Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-14 / 86. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 14., SZERDA 10 KÖRKÉP&MŰSOR Lobbiznak az M9 gyorsforgalmi utért a csurgói kistérségben Nem hagyják magukat leírni homokszentgyörgy A szociális szövetkezetben a válság miatt még döcög a Szekér Évi 50 ezer forint hozzájárulást fi­zet idén a Csurgói kistérség több­célú társulása az M9 Térségfej­lesztési Tanácsnak. Erre társulá­si ülésen bólintottak rá a polgár- mesterek. Ismeretes: régóta szor­galmazzák az M9-es, Soprontól Szekszárdig vezető gyorsforgal­mi út létrehozását. A közútháló­zat csomópontjai Sopron, Szom­bathely, Zalaegerszeg, Nagykani­zsa, Kaposvár, Dombóvár, Szek- szárd lesznek, és talán Pécs. Vég­leges nyomvonal még nincs. A nyugati és dél-dunántúli régió­ban élők felismerték, hogy a meg­valósuláshoz mindenekelőtt egy hatékony szervezetre van szük­ség. így alakult meg nemrég az M9 Térségfejlesztési Tanács, amelyben az érintett 18 kistér­ségből 17 benne van. Füstös János, a csurgói tár­sulás irodavezetője elmondta: a Zala Megyei Közgyűlés elnö­ke most összehívta a kistérsé­gek elnökeit, hogy megválasz- szák közös képviselőiket. Ugyanis a 14 tagú fejlesztési tanácsban a regionális- és a megyei fejlesztési tanácsok; valamint megyei jogú városok képviselői mellett a kistérsé­geket három fő képviselheti. Ezek: a soproni, a szekszárdi társulás elnöke, valamint Or­mai István, a Rinyamenti Kis­térség Többcélú Önkormány­zati Társulás elnöke. Mandátu­muk az önkormányzati válasz­tásokig szól. ■ Varga Andrea Idősek, nők, romák - ne­kik van a legkisebb esé­lyük a munkaerőpiacon. Homokszentgyörgyön azonban nem hagyják magukat leírni, szövetke­zetét hoztak létre. Nagy László Szociális alapon, az országos fog­lalkoztatási alap támogatásával hoztak létre szövetkezetét Homokszentgyörgyön. Az elgon­dolás szerint a Szekér szociális szövetkezet kézművességből, vad­gomba szárításból és eladásból próbálja meg eltartani a tagjait. Turula Sándor ügyvezető azokat az embereket gyűjtötte maga kö­ré, akiknek a legkevesebb esé­lyük van a munkaerőpiacon: idő­sebbeket, asszonyokat, romákat. Két feltétel volt csak: jó kézügyes­ség és dolgozni akarás.- Nagy fába vágtuk a fej­szénket, hiszen a gombapiacra igen nehéz betörni. Ahhoz még jó pár hasonló csoportra lenne szükség, hogy megfelelő meny- nyiséggel tudjunk megjelenni - mondta Turula Sándor. - Az ajándéktárgyak, kaspók, ma­dáretetők, koszorúk készíté­séből sem gazdagodhat meg az ember. A vásárokon több a di­cséret, mint a vásárlás, a teme­téseknél pedig új szokást írt a válság: sokan ma már nem vesz­nek koszorút, inkább odaadják Hasznos kézügyesség. A homokszentgyörgyiek minden lehetőséget megragadnak, hogy dolgozhassanak az árát az elhunyt családjának. Az első évre ló milliós támo­gatást kapott a szövetkezet, ami­ből eddig fölhasználtak 13 milli­ót. Most jött el az az időszak, hogy a maguk lábára álljanak, önfoglalkoztatóvá váljon a szer­vezet A szövetkezet tagjai jelen­leg önkéntesként dolgoznak to­vább. Egyelőre fizetség nélkül is folytatják, mert örömüket lelik benne. Abban bíznak, hogy a nyári szezonban a Balatonnál si­kerül jó üzleteket kötniük, az ősszel pedig a koszorúkészítés szezonja lendíti tovább őket. Jár­ják a vásárokat, a rákospalotai magyar piacon is megtalál­hatóak a termékeik. Ez ma még csak jövedelem-kiegészítés, de az a cél, hogy a szövetkezet el­tartsa idővel a tagjait Szociális földprogramok A SZÖVETKEZET KITALÁLÓJA Turula Sándor a helyi Segítő Kéz Alapítvány ügyvezetőjeként már sok projektet segített siker­re. Itt szervezték Somogybán a legtöbb szociális földprogramot. Nyugdíjasként pihenhetne ahe­lyett, hogy pályázatokat ír és mások megélhetésével törődik. Azt mondja: valóban meg lenne nélküle, de ha már elkezdte, szeretné sikerre vinni. Ha az ember látja, hogy milyen nehéz boldogulni ezen a vidéken, ak­kor nem teheti meg, hogy nem próbál segíteni - mondta. televízió-műsor ij j'Jfl j [4 H RTL KLUB IPPP TV 2 ......................."1ÜÉ Ml...................77 ■ • IP. ! M2................“““Ili VMSAT3 j DUNA TV SPEKTRUM™””"TBB H 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 6.50 Szívek szállodája 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Állati rekordok © !Q Benne: Hírek félóránként 7.00 Mokka 9.00 Önök kérték! (ism.) 9.00 Roma magazin 7.40 Columbo-A szuper- 8.00 Térkép 8.55 Svindlerek © *3 6.30 Vacsoracsata 9.00 Stahl konyhája © 10.00 Nappali 9.25 Domovina intelligens gyilkos csődje 8.40 Duna-színpad (Ism.) 10.05 Jamie £3 8.35 Reflektor 9.10 Babapercek © 12.00 Híradó délben 9.55 Sorstársak (amerikai krimi, 1977) 9.30 Újrakezdés © - A nagy malacshow © 9 00 Csak csajok 9.20 Telekvíz 12.15 Időjárás. Sporthírek 10.20 Századfordító magyarok 9.05 Gyilkos sorok (olasz sorozat-60/20-21.) 11.05 Segítség, 'W 10.05 Top Shop 10.15 Teleshop 12.30 Kárpát expressz 11.10 Szemünk fénye a gyermek 10.00 Smallville 10.30 Család barát tönkrementem! Q 12.00 Híradó 11.20 451 fok Fahrenheit © 12.55 Szomszédok © 11.30 Átjáró 11.00 Szívek szállodája Szolgáltató magazin 11.30 Família Kht. 12.10 06-91-33-55-33 (angol-fr. sci-fi, 1966) 108' (magyarsorozat) 12.00 Híróra. Záróra 11.55 A nagy házalakítás 11.30 Kívánságkosár 12.00 A mamit akarom! 13.30 Fél kettő © 13.20 Kvízlé 13.35 Hrvatska krónika 13.45 Nyitott stúdió 12.50 Gordon Ramsay 14.00 Híradó. Kikötő - Friss 13.15 Birodalmak g 14.35 Az öreg hölgy és a testőr 14.50 Dokik© 14.05 Ecranul nostru 13.55 Kerekek és lépések - A pokol konyhája 14.20 Az alkotás útja (10/8.) és fénykorok© (amerikai vígjáték, 1994) © (amerikai vígjátéksorozat) 14.35 Kormányváró 14.40 1100 év Európa közepén 13.45 Nyomtalanul 14.50 Szerelmes földrajz 14.20 Ki hitte volna? © H 16.20 Rubí, az elbűvölő 15.20 Hegylakó © 15.05 Ez történt ma reggel 15.10 Szép otthonok, remek... 15.30 CSI -A helyszínelők 15.25 Széchenyi napjai (6/5.) A fakitermelés M szörnyeteg© (kanadai-fr. kalandfilmsor.) 16.25 Körzeti híradók. Hírek 15.35 Magyar válogatott 16.25 Ki ez a lány? 16.10 Csodafa 15.15 Állati rekordok© (mexikói sorozat) 16.20 Bűbájos boszorkák 16.45 Teadélután 16.30 Egy lépés előre © (amerikai sorozat) 17.00 Zorro © Testnyűvők 'W 17.20 Mónika (amerikai sorozat) © 17.45 A vadon bűvöletében © 17.15 Zene az életem © 17.15 Gordon Ramsay (amerikai sorozat - 78/63.) 16.10 Svindlerek © fi - A kibeszélőshow © 17.25 Joshi Bharat © (angol sorozat -8/6.) 45' 17.40 Kormányváró - A pokol konyhája 17.30 Térkép 17.20 Újrafeltalálók © 18.30 Híradó 18.30 Tények 18.40 McLeod lányai © 18.05 Ez történt ma reggel 18.10 A nagy házalakítás 18.00 Híradó 18.20 Életmentő delfinek 19.05 Vacsoracsata © 19.05 Mr. és Mrs. © (ausztrál sorozat-74/70.) 19.20 Innovációs percek 19.05 KI ez a lány? 18.35 Mese (ismeretterjesztőfilm) Gasztroreality Utána: 19.30 Híradó este 19.25 Esti mese 20.00 Két pasi - meg egy kicsi 19.00 Újrakezdés © 19.15 Az utolsó csepp © 20.05 Fókusz© Skandinávlottó-sorsolás 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Híradó (am. vígjátéksorozat) j (olasz sorozat-60/41-42.) A vöt ideje g Közszolgálati magazin 20.15 Aktív© 20.00 Yorkshire-i szívügyek © 20.20 Sporthírek, időjárás 20.30 CSI - A helyszínelők 20.00 Karamell © 20.15 Agyad eldobom © 20.40 Barátok közt © 20.50 Jóban Rosszban © (angol sorozat-12/1.) 51' 20.25 A fagyos folyó lovasa © (amerikai krimisorozat) (francia-libanoni film, 2007) Aseattle-i sokk ifi (magyar sorozat) 21.20 Doktor House © Fsz. Nicola Stephenson, ! (ausztrál sorozat-65/54.) 21.20 Nyomtalanul 21.35 Híradó. Sport Rögbimóka H Közben: Hírek (amerikai sorozat) Gaynor Faye, Nicholas 21.15 Tűzvonalban © (amerikai krimisorozat) 21.45 Közbeszéd 21.15 Baleseti nyomozók 21.20 Élve vagy halva © 22.25 Született feleségek © Gleaves, Michelle Holmes, (magyar krimisor. - 50.) 49' 22.10 Esküdt ellenségek 22.10 Váltó 21.45 Fagyállók (am. akcióvígj., 2006) 76' (amerikai vígjátéksorozat) Keith Barron.JanetDibley Fsz.: Stohl András - Különleges ügyosztály 22.25 Egy nő (a Vígszínház 22.15 A tűzgyűrű hírhedt Utána: Hírek Közben: Kenósorsolás 21.00 Szerda este 22.05 Záróra (amerikai krimisorozat) Háziszínpadáról) ® ékköve: Alaszka © 23.10 Halálos árnyak 23.25 Szellemekkel suttogó 21.30 Szilánkos képek © 22.55 Magyar válogatott 23.00 Esküdt ellenségek 23.35 Váltó extra 23.20 On the Spot © *4 ! (amerikai horror, 2005) © (amerikai misztikus sor.) © (angol krimi, 1999-2/2.) 23.55 A Mester és Margarita © - Bűnös szándék 23.50 Vers A helyszín: Bolívia H j R.: Cári Bessai 0.25 Tények este Fsz.: Clive Owen I (lengyel sorozat-4/2.) 95' (amerikai krimisorozat) 0.10 A magyar dzsessz ünnepe 0.20 Birodalmak í? Fsz: J. R. Bourne (Carter), 0.55 Ezo Tv 06-90-602-022 © 23.05 Hírek. Időjárás 1.30 Tűzvonalban (ism.) © 23.55 Nyomtalanul 2007 és fénykorok© Paul Campbell (Tyler), 1.45 Halál a szerelem 23.10 Mementó 2.20 Dublini doktorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 0.40 Kikötő - Friss (ism.) 1.25 Vadászpilóták © 'H | MichaelTeigen(Luke) árnyékában© 23.20 Teadélután (ismétlés) (ír sorozat-56/32.) 50' 0.50 Esküdt ellenségek 0.55 Híradó (ismétlés) | 2.20 A mediterráneum 1.10 Reflektor © (németfilm,2006)88' 0.20 Nappali (ismétlés) 3.10 Szemünk fénye a gyermek - Különleges ügyosztály 1.10 Térkép (ismétlés) gyöngyszemei ISO lll lll II I.......................)H ATV _ _ _ _ ™^n|P| I^OZAT.................Ili EUROSPO^ I SPORT 1 _ _ “Hii HBO ......._. """"""IS! DISCOVEITC^ 13 30 Paletta. 14.05 Különkiadás. 16.05 12.10 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet 15.00 Zodiákus. 17.00 A polgármester. 8.30 Extrém sportok 8.45 Labdarúgás 930 11.15Magyartabdarúgás.l230Jégkorong. 600 A bokfogrtó talán 7.40 Filmek és sztárok 14.00 Ötödik sebesség. 15,00 Hogyan ké­Jjj Ősök tere. 1630 Paletta. 17.00 Híradó, ésszel! 16.55 Híradó. 17.05Hazaiturizmus. 17.30 Grand prix. 18.00 Utazás a porcelán labdarúgás 1030Snooker 13.00 Labdarúgás 13.30 Jégkorong, NHL 15.30 Kosárlabda, 8X35 Chrissa és a Gonosz Méhek935Az utolsó szült? 16.00 Állítólag... 17.00 Amcsi mo­Sport. 1730 Iskolapélda. 18.05 Vonalban. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. világába. 18.30 Tűzoltók (ausztrál sorozat). 14.00 Kerékpár 16.00 Snooker 1600 Labda- NBA. 1730 Arany pillanatok. 17.45 Magyar jelentésll25Amacskám,acsaládomésaliúk torok. 18.00 A kolónia. 19.00 A túlélés *8 19.00 Híradó. Sport. 2005 Rájátszás. 21.00 Időjárás. 1925 Egyenes beszéd 20.40 A tét. 1930 Őslényekszigete. 2030 Hírháló. 21.00 rúgás 19.10 Labdarúgás 20.10 Szerdai váló- labdarúgás. ZTE-Újpest. 20.15 Mai helyzet 13.05AZseniKémhóseielszabadultak! 1420A törvényei. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Híradó21.2130lapzárta.Vltamüsorújság- 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó, 22.05 Adicsőségökle(am.-hongkongiakciófilm). gatás20.15Lovagás21.15RidetsClub21.20 20.30 Skót labdarúgás. Dundee United- döntószavaz3tl620Örökszereleml635Ürha- Végzetes másodpercek. 2130 A túlélés tör­K írókkal. 22.05 Negyedik. 2230 BBC Click. Magánbeszélgetés. 22.55 Késó esti híradó. 23.00 Holtak tava (amerikai thriller, 1996). Golf 2220 Golf 22.50 Golfklub 22.55 Jacht- Rangers. 22.45 European PokerTour. 23.45 jós zűiben 2000 Egy boltkóros naplója 21.40 vényei. 2230 Halálos fogás. 2330 Kataszt­O 23.05 BBC-világhíradó. 2330 Iskolapélda 23.05 700-as klub. 23.55 Késő esti híradó L00 Sztárok a konyhában klub 23.00 LauieusSportsAwards Magyar labdarúgás. ZTE-Újpest Tisztánésjózanul2640Adszvaarkapsz? rófa. 030 Futballhuligánok SOMOGY TV V KAPÓS TV BOGLÁR TV |J|N| MARCALI Tv”™-^Bi 91,2 és 88,0n3ÖyTHI MR2 PETOFllt^^ MRl KOSSUTHRaSÍo]H|I KAPOSVÁRON 0600 Képújság 1700 A polgármester dr. Per- Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 1600 órától óránként Marcali Híradó 19.00 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 600 Óránként Hírek, időjárás 6.03 Zene éb- Óránként Hírek 5.00 Hajnal - Táj 600 180 18.00Híradó-megyeihírekelsőkézbőll830 jés Klára, Gyula polgármestere-portrésorazat hirdetésekkel közérdekű információkkal 19.00 Marcali Híradó 19.15 Heti sport ism. 19.45 csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, redőshez: 630 Hírpercek. Félóránként hírek perc 9.00 Napközben 11.05 A hely 1130 I Hozam - gazdasági magazin 19.00 Híradó - 1730 Kaposvári Rákóczi-Vasas-Soproni U- Híradól930Pódium-Atehetságekszínpada Nyitott Egyetem 2030 Hírháká - az ország hí- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- 9.02Sporthírekl0.03Zenemunkáhozll.02, Vendég a háznál 12.30 Magánhangzó 13.04 W megyei hírek elsőkézből 1930 Miért - napi ga labdarúgó mérkőzés ism. 19.00 Kapospont 20.00 Híradó 2030 Pótkerék-autósmagazin reível 21.00 Adicsősségökle 23.00 Holtakta- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek-Rövid összefogla- Rádiószínházl330Ateformátusegyházfél­0 aktuális műsor 2030 Híradó 23.00-0130 A - a Kapós Televízió hírműsora 1920 Kapós 21.00KözéletiKávéház-Beszélgetésképvise- va-amerikai honorOl.OO Sztárok a konyhá- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene órája 14.05 Arcvonások 1435 Tér-idó 15.15 VH napi műsor ismétlése 0130- Képújság Sport1930Géniusz-kulturálismagazinműsor ló-jelöltekkel 22.00 Ismétlések reggelig bán 0130 Hírháló foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 18.03 Zene olvasáshoz 19.02; Közelről 15.15 Kihívás 15.23 Zöldövezet N* 20.00 Kaposponta Kapós Televízió hírműsora mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmrn ........................................ i ...................... Sporthírek - Rövid összefoglalók, hírek a na- 15.45 Hétköznapi tudomány 18.03 Ütköző VI DÉKEN ismét)és2020KaposSportismétlés2030Hír- ,TY....................... .TY.............................................................TY................................................................pieseményekről20.00Hírek,időjárasésköz- 1830 Határok nélkül 19.05 Sport 19.52 Me­19.00 Miért-napi aktuális műsor 1930 Hír- háló 21.00 A dicsősség ökle - amenkakhong 19.00 Híradó 19.30 Pódium 20.00 Híradó 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Hálózat Tv műsora 19.00 Csurgói Hír- lekedés 22.00 Kultúrfrtnesz 23.00 Netidők se20.04Rádiószínház2030Kultúrkör21.04 adó-megyei hírek elsőkézből 20.00 Padlógáz kongi akciófilm 23.00 Kapós Krónika, éjszakai 2030 Balasport - sportmagazin 21.00 Köz- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok magazin ism. 2030 Hírháló 21.00 Hálózat Tv 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zeneivé- A naptörténetei 2235 Esi beszélgetés 23.04 Ül I - autósmagazin 2030 Híradó magazin: Kapospont, Kapós Sport életi Kávéház 22.00 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film műsora logatás Arcvonások 2334 Tér-idó 0.10 Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom