Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-14 / 86. szám
4 5 PERCES INTERJÚ Mikrocsipet minden kutyának Változott a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormány- rendelet. Szujóné Ponyi Andrea állatorvos szerint ez több felelősséggel, és sok munkával is jár majd.- Mik a legfontosabb változások?- A Magyar Közlöny szerint tilos a kutyákat tartósan 10 négyzetméternél kisebb területen, vagy négy méternél rövidebb eszközzel kikötve tartani. Futóláncnál a feszített és futó részek hosszának összege nem lehet öt méternél kevesebb, a futó rész pedig minimum három méter kell, hogy legyen.- Milyen kötelezettségei vannak az állattartónak?- Rendelkeznie kell a kötelező immunizálásra vonatkozó mindenkori adatokkal és dokumentumokkal, egyedi tartós megjelöléssel rendelkező állat esetén az azonosításra vonatkozó papírokkal is. Közterületen ebet csak pórázon lehet vezetni. Szájkosarat használni azonban kizárólag az egyed jellemzően agresszív magatartásának ismerete esetén kell.- Hogyan érinti ez a tenyésztőket, állatmenhelyeket?- Ebet forgalmazni, illetve tulajdonjogát - nem forgalmazásnak minősülő módon- átruházni kizárólag az állatot azonosító elektronikus mikrocsippel történő megjelölése után lehet. ■ J. G. B Szujóné Ponyi Andrea: i az állatok I felelősség- ' teljes tartása közös érdekünk MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 14., SZERDA A világcsavargó rendező elve utcaművész Csillagos égig ér a Babarczy-osztályban végzett rendező színháza A téma az utcán hever, Chioggiában arra ébred, hogy befagy mellette a tenger, a déli Leccébe vo- natoz ilyenkor. Vagyona egy báb, egy hátizsák, és a színigazgatója, Jonathan kutya. Balassa Tamás A színészekből sztárok lesznek, mert a közönség sztárrá szereti őket. Fölszereti őket a címlapokra, beleszereti őket a szappanoperák süppedős népszerűségébe. Szabadon választott mókuskerék ez, összkomfortos szellemi gálya, melynek jól fésült rabságát nem mindenki viseli szívesen. Szákás Tóth Péter színészrendező a szabadságot választotta. Nem a szabadúszás mélyvízét úszómesteri felügyelettel, nem az alternatív színház függetlenségében gyönyörködtető szabadcsapatát, hanem a totális szabadságot. Egy színész- és egy rendeződiplomával utcaművész lett. De nemcsak a színháza, hanem otthona is az utca. És ez így már jóval félelmetesebb.- A veszélyes szituációk mindig visszavezethetők egy rossz döntésre - mondja erről a kaposvári sétálóutcán. - Kerültem már nagyon meleg helyzetbe, és tudom, hogy akkor rosszkor, rossz időben mentem egy rossz utcába. Észnél kell lenni. Péter harmincnyolc éves, és formailag hajléktalan. De definitíve mégsem. Egy hajléktalan életmódja a legritkább esetben választott, az övé az. Egy hajléktalannak a legritkább esetben futja művészi hóbortra, számára az utca az önkifejezés eszköze. Sárfestés és árnyjáték, mesterképzés az egyetemen, előadás Udinében: Péternek tervei vannak. Nem az életbenmaradás, a létezés minimuma, hanem az alkotás, a létrehozás. Ha múlékonyan is, hiszen a sár lepereg, az árny elillan. De az élmény marad.- Nehezen bírtam a négyhetes, feszített kőszínházi próba- folyamatokat, elkezdtem ezt a csavargóéletet, és láttam, hogy micsoda gazdag platform az utca - kanyarodik a kezdetekhez Péter. - Egyszerűen jobb szituáció, mint a színház. Nagyon Szákás Tóth Péter 1999-ben Békés András és J- Méhes IÁszló osztályában végzett színészként, közben Babarczy László akkori kaposvári direktor osztályá- • bán rendezőnek tanult. Többek mellett Rusznyák " Gáborral, aki tavaly még vezető rendező volt a Csikyben. A Tháliában A kassai polgárokat, a Szké- nében az Ördögök idejét, a | • Jászaiban A király mezte- S lent rendezte. A Meridián z alternatív műhelyben pró1 bálkozott, évi egy filmet és egy darabot készítettek. Sovány megélhetés volt, olykor napi száz forintból főzött négy-öt emberre. Az iparművészeti egyetemen Molnár Sándor kurzusait látogatta. Ma utcaművész. A társulat. Szákás Tóth Péter rendező utcaszínháza elfér a két kezében erős impressziót ad. Az utca életforma, amit sokféleképpen lehet csinálni. Néhány napnál tovább nem időzök egyeüen városban sem. Ezt a színháza fölött álldogálva mondja; nem fogadta el a kávémeghívást. Az a húsz méter, és a kilátást akadályozó tuják; nem érezte volna biztonságban a tulajdonát. A hátizsákot, az ülőalkalmatosságot, és a kedves kis korcsot, Jonathant. Angolosan ejti, nemzetközi az eb. Már az anyja is a színigazgatója volt, jegyzi meg mosolyogva. Péter szeme mindig mosolyog, bár a lényében érezni valamiféle be- azonosíthatatian vibrálást. Melegen van öltözve, fekete ruháján a színigazgató téli bundája. Készít egy cigarettát, a dohányos készség jó ideje szolgálhat alatta. Vékonyra sodorja. így több jut. Péternek négy olasz utca- színházi fesztiváli meghívása van. Udinében három hónapra megáll a nyáron, lehetőséget kapott egy előadásra. Tervezi a színházi doktori képzést is. Egy portugál artista fiútól a milánói cirkuszakadémiára kapott meghívást egy évfolyam látogatására. Egy magyar barátjával is találkozik, aki a veszprémi utcazenei fesztivál győztese volt, s Münchenben szabályosan sztár lett.- Minden országban van egy telefonkártyám, így elérhető vagyok, de a kapcsolat az olcsó olasz internetkávézókból is könnyedén megoldható - magyarázza a szervezési fogásokat. - Utazni vonaton szoktam. Tavaly a nyári keresetemből vettem egy kis autót, ami hamar cserben hagyott. Elúszott mindenem, ismét a nulláról kellett kezdenem. Azt mondja, egy jobb napon akár 2-300 eurót is megkereshet egy ügyes utcaművész. De ha jön egy busznyi tarhás, akkor a keresetnek azon a helyen lőttek. Lerabolnak mindent. Európában északon jól lehet keresni, de hamarabb beáll a hideg. Ezért többnyire az olasz városokat járja.- Ért sok kudarc, és hát végül is ez nagyon cigányélet, de jól érzem magam benne - mondja. Az arcnélküli marionett magába roskadva várja, hogy életet kapjon. Finoman firtatom még, hová jut el ezen a vékony kötélen negyven-ötven éves korára Szákás Tóth Péter, de már csak a kagylóra emlékszem, amit a sapkájába dobott kétszázasért kaptam. Ezt mindketten tisztességes üzletnek véltük. És egy kávénál többre tartottuk. Kiköltözik a házából a nagyatádi kultúra Csata a csokonyavisontai határban értékőrzők Újra látogatható Dél-Somogy legnagyobb falumúzeuma Ez az utolsó hónapja jelenlegi helyén a nagyatádi művelődési központnak: megkezdődik az újjáépítése. A kultúrház e miatt mintegy másfél évre átmeneti szállásra költözik. Az irodák és a városi televízió számára a Nagyatádi Áfész egy épületét bérelte ki a város, a civil szervezetek és művészeti csoportok pedig a többi intézményben szétszórva kapnak majd helyet. A kultúrház hagyományos kiállításait a városi múzeum és a szoborpark kiállítóterme fogadja be.- Az újjáépítés miatt semmilyen megszokott kulturális esemény nem marad el, most is javában zajlik már a simongáti leányvásár és a majális előkészítése - közölte Ormai István polgármester. - Több mint félmilliárdos projekt keretében a pincétől a padlásig megújul a kultúra nagyatádi központja Ami a városlakókat leginkább érdekelheti ebből az az, hogy új funkciókat is kap az intézmény. Hasznosítjuk az alagsorát: ifjúsági közösségi teret alakítunk ki alul, és mellette zenekari próbaterem, internetszoba is helyet kap majd odalenn. A kultúrház jelenlegi kiállítóterme is megváltozik: sokkal tágasabb és elegánsabb lesz az átalakítást követően. ■ Nagy L. A téli szünet után ismét megnyitotta kapuit Dél-Somogy legnagyobb falumúzeuma. A tavaly átadott csokonyavisontai néprajzi és régészeti gyűjteményben olyan különlegességekkel találkozhat a látogató, mint a Pesti Hírlap 1849 júniusi száma, amely részletesen beszámol a barcsi és csokonyai csatáról, ahol Noszlopy Gáspár honvédéi megkísérelték útját állni Jellasich betörő csapatainak. Látható a faluról készült legrégibb - 1870-es - fénykép, s olvasható a szabadságharc idejéből a Honvédelmi Bizottmány mozgósító levele, amellyel a csokonyavisontai református szószékről buzdították ellenállásra az embereket. Laki Dezső alpolgármester elmondta: a falumúzeumot hamar megkedvelték a látogatók és nagyon büszkék rá a helybeliek. Az itt élőknek köszönhetően egyre gazdagabb a gyűjtemény, hiszen a padlásokról újabb és újabb értékes tárgyak és dokumentumok kerülnek elő. Idén ráadásul időszaki kiállításokkal is készülnek: elsőként a vízvári őslénycsont-gyűjteményt szeretnék bemutatni Csokonya- visontán. ■ Nagy László A látogatók megkedvelték, a helyiek pedig büszkék a csokonyavisontai falumúzeumra