Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-02 / 77. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 2., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Kari tanács: újrázzon a rektor kaposvári egyetem Babinszky László és Répa Imre szót váltott a szenátusi ülésen Idilli egyetemi lét. A Kaposvári Egyetemen a rektorválasztó szenátusi ülés után nyílt lapokkal folyik tovább a küzdelem az intézmény boldogulásáért (Folytatás az 1. oldalról) A rektor Kaposvárra érkezve csatlakozott az állattudományi kar (átk) tanácsának üléséhez, ő ezen a karon a takarmányozás- tani tanszéket vezeti. Megjele­nését taps fogadta. A tanácsülé­sen Babinszky László és Répa Imre, a rektor legnagyobb kriti­kusa, szenátusi elutasításának szóvivője, a nyilvánosság előtt szót váltottak. A hangulat fe­szült, de korrekt volt, a levezetés a parlamentáris szabályoknak megfelelő. Ez a hangnem min­denki érdeke most a Kaposvári Egyetemen, s erre hivatkozott Holló István, az átk dékánja is. A tizenhárom tagú kari tanács több határozatot hozott. Egyebek között arról, hogy Répa Imre pro­fesszor nyilvános fórumon ismé­telje meg a szenátusi ülésen tar­tott prezentációját, amiben so­kak számára nem váratlanul, de váratlan vehemenciával ostoroz­ta a rektort. A rektorhelyettes a határozatot megelőzve, még an­nak elfogadása előtt ajánlotta föl, prezentációját széles körben megismétli. Sok más mellett ez is kedvező jel ahhoz a légkörhöz képest, ami a rektorbuktató sze­nátusi ülés előtti hónapokban mérgezte az egyetem különféle fórumait, közösségeit. A kari tanács csütörtökön ha­tározatot fogadott el arról is, hogy a professzori tanács ülését össze kell hívni. Mindeközben zajlik az élet az egyetemen. Szávai Ferenc tan­székvezető egyetemi tanár, aki korábbi elmondása szerint rek­toraspiráns, és egy korrekt pá­lyázati kiírás esetén tervezi pá­A régió zongoristái varázsoltak zenét a szívekbe Barcson, a XTV. Somogy Megyei Zeneiskolák Zongora találkozóján. Idén re­kordszámú nevezés érkezett: ti­zenegy zeneiskola hatvan nö­vendéke mutatta be felkészült­ségét. A somogyi zongoristák több kategóriában hoztak el arany minősítést: az I. A korcso­portban Nagy Bianka (Nagya­lyázata beadását, fogadta meg­keresésünket. A Corvinus és a Kaposvári Egyetem professzora síkra szállt kedden a hallgatói önkormányzat szenátusi tagjai, illetve a tagok szavazatának megkérdőjelezhetetlensége mellett, jóllehet ekkora, sajtót il­lethető legdurvább feltételezés­sel, számító részrehajlással gya­tád), az I. B korcsoportban Már­kus Sára (Kaposvár), II. korcso­portban Béres Katinka (Kapos­vár), Bogdán Róbert (Siófok), Boateng Kármen (Barcs), Csuto- rás Karolina (Kaposvár), III. kor­csoportban Lázár Orsolya (Barcs) és Varga Zsófia (Barcs), a IV. korcsoportban Gelencsér Gergely (Kaposvár) és Sára Nor­bert (Siófok). ■ Jeki G. núsította lapunkat, szerdán és csütörtökön mégis kísérletet tet­tünk a megkeresésére. Készség­gel reagált erre Szávai Ferenc, aki a pedagógiai kar két új sza­kának határidős akkreditá- cióján dolgozott. Elmondta: az egyetem érdekében az a céljuk, hogy előre nézzenek. Nem ígérhettük, hogy a múlt­(Folytatás az 1. oldalról)- A húsiparban elérhető bérek - figyelembe véve a munka nehéz­ségi fokát és a munkakörülmé­nyeket - szégyenteljesen alac­sonyak, állítja a HDSZ. A hús­ipari munkavállalók kiszolgálta­tottság folyamatosan nőtt az el­múlt években az ágazat válságos helyzete miatt. tál nem foglalkozunk többé, de az egyetem tisztulását továbbra is támogatjuk. Ezért egyelőre még fontolgatjuk, hogy a szer­kesztőségünk birtokába került, és a hallgatói önkormányzat egyik tagját gyanúba keverő rá- galmazási és zsarolási kísérle­tet teljes körűen feltárjuk-e. En­nek ugyanis vétlen áldozatai is A HDSZ közleményében le­szögezte: felkészültek, rendel­keznek sztrájkalappal és szer­vezőkészséggel. A munkáltatók meg­egyezési készsége és a tagság tűrőké­pessége dönt. Kí­váncsiak voltunk a HDSZ ka­posvári szervezetének állás­pontjára is, ám Vida Kálmán el­lehetnek, amit legkevésbé sem szeretnénk. A rektorválasztó szenátusi ülésről is értesültünk érdekes fejleményekről: lehetsé­ges, hogy a sajtó számára zárt ülésként meghirdetett progra­mon mégis részt vett az országos média égy magát hallgatónak ki­adó, és belső körök által támoga­tott tagja. ■ Balassa Tamás nők tegnap nem kívánt nyüat- kozni. Úgy tudjuk: a város egyik legnagyobb foglalkoztató­jaként számon tar­tott Kométánál foly­nak a bértárgyalá­sok. A Sonline.hu információja sze­rint állítólag jövő szerdán eldől­het, hogy mikor írják alá a meg­állapodást. ■ Harsányi M. JEGYZET Kommandót a bizalomért akció van. Most a sonka, és más húsvéti termékek miatt. A napokban ezeket vizsgálják kiemelten az élelmiszer-ellenőrök. Ha nincs rendben a termék pedigréje, mehet a meg­semmisítőbe. Lehet akár­milyen tilatos vagy muta­tós, a sorsa ugyanaz. A ha­tóság szigorú. Április 1-jé- től fokozottan ellenőrzik a fémtelepeket is, nincs-e il­legális gyűjtésből szárma­zó áru. Akció van az uta­kon is: fokozottan ellenőr­zik nemcsak az autósokat, hanem a bicikliseket is. Az a hír járja, hogy az ittasan kerékpározók is nagy sum­mát fizet(het)nek. szóval az év majd’ minden szakára jut egy-egy akció, amikor a hatóság valamit kiemelten ellenőriz és bün­tet. Ezt nagy nyilvánosság előtt teszi, asszisztál hozzá a sajtó is. Pár soros hírben jelenik meg viszont az, amikor a hatóság hibázik, vagy selejtet gyárt. A hét­köznapjainkat meghatáro­zó jogszabályok minőségé­re gondolok. Az Alkot­mánybíróság gyakran sem­misít meg tiyen jogszabá­lyokat, némelyik még a tojásból sem kel ki, máris vége. A testület legutóbb a nagy teljesítményű gépko­csik különadóját semmisí­tette meg, mert méltányta­lannak tartotta pár száz­ezer forintos autókra tízez­res adót kivetni. egyszer szervezni kellene olyan kommandót, amely az életviszonyokat szabá­lyozók munkájának minő­ségét teszi vizsgálat tárgyá­vá. Lehet, hogy ugyancsak volna mit megsemmisíte­nie, s az érintettek végre a bizalomra is gondolnának, amikor mindent meg akar­nak rendszabályozni. Biza­lom nélkül ugyanis tisztes­ségesen kereskedni sem le­het. Mint ahogyan normáli­san élni sem. Tíz arany minősítés a somogyi zongoristáknak Szégyenteljes bér a húsiparban gazdaság Áprilisban tovább folytatják a tárgyalásokat ■ A dolgozók kiszolgálta­tottsága nőtt. Gazdaságfejlesztő új szövetkezeti formák A gazdaság fejlesztésére, a mun­kahelyek teremtésére kiváló le­hetőséget nyújt a szövetkezés! Az ország számára az egyik legfon­tosabb feladat mun­kahelyek létrehozá­sa, mondta Harango­zó Gábor, szociális innovációért felelős miniszterelnöki megbízott teg­nap Tabon. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat társszervezésé­ben „Múlt vagy jövő - Szövetkeze­tek az új évezredben” címmel szerveztek kétnapos konferenci­át Siófokon és Tabon. Harangozó Gábor azt mondta: a szövetkeze­ti formának kifejezetten társa­dalmi céljai vannak, a jövede­lembiztosítás és munkahelyte­remtés a falvakban. A konferen­cián végigvették az igénybe ve­hető támogatási formákat, hiszen tőke nélkül nem tudnának elin­dulni. Az úgyneve­zett klaszter típusú szövetkezés lényege pedig az, hogy ösz- szefogja a termelő­ket, a klaszteren belüli feldolgozó­kat, a szállítást és az értékesítést.- Somogybán is érdemes mindkét fajta szövetkezést létre­hozni - hangsúlyozta A konfe­rencia rávilágított arra, hogy mi­ként lehetne a helyben termelt mezőgazdasági termékeket helyben feldolgozni és verseny- képes áron a helyi boltokban ér­tékesíteni! ■ Krutek lózsef ■ Országszerte legfontosabb a munkahely. Állatsimogató az oviban A húsvétra készülődtek a héten a toponárl Fes­tetics Karolina óvodában is. Csütörtökön kalácssütés és állatsimogató várta a kicsiket. A nyuszik és a báránykák nagy sikert arattak a gyerekek körében. A tanult énekeket kórusban adták elő a kedves „vendégeknek” Önkormányzati pénzből újul meg a Sávház- Az ütemterv szerint zajlik a kaposvári Sávház felújítása, da­cára annak, hogy egyelőre csak az önkormányzat finanszírozza az átépítést - jelentette be Oláh Lajosné alpolgármester csütör­tökön a helyszíni sajtótájékoz­tatón. A munkával június 30-ra végeznek. Októberben kezdődött a 330 lakásos Sávház felújítása. A több mint ezer ember otthonául szolgáló tömbben tető- és hom­lokzati szigetelést, nyílászáró­cserét végeznek a kaposvári cé­gek. Korszerűsítik a közösen használt helyiségek elektromos hálózatát is. A felújítás költsége csaknem 350 millió forint.- Hetvenöt százalékos ké­szültségi szinten áll a Sávház fel­újítása, a lakók télen jelentős összeget takaríthattak meg a jobb szigeteléssel - mondta Oláh Lajosné. A munkát egyelőre a kaposvári önkormányzat finan­szírozza, hiszen az állammal még nem sikerült megkötni az egyharmados fedezetet biztosító támogatási szerződést Tálos Árpád, a BITT Kft. ügy­vezetője elmondta: eddig kétezer nyílászárót cseréltek ki, a hom­lokzatot szigetelik. Ha nem nyer­ték volna el a Sávház felújítására kiírt pályázatot, 60 munkaválla­lójuktól kellett volna megválni­uk, mivel az állam tartozásai mi­att sok a kintlévőségük más épít­kezéseken is. ■ Meiszterics E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom