Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-12 / 84. szám

10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 12., HÉTFŐ HÍRSÁV A házigazda Mikszáth győzött Marcaliban kosárlabda A házigazda marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola (a felkészítő Bőle László) nyerte a III. korcsoportos megyei fiú kosárlabdadön­tőt. Á második az össze­vont kaposvári együttes (a felkészítő Puska Zoltán), a harmadik pedig a szintén kaposvári katolikus iskola (a felkészítő Sziget András) lett. A megyei bajnok jutott az elődöntőbe, az ezüstér­mes selejtezőt játszhat, (fg) Kaposvári siker a Gyakorló iskolában kosárlabda Az összevont kaposvári együttes (a felké­szítő Körmendiné Hajdú Gyöngyi) sikerét hozta a megyeszékhelyen rende­zett IV. korcsoportos me­gyei leány kosárlabdadön­tő, így ők lettek tagjai az elődöntőnek. A második hely a Balatonszabadinak (a felkészítő Meszlényi Gá­bor), míg a harmadik a há­zigazda kaposvári Gyakorló iskolának (a felkészítő Dross Zoltán) jutott, (fg) Csurgó kontra Atád az aranyéremért kézilabda A csurgói Nagy- váthy János Középiskola és a nagyatádi Ady Endre Gimnázium volt érdekelt az V. korcsoportos megyei diákolimpiái fiú kézilabda­döntőben. Az első csurgói­ak (a felkészítő Balogh Ve­ronika) kerültek az elődön­tőbe, a második atádiak (a felkészítő Ludán János) se­lejtezőn vehetnek részt, (fg) TOTÓ 1. Bremen-Freiburg 4-01 2. Hannover-Schalke 4-2 1 3. Hertha BSC-VfB Stuttgart 0-12 4. Hoffenheim-1. FC Köln 0-2 2 5. Mairtz-Dortmund 1-01 6. Leverkusen-B. München 1-1X 7. Bochum-Hamburg 1-2 2 8. Nürnberg-Wolfsburg 0-2 2 9. Napoli-Parma 2-3 2 10. Fiorentina-lnternazionale 2-2 X 11. Juventus-Cagliari 1-01 12. Roma-Atalanta 2-1 1 13. Milan-Catanta 2-2 X Plusz egy mérkőzés: 14. Sampdoria-Genoa lapzárta után Hullámvölgyben a Siófok kézilabda női nb i Meglepően sima vereséget szenvedtek a balatoniak A Nagyatád és a Rákóczi is győzelemnek örülhetett Vereséggel kezdte a ráját­szást a Siófok KC élvonal­beli női kézilabdacsapata, amely az Alcoa Fehérvár KC otthonából tért haza pont nélkül. Keszthelyi Zoltán ALCOA FEHÉRVÁR KC-SIÓFOK KC 34-23 (16-10) Székesfehérvár, 600 néző. V.: Dobrovits, Tájok. ALCOA: Szikora - Azari 2, Bernataviciute 8, Rádl 1, Ti- linger 9(2), Horváth B., Vincze M. 6. csere: Trimmel (kapus), Németh K. 4, Becséri 2, Bízik 2., Gabnai, Kaszás, Kovács A. edző: Mihály Attila. SKC: Lajtos - Nagy R. 1, Ko­vács A. 4(2), Szűcs 2, Valovics 1, Barna 2, Szepesi 1. csere: Scholtz (kapus), Bloj 8(4), Tóth M. 3, Vasas 1, Kiss 0., Sterbik. SZAKMAI IGAZGATÓ: Varga JÓ- zsef. KIÁLLÍTÁSOK: 18, ill. 8 perc. HÉTMÉTERESEK: 2/2, ill. 8/6. Az alapszakaszban kétszer is legyőzte a fehérváriakat a Sió­fok KC, mely ezzel szemben ez­úttal csak nyolc percig (4-4) volt ellenfele a házigazdáknak. A folytatásban már csak egy csapat volt a pályán: a házigaz­dák a 25. percben öt, a 38. perc­ben pedig tíz góllal vezettek. A balatoniak finoman fogalmaz­va, pocsék napot fogtak ki. Pon­tosan az ellenkezőjét csinálták annak, ami március 6-án győze­lemre vezetett ugyanebben a Köfém csarnokban. Puhán vé­dekeztek, a hazai kapu előtt pe­dig csak erőlködtek, míg a házi- A sötét mezes siófokiak ezúttal vereséget szenvedtek a fehérváriaktól gazdák könnyű gólokat dobtak lerohanásból. Ennél is fájóbb, hogy a fehérváriak akaratban és lelkesedésben felülmúlták a balatoniakat, akik mintha gon­dolatban máshol jártak volna. Tény, hogy Lajtos Nórát kivéve minden játékosnak lejár a szer­ződése és még egyetlen hosz- szabbítást sem jelentettek be, csak a klub történetének legna­gyobb sikerét elérő Varga József edző távozását.- Egy kollégám szavai jutnak eszembe, ami nagyon ideillő: úgy döntöttünk ma nem aka­runk nyerni -mondta Varga Jó­zsef szakmai igazgató. - Öt-hat mérkőzésenként hullámvölgy­be kerülünk és jön egy olyan ta­lálkozó, mint a mostani, amikor semmi nem sikerül. Hogy a múlt héten bejelentett edzővál­tásnak van-e köze a történtek­hez? Nincs! Mint mondtam egy­szerűen ilyen napunk volt.- Megpróbáltunk mindent - értékelt a beálló Kiss Olívia. - Támadásban pontatlanok vol­tunk, kapkodtunk, nem játszot­tunk ziccerig, védekezésben pe­dig nem tudtunk elég agresz- szívnak lenni. - Dekoncentrál- tak voltunk - mondta az irányí­tó Vasas Edina. - Nagyon rossz napunk volt, de ez nem jelenti azt, hogy megváltozott volna a hozzáállásunk. Lehet, hogy va­lóban motiváltabbak voltak a házigazdák, hisz már kétszer is kikaptak tőlünk. Az újonc Siófok KC fantaszti­kus sikert ért el az alapszakasz hatodik helyével, remélhetőleg nem rombolják le a rájátszás­ban mindazt, amit eddig felépí­tettek. A harmadik nemzetközi meccsüket is behúzták Vereségekkel folytatta a magyar junior válogatott MURSKA SUBOTA- DIAMANT KAPOSVÁR 2-3 (17, -23, 24, -17, -13) DIAMANT KAPOSVÁR: Koch (3), Kovács Z. (10), Kántor (16), Skorics (13), Csorna (3), Németh F. (16). CSERE: Dömötör (liberó), Nagy J. (6), Hoboth (3), Schulcz (2), Szabó A. (1), Magyar B. (1). vezetőedző: Zarka Péter. A harmadik nemzetközi elő­készületi mérkőzését is meg­nyerte az április 18-án kezdődő, három győztes ütközetig tartó bajnoki fináléra készülő Diamant Kaposvár 11-szeres bajnok és 13-szoros kupagyőz­tes férfi röplabdacsapata.A mu­raszombati találkozón csere­ként lehetőséget kapott Magyar Bálint, a kaposvári junior csa­pat játékosa is. ■ Fenyő G. A magyar férfi junior röplabda válogatott - amely előbb a romá­nokat, majd a cseheket verte egyaránt négy játszmás mérkő­zésen - vereségekkel folytatta szereplését Dunaújvárosban az Európa-bajnoki selejtezőben. Az egykor Kaposváron is dolgozott Kelemen István vezette társaság - akinek a segítője Tomanóczy Tibor - Görögországtól 3-0 (19, 28, 21), utána pedig Belgiumtól is 3-0 (23,9,23) arányú veresé­get szenvedett. A magyar junior-válogatott - amelynek tagja a kaposvári Ka- szap Tamás, Gergye Roland és Deák Márk - vasárnap este (lapzártánkkor) a nagy favorit Szerbia elleni találkozóval zárta a dunaújvárosi Európa-bajnoki selejtezőt. ■ Fenyő Gábor LABDARÚGÓ NB 111/ DRÁVA CSOPORT NAGYATÁDI FC- VÁRPALOTA 2-0 (0-0) Nagyatád, 200 néző. V.: Bodó. nagyatádi FC: Gyenes - Né­meth P., Tamás G., Kiss J., Bencsik (Babai, 46.) - Mixtai, Márton, Keczell (Gillich, 65.), Kovács B. - V. Nikolics, Brezov- szky (Pintér T., 75.). edző: Papp Zoltán. GÓLSZERZŐK: V. Nikolics (60., 70.), A sereghajtó Várpalotát látta vendégül a Nagyatádi FC a hét­végi fordulóban, a somogyiak pedig gólnélküli első félidőt kö­vetően a második játékrészben Vukan Nikolics két találatával magabiztos győzelmet arattak. NAGYKANIZSAI TE-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC II. 0-1 (0-0) Nagykanizsa, 200 néző. V.: Kozári. RÁKÓCZI FC II.: Kovács Z. - Pfeiffer, Keresztes, Balogh G., Ferencz - Bőle, Antanaszije- vlcs, Mészáros, Horváth A. (Nagy A., 86.) - Tahi, Szepessy. megbízott edző: Bőzsöny János. GÓLSZERZŐ: Tahi (61.). Nem a legsportszerűbben jár­tak el a hazaiak, akik ragasz­kodtak a szombati játéknaphoz, s így a Rákóczinak három fron­ton (NB I., kiemelt U19, NB III) is helyt kellett állni. A mindösz- sze egyetlen mezőnycserével el­utazó kaposváriak azonban Tabi Tibor góljának köszönhető­en idegenből is elhozták a há­rom pontot. JÓK: Kovács Z., Keresztes, Bőle, Balogh G., Ferencz. TAKÁCS RÓBERT TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Szek- szárd-Bogád 1-1, Mohács- Dombóvár 4-0, Pogány-Baja 0-1, Komló-Ócsárd 3-0, Paksi FC Il.-Szentlőrinc 1-1. A bajnokság állása 1. Baja 18 16 1 1 50 • 6 49 2. Dombóvári FC 18 10 2 6 28 ■25 32 3. Szentlőrinc SE 18 8 6 4 26 13 30 4. K. Rákóczi II. 18 8 6 4 38­32 30 5. Paksi FC II. 17 8 5 4 42­20 29 6. Nagykanizsa 17 9 2 6 20 19 29 7. Nagyatád FC 18 8 4 6 34 ■22 28 8. Pogány 18 8 3 7 21 ■ 24 27 9. Szekszárd 18 6 4 8 21 ■ ■23 22 10. Bogád SE 17 6 2 9 23 •37 20 11. Komló 17 4 3 10 23 ■33 15 12. Mohács 17 2 6 9 20 32 12 13. Ócsáfd 17 2 6 9 20-40 12 14. Várpalota 18 2 2 14 19 ■ ■59 8 Demeter György ismét döntőzik Törökországban Elhunyt Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó A középiskolások is kispályáznak Kaposváron Újabb sikert ért el Demeter György. A hosszú évekig Kapos­váron dolgozó röplabdaedző évek óta Törökországban tevé­kenykedik, ahol, rendre bajnok, vagy dobogós helyezett volt csa­pataival. Ez idén sem lesz másként, hi­szen a férfi bajnoki elődöntő ne­gyedik mérkőzésén 3-2-re nyer­tek és bejutottak a fináléba. Érdekesség, hogy a Demeter szakmai irányításával menetelő Fenerbahce az ugyancsak volt kaposvári játékossal, Mészáros Dömötörrel felálló Arkas Izmirt ütötte el a továbbjutástól. A két együttes párharca a De- meter-legénység sikerével in­dult Isztambulban. Ott 3-0 (22, 20, 34) volt az eredmény. A má­sodik és harmadik összecsa­pást Izmirben vívták a felek. Előbb meglepően simán, 3-0 (20, 14, 12) arányban győztek mészárosék, majd ugyancsak három szettben 0-3 (-14, -14, -24) vágott vissza a Fenerbah­ce. A negyedik találkozót aztán újra Isztambulban vívták, ez el is döntötte a párharc sorsát. A Fener nem hagyott kétséget afe­lől, hogy melyik a jobb együttes és óriási csatában, 3-2-re (22, -18, -28, 24, 7) tudott nyerni. A PÁRHARC VÉGEREDMÉNYE: 3-1 a Fenerbahce javára. A tö­rök bajnoki döntőben a Ziraat Bankasi lesz Demeterék ellen­fele. ■ Kun Z. Elhunyt Varga Zoltán, a Ferenc­város egykori válogatott labda­rúgója és edzője. A klub tájékoz­tatása szerint a 65 éves olimpiai bajnok játékos a Danubia-pályán öregfiúk-mérkőzés közben ösz- szeesett, és mentősök sem tud­ták megmenteni az életét. Varga Zoltán 1964-ben olimpi­ai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes volt a magyar válo­gatottal. A nemzeti csapatban 12-szer lépett pályára. A Ferenc­városban 1961 és 1968 között 135 mérkőzésen 53-szor volt eredményes. 1968-ban a német Hertha BSC játékosa lett. Ké­sőbb az Aberdeen, az Ajax Ams­terdam, a Borussia Dortmund és a Gént együttesét erősítette. Európa-szerte megemlékeztek az elhunyt Varga Zoltánról A Széchenyi a Kinizsivel, a Tán­csics pedig az Építőiparival csa­tázik a döntőbe jutásért április 13-án a Városi Sportcsarnok mű­füves pályáján a kaposvári kö­zépiskolások számára első alka­lommal kiírt kispályás labdarú­gó bajnokságban. A Kapospont Kupa elődöntőjének párosításai két, izgalmas mérkőzésekben bővelkedő selejtező kör után alkultak ki. EREDMÉNYEK: Kinizsi-KatO- likus 4-2. G.: Pietrusa (2), Diviánszki, Albert, illetve Kapo- nya, Nagy B.; Táncsics-Zichy 12-1. G.: Halász (4), Pajor (3), Gulyás (3), Balassa, Bartek, il­letve Lakatos; Kinizsi-Eötvös 4-1. G.: Pietrusa (2), Molnár, öngól, illetve Győrffy; Tán- csics-Katolikus 6-0. G.: Ha­lász (4), Gulyás, Balassa; Eöt- vös-Zichy 4-2. G.: Győrffy (2), Figura (2), illetve Fejes, Bog­nár; Táncsics-Kinizsi 5-2. G.: Halász (2), Bartek, Gulyás, il­letve Pietrusa, Horváth R.; Ka- tolikus-Zichy 4-0. G.: Fülöp (3), Károly; Táncsics-Eötvös 9-3. Halász (4), Bartek (2), Gu­lyás (2), Balassa, illetve Már­kus, Nagy, Kovács; Kini- zsi-Zichy 7-1. G.: Pietrusa (2), Horváth R. (2), Diviánszki (2), Orsós, illetve Györki; Katoli- kus-Eötvös 7-4. G.: Károly (5), Fülöp, Czmerk, illetve Márkus (2), Éigura, Váradi. ■ Temesvári Iván

Next

/
Oldalképek
Tartalom