Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

2010. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ 7 GAZDASÁG Olcsón ment el, drágán került vissza malév Huszonötmilliárd forintba kerül az államnak a nemzeti légitársas ág visszavásárlása További kemény lépése­ket ígért a Pénzügymi­nisztérium az újra állami kézbe került Malévnál. A Fidesz pedig azt, kor­mányra kerülve elszámol­tatja a Malév sikertelen eladásának felelőseit. VG-összeállítás Visszaállamosítják a Malévot: a magyar állam 95 százalékos, il­letve a korábbi többségi tulaj­donos, az AirBridge Zrt. 5 szá­zalékos tulajdona lesz a légitár­saság a péntek éjjel született közgyűlési döntés alapján. A tu­lajdonosváltás úgy valósul meg, hogy először leszállítják a cég ma 3,6 milliárd forintos alaptő­kéjét, majd azt az állam kész­pénzzel és apporttal (korábbi adósságok konvertálásával), összesen 25,2 milliárd forinttal megemeli - tette közzé a Pénz­ügyminisztérium. Az orosz Vnyesekonombank, amely az AirBridge 49 százalékán ke­resztül tulajdonosa is volt a Ma­lévnak, mostantól csak a hitele­zője lesz. Az 5 százalékosra zsu­gorodott AirBridge-hányadon mostantól két magyar és egy orosz magánszemély, Borisz Abramovics osztozik. A pénteki megállapodás alap­ján a Vnyesekonombank kifize­ti a tőle lehívott, 32 millió eurós hitelgaranciát (a lépést nemrég az MNV Zrt. kezdeményezte), és A magyar légitársaság három éve került orosz tulajdonba, ám vevőjét elsodorta a válság. A Malévnál is átszervezések és leépítések várhatók alacsonyabb kamatozásúakra váltja a Malév viszonylag kedve­zőtlen feltételű hiteleit. A Malév vezérigazgatója Martin Gauss marad, vezetésével folytatni kell az erőteljes átszervezéseket, be­leértve a leépítéseket és a szak- szervezetekkel kötött megállapo­dások újratárgyalását is. A társa­ságnak legkésőbb 2012-re nyere­ségessé kell válnia. Az átalakí­tásba a tulajdonos iparági ta­nácsadót is be kíván vonni. Az átalakítás nem tűr halasz­tást - állítják egyöntetűen a cég helyzetét közelről ismerők. A tár­saság évek óta veszteséges, míg saját tőkéje 1999-ben még 19,57 milliárd forint volt, 2008 végén már mínusz 14,4 milliárd. És bár létszáma eközben megfeleződött, adóssága tovább nőtt. „A Malév­nak túl nagy a kapacitása a pia­cához képest, és nincs stratégiai partnere sem, többféle, de főleg munkaügyi kötelezettség terheli, és mára már minden nyereséges, azaz hasznosítható tevékenysé­gét kiszervezték” - jelezte la­punknak Leonov Péter, a légitár­saság volt vezérigazgatója. Úgy vélte, a most mutatkozó problé­mákkal nem kellene számolni, ha a Malév korábban, még a vál­ság kirobbanása előtt került vol­na orosz ellenőrzés alá. A Fidesznek - kormányra ke­rülve - egyik első intézkedése lesz a nemzeti vagyont megkáro­sító privatizációs döntések, így a Malév-eladás körülményeinek tisztázása, a felelősök megneve­zése és elszámoltatása - közölte a párt szóvivője. Ki kell vizsgál­ni, miként fordulhatott elő, hogy néhány százmillió forintért elad­ták a nemzeti légitársaságot, majd rövid idő múlva az állam­nak vissza kell vennie úgy, hogy több tízmilliárdot tesz a cégbe az adófizetők pénzéből - írta közle­ményében Szijjártó Péter. Háromdimenziós tévé a sztár Hannoverben is Fejletteb okos telefonok, ol­csóbb számítógépek mellett a környezetvédelem és a három- dimenziós technológia áll a kö­zéppontban a világ legnagyobb informatikai vásárán, a holnap nyíló CeBIT-en. A hannoveri ki­állításon az idén 68 országból - köztük Magyarországról - ösz- szesen 4157 kiállító vesz részt, ez még a tavalyi mélypontot is alulmúlja. A 3D technológia a számítás- technika szinte minden terüle­tén jelen van, a gyártók különbö­ző megoldásokkal próbálják ter­mékeiket népszerűbbé tenni. A szép, új, háromdimenziós világ mellett a környezetvédelem is egyre nagyobb szerepet kap. A CeBIT-en elsőként két évvel ezelőtt jelent meg a „zöldinfor­matika”, amelynek az idén már hatszor akkora, mintegy kétezer négyzetméteres terület jutott az anyag- és energiatakarékos kör­nyezettel harmóniában működő gazdaságos megoldások bemu­tatására. A gazdasági válság előtti év­ben, 2008-ban több mint 5800 kiállító volt jelen a CeBIT-en. A visszaesés ellenére azonban jó hír, hogy az idén közel 300 olyan cég jelezte részvételét, amely korábban még sohasem állított ki a hannoveri vásáron, köztük olyan neves vállalatok, mint a keresőmotorjáról közis­mert Google és a világ legna­gyobb internetes áruházát üze­meltető Amazon. ■ A 3D technikához szükséges szemüvegeket is bemutatnak a CeBIT-en HIRDETÉS SEGÍTÜNK KÖZELEBB HOZNI A CSALÁDOT CIB CSALÁDI VÁLLALKOZÓI SZÁMLACSOMAG Családi vállalkozóként a munka és a család szorosan összefonódik. Használja ki ennek előnyeit a pénzügyek terén is! Erre kínál hatékony megoldást a CIB Családi Vállalkozói Számlacsomag, ahol a számlacsomagba tartozó céges és magánbankszámlákra számos kedvezményt vehet igénybe: korlátlan számú díjmentes átutalás a számlacsomagba tartozó bankszámlák között • közüzemi számlák díjmentes fizetése* • havonta két díjmentes készpénzfelvétel bármely belföldi bankautomatából, minden magánbankszámla esetében * A számlacsomagba tartozó, csoportos beszedési megbízást lehetővé tevő magánbankszámlák esetében. A CIB Családi Vállalkozói Számlacsomagba bevonható bankszámlákról és a vonatkozó egyéb feltételekről a „CIB Családi Vállalkozói Számlacsomag gazdálkodó és egyéb szervezetek, egyéni vállalkozók és magánszemélyek részére” szóló kondíciós listából, az egyes számlacsomagba tartozó bankszámlákra vonatkozó, mindenkor hatályos kondíciós listákból, továbbá a CIB Bank Általános Üzletszabályzatából, valamint a Lakossági Üzletág Általános Szerződési Feltételekből tájékozódhat bankfiókjainkban vagy interneten keresztül a CIB Bank Zrt. honlapján a www.cib.hu címen. További információért hívja a CIB24 telefonos ügyfélszolgálatot a 06 40 242 242 telefonszámon, vagy forduljon biza­lommal munkatársainkhoz bankfiókjainkban. A Bank a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. Jelen tájékoztatás nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. nrn CIB BANK Malév-történet 1946: létrejön a jogelőd Maszovlet 1954: létrejön az önálló Malév 1984: a társaság a IATA tag­jává válik 1992: részvénytársasággá alakul a Malév 1992: az Alitalia és a Simest Bank megveszi a Ma­lév 35 százalékát 1997: a külföldi kézbe került hányadot magyar ban­kok visszavásárolják 2007: a Malév 99,95 száza­lékát megvásárolja az AirBridge 2010: beszállna a magyar ál­lam a Malévba Három éve AZ AKKOR MÉG Borisz Abra- movics által ellenőrzött Air­Bridge Zrt 2007-ben vásárol­ta meg a 100 százalékos álla­mi tulajdonban lévő Malévot 200 millió forintért Vállalta, hogy a Malévban legalább 50 millió eurós tőkeemelést hajt végre, a légitársaság ál­tal felvett mintegy 20 milliárd forintos MFB-hitel kezelését pedig 32 millió eurós bank- garanciával biztosítja. Ezt be is váltotta, ám a válság Abra­movics impériumát, az AiRUniont csődbe sodorta. Kikerülhet a mély válságból a tejágazat AZ IDÉN AKÁR 20-22 forint támogatást is kaphatnak a termelők tejkilogrammon- ként, és ha az év során to­vább emelkednek a tejfelvá­sárlási árak, az ágazat kike­rülhet a mély válságból - mondta Máhr András, a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára. Adócsalási botrány: van, aki engedett ÉSZAK-RAJNA-VESZTFÁUA kor­mánya megvásárolta az adó­csalók adatait tartalmazó CD-t: a düsseldorfi pénzügy­minisztérium 2,5 millió eurót fizetett az adathordo­zóért. A kompaktlemez 1400 csaló adatait tartal­mazza Németországból. A baden-württembergi kor­mány bejelentette: nem haj­landó megvásárolni a neki is felajánlott adatokat. Milliárdos károk kibertámadások miatt A LEVÉLSZEMETEK és a szá­mítógépek ellen indított tá­madások tavaly cégenként kétmillió dollár (396 millió forint) veszteséget okoztak - derül ki a Symantec fel­méréséből. A szoftveres biz­tonsággal foglalkozó válla­lat jelentésében szereplő 2100 cég 43 százaléka is­merte el, hogy 2009-ben bi­zalmas adataik kerültek il­letéktelen kezekbe. 8**o. 1NTES4 □ SÁN 1)4010

Next

/
Oldalképek
Tartalom