Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-18 / 41. szám

MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK 5 PERCES INTERJIJ Barcsi néptáncot láthat az ország 2010. március 4-7. között második alkalommal rendezik meg az Utazás kiállítás társrendezvé­nyeként a LEADER Ex­pót, melyre idén a Rinya-Dráva Szövetség is regisztrált. Az irodaveze­tő Szíjártó Attila nagy le­hetőséget lát ebben.- Mire ad módot egy ilyen kiállítás?- A vállalkozóknak, kézmű­veseknek lehetőségük nyílik termékeiket kiállítani, kóstol­tatni, eladni, a kulturális cso­portoknak pedig rövid prog­rammal bemutatkozni. Az Ak­ciócsoport számára rendelke­zésre áll egy 21 négyzetméter alapterületű pavilon, melyben a kiállításra, kóstoltatásra szánt helyi termékeket illetve a kiadványokat, prospektuso­kat bemutathatja.- Mennyire élnek a lehető­séggel a Barcsi kistérség­ben élők?- A Boróka Néptánc Együt­tes mutatkozik be az ország­nak és a nemzetközi szerep­lőknek is. Emellett már több helyi vállalkozó jelezte részvé­teli szándékát, elsősorban a vi­déki termékek bemutatására.- Milyen programok lesz­nek?- Az első nap szakmai lesz: az Európai Vidéki Há­lózat konferenciáján a közös agrárpolitika reformjáról lesz szó. A rendezvény utol­só napján pedig „Aranygaz­da böllértalálkozót” is szer­veznek, melyre négy fős csapatok jelentkezését vár­ai. G. Szíjártó Attila: Megkós­toltatjuk a barcsi és környékbeli i: termékeket a világgal. ják. Otthon érzik magukat Európában utazás Észak-Angliába csomagolnak, s Szicília felé is zsebükben a repülőjegy Uniós projektek és jó nemzetközi kapcsolatok; minden harmadik barcsi gimnazista világot láthat idén. Nagy László Az Angliába készülők már cso­magolnak, és az áprilisi szicíliai kirándulásra is zsebben van már a repülőjegy. Sikeres uniós pro­jektjeik révén barcsi gimnazisták utazhatnak hamarosan Belgium­ba, Csehországba, és a bikafutta­tásról ismert spanyolországi Pamplonába is. S mindezek mel­lett idén sem hagyják ki Firen­zét, Németországot. A következő 15 hónapban min­den harmadik barcsi gimnazista vüágot lát: két sikeres uniós pro­jektjük révén nyolcvan diák uta­zik Európa országaiba, s további hatvan az iskola hagyományos kapcsolatainak köszönhetően szállhat buszra, illetve repülőre. A barcsi gimnáziumban elége­detten mondhatják: ők igazán otthon vannak Európában. A barcsi gimnázium két nem­zetközi projektje is uniós támo­gatást kapott, megvalósításukat 16-16 millió forinttal segíti az EU. Az előkészítés Szicíliában és Leszbosz szigetén zajlott. - Ter­mészetesen mind a görögöknél, mind az olaszoknál elkeveredtek a csomagjaink, ezzel együtt is csodaszép emlékben, meg per­sze sok munkában volt részünk - mondják a hazatért koordiná­tor tanárok, Palotai Zoltánné és Bíróné Hebrang Ildikó. Mielőtt bárki irigyelni kezdené őket, nem árt tudni: az uniós projek­tekkel óriási szervezőmunkát vállaltak magukra, hogy a diák­jaik vüágot láthassanak. - Az egyik projektben a cseh, belga, angol, görög és magyar iskolák azt mutatják majd be: milyen volt országuk a 60-as 70-es évek­ben. - A trabantos idők, a külföl­di utazások korlátozása - már most tudjuk, hogy a nyugat-euró­paiak el sem hiszik majd, amiről beszélni fogunk. A gyerekek a nagyszüleikkel készítenek inter­júkat, hatalmas gyűjtőmunka előzi meg, hogy igazán látványos prezentációt tarthassanak. A vé­gén egy könyv születik majd a di­ákmunkákból, amelyet valamen­nyi résztvevő iskola használhat. Öntvényló és minidaru a múzeum kiállítótermében Zsúfolásig megtelt a Barcsi Mú­zeum a legújabb kiállításának megnyitóján: az egykori vasgyári dolgozók közül, aki csak tehette, eljött. A Volt egyszer egy vasgyár című ipartörténeti kiállítással a város életében egykor fontos sze­repet betöltő üzemre emlékeznek. Barcs első nehézipari üzemében kétszázötvenen dolgoztak. Az utolsó öntés 1982-ben volt, majd a gyár 1988-ban zárt be. Rózsás Márton, a múzeum főmunkatársa - maga is egykori vasgyári dolgo­zó - elmondta: fotók, cikkek, szer­számok idézik fel azokat az évti­zedeket, amikor ez a gyár a vas­ipar úttörőiéként és egykori leg­fontosabb bázisaként működött Barcson. ■ N. L Dél- és Észak-Európát egyaránt bejárják a barcsi gimnazisták. Olyan élményekben van részük, amelyek csak kevés diáknak adatnak meg Készülődhetnek a barcsi gimnazisták, és nem az ismeretlenbe mennek Brüsszel természetesen kihagyhatatlan mindig nagy hangsúlyt helyez­tünk arra, hogy ne csak nyelv­vizsgát szerezzenek a diákja­ink, hanem élesben gyakorol­hassák a tudásukat. Minden évben nagy diákcsere-forgal­mat bonyolítunk le, de az idei tanév minden eddigin túltesz - mondta Palotai Zoltán, a barcsi gimnázium vezetője. ­Ráadásul rendkívül olcsón, a valós költség töredékéért utaz­nak a barcsi gimnazisták, hi­szen az EU-s támogatásból a diákok utaztatására is fordít­hatunk. Emellett a tehetséges, de rosszabb körülmények kö­zött élő diákok az iskola ala­pítványától is kaphatnak tá­mogatást. NAGYON FONTOSNAK TARTJUK ezeket az utazásokat, hiszen egy-két ilyen kirándulás alatt több ragad a diákra, mint hosszú hónapok tanulásával. A különböző országok diákjai­val már javában levelezgetnek az interneten a barcsiak, így nem teljesen ismeretlen kör­nyezetbe kerülnek. A másik program az étkezés­ről szól. Az egészséges táplálko­zás kapcsán minden iskola be­mutatja országa jeüemző ételeit. Marsalában olasz, szlovén, spa­nyol és belga diákok találkoznak, s mi képviseljük Magyarorszá­got Meg keü főzni a kiválasztott nemzeti ételt, s angolul elemez­ni, hogy mennyire egészséges. A feladat nem teljesen új, főztünk mi már Angliában is, ahol na­gyon tetszett a magyar konyha. Tanár és diák arról beszél: el­mondhatatlanul sok élményben volt már részük eddig ic, hiszen sok helyen már visszatérő ven­dégek a barcsiak. - Szicíliában a vendégszeretet és a tenger, Fi­renzében a Pavarotti-koncert volt a legemlékezetesebb. Hihe­tetlen élmény volt a Vatikán, az Uffizi képtár. Az idei firenzei ki­rándulásra pedig már eltették nekünk a Fiorentina-Inter meccsre szóló jegyeket. Szeptember végén ugyanak­kor Barcs lesz a házigazda: hat ország nyolcvan fiatalját látja majd vendégül a gimnázium az European Week találkozón, amelyet szintén uniós támoga­tással szervezhetnek meg a Drá­va mentén. Az egykori vasgyár történetéből rendeztek kiállítást a múzeumban ____________ ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT ______ Kö nyvet a netröl, olcsóbban normatíva Kevesebb pénzből gazdálkodik a könyvtár. Bár a normatív támogatás idén is csökken, mégis jól működik a mozgókönyvtári ellátás a Barcsi kistérségben. A 2007-ben kiala­kult rendszerben ma 24 telepü­lést lát el a Barcsi Városi Könyv­tár. 2008-ban átlagosan 280 új dokumentum jutott egy-egy tele­pülésre 444 ezer forintért, míg 2009-ben már csak 226 doku­mentum 401 ezer forintért.- A jó minőségű könyvtári szolgáltatások egyik alapfeltéte­le a friss, jó, megfelelő ütemben | gyarapodó, gondozott állomány | - mondta Vértes Gábor könyv- % tárigazgató. - A mozgókönyvtári | normatívából összesen 9 624 * 300 forintot költöttünk doku­mentum-beszerzésre. Ebből Több ezer dokumentum olcsóbban került a kistérség könyvtáraiba 5433 dokumentumot vásárol­tunk és 141 féle, a kistelepülé­sek olvasói által igényelt folyó­iratot fizettünk elő 2009-ben. A dokumentumok beszerzé­sében milliós nagyságrendű vásárlási lehetőségnövekedést jelent az, hogy az intézmény a gyarapítás során a legelőnyö­sebb ajánlatot megkeresve rendel, az internetes könyv­áruházak legjobb árajánlatát és gyorsaságukat kihasználva, így a dokumentumok nem- csa olcsóbban, hanem rövi- deOb idő alatt kerülnek állo­mányba. A vásárlásra fordított összeg, így az összes mozgó­könyvtári költség 51 százalé­kát tette ki. ■ leki G. A BARCSI MENTŐ ALAPÍTVÁNY tisztelettel köszöni Önöknek a SZJA 1%-ának felajánlását. A befolyt összeget az alapítói okiratnak megfelelően használjuk fel. Kérjük támogasson továbbra is minket! Adószám: 18775198-1-14 Köszönettel: a betegek és az Alapítvány Kuratóriuma 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom