Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 12. szám
EGY PERCBEN Az ötös lottó 11. heti nyerőszámai . , Jokerszam: 10 61 71 77 83 933040 Szabadon garázdálkodhatnak a hamis gyógyítók Magyarországon Hatástalan csodaszerek és hamis ígéretek nehezítik a gyógyulni vágyók életét a hazai alternatív egészségpiacon. A kóklerek kiszűrése nehézkes, a becsapott emberek szégyellik butaságukat, szabályozás nélkül garázdálkodhatnak a csalók. M. oldal Snétberger Ferenc a kallódó tehetségeknek alapít iskolát Iskolát alapít a Berlinben élő világhírű gitáros, Snétberger Ferenc. A felsőörsi táborban hátrányos helyzetű gyerekek tanulhatnak zenét világ- klasszis előadóművészektől. A gitárművész nem foglalkozik az őt ért támadásokkal, de a rasszizmus ellen mindig felemeli a szavát. ►13. oldal A gitárművész a rasszizmus ellen szól Margitai Ági már lemondott a Kossuth-díjról, mégis megkapta Margitai Ági életében az egyik legnagyobb élmény a Kossuth-díja. Ráadásul akkor kapta az elismerést, amikor már teljesen letett róla. A színésznő leginkább a felé áradó szeretetnek örül. Most nyugodtabb időszak következik az életében, de nem marad munka nélkül. >1. oldal Atlantisz öröksége a kékben és fehérben pompázó Szantorini Az Égei-tenger varázslatos szigetén minden kék és fehér: Szantorini tulajdonképpen Görögország jelképe. Az utazási katalógusok fotói rendszerint a meredek lejtőin felkúszó kékfehér házait és a sziget belső öblét, a kalderát ábrázolják. ►14. oldal HIRDETÉS Lakóházat fenyegetett a tűz Balatonlellénél Égett a berek Lelténél, igen közel a lakóházakhoz Balatonlelle délkeleti peremén, a Mátyás király utca végében a bereknél nádastűz ütött ki szombaton délután. Pillanatok alatt több száz méter hosszú terület borult lángba. Először hármas-, később már négyes fokozatú riasztást rendeltek el. Csaknem 30 tűzoltó dolgozott a helyszínen. A legszélső lakóháztól alig 10 méterre tombolnak a lángok. Az mentette meg az épületeket, hogy egy vízzel teli árok van a berek és a házak között. A környékbeliek megijedtek a fűztől, néhá- nyan sírva fakadtak, amikor meglátták, hogy mekkora veszélyben van az otthonuk. A Sonline.hu helyszínen tartózkodó tudósítója jelentette: három óra után néhány perccel alább hagytak a lángok. Égett még a berek, de úgy tűnt, nem lesz nagyobb baj. Koncz András, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese szerkesztőségünkkel közölte: több tíz hektárnyi területet érintett a tűz. A házakon kívül az autópálya forgalmát is veszélyeztetette, ezért a hatóság értesítette az autópályarendőrséget is. A katasztrófavédelmi ügyeletes hozzátette: először a balatonboglári tűzoltók értek a Lellére. Később a keszthelyi, a siófoki és a marcali tűzoltókat is riasztották, s így közel harminc szakember kapcsolódott a veszély elhárításába. Vonultak a tűzoltók tegnapra virradóra is, egy másik esethez, szép számmal. Felrobbant egy gázpalack a buzsáki családi háztűz során. Az anyagi veszteség eléri a 10 millió forintot. Szombatra virradó éjjel tizenhat tűzoltó küzdött a lángokkal, összesen négy járművel vonultak. ►a. OLDAL mnum r n / DÁRDAI PÁL MEGÉRTI KOEMANT, ÁM MAJD !“DI a középkori rekordot SZÍVESEN LENNE SZÖVETSÉGI KAPITÁNY. énekes Átláthatóan, biztonságosan - árfolyamkockázat nélkül Árfolyamkockázat nélküli hitelt keres, melynek kamata könnyen átlátható? Ezt nyújtja Önnek az MKB BUBOR Plusz Hitelprogram, hiszen a kamat a BUBOR értékéhez igazodik. Tegye teljessé saját világát az MKB Bank forint alapú lakáshitelével, hiszen most': ■ nincs hiteligénylési díj**, ■ nincs ügyintézési díj, ■ nincs szerződéskötési díj. Kamat forint alapú lakáshitel esetében: 12 havi BUBOR*** + 4% THM: 10,33%**** Az aktuális kondíciókról kérjük, kérdezze személyes pénzügyi tanácsadóját. Az MKB BankZrt. 2009. szeptember 16-án aláírta a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódexet, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. * Az akció a Bank által 2010. április 30-áig befogadott hiteligénylések alapján 2010. május 31-éig megkötött lakáshitel szerződések esetében érvényes. ** A hiteligénylési díj elengedésének feltétele, hogy az Ügyfél vállalja jövedelmének a Banknál megnyitott és vezetett bankszámlájára történő utalását. A jövedelem átutalását az Ügyfélnek legkésőbb a kölcsönszerződés megkötéséig igazolnia kell, kivéve, ha a jövedelem-átutalás kezdeményezése a Bankon keresztül történik. Igazolás hiányában a hiteligénylési díj utólag, de legkésőbb a kölcsönszerződés megkötésekor terhelésre kerül az Ügyfél Banknál vezetett bankszámláján. Jövedelem: a Bank által jövedelemként elfogadott rendszeres átutalás. •** Az első részlet folyósításának, vagy a kamatperiódus fordulónak a hónapjában, a hónap első munkanapján érvényes 12 havi BUBOR. A kamat mértéke változó, a kamatperióduson belül (1 év) fix. BUBOR: Budapesti bankközi kamatláb. **** A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értékének meghatározása a 2010. március 1-jén érvényes 12 havi BUBOR, valamint az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM 20 éves futamidejű, 5 millió Ft összegű, 1 éves kamatperiódusú, lakásvásárlási célú hitelre került meghatározásra. ____________ A h irdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek. KAPOSVÁR, Széchenyi tér 7. ■ Tel.: (06 82) 527 940 SIÓFOK, Sió utca 2. ■ Tel.: (06 84) S38 ISO l,Y I I] órán át hívható TEGYE TELJESSÉ SAJÁT VILÁGÁT! 9771419011703 10012