Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-25 / 70. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK Isztambul és a torok fürdők Isztambul az idei esztendő harmadik kulturális fővárosa. A közel jövőben uniós állammá váló Törökország régi fővárosa. Az európai és ázsiai kultúra olvasztótégelye. A település területe majdnem 8000 éve lakott. A történelem folyamán minden hódító nép alkotott valami maradandót. Több száz vallási épület, múzeum és egyéb kulturális célt szolgáló hely őrzi ezek keze nyomát a mai napig. Ezen felül Isztambul a török nyomtatott sajtó fellegvára és több televízió központja is. Ennek következtében egyre több modern épület tűnt fel a látképen, de nagy gondot fordítanak a régi épületek megóvására is. A városban található a világörökség részét képező városrész is. Az évezredes kereskedelem során nem csupán árukat, hanem kultúrát is közvetítettek a helyiek. Sztambulban alapvetően négy fontosabb kisebbségéi (szírek, örmények, görögök és zsidók), de mellettük jelentős az olaszok és oroszok jelenléte is. A történelmi adottságok eredményeként vallási sokszínűség jellemzi a várost. A felfrissülésre vágyóknak is kiváló lehetőségeket biztosít a hely. Több törökfürdő és hagyományos uszoda is fellelhető városszerte. Az isztambuli sportélet is színvonalas. A három sport klub különböző szakosztályai több sikert is arattak. Kedveknek számít a labdarúgás, a vitorlázás, a motor- és autóversenyzés, a kosár- és kézilabda. De egyre nagyobb népszerűségnek örvend a golf és a tenisz is. KELEMEN ZSÓFIA MUNKÁCSY GIMNÁZIUM Isztambulban érdemes kipróbálni a különleges törökfürdőket / Almaiban az Eb-n lovagol sportoló Pethő Lili, a Toldi iskola tanulója rajong a hátasokért Pethő Lili a Toldi iskola nyolcadik osztályos tanulója. Eredményes sportoló, a lovak megszállottja.- Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a lovakkal?- Kiskorom óta odavagyok a lovakért. Valószínűleg anyutól örököltem, hiszen ő is lovagolt régen. Öt éves koromig maximum vásárban, vagy ismerősöknél ültem lóhátra. Egyik hétvégén azonban a szüleim elvittek egy lovardába, hogy kipróbálhassam a lovaglást. A kaposvári Korona Lovassport Egyesületben, - akkor még Zrínyi Lovarda - megismerkedtem idősebb és ifjabb Kiss Jánossal. Ez volt életem első olyan lovas élménye, amikor konkrét instrukciót kaptam, hogy kell ülni a lovon, ilyesmi.- Eleinte csak hobbilovasnak készültél, vagy már akkoriban is voltak komolyabb céljaid?- Először nem volt konkrét elhatározásom, örültem, hogy lovagolhatok, hogy lovak közt tölthetem a szabadidőmet. Amikor viszont 2004-ben megalakult a Magyar Póni Klub Szövetség, elmentünk egy általuk rendezett edzőtáborba, ahol elismert versenyzőkből lett edzők segítették a fejlődésünket. Az edzőtábor végén korosztályhoz és felkészültséghez mért versenyszámokban mérhettük ösz- sze tudásunkat. Ettől kezdve minden évben megrendezték két alkalommal - kora tavasszal és nyáron - az edzőtáborokat, és egyre többször elmentünk. Királlyal kezdődött pethő uu első kiemelkedő eredményeit 2006-ban érte el, a Póni Klub Országos Bajnokságán, ahol „Póni 1 * (kis póni) kategóriában Díjlovagló Bajnok lett Királlyal, ugyanitt megnyerte a stílusbajnokságot vele, majd a Military Országos Bajnokságon szintén a dobogó felső fokán állt Királlyal 2008- ban Zafírral lett Díjlovagló Bajnok gyerek kategóriában az OB-n - ebben az évben kezdte el a versenyzést vele. 2009-ben OB aranyat szerzett a Lében József Military emlékversenyen Kaposváron és egy Díjlovagló Bajnoki címet is szerzett ifjúsági kategóriában Kiskunhalason. Pethő Lili édesanyjától örökölte a lovak szeretetét. Élete nagy álma, hogy versenyezzen az Európa Bajnokságon- Történt már valaha komolyabb lovas baleseted?- Igazán komoly nem, de volt olyan hogy az egyik barátnőm lováról leestem. Egész edzés alatt nagyon elemében volt a pacija, és amikor készülődtem le- szállni, egy autó megijesztette a lovat, és hatalmasat ugrott helyből. Én meg persze lezuhantam róla, eltörött a kulcscsontom, meg kellett műteni. Ez 8-9 éves korom körül történt, majd 11 évesen ismét pórul jártam egy tereplovaglás alkalmával. A pó- nim, Király megbotlott, erre én előreestem a nyakán, majd ahogy földet értem, csináltam egy fejen-átfordulást. Meg sem tudtam mozdulni. Először azt hittem, hogy eltörött a gerincem, de nem sokkal később már fel tudtam állni.- Mennyire fontos az, hogy ismerd az adott lovat?- Nagyon fontos! Ismernem kell a lovamat, tudnom kell, hogy mennyit bír, milyen az idegrendszere, mennyit kérhetek tőle. Egy idegen lóval sokkal nehezebb dolga van az embernek. Szép eredményt csak egy összeszokott páros érhet el.- Hogyan készülsz egy-egy versenyre?- Mindig egy megfelelő edzéstervet állítunk össze az edzőmmel, nem lehet félvállról venni az edzéseket a versenyek közti időszakban, aztán egy héttel a verseny előtt meg megszakítani a lovat. Folyamatosan ügyelni kell a kiegyensúlyozottságra. Persze, versenyek előtt gyakoroljuk a programokat, és azért jobban odafigyelünk, de nem sokban különbözik a többi edzéstől. Általában a foglalkozások 45 percesek szoktam lenni, olykor egy órásak.- Melyik lovassport áll hozzád a legközelebb?- A lovastusa (más néven military). Szeretem az izgalmát, hogy három versenyszámban - díjlovaglás, terepszakasz, vala13 mint díjugratás - kell helytállni. Itt semmi sem múlhat a véletlenen. Nagyon fontos, hogy a ló és lovas között meglegyen az összhang, kitartás, és a terepszakaszon fontos bátorság. Ha ezek nincsenek meg, akkor az egész hiába.- Mik a terveid?- Nagyon szeretnék a Magyar Lovas Szövetség által rendezett military és díjlovagló versenyeken is indulni. Legfőbb vágyam az, hogy kijuthassak a lovastusa ifi Európa Bajnokságra. Ha ezt elérem, akkor teljesül minden vágyam. Aztán ki tudja, hogy lesz tovább... bók Barbara TOLDI GIMNÁZIUM V i „. ij. jWk ' l-Ct', I Strófa e* %Az éj leple falait SS* Sr* Kíváncsi lennék otykor, ha néha még hozzám be les, j-— Itt marad-e vajon éjjel S velem? e* Megáll-e még ágyam végében, Őrzi-e álmom az éjszaka mélyében? Ő itt áll, én álmodom 3 S egy angyal könnye ^ csillan paplanomon. Óvó szárnyaival gyöngéden S* betakargat, §* Majd eltűnik, ha jő §* az alkonyat. ^ Arcomra csókot lehel, *=* Én álmodom észre, «=* sem veszem. JJJ Mikor ébredek, már nem o*. látom, @a Leheletét arcomon érzem, g**' Tudom jól itthon volt, mint régen. 5* Vigyázott rám akár a mesében, Őrizte álmom az éjszaka 0*. közepében. S* NÉMETH NIKOLETT «=* KAPOSVÁRI EGYETEM ,3Bárányképű 3 utánzat Álnok, szenteskedő =* gazság, =*• Te ártalmatlan féreg, te! ^ Megfejthetetlen talány... 3 Vígságod oka mi lészen ? Ki vagy te egyáltalán? fi Babonázza bárányképed : ^~2 Minden férfit, aki meglát?! j-,. Az egyéniségednek e* Nem érzem füstölgő 6* nyomát. 3’ Utánzat vagy, nincs mese! S* MÁTÉ LILLY *■* KATOLIKUS GIMNÁZIUM Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter Telefon: 82/528-154 E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelmükben a www.sonline.hu hírportálunkon olvashatják. i I I I I I I I I I I I I k HUMOR Poénos egysorosok A konklúzió akkor keletkezik, ha már lusták vagyunk tovább gondolkozni. A pénz minden gonoszság gyökere, és az embernek szüksége van gyökerekre. ne feledjük: a papír mindig a perforációnál a legerősebb. a gargarizálás kitűnő módja annak, hogy megállapítsuk a nyakunk szivárog-e? HAtSTEN számítógépes szakembernek teremtette volna az embert, akkor 16 ujjunk lenne. te is mosolyognál, ha tudnád, amit Mona Lisa is tudott. hárman is képesek egy titkot megtartani, ha közülük legalább kettő halott. A nudisták azok, akiknek csak egy gomb van az ingén. A számítógépek sohasem fogók az emberi hülyeséget pótolni. KORSZERŰ kétirányú forgalom: fel is út, le is út. egy gondolat bánt engemet -az is a másé. becsületesen is lehet karriert csinálni - csak nincs rá példa. fontos dolog a feleség, de még fontosabb az egészség. hogyha nincs mit tenned, akkor kérlek, azt ne itt tedd. AKI legutoljára nevet, valószínűleg nem értette a viccet. annyira analfabéta, hogy még a szeméből sem lehet semmit kiolvasni. MOZIAJANLO LEMEZAJANLO Testvérek - családi dráma Sam és Tommy teljesen ellentétei egymásnak. Sam, többszörösen kitüntetett katona, példás karriert futott be, míg Tommy - a család feketebáránya - épp most szabadult. Amikor Sam gépét lelövik a tálibok, Tommy kötelességének érzi, hogy Grace és két kislánya segítségére legyen, megpróbálja a fivére családjában keletkezett űrt betölteni. A gyász és a szükség egy új családot teremt, ahol Tommy mindjobban magára talál, családfőként van jelen Grace oldalán. Ám Sam váratlanul hazatér... Üj remix album Bonoéktól A U2, a világ egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) rock bandája, egy remix albumot fog kiadni, amelyben teljesen különböző stílusú remixerek/szerzők által újraálmodott U2 számok fognak helyet kapni. Az album tervezett címe az 'Artificial Horizon' lesz, és a mai időkben igencsak szokatlan, három lemezes bakelit(!) formában fog kijönni. A korongokon jelenlegi, és klasszikus számokat is találhatunk majd. Jacknife Lee, Trent Reznor, Fred Falke, Hot Chip, és Justice keveri, és önti majd új formába a dalokat. Érdekesség, hogy a gyűjtőknek szánt háromlemezes, díszdobozos kiadvány kizárólag a banda hivatalos oldalán rendelhető. SAJTÓ ÉS TANULÁS