Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 12. szám

2010. MÁRCIUS 21, VASÁRNAP 7 INTERJÚ margitai ági Kezdő kora óta nem játszott annyit, mint ma, de egy jó szerepre nem mond nemet. Ma is a kíváncsiság hajtja. Mázlistának érzi magát, mert a színészettől csak jót kapott. „NEM GONDOLOK AZ ELMÚLÁSRA’’ Margitai Ági ma is teljes erőbedobással dolgozik. Egy jó szerepért mindenre képes, és még filmben is játszana. Margitai Ágit fel évszáza­dos művészi pályája elis­meréseként tüntették ki a legrangosabb művészeti díjjal. A Kossuth-díj nagy megbecsülés, s általa a szeretetnek valami külö­nös koncentrációját ta­pasztalja - mondja a szí­nésznő. Fábos Erika- Sok elismerést kapott már. A Kossuth-díj a legfontosabb?- Ez érdekes, mert pár éve még biztosan azt válaszoltam volna erre a kérdésre, hogy igen, ám azóta valahogy megváltozott ehhez a díjhoz a viszonyom. Nagy megbecsülés és komoly minősítés ez, de úgy gondoltam, hogy én már lemaradtam róla. Többször mondták, hogy most biztos én kapom, jövőre biztos én kapom, és sose kaptam, úgy­hogy tényleg teljesen lemond­tam róla.- Pedig minden színész a Kos- suth-díjra vágyik, nem?- Én már tényleg nem vágy­tam rá. Görcsösen egyébként sem ragaszkodom semmihez.- Azért biztosan örült tr a hírnek. ...............- Jaj, ánnak nagyon. Hatalmas meglepetés volt, és óriási bol­dogság.- Kinek mondta el először?- A páromnak, aztán felhív­tam egy-két barátnőmet, de gyorsan terjedt a hír. Amikor lát­tak a tévében, mindenhonnan hívtak, és gratuláltak. Na látja, ez az, amiben semmi máshoz nem hasonlítható ez a kitünte­tés. Valahogy mindenki őszin­tén örült, és szívből mondott szé­peket. Nem mindig szoktak, de most igen. Még sosem találkoz­tam a szeretetnek ezzel a kon­centrált formájával, azzal a bi­zonyossággal, hogy ennyi ember hisz bennem. És ez persze na­gyon jólesett.- Ezen a néhány szép napon kívül változik ettől valami?- Én már biztos nem. Ugyan­úgy fogok játszani, mint eddig. Ugyanúgy fogok izgulni a premi­erek előtt, mint eddig, ugyanúgy ki fogok ugrani a bőrömből egy igazán jó szerep miatt, mint ed­dig, aztán ugyanúgy gyötörnek majd a kétségek, hogy tudok-e élni a lehetőséggel, mint eddig.- Ötven év után is lehet tépe- lődni ilyesmin?- Ez is érdekes, de egyre in­kább. A pálya elején még azt gondolja az ember, hogy tökéle­tes, aztán egyre jobban kontrol­lálja magát, és sokat tépelődik. Ettől is olyan izgalmas ez a pá­lya. Persze tudom, van egy mér­ce, és azt meg tudom ugrani, tu­dom, hogy nem vagyok rossz, ugyanakkor az a furcsaság, hogy néha, amikor már megvan a sze­rep, és úgy érzed, hogy jó vagy, egyszer csak mégsem jön össze. Nem nagy a különbség, de kü­lönbség. És hiába volt jó addig minden, ha az a néző akkor van ott, és pont azt nézi. Van, amikor átszalad az angyal a színpadon, és van, amikor nem.- Amikor nem, az nagyon megviseli? Egy alapvetően si­keres ember, mint Ön, hogyan éli meg a kudarcokat?- Vannak, akik nagyon át tud­ják magukat adni a kudarcaik­nak, de én nem. Szerintem a rosszból és a jóból is sokat lehet tanulni. Amikor valami jó, én ak­kor is tudom, hogy mi maradt benne, mert olyan, hogy tökéle­tes, nem létezik. Én mindenért megdolgozom, és pontosan tu­dom, mibe mit teszek bele. Talán emiatt van, hogy ha valami még­sem úgy sikerül, de tudom, hogy én a magam részét beletettem, nem élem meg tragédiaként.- Soha nem akart más lenni, csak színésznő?- Balerina akartam lenni, de nem vettek fel a balettintézetbe. Aztán sokáig történelemtanár akartam lenni, amikor pedig megkérdezték 14 éves korom­ban, azt mondtam, hogy szín­ház- és filmrendező. így, egysze­rűen. Közben úgy alakult, hogy tönkrementünk, édesanyám el­veszítette a munkáját, és úgy éreztem, segítenem kell, úgy­hogy nem sokkal később elmen­tem az éppen alakuló SZOT- táncegyüttesbe hivatásos nép­táncosnak. Tiszta kitűnő bizo­nyítvánnyal, úgy, hogy a család nem is tudott róla. Eltöltöttem ott három évet, és akkor már biz­tos voltam benne, hogy színész­nő akarok lenni. Jelentkeztem a főiskolára, és onnantól egyértel­mű volt minden. Színházak, jöt­tek a filmszerepek, a tévéjáté­kok és az ismertség, de azok az idők mások voltak. Valahogy na­gyobb rang volt színésznek len­ni, voltak színházi közvetítések a tévében, a mai generációnak sokkal nehezebb. Egészen más dolgokkal lehet kitűnni, ame­lyeknek legtöbbször semmi kö­zük a szakmai érdemekhez.- Országosan ismert színész­nőként a pályája nagyobb ré­szét vidéken töltötte. Ez tuda­tos volt, vagy így alakult?- A főiskola után leszerződ­tem Pécsre, de két év múlva egy ősbemutató főszerepére hívtak az akkor nagyon újnak számító Petőfi Színházba, amely az első zenés színház volt. Aztán ez va­lahogy így lett természetes, hogy Névjegy MARGITAI ÁGI 1937-BEN született Buda­pesten. 1958-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1962- től a kecskeméti Katona József Színház tagja. 1963- tól a Petőfi Szín­házhoz szerződött. 1964- 65: szabadúszó. 1965- TŐL a Miskolci Nemzeti Színház tagja. 1968-ban a Mikroszkóp Színpad szerződtette. 1970-1972 között Szege­den, 1972-től a József At­tila Színházban, 1978-tól Szolnokon játszott. 1982-ben a Mafilm tár­sulatához szerződött. 1990-TŐL a Miskolci Nemzeti Színház tagja, majd szabadúszó. 1992 ÉS 1996 KÖZÖTT ö Magyar Színészkamara ügyvivőjeként tevékeny­kedett. több mint negyven film­ben, tucatnyi tévéfilmben szerepelt. SZÍNHÁZI SZEREPEI: Eliza a Pygmalionból, Júlia a Rómeó és Júliából, Kata a Makrancos hölgyből, Eliza a My Fair Ladyből. filmek: A Rózsa énekei, Napló gyermekeimnek, Szívzűr, Ripacsok. DÍJAK: 1962 Jászai Mari-díj 1981 Érdemes művész 1989 Kiváló művész 1995 Dérynédíj 2006 A Halhatatlanok Társulatának tagja 2010 Kossuth-díj én ilyen vándorlós vagyok: van valahol egy társulatom, de hív­nak egy-egy szerepre máshová is. Másrészt meg, ha úgy érez­tem, hogy valaminek eljött a vé­ge, vagy jött egy rendező, aki­ben hittem, akkor mindig to- vábbálltam. Mindig óriási volt bennem a kíváncsiság.- Ezek szerint a bátorság is.- Szokták ezt mondani rólam, de nem tudom, hogy ez bátor­ság-e. Én csak így tudok élni, ilyen a természetem. Nem szok­tam félni a bizonytalantól, és so­sem akartam benne maradni semmiben, ha már nem érde­kelt. Ez nem az a szakma, ahol az ember ücsöröghet a korábbi sikerein. De értelme sem lenne, ha elveszítem az érdeklődése­met, akkor már türelmetlen va­gyok, és nem működik az egész.- Az elmúlt két évben hét be­mutatója volt. Mi hajtja?- Fantasztikus előadásokra kértek fel, nem tudtam rájuk ne­met mondani. Mázlistának ér­zem magam, jó rendezőkkel, ki­váló kollégákkal szerepelhettem kitűnő darabokban. Nem is tu­dom, mikor volt ilyen, hogy eny- nyit játszottam! Meg is fogad­tam, hogy egy kicsit nyugodtabb korszak következik, de megint van egy jó darab, amelyet nem­sokára próbálni kezdek, és ha lenne egy jó filmszerep, hát azon sem gondolkoznék.- Honnan van ehhez ennyi energiája?- Ezzel is úgy vagyok, hogy amennyi rajtam múlik, azt igyekszem megtenni. Eljárok tornázni, odafigyelek magamra, ezt megteszem a szakmámért, mert a színpadon fontos, de jót tesz az egészségemnek és a női­ességemnek is. Persze a színhá­zi közeg is segít aktív maradni, sokat vagyok fiatalok között, használni kell az agyamat, inspi­rál a kollektív munka, az együtt­működés egy-egy próbafolyamat során. Másrészt azt hiszem, az, hogy én mindig nyitott voltam a világra, hogy figyelemmel köze­lítek a másik emberhez, segít, hogy legyen energiám arra, ami nekem fontos.- A feladatokon, a munkán kí­vül mi fontos még?- Az élet. Imádok élni. Szere­tem a barátaimat, a könyveket, nagyon szeretek utazni. Elhatá­roztam, hogy a Kossuth-díjam- ból valami olyan utazásra me­gyek, amelyet eddig nem enged­hettem meg magamnak. Egy ka- rib-tengeri körút vagy Dél-Ame- rika az álmpm, és elmegyek öt napra Berlinbe. Az a város any- nyit változott az elmúlt években, és jó a színháza is, szóval arra szakítok Időt. Aztán ott van az örök szerelem, a Duna. Mindig jó, ha oda lemehetek. Annyira, hogy ha meghalok, azt szeret­ném, ha oda szórnának, mert ott mindig az az érzésem, hogy egy lehetek a természettel.- Azt mondják, ez a pálya sokat ad és sokat elvesz, így van?- Amikor egy színész szabad­úszó, és nem jönnek a szerepek, az bizonytalan helyzet, és az nem jó. De úgy érzem, nekem in­kább adott ez a pálya. Sikereket, szeretetet, kivételes társakat.- Soha nem hiányzott semmi az életéből?- De igen, a gyerek. Szerettem volna, de sajnos nem sikerült. Az hiányzik, és sajnálom is, mert úgy érzem, hogy valami­ből kimaradtam, ami az emberi élet alapja és legfőbb értelme.- Sándor Erzsi mondta, hogy Ön olyan erős, mint a vas, és csak valami nagy mágnessel lehetne leszedni a színpadról.- Ez azért nem így van. 73 évesen már nem. Jöhet olyan helyzet, amikor el kell fogadni, hogy nem megy tovább. De amíg tudok, addig játszani szeretnék. Ameddig csak lehet, ameddig kellek, szeretnék játszani. Az el­múlás sem foglalkoztat, ez vele jár az élettel. A családomat saj­nos már rég elvesztettem, s tu­dom, hogy eljön az ideje, amikor nekem is be kell fejeznem. Ez benne van az agyamban. Főleg akkor jut eszembe, ha elveszí­tek kollégákat, különösen fiatal kollégákat, akiknél még nem jött el az idő, hogy elmenjenek. Az megvisel, de ennyi, különben nem gondolok rá. Bár már nem számított rá, Margitai Ági az idén átvehette a Kossuth-díjat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom