Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-13 / 85. szám
Kétharmaddal gyorsabb a kilábalás egység Orbán Viktor félig már újra miniszterelnök, és két hét alatt rendet tesz Orbán Viktor a nemzetközi sajtótájékoztatóján. Magyarországot rövid időn belül a régió legversenyképesebb országává kell alakítani Ki hogy látja? Sólyom: A bizalom óriási felelősséget ró a győztesekre A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK SÓLYOM László szerint a rendszerváltás óta még soha nem volt olyan egyértelmű és széles a győztes párt támogatása, mint most, ám ez a bizalom óriási felelősséget ruház a győztes pártra. „A sorban állók kitartása és a magas részvételi arány egyaránt azt bizonyítja: az emberek tisztában voltak ennek a döntésnek az óriási jelentőségével” - mondta. j||a MESTERHÁZY ATTILA SZe5PP5 rint a választók leváltot- ■mszp ták az MSZP által támogatott kormányt, de arról is döntöttek, hogy az MSZP legyen az ellenzék legerősebb pártja. A második forduló az ellenzékről fog szólni, arról, milyen erős kontrollja lesz a Fidesz-kor- mánynak - mondta az MSZP-s kormányfőjelölt. t A nemzeti áttörés napjaként vonul be a magyar ssr történelembe április 11-e vona Gábor szerint. A Jobbik elnöke a totális ellenszél dacára elért egyértelmű sikerként értékelte pártja első fordulós választási eredményét. „A magyarok kétharmada jobbikos, csak még nem mindenki tud róla” - fogalmazott. Jrife Úgy tűnik, a csoda be- ySSsF következett - jelentette. ki SCHIFFER ANDRÁS. Az LMP, listavezetője azt mondta, történelmet írtak, mert nemcsak a negyedik legnagyobb pártként bekerültek a parlamentbe, de felülmúlták a közvélemény-kutatók várakozásait. „Én magam a saját felelősségemet is elismerem” - MDF mondta Dávid ibolya, majd lemondott az MDF elnöki posztjáról. Szerinte az elmúlt két hónapban nem beszélhettek programjukról, nem vidéki utakra jártak, hanem beadványokat írtak. Nincs elkeseredve a Civil Mozgalom az országgyűlési választás első fordulójának eredménye miatt, mert az országos áüagban elért 0,9 százalékos támogatottság azt mutatja, hogy sok munkát végeztek a párt lelkes aktivistái - mondta seres Mária, a párt elnöke. A Fidesz elnöke kétharmados parlamenti többség esetén nem várna sokáig: megadná a kettős álfampolgárságot, átalakítaná az önkormányzati rendszert és csökkentené a képviselők számát. Vég Márton • A vasárnapi országgyűlési választás első fordulójában 119 egyéni választókerületben dőlt el a mandátum sorsa fideszes győzelemmel, így az április 25- re kitűzött második fordulóban már csak 57 helyen rendeznek szavazást. Az eddigi eredmények alapján mindössze nyolc helyen lehet szoros versenyre számítani a második fordulóban. A Fidesz a területi listás eredménnyel együtt már 206 mandátumot szerzett (a kormányzóképes többséghez 194 kellett), míg a kétharmados többséghez összesen 258 mandátumra van szüksége. Az MSZP eddig 28, a Jobbik 26, az LMP 5 mandátumhoz jutott. így nem csoda, hogy Orbán Viktor tegnap félig-med- dig már újra miniszterelnökként tartott nemzetközi sajtótájékoztatót, ahol leszögezte: a Fidesz- kormány első gazdaságpolitikai lépései közé az adócsökkentés, a bürokrácia ellen indított átfogó támadás, a korrupció visszaszorítása és az államreform tartozik. „Magyarországot röyid időn belül a régió legversenyképesebb gazdasági rendszerévé kell tenni” - fogalmazott Orbán Viktor. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy eközben a szociális biztonságot is meg kell erősíteni. Egyértelművé tette, a Fidesz gazdaságpolitikájának középpontjában nem a megszorítások állnak majd, hanem a gazdasági növekedés. „Nem tudok semmilyen gazdasági költségvetési ésszerűsítést végrehajtani, ha a magyar gazdaságot nem tudjuk növekedési pályára állítani” - hangsúlyozta. Orbán célnak nevezte a költségvetési hiány csökkentését, de előbb azt szeretné megtudni, hogy jelenleg mekkora ennek a mértéke. Ókonzervatív elveket vall, mert azt szerinte minden háziasszony tudja, hogy abból baj lesz, ha többet költ, mint amennyit keres. A Fidesz elnöke beszélt arról is: az első forduló alapján jó esély mutatkozik arra, hogy megszerezzék a parlamenti helyek több mint kétharmadát, így pedig egyedül módosíthatják a nagy reAz első fordulóban megszerzett mandátumok Fidesz-KDNP MSZP VWJRAFIKA Forrás: OVB formokhoz szükséges minősített többségű törvényeket. „A kormány ment, a demokrácia maradt. Minél nagyobb az egység, minél nagyobb felhatalmazást kap az új parlament, annál gyorsabb és fájdalommentesebb lesz a kilábalás” - buzdította híveit a második fordulóra. Orbán Viktor szerint az első lépések között lehet a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak. Ezt szimbolikus tettnek tartják, vagyis nem feltéüenül jelent ez majd szavazati jogotis. Szintén a kétharmados többség elérésétől tette függővé, hogy átalakítják-e az önkormányzati rendszert és megvalósul-e a kisebb parlamentre vonatkozó elképzelésük. A kampányban az első olyan sajtótájékoztatóját tartotta a Fi- desz-elnök, ahol bevezetője után több mint fél órán keresztül válaszolt az újságírók kérdéseire. így egyértelműen leszögezte példá- * ul: rendőrőrsök felállításával két hét alatt rendet fognak tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelen helyzetben vannak. Cáfolta azokat a találgatásokat is, hogy eltolják az őszi önkormányzati választások időpontját. Azt még nem döntötte el, a két választási forduló között kiáll-e vitázni Mesterházy AttilávaL A nemzetközi sajtó ezúttal is a Jobbikkal való jelenlegi és jövőbeli viszonyára volt kíváncsi. Szerinte a szélsőségek megerősödése ellen a két legjobb eszköz a törvényes rend biztosítása és a jó kormányzás, mert akkor kevésbé lesznek elkeseredettek az emberek. „Rosszabb eredményre számítottam ebből a szempontból, mert az elitellenesség elsöpörhette volna az egész demokratikus elitet, az ellenzékkel együtt” - fogalmazott Orbán Viktor. Mi lesz a folytatásban? - Senki sem lép vissza lendvai ILDIKÓ kijelentette: senkinek sem fogja javasolni, hogy a második fordulóra visszalépjen a Fidesz javára a Jobbikkal szemben. „Most következik még két hét hajrá, aztán négy év kemény munka"- jelentette ki az MSZP elnöke. Nem lépnek vissza a Jobbik képviselőjelöltjei sem más párt javára. Azokra az egyéni körzetekre koncentrál majd a párt, ahol van esélyük a győzelemre. Példaként említették Borsod megyét az lmp-nek 13 képviselőjelöltje maradt állva, mindannyian Budapesten és a harmadik helyen várják az április 25-i folytatást. Legközelebb is megismétlődhet a szavazási káosz választás 2010 Senki sem tartja magát felelősnek a vasárnap esti állapotokért - Jóri: Vizsgálat A szlovákok kibékülnének Orbánnal „Nem vagyok optimista” - mondta Szigeti Péter arra a kérdésre tegnap, hogy a második fordulóban megismétlődhet-e a választási botrány. Az OVB elnöke és Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője is sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy hosszú sorok kígyóztak egyes szavazókörök előtt, és csak későn kezdődött el az eredmények kihirdetése. Virág szerint vasárnap az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy sokan korábban nem kértek jegyzői igazolást arról, hogy máshol szeretnének szavazni. Az így voksolók 95 százaléka vasárnap, helyben kért ilyen igazolást, ami jelentősen meghosszabbította az eljárást. Az OVI ezért azt kéri az igazolással szavazóktól, hogy a következő két hétben szerezzék be a szükséges dokumentumokat. Virág több olyan budapesti szavazókört említett, ahol két hét múlva is több mint ezren voksolnának lakhelyüktől távol. Sem Szigeti, sem Virág Rudolf nem tartotta magát és szervezetét felelősnek a vasárnap kiala- • kult áldatlan állapotokért. Szigeti a jogalkotót, a parlamentet tette felelőssé a végrehajthatatlan g törvény miatt. 2007-ben egy két- | harmados törvénymódosítással jj az öt parlamenti párt megegye- J zett, az igazolással szavazók egy § település egy szavazókörzetében Szigeti Péter OVB-elnök és Virág Rudolf, az OVI vezetője. Jogalkotói hiba? szavalhatnak. Ennek a törvénynek az előkészítésében részt vett az OVI is, de semmilyen észrevételt nem tettek a jogszabállyal kapcsolatban. A lemondásokkal kapcsolatban Szigeti azt mondta, hogy „alszik még rá egyet”, Virág pedig leszögezte: ez csak az őt kinevező miniszterre és rá tartozik. Az adatvédelmi biztos szerint vasárnap a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jogot érintő visszásság történt. A választók nem értesülhettek időben az előzetes eredményekről. Ezzel szemben alternatív csatornákon adatokhoz lehetett hozzájutni. Jóri András ezért vizsgálatot indít az ügyben. É. S. Róbert Fico kijelentette, hogy kész bármikor találkozni az új magyar kormányfővel. „Bárhol és bármikor kész vagyok találkozni magyar kollégámmal, s bármely témát megvitathatunk, amely mindkettőnket érdekel” - jelentette ki a szlovák miniszter- elnök. Iván Gasparovic szlovák államfő is úgy fogalmazott, hogy Szlovákia kész az őszinte párbeszédre az új magyar kormánynyal. A Szlovák Nemzeti Párt szerint viszont a magyarországi választás eredménye rossz hír, és újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarországon erősödik a radikalizmus. A német és az amerikai lapok a szélsőjobboldal előretöréséről cikkeztek. ■ Kétharmados felhatalmazással bíró kormány erőteljesen felléphet a kor- jljj|í —— ___ rupció ellen. De csak akkor, ha a párt-és kampányfinanszírozás megváltozik, s jHj* ■rr'H Jp t ‘fS* !al ’ífg I • a politika visszaszerzi hitelét - mondta Bajnai Gordon kormányfő. Kisebb adókat,| ] JÜI a'i W ■ “ “ * 4fK ■' ff munkabarát szociális rendszert, önkormányzati-közigazgatási reformot ajánl. f XiU£iI!iL£j 1 ... ^ (BEk