Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 9. szám
12 SZTORI 2010. FEBRUÁR 28., VASÁRNAP Eltévedve az egészségipari össztűzben ' RADOS VIRÁG Az emberiség egyik legújabb találmánya (némelyek legalábbis így tüntetik fel) az egészséges életmód. Aminek persze ugyanúgy meg kell fizetni az árát, mint az egészségtelennek. Sőt, talán még borsosabban. Egyél biogyümölcsöt, mert a trágyázott mérgező. (Előbbi háromszor annyiba kerül, de erről diszkréten hallgatunk.) Vásárold és fogyaszd a táplálék- kiegészítőket, mert a termőtalajból állítólag már hiányoznak a régi jó ásványi anyagok. (Szegény termőtalaj! Forogna a sírjában, ha tényleg volna neki.) la, hogy az ilyesmi drága mulatság? Na de hát te mondtad, hogy egészségesen akarsz élni. S ugyancsak te mondtad: sportolnál. Na de mennyit? Az egyik edző szerint kétszer egy héten. A másik szerint minimum háromszor. A szakkönyv szerint pedig mindennap egy órát. Na és hogyan? Vegyük a fltneszt, mert ott együtt van sok minden. Fogyás, alakformálás, izomépítés - vagyis a fittség. Hát igen, jó lenne karcsúnak és izmosnak lenni. Már csak azért is, mert az izom zabálja a kalóriákat, azaz ha van, akkor nem kell fogyókúrával sanyargatnod magad. Hogyan csináljunk izmot? Az egyik edző azt mondja: férfiak nagy súllyal keveset, nők kis súllyal többet emelgessenek. A másik szerint nincs külön női és férfi izomnövelés, csak izomnövelés van, és kész. Á száiká- sítást a futópadon, terembiciklin, taposógépen tessék elképzelni. E vélemény továbbfejlesztése, hogy ha sok sorozatot csinálsz kis súlyokkal, akkor maximum az állóképességedet fejleszted. Amit ugyanúgy elérsz, ha otthon egy konzervdobozt emelgetsz. „Negyven felett már nem fejlődnek az edzéstől az izmok, rá keli erősíteni fehérjeporral” - mondja edző I. „Á, ez hülyeség - kontráz edző II. - Felejtsd el a porokat, a kulcs a megfelelő étrend.” Különben, ha meg akarod tartani a formádat, jobb, ha örökre búcsút intesz a sütinek, csokinak, tésztának, fehér kenyérnek, finomított cukornak, rántott húsnak, vörös húsnak. És íme az ellenkező oldal: ha van jófajta izomzatod, az felveszi az energiát, ezért jókat ehetsz, nem kell lemondanod a „pukkadásig zabáltam magamat” édes érzéséről. Edzés alatt persze elfáradsz. Némely tudorok szerint a súlyzózástól roncsolódik az izomszövet, és kell neki a regenerálódás. Két nap. Úgyhogy legalább minden második napon messziről kerüld el az edzőtermet. A józan paraszti ész hívei ezen csak röhögnek. Ha ez igaz volna - mondják -, akkor minden antilopnak, amelyik egy vad hajszában elmenekül az oroszlán elől, huszonnégy órát kellene lazítania a fűben. Ember legyen a talpán, aki itt kiigazodik. Csak állok tanácstalanul, és fogalmam sincs, mit tegyek. Még csak azt se mondhatom, hogy majd én, ösztönösen. Mert annak is megvan az ellentábora, amelyik szerint edző nélkül nem megy. Szóval mi a nyavalyát gondoljak ebben az egészségipari össztűzben? ■ Az egészséges életmódnak ugyanúgy megvan a maga ára, mint az egészségtelennek. Túlélni a gránáttámadást Afganisztán Lengyel László százados: „Tettük, amit tanultunk” „A katonai hivatásban ez benne van, tisztában vagyunk a veszélyekkel” „Ha hívnak, újra vállalom a missziós munkát” - mondja az Afganisztánban megsebesült százados, Lengyel László. Újvári Miklós A februári reggelek csípősek Észak-Afganisztánban. Ezért hetedikén, vasárnap a magyar konvoj különösen örült, hogy legalább a nap süt, és ideálisak a körülmények az utazáshoz az Andarab-völgybe. Szerettek oda járnr, mindig szívesen fogadják őket. Többször vittek adományt, és most is egy középtávú civil projekt előkészítésére utaztak. „Engem első afganisztáni feladatom is az Andarab-völgybe vitt. Felemelő élmény volt az az öröm, amellyel fogadtak minket, és szembesülhettünk a helyiek szokásaival, kultúrájával, életkörülményeivel” - meséli Lengyel László százados, aki azon a vasárnapon az egyik Humwee anyósülésén zötykölődött mint az egység parancsnoka. Azt mondja, már első útján érezte, hogy fontos, amit tesznek, és szeretettel fogadják őket, barátként tekintenek rájuk. Nos, nem mindenki. Ahogyan az Andarab-völgy felé tartottak, és 11 óra 16-kor az első gránát két terepjáró közé becsapódott, el sem akarták hinni, mi történik. Aztán jött a második gránát. RPG-rakéta, vállról indítható. Ez egyfajta afgán nemzeti fegyver, már a szovjet helikoptereket is ilyénekkel lőtték le. Most a tálib lázadók kezében van. A második lövedék az anyósülés melletti oldalsó ablakot találta telibe, Lengyel László közvetlen közelében. „Én a járműben már csak a robbanást észleltem. Füst, por, szilánkok. Sípolt a fülem, majd oldalra néztem, és láttam, mi történt. Láttam a megsérült ablakot, illetve hogy a mellettem ülő gépjáművézető és én is megsebesültünk. Ekkor már nyilvánvaló volt a támadás ténye.” A gránát csodával határos módon megállt az ablakban. A biztonsági üvegen nem robbant át, hanem kívül robbant fel. Az üveg felfogta a detonáció erejét, de megsérült, és szilánkok, repe- szek váltak le róla, ezek sebesítet- ték meg a magyar katonákat. A Humwee terepjáró nem borult fel, végül saját lábon is ment haza. Lengyel László 1-2 másodpercig volt csak a sokk hatása alatt. Azt mondja, ilyenkor az a legfontosabb, hogy a begyakorlottaknak megfelelően reagáljanak és viselkedjenek. A sérülések pontos részleteiről csak akkor szereztek tudomást, amikor továbbmentek, megálltak egy biztonságos helyen, és a konvoj egészségügyi katonája ellátta őket Kiderült, hogy Lengyel százados sérülése súlyos, kari ütőere sérült. Helikoptert kellett hívni hozzá. . „Az a NATO-kórház, ahová kerültem, úgy gondolom, otthon is bárhol megállná a helyét” - mondja a parancsnok. Maximális higiéniával, profi nemzetközi orvosi stábbal működnek. A százados és a gépkocsivezető egy hét után térhetett vissza a magyar táborba. Azóta mindkét magyar katona beszélt a csapat pszichológusával. Újra végiggondolták az eseményeket. „Azt mondhatom, egyikünk sem érzi, hogy lelki trauma érte volna. Túl vagyunk rajta, jó a hangulatunk. Már voltam kint az Andarab-völgyben, és találkoztam a helyiekkel, akik nagy örömmel fogadtak.” Hozzáteszi: a katonai hivatásban ez benne van, ezt vállalták, mindannyian tisztában vannak a veszélyekkel. Támadóikat két órán belül elfogták. Két, Pakisztánból érkezett terroristáról van szó, feladatuk a nemzetközi erők támadása volt, nem kifejezetten a magyarok voltak a célpontok Kedveli a háborús filmeket? - kérdezzük az e-mailben készült interjúban. Mint a katonák általában, igen. Természetesen nem adják vissza a valóságot. Hogy mit érez az ember egy üyen támadás során, azt nem lehet leírni. És olyankor az ember nem is foglalkozik az érzéseivel, teszi gépiesen a begyakorlottakat. Lengyel László százados hamarosan hazatér. Korábban szolgált már Cipruson, amely ehhez képest egy más világ, majd Koszovóban, ahol szintén nem nagy a veszély. Az afganisztáni kiküldetést három évi otthoni szolgálat után vállalta, a család támogatásával. És most is azt mondja, hogy folytatja a pályát, és ha szükség lesz rá, vállal újabb missziós feladatot is. \A biztonsági üveg gyártójának pedig üdvözletét és köszönetét küldi. ■ A kocsi üvege felfogta a robbanás erejét. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN 8 BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház ea. Iá.: 2,5 M Ft. 06-20/228-3822--------------------------------------------------------------------------------- •26896' ORFŰN közvetlen vízparti nyaraló eladó stéggel és csónakkal, 15 M Ft. 06-20/423- 5405--------------------------------------------------------------------------------->27ii8TÓALMÁSON, gyógyvízfűrdő utcájában 2 szintes, összkomfortos, modern nyaralónkat, mely családi házként is lakható, betegség miatt 7 M Ft-ért eladjuk. T.: +36- 20/621-5111--------------------------------------------------------------------------------- +27109TÓTK0MLÓS0N 140 nm-es, összkomfortos, em. családi ház eladó! +36-68/462-Ö79--------------------------------------------------------------------------------- -27135* __________JÁRMŰ__________ 8 FORD Transitot, Renault Trafficot, Opel Vivarót vásárolnánk! 6-9 személyeset, 2001-es évjárattól, készpénzért. 06- 30/746-7347---------------------------------------------------------------------- >26976IFA hosszú platós eladó. T.: 06-20/9727- 145----------:---------------------------------------------------=----------------- -27142a SÍBUSZOK bérbe! 9-11 sz. 06-30/630- 1122--------------------------------------------------------------------------------- -26928__________GÉPEK__________ ELA DÓ: híddaruk 10 to 14 m fesztávú 1950 000 Ft; 5 to 14 m fesztávú 1950 000 Ft; 5 to 16 m fesztávú 1950 000 Ft; forgódaruk: 3,2 tonnás 1,3 millió, 4000/160 hidraulikus élhajlító 3000/6 hidraulikus lemezolló, 2500/16 lemezolló; hidraulikus prés 1001. Nettó árak! www.telkesgep.hu , 06-20/972- 6425.--------------------------------------------------------------------------------- >27136KARB0R0B0T0KAT vásárolnék, 80.000300.000 kcal-ig. Több db-ot, jó állapotban, fóliaházak fűtésére. Tel.: 06-30/9358-708 —----------------------------------------------------------------------------- *27066* HW 8 011-ES pót eladó. T.: 06-20/9727- 145--------------------------------------------------------------------------------- -27142MANITU-634, 2007. évj. eladó. 06- 30/3700-207--------------------------------------------------------------------------------- -27140MTZ 80, 93-as évj, 2013-ig mű.-val és MTZ 892.2, 2003-as évj. eladó. T.: 06-30/207- 2621--------------------------------------------------------------------------------- -27131* RÁBA 15 gyári állapotú eladó. 06-20/5375- 135--------------------------------------------------------------------------------- -27125TÁPKEVERŐ darálóval, gyári, 7,5 kW eladó. 06-30/3302-765---------- -27112T0 88 trágyaszóró üzemképes, 750 E Ft, MTZ-82 nagy fülkés eladó. 06-20/33-55- 358 —'■---------------------------------------------------------------------------- -271324 HENGERES RS egyben vagy bontva, felújított motorral eladó. T.: 06-30/413-4623-27130MEZŐGAZDASÁG BIANKA gyökeres szőlővessző eladó. T.: 06- 70/3315-424, 06-70/3314-012----------------------------------------------------------------------------------27139BÚZÁT, kukoricát veszünk kamionos tételben! 06-70/25-80-479 — -27143CSERSZEGI és rizling borokat vásárolunk. T.: 06-70/636-2911-----------------------------------------------------------------------.-------- *27113* KÖR BÁLÁS füszénát vennék. 06-30/3700- 207--------------------------------------------------------------------------------- -27138KUK ORICADARA (CGF) száraz, illetve nedves, szállítva eladó. 06-30/3302-765------------------------------------------------------------------- -27112KUK0RICASILÓ szállítva eladó. 06-30/3700-207 —--------------------------------------------------------------------------- -27138MAD ÁRRIASZTÓ „műsas’’. Ára: 15 000 Ft. T.: 06-30/946-7970, www.madarriaszto.hu-------------------------------------------------------------------------------- -27022PANN ÓNIA gyökeres, 1 szezonban fóliában használt gégecső és paradicsomállványok eladók. T.: 06-78/311-746, 06-70/339- 5918---------------------------------------------------------------------------*— *27141* AV ON-munkatársakat keresek! Tel.: 06- 30/426-0624-------„-------------- -26912a J ÓL fizető bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 06-30/846-1819-26894a OTTHONI mellékjövedelmet aj.! 06- 70/2335508---------------------------------7------- -26931UT AZÁS PIHENJEN Zalakaroson. T.: 06-20/9829-697---------------------------------------------------------------.----------------- +27107* a ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06- 66/361-015----------------------------------------——--------------------------26897AL BÉRLETET KÍNÁL PÉCSETT, egyetemhez közeli lakásba orvos- tanhallgató lány lakótársat keres. Ár: 20 000 Ft + rezsi/hó. Tel.: 06-30/939- 2566- ------------------------------------------------------------------------ -27146________EGÉSZSÉG________ a HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06- 70/5376682--------------------------------------------------------------------------------- -26898a POTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585- 3524 •!-----------------------—---------------- *27012* a FESZÜLTSÉGLEVEZETŐ masszázsok Budapesten. 0620/483-0303-26887PÉNZPIAC HITELPROBLÉMÁK megoldása ingatlanfedezettel, munkáltatói nélkül, BÁR-nak is! 06- 70/25-80-479 — ---------------------------------------------------------------------- *27143PÉ NZÜGYI és jogi tanácsadás, adósság- és válságkezelés felsőfokon. Adósságok és kintlévőségek behajtása, teljes körű jogi és pénzügyi háttérrel. 06-70/3347-538 *27143* ÁLLAT FRISS ellős tehén, vemhes üsző eladó. 30/247-8538 — ----------------------- — *27144* 8T AVASZI akció 2010. március 31-ig! Elektra Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. Tel.: 06-30/214-7677, 06-30/307- 1437 Telefon/fax: +36-88/454-914 www.villanypasztorok.hu---------------------------------------------:----------------------------------*26893* RU HÁZAT a HASZNÁLT holland és német ruha kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is eladó! +36-30/413-0147 -26895a ANGOL bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan eladható! Bontatlan gyerekbála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 06- 20/323-0212, www.hollandruha.neet.hu---------------------------------------------;----------------------------------*26858* a KIS LÁBÚ nők cipöboltjában szandálok, magas és lapos sarkú cipők, bokacipők és csizmák vására! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel.: (+36)20/962-0553 -26899KÖNYV S ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282, 06-30/ 922-0436 -26875HIRDETMÉNY all. oszt trapézlemezek Dabason. +3629/367-618, +3670/318-9472--------------------------------------------------- *26944* RENDEZVÉNY ZENEKAR lagzikra, Pécsről. +36-20/438- 7340-------------27048* 1 H ívatlan állatok vannak a kertjében? Gyermeke nem játszhat az udvari homokozóban a szomszéd macskái miatt? A Garden Protector kisállatriasztö^^^. garantáltan távnl tartja a: • kutyát . 11 ^ • nyestet, stb. Mozgásérzékelős, időjárásátló, ultrahanggal és normál hanggal működő területvédö készülék. VÉDETT TERÜLET: 200 m2 VEGYSZERMENTES, BIZTOS HATÁS! Vásárolja meg 2010. március 1-7. között 15%-os kedvezménnyel! HARP’S Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5000 Szolnok, József Attila u. 38.1/8. tel./fax: 06 (56) 410-916, mobil: 06 (20) 9426-380, e-mail: harps@harps.hu www.harps.hu A termék postai utánvéttel is megrendelhető! SZÖLÖKVÓTA (208 pont) eladó. 06-77/521- 820, Törkölyné--------------------------------------------------------------------------------- -27116TAKART füszénát veszek nagy'tételben is. 06-30/3303-531-----------------------------------------------„------------------------------- >27134VÖ RÖSBOR-felvásárlás! Fizetés megegyezés szerint. T.: 06-30/9673-792----------------------------,--------------------------------------------------- *27128VÖRÖSHER EMAG, lucernamag eladó, utánvétellel is! Tel.: 06-30/9672072--------------------------------------------------------------------------------- *27115* ÁLLÁST KÍNÁL AUTÓPÁLYÁRA azonnali kezdéssel brigádokat, vállalkozókat keresünk mélyépítési munkák végzésére. Érdeklődni: 06-70/204- 1129-—.----------------------------------------------------------------------- *27137* NÖ VÉNY a EGZOTIKUS növénymag-katalógus! 94/352552--------------------------------------------------------------------------------- *26892* JÁTÉK aDARTS célbadobó kihelyezése. 06- 30/2533-094--------------------------------------------------------------------------------- >27083_________VEGYES_________ CSARNOK építésére alkalmas HEA acélszelvények eladók, kb. 60 tonna, és 10 mm-es bordáslemez 200 nm, 95 Ft/kg nettó áron. 06-20/972-6425, www.telkesgep.hu--------------------------------------------------------------------------------- -27136a TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524--------------------------------------------------------------------------------- >27108ÚJ ÁRU érkezett! Olcsó raklapos visszáru közvetlenül az importőrtől. Háztartási gép 35 000 Ft/raklaptól, vegyes holland háztartási és műszaki cikk 75 000 Ft/raklap. Tel.: +3620/955-7686--------------------------------------------------------------------------------- >27133WEBOLDALkészítés rövid határidővel, amely könnyen, számítógépes tudás nélkül is módosítható. Alapdíj: 10 000 Ft. T.:+36-20- 417-1363. www.webterv.hu , e-mail: karolyi@rokon.hu \---------- - *27056* Ap róhirdetések felvétele telefonon: és faxon: