Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 13. szám

2010. MÁRCIUS 28., VASARNAP SPORT 11 Őrzi hazai veretlenségét a Rákóczi labdarúgó nb i A paksi Tököli Attila góljára Zahorecz Krisztián büntetőből válaszolt (Folytatás az 1. oldalról) KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- PAKSI FC 1-1 (0-0) Gólnélküli első félidő után a több izgalmat, s nem melléke­sen két gólt hozó második já­tékrészt követően 1-1-es dön­tetlennel zárult a Kaposvári Rákóczi FC-Paksi FC Soproni Liga élvonalbeli labdarúgó bajnoki mérkőzés. Érdekes csatát ígért a két zöld-fehér csapat mérkőzése, hiszen a Kaposvári Rákóczi az idei bajnokságban még veret­len hazai pályán, míg a Paks még nem nyert idegenbeli talál­kozón a 2009/2010-es pontva­dászatban. Ennek megfelelően a jó hazai mérleggel rendelkező kaposvá­riak ragadták magukhoz a kez­deményezést, s Szrdan Sztanics az első percben két szögletet is elvégezhetett, ám a vendégek mindkét sarokrúgás után tisz­tázni tudtak. A ó. percben aztán már a nézőtéri hangulat is meg­élénkült, miután Junior tört elő­re nagy lendülettel a bal olda­lon, pontosan tálalt a középen érkező Danijel Culum elé, aki­vel Gévay ütközött a 16-oson be­lül, ám Kassai játékvezető továbbott intett. A 12. percben újra a Rákóczi előtt adódott gól­szerzési lehetőség, ám Sztanics bal oldali beadását Oláh a jobb kapufa mellé perdítette. A mér­kőzés elején a vendégek nem igazán erőltették a támadáso­kat, mi több a paksiak első akci­ójára a 20. percig kellett várni, ekkor Vayer átadását követően Tököli került helyzetbe, s 14 méterről mellé lőtt. A félidő kö­zepén a Zalaegerszeg és a Nyír­egyháza ellen is gólt szerző Bo­ris Gujics villant egyet, a közép­pályás 26 méteres lövése után pedig centikkel zúgott el a lab­da a felső léc felett. Hiába ját­szott ezúttal is mezőnyfólény- ben a Rákóczi, a félidő legna­gyobb helyzete a vendégek előtt adódott, miután Kiss Tamás labdájával Tököli iramadott meg a hazaiak kapuja felé, ám a rövid sarkot jól záró Milinte Ár­pád nagy bravúrral védte a tol­nai csatár ziccerét. Horváth Levente (balra) és Szrdan Sztanics csatája is döntetlennel zárult A szünet után is a Rákóczi volt némileg aktívabb, ám a mezőnyfölény ellenére, s a jól záró paksi védelemnek köszön­hetően nem igazán alakult ki komoly gólhelyzet Kovács Atti­la kapuja előtt. Sőt, az 53. perc­ben a vendégek jutottak ke­csegtető helyzetből szabadrú­gáshoz, ám Vayer Gábor 17 mé­teres lövése után Milinte ütötte ki a bal alsóba tartó labdát. Pár perccel később egy igazán len­dületes hazai akciót láthatott a közönség: Gujics passzolt Ba­lázs elé, aki jól adott középre a jobb oldalról, a kapu elé érkező Sztanics pedig kapásból lőtt mintegy 12 méterről, ám Ko­vács a helyén volt, s hárított. A 68. percben aztán némileg vá­ratlanul vezetéshez jutott a Paks, a korábban csak helyze­tekig jutó Tököli Attila cselezte be magát a 16-oson belülre, s 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt (0-1). A kapott gól után kellett pár perc, hogy összeszedje magát a Rákóczi, ám az utolsó negyed­órát alaposan megnyomták a hazaiak, aminek meg is lett az eredménye. A 77. percben Bőle Lukács szögletét követően Grúz Tamást lökte el Böde Dániel a 16-oson belül, Kassai pedig a ll­es pontra mutatott. A labda mö­gé Zahorecz Krisztián állt, aki a jobb alsó sarokba lőtt (1 -1). Két perccel később Kulcsár Kornél sarokrúgása után Zahorecz fejelt a vendégek ka­pujába, ám Kassai ezúttal a Rá­kóczi csapatkapitánya ellen fújt, így érvénytelenítette a talá­latot, s maradt a döntetlen. prukner László: Nem a fut­ball ünnepe volt ez a produkció. A meccs egyes időszakaiban kapkodó volt a játékunk, s ért­hetetlen volt egy-két labdarú­góm néhány játékhelyzetekben hozott döntése. gellei IMRE: Egy erőszakos, határozott Kaposvárral játszot­tunk, s a középpályán létszám- fölényben voltak a hazaiak. Több akciót kellett volna vezet­nünk, de a látottak alapján úgy érzem, hogy még mindkét csa­pat keresi önmagát. ■ Temesvári Iván Mindenevő gyerekek a füredi iskolában közétkeztetés Szinte minden napra jut valamilyen gyümölcs vagy desszert A Kecskemét lépett nagyot a nyolc felé Ki gondolná, hogy a somogyi me­gyeszékhelyen található iskolák közül az egyik legnagyobb múlt­tal rendelkezőt éppen Kaposfüre- den kell keresni? Márpedig pon­tosan így van. A fennmaradt írá­sos dokumentumok szerint már 1740-ben működött az iskola Fü­reden, mégpedig azon a helyen, ahol a Benedek Elek Általános Is­kola található.- A négy alsó tagozatos osz­tályban 67 gyermek tanul négy pedagógus, illetve három napkö­zis nevelő irányításával - kezdte Varga János, akit egy éve nevez­tek ki a kaposfüredi iskola tagin­tézmény-vezetőjévé. - Álmodni sem mertem volna arról, hogy hova és milyen közösségbe kerü­lök. Ez egy olyan iskola, ahol még délután ötkor, fél hatkor is egymásra köszönünk. A pedagó­gusok egyszerűen szeretnek itt lenni az iskolában a tanítványaik között. Jó két és fél évtizedet töl­töttem már a pedagóguspályán, de itt Kaposfüreden a remek kol­légáimnak - és persze a gyere­keknek - köszönhetően újra si­került feltöltődtem, megújulnom. A kis iskoláknak is megvan az előnyük. Mivel Kaposfüreden kevés a gyermek, így mindenki­re kellő figyelem jut. Ugyanúgy tudják pátyolgatni azokat a ta­nulókat, akiket fel kell zárkóztat­ni, mint azokat, akik valamiben roppant tehetségesnek bizonyul­nak. A Benedek Elek Általános Iskolában hét (!) szakkör műkö­Az ebédhez mindig jár valamilyen szezonális gyümölcs vagy édesség Varga János tagintézmény-vezető dik, s nagyon jó a kapcsolatuk a füredi óvodával és a helyi civil szervezetekkel; nemcsak kölcsö­nösen elmennek, hanem segíte­nek is egymásnak a különböző rendezvényeken.- A tagiskola 67 tanulója kö­zül 64 itt ebédel az iskolában, akárcsak a pedagógusok zöme; ez is azt bizonyítja, hogy maxi­málisan meg vagyunk elégedve a közétkeztetést végző Pensió 17 Kft.-vel. Sem a felszolgált ételek minőségére, sem pedig a meny- nyiségére nem lehet panaszunk, s repetázni is lehet - folytatta Varga János. Bár a legtöbb gyerek nem „le- veses” (ez sajnos amolyan élet­kori sajátosság), a kaposfüredi Benedek Elek Általános Iskolá­ban - különösen ha paradicsom­, krumpli-, hús-, frankfurti-, gu­lyás-, tojás- vagy gyümölcsleves­ről van szó - rendre elfogy az el­ső fogás. A különféle tésztáknak és húskészítményeknek mindig nagy a sikere, s szinte minden napra jut valamilyen szezonális jellegű gyümölcs vagy desszert.- Szerencsére mindenevő gye­rekek vannak nálunk, aminek az egyik legfőbb oka az, hogy itt nincs rohanás; csend és nyuga­lom van helyette. A zöldséges le­vesekből és a különféle főzelé­kekből szokott csak időnként maradni - mondta a tagintéz­mény-vezető. Varga János azt mondja: bár­milyen kérdéssel is fordulnak a Pensió 17 Kft.-hez, mindenben segítenek. Tavaly ünnepelték Benedek Elek születésének 150. évfordulóját; a neves sze­replőket és a népes vendégsere­get a Pensió 17 Kft. vendégelte meg. A kaposfüredi tagiskolá­ban most van a . „Névadónk he­te” ünnepségsorozat, amely mögé szintén felsorakozott a Pensió 17 Kft. De támogatják az Iskola alapítványi bálját, s a ha­gyományos gyermeknapot is. A füredi iskolába négy liszt-, illet­ve tejcukor-érzékeny gyermek jár, akikre külön főznek. Az pe­dig természetes, hogy amikor valamilyen ünnep - Mikulás, karácsony, nőnap, húsvét, stb. - közeledik, a menü is ünnepi formát önt. A gyermekek tálcá­jára ilyenkor mindig valami­lyen csokifigura is kerül a Pensió 17 Kft. figyelmességé­nek köszönhetően. a KOSÁRLABDA NB l/A, FÉRFIAK: KAPOSVÁRI KK- KECSKEMÉTI KSE 68-78 (20-19,18-24,14-17,16-18) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 400 néző. Vezette: Cziffra, Pállá, Török. kaposvári KK: Ceskovic (13/3), Vojvoda (18), Welton (14/6), Kováts R. (5) Dávid (15). CSERE: Kiss K. (-), Orosz (3). VE­ZETŐEDZŐ: Fekete Ádám. edző: Filipovics Gordan. KECSKEMÉTI KSE: ROSS (12/6), Wittmann (12/6), Dénes (2), Johnson (10/6), Bencze Z. (8). csere : Csorvási (10), Tóth N. (3/3), Williams (11/9), Marciu- lionis (10/6). SZAK­MAI IGAZGATÓ: Sztojan Ivkovics. edző: Forrai Gábor. A térdsérüléssel bajlódó Hendlein és a kificamodott ujját sínben „hordó“ Soós át sem öltözött, a vírusos fertőzés miatt a meccs előtt infúziót kapó Ceskovic pe­dig finoman szólva sem volt ki­robbanó erőben. A vendégek a fegyelmezetlensége miatt eltil­tott Dalé nélkül érkeztek. Ahhoz képest, hogy sorsdön­tő összecsapásra készült a Ka­posvári KK nagyon kevesen fog­laltak helyet a lelátókon. Ceskovic végül a kezdőben kapott helyet a KKK-ban, így a legutóbb megszokott ötösével vehette fel a harcot a Kaposvár. Kezdetben remekül tartotta magát a somogyi egylet, a ven­dégek sok cserével próbálták frissebben tartani csapatun­kat. Az első játékrészt ha egy ponttal is, de a hazaiak nyer­ték, aztán Bencze Z. és Marciulionis révén jutott előnyhöz a Kecskemét. Küz­dött, hajtott a Kaposvár, de a támadásokat pontosabban be­fejező alföldiek megérdemel­em vezettek a félidő zárásakor. Wittmann triplája ismét lendí­tett a kecskemétieken, ráadá­sul Orosz elemi hibái után to­vább növelhette előnyét a ven­dégcsapat. Tóth Norbert triplá­ja az addigi legnagyobb kü­lönbséget alakítot­ta ki a záró játék­rész előtt, így nyu- godtabban várhat­ta a folytatást a Kecskemét. Az utolsó percekben már hiába küzdöttek az elfáradó hazaiak, nem tudtak fordítani. A somo­gyiak ezzel alighanem az alsó­házi rájátszásra készülhetnek. FEKETE ÁDÁM: - Gratulálok a Kecskemétnek, de azoknak a já­tékosaimnak is, akik pályára léptek és végig nyílttá tették a meccset. A jobb távoli dobások döntötték el az összecsapást. sztojan ivkovics: - Sokan nem tudják, a legfontosabb, hogy a jó emberek kiállnak a rendszer mögött, ha baj van és itt nem csak a játékosokra gon­dolok. ■ A jobb támadó­játék döntött a Kecskemét javára. yl Koron fi O/ón-'O'y^rtFir akciós ( JL. IXJJi UlJki I Jp: / jZiwI Lcíl ajánlataink hétfőn- ’f'1 - • , ......,......^ ^ \ a Grátiszban! Ne ogranormon baba törlőkendő (72 lap] * -* Március 8-tól április 11-igj 744 Ft helyett jLlWOgranooiw f illetve az akciós készlet erejéig. 70 j m NYITVA TARTÁS: tn,| " „| i / ti/ r Y~í f ^ —* hétfő-péntek 7:30-22:00, _ - „ “ szombat, vasárnap és KAPOSVÁR, KOSSUTH TÉR 4. TELEFON: 82/311-222 ünnepnap 8:00-iboo A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! E mail címünk: somogy.terj@axels.hu Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80-200-434

Next

/
Oldalképek
Tartalom