Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-02 / 51. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 2., KEDD Naponta alkalmazható tudás disputa Több mint négyszáz pedagógus találkozott Lengyeltótiban Száz településről négyszázharminc érdeklődő. Szakmai disputa volt Lengyeltótiban a kompetencia alapú oktatás módszertanáról és eszközeiről Módszerek és eszközök a kompetencia alapú okta­tásban. Országos érdeklő­dés kísérte a lengyeltóti konferenciát hétfőn. Vigmond Erika Plenáris előadásokon és szekció­üléseken várták Lengyeltótiban azoknak az iskoláknak a képvi­selőit, amelyek sikeresen pályáz­tak kompetencia alapú oktatás, nevelés meghonosítására. A Fo­dor András iskola, óvoda, szak- és szakmai szolgálat tizenegye­dik alkalommal invitálta a szak­ma több száz képviselőjét a Dis­puta elnevezésű országos érdek­lődés mellett zajló konferenciára.- Azt tudjuk mindannyian, hogy a legmerevebb intézmény- rendszer az oktatás, ez áll ellen a legjobban a változásoknak - fogalmazott Zsombok Lajos fő­igazgató, az esemény házigaz­dája. - A Társadalmi Megújulás Operatív program keretében ez egy olyan pályázati konstruk­ció, amely egyszerre akar szer­vezeti struktúraváltozást, vala­mint módszertani váltást és eh­hez pénzt is ad. A kompetencia alapú oktatás eredményei már látszanak: azok a képességek, készségek, amelyeket fejleszte­nek a gyerekeknél hatékonyan megmutatkoznak a mindenna­pi életben, a tanultakat jól tud­ják alkalmazni a gyakorlatban. Sokkal befogadóbbak és nyitot- tabbak a társadalomból érkező ingerek iránt, a kommunikáci­ós készségük, szövegértésük is célirányosabb. Egymást okítják Boda Zoltán, a referenciain­tézményként működő bogyisz­lói általános iskola igazgatója arról is beszélt: probléma, hogy a projektekben mindenki késik egy kicsit. Ezért a megvalósító pedagógusok nem igazán tud­nak határidőre programokhoz, mintákhoz jutni. A határidő pe­dig közeleg, amire sikeresen be kell fejezni a pályázatokat. Ezen a konferencián minden szeg- menst érintő kérdésre is vá­laszt kaphattak. Pártfogolják a tehetségeket Darányban Új módszerekkel ismerkednek a pedagógosok f^PERCES INTERJÚ Szépítik a Tündérkertet Uniós támogatással, 150 millió forintból épült meg a somogyvá- ri Tündérkert óvoda. A gyerekek január elején költözhettek be.- Sikerült már teljesen bir­tokba venni az új óvodát?- kérdeztük Nyers Éva intéz­ményvezetőt.- A berendezéshez a pá­lyázati támogatás volt a se­gítség, adományokból pedig a játéktár is bővült. A szülői munkaközösség is hozzájá­rult a belső tér szépítéséhez, díszítéséhez. Már elkészült a somogyvári óvodai neve­lés 112 éves múltját bemuta­tó fal, s kiállításokkal is ott­honosabbá tettük, melyek il­leszkednek a természet és állatvédelemhez is, melyre a kompetenciaalapú oktatás­ban nagy hangsúlyt fekte­tünk - válaszolta Nyers Éva.- Minek örültek az óvodá­sok legjobban?- A tornaszoba és annak felszereltsége tetszett nekik leginkább, ami egyáltalán nem volt a régi intézmény­ben. Nevelői, logopédiai szo­bával is tágasabb az új óvoda, s kívül-beliil akadálytalan a mozgáskorlátozottak közleke­dése. Például liftet is beépítet­tek számukra, hogy az eme­letre is feljuthassanak.- Maradt még teendő?- Előttünk álló feladat még az óvoda környe­zetének szépítése: parkosí­tás és a játszótér kialakí­tása. ■ V. E. támogatják a tehetséges diá­kokat Darányban. A Gyöngy - Gyermekek Önzetlen Nemes Gyámolítása - Alapítvány bált is szervezett, és a bevételét a helyi diákok pártfogolására fordítja. Kissné Szalonnay Zsuzsanna, a tizenöt éves ci­vil szervezet elnöke elmond­ta: Bölcs Bagoly, Einstein és Leonardo díjakra lehet pá­lyázni, melyekből az első megköveteli a legalább 4,7-es átlagot, a többi az egyes terü­letek tehetséges diákjait ré­szesíti támogatásban. Két éve létrehozták a Gyöngy díjat is, amelyet olyan 8. osztályosok kaphatnak, akik képessége­ikhez mérten jól teljesítenek, és a közéletben is tevékeny­kednek. JEKI GABRIELLA A kooperatív tanítási mód­szerekkel ismerkedtek a barcsi és nagyatádi kistérség általános iskolái Taranyban. A projekt-napra Darány, Nagyatád, Csököly, és Háromfa pedagógusai láto­gattak el, ahol a közösség­formálás jegyében zajlott a felkészülés. jeki g. új tanulásszervezési eljárá­sokkal, oktatási módszerek­kel, programcsomagokkal is­merkedhetnek meg a Kapos­vári egyetem Gyakorló Álta­lános Iskola és Gimnázium pedagógusai. A képzésekre, feladatokra TÁMOP A kom­petencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - innova­tív intézményekben című pá­lyázaton nyertek forrást. A program egyebek mellett az egész életen át tartó tanulást megalapozó képességfejlesz­tést, a kompetenciaalapú ok­tatás elterjesztését, újszerű tanulásszervezési eljárások alkalma-zásátalapozza meg. Mindezt oktatási program- csomagok bevezetésével segítik. JAKAB E. Nyers Éva: adományokból bővült a játéktár Lízinghez is jár a kedvezmény a sorstársaknak diszkrimináció Igazat adott az Alkotmánybíróság a nagyatádi rokkantnyugdíjasnak (Folytatás az 1. oldalról) A mozgássérültek, rokkantnyug­díjasok többsége azonban nem abba a kategóriába tartozik, ame­lyik készpénzért hozza el a sza­lonból az autócsodákat: Ha azon­ban lízingeli a járművet, akkor a kocsi az utolsó részlet befizetésé­ig a bank tulajdonában marad. A mozgássérültnek ebben az eset­ben ugyanúgy adóznia kell az au­tója után, mintha a törvény nem is lenne. A rokkant tehát csak ad­dig számít rokkantnak, amíg sa­ját kocsira telik. Ha részletre ve­szi, akkor egyszeriben egészsé­ges lett az állam számára, és ugyanúgy adózik ő is, mint bárki más. Épp a mozgássérültek azok, akik létezni sem tudnak kocsi nélkül. Aki próbált már rokkant­nyugdíjból autót fenntartani, az pontosan tudja, hogy ez szinte le­hetetlen vállalkozás. Az Alkotmánybíróság levele tegnap érkezett meg Nagyatádra: ebben a testület megállapítja, hogy a gépjárműadóról szóló 1991-es törvény kifogásolt pasz­szusa valóban alkotmányellenes, mert csak a gépjárművel számol, az üzemben tartó személyével nem. Ezzel kizárja a kedvez­ményből azokat, akik üzemben tartók, de valamilyen okból nem tulajdonosai a gépjárműnek. Ez pedig sérti az azonos bánásmód elvét. A megsemmisítésére ez év évégéig adott határidőt. Seres István hangsúlyozta: bár ő maga is rokkantnyugdíjas, azonban nem a saját érdekében fordult az Alkotmánybírósághoz. - Az én kocsim ma már saját tu­lajdonú, azonban a sorstársaim között jó néhányan vannak ke­vésbé szerencsések. Értük kezde­ményeztük a törvény felülvizsgá­lását. ■ Nagy László Józsa Judit táncos kisplasztikáival mutatkozik be a fonyódi múzeumban A somogyiakat okolják Nagykanizsán a szennyvízvezeték-hálózat bűze miatt Fonyódra érkeztek Józsa Judit ke­rámiaszobrász terrakotta kis­plasztikái. A köröndi származású alkotó immár másodszor állít ki a balatoni városban. Míg tavaly Magyar nagyasszonyok című so­rozatából mutattak be összeállí­tást, ezúttal Magyar táncok anya­ga látható. Józsa Juditnak a fonyó­di múzeumban nyűt kiállításán Árok László, Fonyód alpolgár­mestere mondott köszöntőt, a tár­latot Pucskó Zsolt néptáncoktató nyitotta meg. Az egyebek között a Kállai kettőst, a Kanásztáncot, a Palotást, a Legényest, a Hajdútán­cot és a Szerelmes csárdást magá­ban foglaló Magyar táncok soro­zat darabjai március 11-ig látha­tók Fonyódon. ■ F. T. Cseppet sem plasztikus. Magyar táncok elevenednek meg a szobrokon Szennyvíz szagától bűzlik né­hány lakás Nagykanizsa mik- lósfai városrészében, a Szent­endrei utcában. Az ott lakók alá­írás gyűjtésbe kezdtek, hogy a szolgáltató Délzalai Víz- és Csa­tornamű Zrt. mihamarabb szün­tesse meg a problémát. Az itt élők részéről elhangzott: akkor kezdődtek a gondok, amikor a somogyi településekről (Inke, Iharosberény, Iharos, Pogány- szentpéter) érkező szennyvizet néhány éve rákötötték a Szent­endrei utcai vezetékre. A Somogyi Hírlap azt kérdez­te a szolgáltatótól: tényleg van-e összefüggés? Beregszászi Csaba a szolgálta­tó cég üzemvezetője elmondta: Kanizsán tisztítják 2004 DECEMBERÉBEN kezd­ték, két évvel később fejez­ték be az Iharosberény gesz­torságával megvalósuló szennyvíz beruházást. Az 1,36 milliárd forintos prog­ramban még Inke, Iharos és Pogányszentpéter, valamint Nagykanizsa bagolai és kisfakosi városrésze vett rés~t. A szennyvizet a kani­zsai tisztító telep fogadja. a nagy távolság miatt valóban hosszú időn keresztül tartózko­dik a szennyvíz a hálózatban, így-előfordul, hogy berothad, és erős szagú gázok keletkeznek. Amikor megépítették, már tud­valevő volt, hogy nem ez a leg­ideálisabb megoldás, hiszen jobb lett volna, ha a vezeték ki­kerüli Miklósfát, ám erre nem volt anyagi forrás. Kiépítettek egy vegyszeradagoló rendszert, amely meggátolja a szennyvíz berothadását, ezt azonban csak nyáron tudják működtetni. Ugyanakkor a panaszosoknál tett vizsgálat kiderítette: a leg­több esetben a lakó is ludas ab­ban, hogy büdös van az ottho­nában - példáid szabálytalan kialakítás miatt -, így a jövőben további ellenőrzéseket ígér a szolgáltató. ■ Varga Andrea

Next

/
Oldalképek
Tartalom