Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-25 / 70. szám
10 INTERJÚ&PROGRAMOK SOMOGYI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK Eljött végre az együttműködés ideje kiállítás Kettesben Létay Dórával Nagyszerű innovációk önmegvalósításra törekvő nőknek Nagyszerű innovációk nőknek címmel nyílt kiállítás a napokban a budapesti Gödör Klubban, amely április 8-ig ingyenesen látogatható. Megkérdeztük Létay Dórát, az ő életét hogyan könnyítik meg a találmányok. AS-interjú- Mit jelent egy színésznő életében az innováció?- Ugyanazt jelenti, mint a többi dolgozó nőnek. Egy évszázad nem sok az emberiség történetében, de technikai vívmányok szempontjából mégis az utóbbi száz év a legjelentősebb. Ebben az időszakban változott meg a nők társadalmi helyzete is, ami innovációk nélkül megvalósíthatatlan lett volna. Persze ez nem ilyen egyszerű képlet Nagymamám öt gyereket nevelt, dolgozott, közben a legnagyobb szegénység idején is összetartotta a családot. Egy mai nőnek ilyen szempontból sokkal könnyebb dolga van: reggel bekapcsolja az internetet, a mosógépet, beül az autójába, útközben kirúzsozza a száját, és egyezteti mobilon a dolgait. Este persze ő is hullafárad- tan ér haza, csak más okokból.- Mi az, ami a színészetben az utóbbi évszázad legnagyobb innovációjának tekinthető és miért?- Amikor bejött a némafilm után a hangos, vége lett egy korszaknak a mozi életében. A hangosfilm után jött a tévé, mindenki a mozit temette. A mozi maradt. A színházat is sokszor fenyegette már a vizuális technika, újabban a digitalizáció és az internet a nagy veszély, de ez csak látszat. Az emberek továbbra sem mondanak le az élő közösségi élményről, amelyet csak a színház képes megadni.- Egy modern nő számára melyik innováció az, amelyik a legnagyobb jelentőségű, vagy akár amelyiket a legnehezebben nélkülözné?- A mosógép mindenképp első helyen áll. De hajszárító nélkül sem tudnék meglenni. A sminkek alapvető kellékek egy színésznő életé ben - ma már minden nő számára azok -, ahogy a porszívó, a fehérneműk, a vasaló.- Talán a nejlonharisnya. Felvennék helyette egy nadrágkosztümöt.- Mit fejez ki a nadrág egy nőn?- Ma már nem lázadás, ha egy nő nadrágot húz, inkább az a rendhagyó, ha szoknyában jár. Abban nehezebb vezetni, bevásárolni, nagyobb a felfázás veszélye, és szoknyához többnyire magas sarkú cipő dukál, ami egy teljes napi hajszában nem praktikus. Ugyanakkor nőiesebbnek érzem magam szoknyában, ezért is szeretem a nyarat, amikor egyszerűbb hordani ezt a viseletét- És mi a szerepe a sminknek?- Szeretem a sminket civilben is, hozzátartozik egy nő ápoltsá- gához, ami nem azt jelenti, hogy „vakolatban” kell közlekedni éjjel-nappal. De ahogy hajat mosunk, illatosítunk, kiválasztjuk a megfelelő öltözéket, úgy az arcunk is megérdemli, hogy kihozzuk belőle a legtöbbet Rosszkedv esetén például egy élénk piros rúzs kifejezetten hasznos. A szemre vagy inkább a szájra helyezi a hangsúlyt?- A szemem fontosabb. Színházi szabály: a száj karaktert teremt. Egyébként elfér az arcomon a szem és a száj hangsúlyozása egyaránt ezt mindenkinek saját adottságaihoz mérten kell eldöntenie.- Van,a kiállítás tárgyai között olyan, amelyet huzamosabban nélkülözni tudna? nélkül sehol nem lennénk Létay Dóra: Innováció- Váltsunk át a ruhákra... El tudná képzelni, hogy a nap jelentős részét fűzőben kell eltölteni melltartó helyett? Egy részlet a Gödör Klub lépcsőjén megrendezett kiállításból- Fűzőben...? Nem. A fűző kínzóeszköz. Néha a melltartó sem a legkényelmesebb, de össze sem hasonlítható a fűzővel.- Hogy áll a házimunkával? A takarítás, mosás, főzés vagy a mosogatás a legmegterhelőbb?- Nem tudok főzni. A többi házimunkát szívesen elvégzem. S hogy mekkorát változott a világ... Anyukám mesélte, hogy gyerekkorában napokat töltött zsebkendőmosással, mivel öten voltak testvérek és nagy szegénységben éltek. Természetes volt, hogy az egész család besegített a házimunkába, ahogyan édesapámék családjában is működött az összefogás. Én már négyévesen imádtam színházasat játszani otthon, mert akkor „legálisan” használhattam anyukám sminkjeit- Mennyire szereti az apró, praktikus trükköket?- Öltözködésben és sminkben kolléganőimtől szereztem tapasztalatokat. A háztartásban édesanyámtól, ő remekül főz. Ha eljön az ideje, én sem fogok lemaradni.- A nők vagy inkább a férfiak életében jellemzők a kiállításon is bemutatott innovációk?- Mindenképpen a nők életét változtatták meg ezek az innovációk, ezzel együtt természetesen a férfiakét is, ha hajlandók tudomásul venni a 21. század változásait. Kénytelenek, hiszen olyan nőkkel élnek együtt, akik ugyanúgy törekednek az önmegvalósításra, ahogyan ők, akik ugyanúgy vágynak a meleg, családi fészekre, ahogyan ők. Eljött az együttműködés ideje! h j RTL KLUB-------------m m-™”"""HBB | Ml "IIP. M2 """"""""""TB VTASAT3 TBii DUNA TV """"""""""TIBI I SPEKTRUM’*H 5.30 Top Shop 5.25 Teleshop 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 7.10 Szívek szállodája 6.00 Hattól nyolcig 6.00 Testmatek © *0 6.00 Reggeli Magazinműsor 6.00 Segíts magadon! 9.00 Üdítő© 9.00 Srpski ekran 8.00 Halálbiztos diagnózis 8.00 Térkép Hihetetlen számok Benne: Hírek félóránként 6.25 Tények reggel Szilágyi Tibor műsora (ism.) 9.25 Unser BUdschirm 8.55 Gyilkos sorok 8.40 Lélek Boulevard j 6.55 Az ősök nyomában £3 6.30 Vacsoracsata 7.00 Mokka 10.00 Nappali 9.55 Connectwith English 9.50 Smallville 9.05 Arcélek (ismétlés) A jégkorszak emberei-Morzsaparti 9.00 Stahl konyhája Közéleti szórakoztatómagazin 10.20 100 év - Játék a színház © 10.40 Szívek szállodája 9.25 Újrakezdés © 8.00 Állati rekordok © \M j 8.35 Reflektor 9.10 Babapercek © 12.00 Híradó délben 11.05 Négyszázezer nap 11.40 A nagy házalakítás 10.30 Család-barát 9.00 Svindlerek © 9.00 Csak csajok 9.20 Telekvíz Telefonos játék 12.15 Időjárás. Sporthírek 11.30 Átjáró 12.45 Gordon Ramsay 11.30 Kívánságkosár 10.15 A póráz két végén M 10.05 Top Shop 10.50 Teleshop 12.30 Kárpát expressz 12.00 Híróra - A pokol konyhája 14.00 Híradó 11.05 Új otthon 3D-ben 12.00 Híradó Déli kiadás 11.55 Csökke nő © 13.00 Szomszédok © 12.55 Záróra 13.40 Nyomtalanul 14.10 Kikötő - Friss 12.05 A mamit akarom! 2 12.10 06-91-33-55-33 (am.sci-fi vígjáték, 1981)82' (magyar sorozat) 13.55 ...és még egymillió lépés (amerikai krimisorozat) 14.20 A világörökség kincsei 13.20 A kínai nagy fal © 'íq 13.30 Fél kettő © 13.25 Kvízió Telefonos játék 13.35 Rondó j 14.40 Szabadlábon 15.20 CSI - A helyszínelők 14.40 Életüket a luxusért 14.20 Testmatek © tn 14.35 Yu-gi-oh - A mozifilm © 14.55 Dokik (am. vígjátéksor.) © 14.35 Ez történt ma reggel a Szigetközben (5/2.) (amerikai krimisorozat) 15.05 Az orvosi képalkotás Hihetetlen számok rj (japán animációs film, 2004) 15.20 Hegylakó © 16.25 Körzeti híradók. Hírek 15.05 Harmónia (18/3.) © 16.10 Két pasi - meg egy kicsi története© 15.15 Állati rekordok © J 16.20 Rubí, az elbűvölő szörnye- 16.20 Bűbájos boszorkák © 16.45 Teadélután 15.30 Magyar retró (amerikai vígjátéksorozat) 16.00 Pannóniától a csillagokig Extrém testrészek j teg (mexikói sorozat) © Utána: Tények 17.45 A vadon bűvöletében © 16.25 Egy lépés előre © 17.15 Gordon Ramsay - Magyar eredmények 16.10 Svindlerek © <2 17.20 Mónika - A kibeszélőshow 17.25 Joshi Bharat Talkshow © (angol sorozat -10/4.) 46' 17.15 Zene az életem © - A pokol konyhája az űrkutatásban (6.) 17.20 Küzdj, Arman, küzdj! 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.40 McLeod lányai © 17.45 Ez történt ma reggel 18.15 A nagy házalakítás 16.30 Miért éppen 17.50 Fagyállók 19.05 Vacsoracsata © 19.05 Mr. és Mrs. (sztárpárshow) (ausztrál sorozat - 74/58.) 19.25 Gyerekjáték az Internet 19.10 Elvált Gary Magyarország? (20/7.) 18.20 Állati rekordok © Gasztroreality 20.15 Aktív ® 19.30 Híradó este 19.35 Esti mese (amerikai vígjátéksorozat) 17.00 Zorro (78/53.) © Indul a parti 20.05 Fókusz © 20.50 Jóban Rosszban 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Híradó 19.40 Két pasi - meg egy kicsi 17.30 Térkép 19.20 Nagy ötletek kis u | Közszolgálati magazin (magyarsorozat) © 20.00 Kassza© | 20.20 Sporthírek, időjárás (amerikai vígjátéksorozat) 18.00 Híradó j bolygónknak 2 | 20.40 Barátok közt © 21.20 Négyen résen © Baló György műsora 20.25 A fagyos folyó lovasa © 20.30 CSi - A helyszínelők 18.35 Mese 20.20 Tuningmánia © ET { (magyar sorozat) (amerikai vígjáték, 2002) 90 ' 21.00 Magyarország választ (amerikai sorozat-65/40.) (amerikai krimisorozat) 19.10 Külvárosi rendőrök © 20.55 Pörgesd fel! Közben: Hírek Fsz.:PatrickSwayze(Roy), 2010 21.10 Tűzvonalban © 21.20 CSI - A helyszínelők 20.05 Nem félünk Michel Gond- 21.25 Utazás a Marsra W 21.20 Esti showder Charlize Theron (Candy), Billy 21.30 Műkorcsolya- (magyar sorozat-40.) 50' (amerikai krimisorozat) rytól (fr. dokumentumfilm) © Azúijármű Fábry Sándorral © BobThornton(LonnieEari) világbajnokság Fsz.: Stohl András, Cserna 22.10 CSI - New York-I helyszí- 21.00 Jóravaló feleség 22.20 Megidézett csaták Utána: Hírek Közben: Kenósorsolás Férfi szabadprogram Antal, Bajomi Nagy György nelők (am. krimisorozat) (am.-holland film, 2002) © A hastingsi csata © 23.15 Házon kívül Heti magazin 23.05 Pokerstars.hu© 23.40 Prizma 22.05 Záróra 23.00 Esküdt ellenségek 22.30 Híradó. Sport 23.30 Kíváncsi elmék © 23.50 Európai idő EU-magazin 0.05 Tények este 23.50 Hírek. Időjárás 22.55 Magyar retró - Bűnös szándék 22.45 Közbeszéd Tűlélés 0.10 Alias© 0.35 Ezo Tv 06-90-602-022 © 24.00 Mementó 23.50 Hanuma© (amerikai krímisorozat) 23.05 Váltó 0.35 Földünk a magasból Ej] 1 (amerikai akciófilm-sorozat) Jósok, látók, médiumok 0.05 Teadélután (ismétlés) (szovjetszatíra, 1978 - 2/1.) 23.55 CSI - A helyszínelők 23.20 Drót (amerikai sorozat) © Erdőésember® Tökéletes hasonmás 1.25 GSG 9 -Az elit kommandó 1.05 Nappali (ismétlés) 1.05 Tűzvonalban © f 0.45 CSI - New York-i Hibahatár 1.45 Meteorok, dinók, ^ 1.00 Reflektor Sztármagazin © (német akciófilm-sorozat) © Közéleti szórakoztató magazin (magyar sor., ism.) helyszínelők 0.20 Mozart: G-dúr hegedű- mamutok 1.15 Infománia © 2.15 Segíts magadon! 3.00 Prizma (ismétlés) 1.55 Dublini doktorok © (am. krimisorozat, ismétlés) verseny kv 216 A Nagy-tavak SS HÍR tv"1 _ ' HÁLÓZAT _ _ ””ETOOSPORxTTTTIP. SPORTl_ _ _ .^TTTTIIP. ............. S i 14.05 Befutó. 1430 Gyógyhír. 15.05 Vetítő. 11.55 Híradó. 13.50 Többet ésszel! 16.25 14.30 Stílus. 15.00 Zodiákus. 17.00 Bizton- 830Kalandsport9.00Műkorcsolya-vbll.00 1030 Magyar labdarúgás. 1390Televiziósvá- 9.15 Amit csak Lola akar 11.10 Családi ka- 14.00 Ötödik sebesség. 15.00 Hogyan kéMisiké (dok.-film). 16.05 Arcok a liftben. Ahogy tetszik. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai sági zóna. 1730 Infománia. 18.00Helyszín. Nőt curling-vb 12.45 Labdarúgás 13.15 Mű- sáliás. 1330 Magyar labdarúgás. 14.45 Te- rácsony 13.10 Felvétel indul! 13.40 Ütött- szült? 16.00 Állítólag... 17.00 Újjáépiték. vJj 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Soroló, turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Hír- 18.30 Őslények szigete (amerikai kaland- korcsoiya-vb 14.15 Sílövészet 15.45 Műkor- nisz, Indián Wells. 15.45 Golyózápor. 16.15 kopott hímév 15.20 Az üresfejű 16.50 Egy- 18.00 Töréspont. 19.00 A túlélés törvényei. N 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. 20.05 Rá- adó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Hómé- filmsor.). 19.30 Tűzoltók (ausztrál sor.), csolya 17.00Női curting-vb 1830 Pátyakerék- Magyariabdanigás. 1830 Mai helyzet 18.45 másra utalva 1830 A Rózsaszín Párduc 2. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Hogyan csiyj játszás. 21.00 Híradó 21. 2135 Lapzárta ró. 21.45 Világhíradó. 2155 Híradó. 22.05 2030 H írhálő. 21.00 A négyek jele (amerikai pár-vb 19.00 Labdarúgás 19.10 Pályakerék- Zuhanyhíradó. 19.45 Spanyol labdarúgás. 20.00 Rémbo fia 21.35 Reinkarnáció 23.10 nálják? 2130 A borzalom pillanatai. 2230 (vitaműsor újságírókkal). 22.05 Sziluett. Dominó. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. krimi, 2001).23.00Aszömycápa(ameríkai pár-vb21.00Műkorcsolya-vb22.45Verseny- Getafe-Real Madrid (élő). 22.00 Squash Tv. A Pierre Woodman-sztori 0.15 Janosik: Egy Mocsári favágók. 2330ChrisRyan bemutat0 23.05 BBC World Híradó. 2330 Soroló 23.55 Híradó. 0.05Többet ésszel! horror, 1984). 1.00 Grand prix tánc 0.15 Sílövő-vk 2230 Bikarodeó. 23.30 SL-leselkedó igaz történet ja. 030 A kolónia SOMOGY TV-~TBI --------"Hil BOGLÁR Tv"~”MARCALI ív””T|[B 91,2 és SS.ÓIv^ÖyPB MR2 PETOfTrAdÍoTHI MBl KOSSTTTH^ALÍÍo'IHI KAPOSVÁRON 08.00 Képújság 17.00 Biztonsági zóna 1730 Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 16.00-tút Marcali Híradó óránként 19.00 Mar- 06.00-Óránkénthírekkel, közlekedéssel kap- 5.00 Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás 630 Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal - Táj 18.00 Híradó-megyei hírek első kézből 1830 Sopron-KaposváriKK-férii kosárlabda Ma- hirdetésekkel, közérdekű információkkal cali Híradó 19.15 Élő telefonos fórum 21.00 csolatos információkkal, időjárásjelentéssel. Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 6.00180perc9.00Napközbenll.05Ahely '0 Mottó - kulturális magazin 19.00 Híradó gyár Kupa, negyeddöntő 1. mérkőzés 19.00 19.00 Híradó 19.30 Programajánló 19.35TÓ- Anégyekjele-amerikaikrimi23.00Aszömy- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, 1130 Vendég a háznál 13.04 Rádiószínház M 19.30 Miért?Téma:Paragrafusésállatvéde- Kapospont- a Kapós Televízió hírműsora ma-hírháttér 19.40 Híradó 20.10 Délipart- cápa-olasz-francia horror 01.00 Grand Prix gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek-Rövid összefogla- 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.35 Ű lem,vendég:ZomborszkyZoltánésSzántóll- 1930KaposSportl930Rizikófaktor-sztár- közéleti magazin 21.00 Ismétlések reggelig -autó-és motorsport krónika 0130 Hírháló tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene Tér-idő 15.15 Kihívások 15.23 Zöldövezet '£3 dikó 20.00 Híradó 20.30 Képújság 23.00- interjúk, netvideók, klipek Fándly Csabával foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 15.00 Közlekedés 18.03 Zene ol- 15.30 Közelről 18.15 Magánhangzó 1830 fjj 0130 A napi műsor ismétlése 01.30 Képúj- 20.00 Kapospont-a Kapós Televízió hírmű- .......—................—............................................. z11 vasáshoz 19.02; 20.02 Sporthírek - Rövid Határok nélkül 19.05 Sportvilág 1925 Tetten j s ág sora ism. 2020 Kapós Sport ism. 2030 Hír- .TV.................................................................TY.......................................................összefoglalók, hírek a napi eseményekről. ért szavak 19.50 Mese 20.04 Rádiószínház VID ÉKEN 19.00 Miért?-napi aktuális műsor háló 21.00 A rrégyekjele - amerikai filrri 23.00 19.00 Híradó 1930 Programajánló 1935TÓ- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Hálózat Tv 19.00 Csurgói Híradó II. Minden ami sport..,. 22.00 Kultúrfitnesz 2030 Kultúrt<ör21.04 A nap történetei 22^5 1930 Híradó 20.00 Mottó-kulturális maga- Kapós Krónika, éjszakai magazin: Kapospont ma 19.40 Híradó 20.10 Bogiári Krónikák- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok 1930 Háttér 20.30 Hírháló 21.00 Hálózat Tv 23.00 Netidők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix Estibeszélgetés23.04Arcvonások2334TérI zin 2030 Híradó KaposSport közéleti magazin 21.00 Ismétlő 21.00 Esti film műsora 1.00 Zenei válogatás-Egy kis hazai... idő 0.10 Éjszaka