Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-13 / 37. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 13., SZOMBAT SPORT M■■■■■■HKA' - *>' ' ^WnMMMü'* M WM MHMHM 11 2009 legjobb somogyi sportolói elismerés Világ- és Európa-bajnok versenyzők kapták a legtöbb szavazatot a választáson Többször is csak minimális különbség döntött a szavazáson. A felnőtt férfiaknál Sáfrán Mihály kenus győzött Az elmúlt években megszokott módon, gálavacsora keretében köszöntötték pénteken este a Kapós Hotel Kristálytermében a 2009-es esztendő' legjobb somogyi sportolóit. Kun Zoltán Huszonnegyedik alkalommal választották meg a megye legjobb sportolóit. A mai forma alapjait a ’80-as évek közepén alakították ki, 1990-től pedig a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és a Somogyi Hírlap főszerkesztője a kiírója a címeknek, díjaknak. Az elmúlt év decemberében a kiírók felhívással fordultak a megyei sportszövetségekhez, a Fogyatékkal Élők Somogy Megyei Sportszövetségéhez, valamint a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Sport Irodájához, hogy tegyenek javaslatot a különböző kategóriákban. Idén a „Somogy Megye Legjobb Felnőtt és Utánpótlás Sportolói és Csapatai” , valamint a speciális fejlesztésben részt vevők közül kiemelkedők vehettek át elismerést. A megyei sportszövetségektől beérkezett javaslatokat a Somogy Megyei Közgyűlés Ifjúsági és Sport Bizottságának tagjaiból, a Somogyi Hírlap, a Somogy Megyei Sportszövetség, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Sport Irodájának képviselőjéből, valamint külső szakértőkből álló bizottság bírálta el. A DÍJAZOTTAK: UTÁNPÓTLÁS KORÚ LEÁNYOK: 1. Fadgyas Viktória erőemelő (Barcsi VSE, edző: Bukovics Zoltán), 2. Czebei Réka atléta (Favorit MG Produkt AC, Kaposvár, edző: Dovigyel Csaba), 3. Stier Lilla uszonyos- és búvárúszó (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE, edzők: Kovács László, Hajdú Sándor). SZAVAZATOT KAPOTT MÉG: Márarosi Henrietta, a Siófok és Környéke SE karatékája, Csi- ma Réka, az Alpok-Adria SE, Kaposvár alpesi sízője, Gyöngyi Bettina, a Kaposvári Sportiskola judósa, Csák Panna, a Siófoki Triatlon Klub duatlon és triatlon versenyzője, Horváth Lilla, a Kaposvári Vízügyi SC kajakosa, Hőgye Sára, a Kaposvári Asztalitenisz Club versenyzője, Németh Anna, a Kapós íjász Egyesület versenyzője, és Rák Rebeka, a BITT Kaposvári Női RC röplabdázója. fiúk: 1. Vojvoda Dávid kosárlabdázó (Kaposvári Kosárlabda Klub, edző: Fekete Ádám), 2. Knipli Csongor birkózó (Kaposvári Nehézatlétikai SE, edzők: Takács László, Tulézi Márk), 3. Hegedűs Botond judós (Kaposvári Sportiskola, edzők: Böröcz Zsolt, Kéki Márton). SZAVAZATOT KAPOTT MÉG: Balázs Benjámin, a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgója, Horváth Richárd, a Ring SC Kaposvár ökölvívója, Tóth Domonkos Bence, a BBSC duatlon és triatlon versenyzője, Lukács Máté, a Favori MG Produkt AC Kaposvár atlétája, Németh Dávid, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE uszonyos és búvárúszója, Kaszap Tamás, a Komé- ta Kaposvár röplabdázója, Szilágyi László, a Siófoki Kerékpáros SC sportolója, Bakóczy Róbert, a Balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet sportolója, Lizák Richárd, a Siófok és Környéke SE karatékája, Pallag Péter, a Csurgói KK kézilabdázója. csapat: 1. MCM Kométa Kaposvár serdülő fiú röplabdacsapata (Ferstek Balázs, Gergye Ro- land, Halász Zoltán, Hegedűs Balázs, Herzsenáth Máté, Hiller Gergely, Jezeri András, Kiss Marcell, Vajda Tamás, Vidák Ábris, Zdenkó Dávid, Zöld Barnabás, edző: Varga Péter), 2. Barcsi VSE ifjúsági és junior erőemelő csapata (Balogh Máté, Bíró Dávid, Bunovácz Bence, Buzsáki Mónika, Csizmadia Máté, Fadgyas Viktória, Fekete Balázs, Hadi Zoltán, Hódosi Viktória, Holczinger Tímea, Jeki Marcell, Kalmár Gergely, Kiss Noémi, Kovács Renáta, Kovács Zoltán, Krakter Erik, Markó Péter, Mágori Roxána, Molnár Zoltán, Mózer Gyula, Nagy. Árpád, Nagy Gábor, Pallós Viktória, Púpos Virgínia, Sebestyén Tamás, Simon Dániel, edző: Bukovics Zoltán), 3. Siófok és környéke SE utánpótlás karatecsapata (Dómján Noémi, Fekete Farkas Mór, Hegedűs Bendegúz, Kovács Manó Benedek, Lizák Richárd, Mármarosi Dániel, Már- marosi Henrietta, Major Martina, Molnár Bence, Nagy Krisztián, Pájer Bence, Rusznák Andrea, Rusznák Gábor, Tóth Alexandra, fóth Dániel, Tóth Marina, Tóth Zsófia, edző: Kálóczi József, Tamás László). szavazatot kapott még: a Kaposvári Sportiskola ifjúsági fiú judo csapata, a Siófok KC serdülő leány kézilabda csapata, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE utánpótlás úszó és búvárúszó csapata, a Barcsi VSE utánpótlás leány triation- csapata, a Kaposvári VK U21-es junior vízilabda csapata, a Kaposvári Rákóczi Önálló Labdarúgó Utánpótlás-nevelő Egyesület U19-es csapata, a Barcsi VSE utánpótlás karate csapata, a Favorit MG Produkt AC Kaposvár junior fiú 4x400 méteres váltófutó csapata. FELNŐTTEK NŐK: 1. Kovács Zsófia, uszonyos és búvárúszó (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE, edzők: Kovács László, Hajdú Speciális díjazottak A SPECIÁLIS FEJLESZTÉSBEN résztvevők közül Árok Csaba a kaposvári Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Speciális Szakiskola DSE sportolója (edzők: Babochay Edit, Polainé Szőke Andrea), műkorcsolyázó, valamint Tapolczai Viktóra, a kaposvári Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Speciális Szakiskola DSE (edző: Kovácsáé Solymossy Mária) úszó kapott elismerést. Különdíjasok A Somogy megyei Sportszövetség három díjat alapított Az Év sportvezetője díj 2010. évi díjazottja a Somogy Megyei Ökölvívó Szövetség elnöke, Ifjabb Süllős Gyula. Az Év mecénása díj 2010. évi díjazottja a Csurgói Kézilabda Klub elnöke, Varga János. Az Életműdíj 2010. évi díjazottja Kökényesy Péter röplabdaedző. Sándor), 2. Gyenesei Leila öttusázó (Kaposvári Építők AC és Székesfehérvári Álba Volán SC, edző: Korponai István és az általa vezetett edzőközösség, valamint Ács Lajosné), 3. Horváth Gréta duatlonista és triatlonista (MG Produkt Kaposvári AC, edzők: Hirt Mihály, Kovács László). szavazatot kapott még: Kato- náné Simon Veronika, a Siófoki Kerékpáros Sportclub versenyzője, Salamon Erika, a Tabi Fitness Klub SE fekvenyomó versenyzője, Szepesi Ivett, a Siófok KC kézilabdázója, Szabó Anita, a Lovasakadémia SC Kaposvár díjugratója. férfiak: 1. Sáfrán Mihály kenus (Kaposvári Vízügyi SC, edző: Fáludy András), 2. Kassai Lajos lovasíjász, 3. Nemanja Nikolics (Kaposvári Rákóczi FC, edző: Prukner László). SZAVAZATOT KAPOTT MÉG: Pál Tamás, a Kaposvári Lábtenisz SE sportolója, Kántor Sándor, a Kométa Kaposvár röplabdázója, Borsos Dávid, a Kaposvári Ne- hézatiétikai SE birkózója, Kollá- rovics László, a Kadarkúti SzkanA megyében dolgozó ökölvívó-társadalomé az érdem AZ ÉV SPORTVEZETŐJE Ifjabb Süllős Gyula: roppant megtisztelő, hogy ránk esett a választás Több évtizedes hagyomány már, hogy Somogybán megválasztják és díjazzák az év legjobb sportolóit. A pénteken este rendezett kaposvári gálán először adták át Az Év Sportvezetője különdíjat, amelyet ifjabb Süllős Gyula, a Somogy Megyei Ökölvívó Szövetség elnöke vehetett át.- Amióta felkarolták a somogyi ökölvívóéletet - ennek nem egészen két éve azóta rohamléptekkel mérhető a fejlődés. Az addig mostoha körülmények között tengődő, sanyarú sorsú bunyóból gyorsan irigyelt sportág vált.- 2008 kora nyarán állt fel az új elnökség. Akkor talán ha hat- vanan bunyóztak; ma már jóval kétszáz felett van Somogybán az ökölvívók száma - mondta ifjabb Süllős Gyula, a Somogy Megyei Ökölvívó Szövetség elnöke, egyben a Bp. Vasas-Süllős Box Team első embere.- Egyre több település iratkozik fel a somogyi ökölvívótérképre.- A kezdetet Kaposvár és Juta jelentette. Később Nagyberkivel SOMOGYI ÉREMESŐ országos bajnokságok Év ^rany Ezüst LBronz 2008 2 3 5 2009 1 2 [ 2 1 2 utánpótlás-olimpiák Év Arany Ezüst Bronz 2008 1________3 3 2009 1 _ - 5 és Kercseügettel bővült a lista, tavaly pedig három város is - Siófok, Csurgó, valamint Bala- tonlelle - feliratkozott.- A mennyiséggel párhuzamosan a minőség is javult.- A két legrangosabb hazai versenyen, a korosztályos országos bajnokságokon, illetve az utánpótlás-olimpiákon 2008-ban 17, tavaly pedig 12 érmet gyűjtöttünk össze. A sor élére Bogdán Dávid neve kívánkozik, aki 2008-ban Szerbiában az iskolásEurópa-bajnokságon (13-14 évesek) bronzérmet szerzett. A Vajmi Csaba irányította Ring SC Kaposvár reménységei közül a serdülőknél a 44,5 kg-os Bogdán Dáviddal és a 46 kg-os Tóth Ri- chárddal, a junioroknál pedig a 60 kg-os Horváth Richárddal is komolyan számolnak az utánpótlás-válogatottak szakvezetői.- Nemcsak szorgalmasan járják a versenyeket, hanem a rendezésből is alaposan kiveszik a részüket.- Márciusban lesz Nagyberkiben a Szalacska Kupa, májusban- immár ötödik alkalommal - Kercseligeten a szabadtéri Liget Kupa, szeptemberben pedig a megyeszékhelyen a Kapós Kupa; a nagyberki és a kaposvári viadal most is nemzetközi lesz. Az ősszel mi leszünk a házigazdái a négy napon át tartó serdülő országos ökölvívó-bajnokságnak, jövőre pedig a még nagyobb szabású utánpótlás-olimpiát szeretnénk majd a somogyi megyeszékhelyre hozni. Ám nemcsak mi látunk vendégül külföldi ökölvívókat a versenyeinken; több sportolónkat már a határainkon túl, a szomszédos országokban is megismerték.- Több évtizedes múltja van már annak, hogy megválasztják Somogy legjobb felnőtt és utánpótláskorú sportolóit. Az Év Sportvezetője különdíjat viszont most adták át először.- Roppant megtisztelő, hogy rám - pontosabban ránk - esett a választás. Ez az elismerés ugyanis nem csak nekem szól; az egész csapaté, az egyre népesebb és mind szebb eredményeket felmutató somogyi ökölvívótársadalomé az érdem. ▲ dér SE versenyzője, Janota Zoltán, a Nagyatádi Triatlon és Szabadidő SE duatlon és triatlon versenyzője, Mergancz Sándor, a Kaposvári Sportlövész Klub sportolója, Oláh Gábor, a Csurgói KK kézilabdázója, Perjés Bálint, a Balatonföldvári Spartacus VE vitorlázója, Szarka Ferenc, a Lovasakadémia SC Kaposvár lovasversenyzője, Turjányi József, a Siófok Rádió Klub rádió- távírásza. csapat: 1. Csurgói KK férfi kézilabdacsapata (Buday Dániel, Cifra Tibor, Császár Ferenc, Dömös Tibor, Erdélyi Péter, Fodor Krisztián, Frey Tamás, Gel- ley Dávid, Hudák Henrik, Józsa Máté, Kálmán Dávid, Kemény András, Kökény Tibor, Madarász Péter, Nagy Máté, Nagyvi- zeli Norbert, Nikolic Nebojsa, Oláh Gábor, Pallag Péter, Pókos Zoltán, Szabó Balázs, Szüágyi Péter, Szöllősi Szabolcs, Tóth József, Vuckovic Gojko, vezetőedző: Buday Ferenc), 2. Majthényi Szabolcs, Domokos András (Balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet, edző: Erdélyi Béla), 3. Kométa Kaposvár SE férfi röplabdacsapata (Bánhegyi István, Csorna Krisztián, Christiano Ferreira, Juan Andres Ferrey- ra, Hoboth Ákos, Kaszap Tamás, Kántor Sándor, Kovács Zoltán, Martin Mikula, Molnár Dávid, Nagy József, Schulcz István, vezetőedző: Zarka Péter). szavazatot kapott még: a Kaposvári Lábtenisz SE felnőtt csapata, a Tabi Finess Klub SE férfi fekvenyomó csapata, a Siófoki Rádióklub távírász csapata, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE felnőtt férfi 4*200 as uszonyos váltója. A Sportgála díjait Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, Árpási Zoltán, a Somogyi Hírlap főszerkesztője, valamint Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés al- elnöke, a Somogy Megyei Sportszövetség elnöke adta át. Az est díszvendége Gyulay Zsolt, Szöul kétszeres olimpiai bajnok kajak-versenyzője, a Magyar Olimpiai Bizottság alel- nöke volt. WMES333S333M A Sportgála fő támogatói: 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft., Kaposvár, OTP Bank Nyrt. [' Támogatói: Arányúid Bala- tonátúszó SK, Balatonbog-lári Borgazdaság Zrt., Baross Szőnyegáruház, Kaposvár, Central Press Nyomda, Kaposvár, CIFA Kft., Szenna, Fino-Food Kft., Kaposvár, Grand Gold Juice Kft, Budapest, HM Kaszó Erdő- gazdaság Zrt., Juglans Hungária Kft., Lengyeltóti, K&H Biztosító Zrt., Kaposplast Kft., Kaposvár, Kapós Televízió és Rádió Nonprofit Kft., Kaposvári Nyomda Kft., Kométa ’99 Zrt., Kaposvár, Öreglaki Vadfeldolgozó Kft., Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség. A menü Előétel: tejszínes vargánya-krémleves levesgyönggyel, házi tejföllel. Főétel: habart tojással töltött pulykamell- rolád magvas bundában, vajas zöldség-royallal, fűszeres hasáb-burgonyával. Desszert: gyümölcsös mascarponekrémes meglepetés fahéjöntettel.