pedig le­járt az engedélykérelmi határ­idő. Vagyis csak azok számíta- 1 nak legális gazdálkodónak, akik | már megszerezték az új típusú | engedélyt, illetve igazolják, hogy J beadták erre a kérelmüket. A S késlekedőknek fel kell függesz- A szigor oka: fel akarják számolni az illegális kereskedést és a fémlopásokat teniük a tevékenységüket. Sokan képtelenek teljesíteni a rendkí­vül szigorú váüalkozási feltétele­ket, inkább bezárják a cégüket. A fémlopásokat, az illegális ke­reskedést fel akarják számolni. Ezért a cégeknek tetemes kauci­ót kell letenniük, nyilvántartást kell vezetniük a készletükről, a felvásárolt anyagokat pedig el­különítve, 6 napig kell őrizniük. 4. Hó elejétől megszűnik az al­kalmi munkavállalói könyv és a közteherjegy. Jön az egyszerűsí­tett munkaszerződés. 5. A biztosító az autóban keletke­zett kár helyreállításához szük­séges költségek áfával növelt összegét csak akkor téríti meg, ha a károsult számlája tételes és a jogszerű. A totálkáros autót csak külön műszaki vizsga után lehet kivonni a forgalomból. 6. Építőipar: a megrendelő az építkezés megkezdése előtt köte­les előre átadni a vállalkozói dí­jat a fedezetkezelőnek, aki a tel­jesítések leigazolása után fizeti ki a vállalkozókat ebből az ösz- szegből. 7. A kartelleket feljelentőket a bír­ság egy százalékával, maximum 50 millió forintig jutalmazhatja a versenyhivatal. Feltéve, ha bizo­nyítható a magyar vagy az uniós versenyjog megsértését. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom