Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-03 / 28. szám

■M KÖRKÉP&HIRDETÉS mfflmmfflmmfflmfflmmfflimmmmmmmmmmMfflfflmmmmmmmwmMmwmmfflmmmfflmfflfflfflmmMmmm SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 3., SZERDA A tudatlanság nem lehet mentség termékdíj Kétmillió forintos mulasztási bírság a somogyi vállalkozásoknak hordozó papír megrendelését, felhasználását ellenőriztük - mondta Fülöp Ferenc. Továbbá kisebb számban gumiköpeny, akkumulátor, hűtőközeg és egyéb kőolajtermék-áruk be­szerzését és forgalmazását is górcső alá vették. Amúgy érdemes a vállalko­zóknak januártól odafigyelni, hiszen módosult a törvény. A hűtőközeg kikerült a termékdíj­ra kötelezettek köréből, beke­rült viszont a motorkerékpár és a légi jármű gumiabroncsa. Je­lentősen változott a termékdíj fizetésére kötelezettek megha­tározása is, továbbá megszűnt a kötelezettsége a kereskedelmi csomagolás első továbbforgal­mazó vevőjének, itt ezután csak a gyártó fizet. A Magyar Agrárkamarától tudjuk: adminisztrációs és költségterhektől mentesülnek a kisebb agrártermelők a janu­ári módosítással, ugyanis kör­nyezetvédelmi termékdíj meg­fizetésének kötelezettségét áta­lányként teljesíthetik, s évente csupán néhány ezer forintot kell fizetniük. ■ Varga Andrea NAPI MENÜAJÁNLAT TOVÁBBI AJÁNLAT ÉS ÉTTEREMKERESŐ A SONLINE.hu HÍRPORTÁLON! ELOLVASTA? <j,sj 9S9}0pj!i| uq ze jB>ie \]\ eujejniu |of ueAp 0Á6f| /----------------------------------------\ Ma ünnepli 61. házassági évfordulóját Lábodon KÁLMÁN JÁNOS és KÁLMÁN JÁNOSNÉ Ezúton köszönti őket: leánya és családja, fia és családja, unokái: Ivettke és Kitti. Ezen a felületen mindössze 3000 forintért köszöntheti szeretteit! A termékdíj célja elsősorban az, hogy óvjuk a környezetünket, ehhez járulnak hozzá a megfizetésével a cégek Bírság jár a mulasztásért, mégis még mindig van­nak olyan vállalkozók, akiket meglepetésként ér, hogy környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni. Varga Andrea Több mint kétmillió forint mu­lasztási bírságot róttak ki tavaly a somogyi vámosok a környezet- védelmi termékdíj kapcsán. Fü­löp Ferenc százados, a kaposvári Vám- és Pénzügyőri Flivatal pa­rancsnoka elmondta: 168 ellen­őrzésből 133 esetben állapítottak meg jogsértést. Az ügyfelek jelen­tős része ugyanis (79 százalék) még mindig nem tett eleget a jog­szabály által előírt bejelentkezé­si kötelezettségének. Leginkább azért, mert még mindig hiányo­sak a jogszabályi ismereteik. A termékdíjra vonatkozó sza­bályokat egy 1995. évi törvény és annak végrehajtási rendele­téi szabályozzák, melyek 1996. január elsején léptek hatályba. A törvény célja, hogy hozzájá­ruljon a környezetszennyezés megelőzéséhez, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodásra irányuló tevé­kenység ösztönzéséhez. Pénz­ügyi forrásokat teremt a kör­nyezeti károk megelőzéséhez, csökkentéséhez, s elősegíti az EU-s és a hazai hulladékgazdál­kodási szabályozás által az or­szág, illetve a piaci szereplők részére meghatározott környe­zetvédelmi előírások teljesíté­sét. Az ezzel kapcsolatos adóz­tatási és ellenőrzési feladatokat két éve a vámhatóság végzi.- A hatósági ellenőrzések so­rán elsősorban csomagolási te­vékenységeket, kereskedelmi csomagolású áruk előállítását és első belföldi továbbforgalma- zását, elektronikai berendezé­sek forgalmazását és reklám­Harmincmilliáros adó országosan két év alatt há­romszorosára nőtt a termékdíj­befizetők köre. Idén a tervezett 21 milliárd forint helyett várha­tóan 30 milliárd lesz a bevétel - nyilatkozta Nagy János altá­bornagy, a Vám- és Pénzügyőr­ség Országos Parancsnoksá­gának parancsnoka. Városon belül kiszállítást vállalunk! Kaposvár, Honved u. 8. www.bombardierpub.hu 82/423-721; 70/318-3363 Palócz leves Milánói makaróni Nap menü: 700 Ft Nem csak az új országgyűlésnek: képviselőfánk egyszerűen Korábban a forrázott tésztát olyan kategóriába soroltam, me­lyet a „házilag nehezen kivite­lezhető” címkével láttam el. No meg az is, hogy sok éve gondo­san tanulmányoztam Horváth Ilona örökbecsű szakácsköny­vét. A képviselőfánkról ott olva­sottak alapján meggyőződésem volt, hogy ilyesminek biztosan csak jókora türelemmel vesel­kedik neki az ember, így aztán egy időre nem is foglalkoztam vele. Később, egy újabb szakács- könyvben, egyszerűbb leírás mentén egyszer hozzáfogtam, de valahogy nem akart a tészta összeállni... Sikerült is rálelnem az egyszerűen elkészíthető és nagyon finom égetett tészta el­készítési módjára, mely könnye­dén megvalósítható, sikeres végeredménnyel zárul. Össze­hasonlíthatatlanul finomabb bármely készen kapható, töltés­Képviselőfánk frissen töltve re váró terméknél, s maga a tészta összeállítása is megvan úgy 10 perc alatt. Hogy aztán képviselőfánkká, profiterollá, sajtkrémmel töltött fánkocskákká vagy fánkkoszo­rúvá alakul-e, már tényleg csak a készítő fantáziáján múlik. Mindössze hét fontos szabályt érdemes szem előtt tartani a tészta készítésénél, a többi már tényleg gyerekjáték! 1. szabály: minden alap­anyag legyen friss és jó minősé­gű (ez persze minden ételről el­mondható); 2. szabály: ügyeljünk, hogy pontosan mérjük ki a felhaszná­landó összetevőket; 3. szabály: legyünk türelme­sek a tojás masszához való ada­golásánál, mindig csak annyit használjunk fel, amennyit a lisz­tes keverék felvesz; 4. szabály: a tepsibe fektetett sütőpapírt is alaposan vajazzuk meg; 5. szabály: ne nyissuk ki a sü­tő ajtaját az első 20 percben; 6. szabály: a sütési idő végén szürküljünk meg minden fán- kocskát, hogy az üreges szerke­zetű belsejében keletkezett gőz eltávozhasson, így nem puhul meg a kisült tészta és nem is esik össze; 7. szabály: a kisült fánkokat rácson hagyjuk teljesen kihűlni, hogy a levegő mindenhol érje. Fogadó a Bárányhoz Kaposvár, Városház u. 4. Tel.:(82) 527-600, Fax: (82) 527-603 E-mai! fogadoabaranyhoz@t-online.hu http://fogadoabaranyhoz.intemettudakozo.hu MAI MENÜ: Erdélyi húsleves daragaluskával 1. Vadász sertésszelet 2. Zöldborsó főzelék tükörtojással A napi menü igénybe vehető naponta 11.30 és 14.30 között. Ára: 900 Ft 8 Kaposvár, Szondi u. 5. 30/411-5973, " 70/314-4769 Gulyás leves A: Túrós tészta, tejföl, cukor B: Kolbászos rakottburgonya, savanyú C: Zöldbab főzelék, sertés vagdalt Menü ára: éthordóban 520 Ft Mikrózható edényben 570 Ft kiszállítással NAPONTA KÜLÖN RENDELHETŐ: rántott sertésszelet, hasabburgonya. savanyú 650 Fi © Hiezl és Társa Kft. 16500 Baja, Kölcsey u. 73. p Tel.: 79/422-422 Mobiltelefon: 70/935-7552 | Használtautó-kínálatunk: V8MW 320D Touring 2002 2 400 000 Ft "Citroen Soxo 1,616V VT5 2002 II90 ODOR *fkit Idea 1,3D Múltáét Active + 2005 1 790 000 Ft "Rőt Punto 55 5 1999 630 000 Ft *BotSSbl,6Dynt»mt 2003 1 290 ODOR-Rőt Studo 2,0 JTD 9 szem. 2003 I 999 Q0QR •FordMondeo l.BTrend 2007 2 190 000R "Honda Ovk 1,6 Aat.sadan 2002 1690 000 R-Hyundai Torson 2,0 CRDí Style 4W0 2006 3 350 808 R-fin K 2500 double rőt 2003 920 000 FI + áfo *KroPride!f3GtXi 1999 290 000 R-Nissan Átmérő 1,5 Wsia Ptus 2007 2190 DM R-Nkson Almero 1,5 Vnia + 5o. 2003 1 350 000 R-Nissan Atmera 1,5 Comfort P7 2002 1 090 000 R ■Nissan Primero t,6i SLX A/C 1957 799 MÓR-Nissan Vanetfe Corgo 2,3 D 5 szem 1997 470 000 Ft+áfa 'Nissan Vonom Corgo 2,3 D 2 szom. 2000 790 000 Ft ' Nissan Növöm 2,51Ddt4WO 2000 1 800 000 Ft + áfa ■ffcstm Púk UpNavoro 2,5(6 2003 2 550 000 Ft + áfa *Nisson Fick Up 2,5dci Double Cob Rovara 2004 2 900 000R •Nísson FNck Up 2,5TD 2001 1 500 000 Ft + áfa-Nissan FitklJp 2,5 Dl 2005 2 500 000 Ft + áfa-Nissan f5ck Up 2,5 tó 1999 1 000 000 Ft t áfa 'Nisson Pkk Up 2,5 TDi DC 2WD 2004 1 760 000 R + áfa-Nísson Fítklip 2,50 4WDDC 1996 800 000 Fi "Nissan Primero 1,6 Acenta 5a. 2003 2 290 000 Ft 'Nisson Primero 2,0 Atento 2002 2190 (KA) R- Nisson Mozim 2,0 QX V6 SE Pl 2001 1690 000 Ft *0pel Cofso B 1,2 Swing 1993 390 000 Ft-Opel Astra G 2,0 OS 5 ajtós 2000 I 350 000FI-Opel AstroG 2,00ti 4 ajtós 1999 1 190 000ft-Opel Astra G tavon 1,7 D# 2002 1 590 000 Ft-Opel Astra G CC 1,2 2003 1 350 000 R-Opel Astra F 1,416V Family 1997 490 0000-Peugeot Boxor 2,8 HDi 3 szem. 2001 990 000 FI •Peugeot 307 2,0 Hdi Prémium 2001 1 290 000 Ft-Peugeot 307 SW 1.6-I6V Preseme 2003 1 490 000 Ft ‘Peugeot Partneri/Mátrai 2002 1 390 000 R.-Renault Clio 1,216V A/C 2001 1 190 000 Ft ‘Renault Kangoo 1,50d 2004 1 000 000 R + áfa 'Renault Magáné i,9Dtí (lassú sedan 2002 1 250 000 R.-Renátát Stenk 1,6 RT 1998 730 000 Ft-Renault TFioSa 1,5 drí Pedert 2005 1 590 000 R •Rover 451,61 A/C 2001 1 250 000R 'Skoda Ottóvá 1,4 Oossk kombi 2006 1 890 000 R-Suzuki Swift 1,3 GC sedtat 2002 690 000 Ft •Suzuki Wogon Rt 1,3 GU4WDVC 2005 1 390 000 Ft-VWTouran 1,9 POTDi 2006 3 650 000 Ft Új autó vásárlása esetén használt gépkocsiját beszámítjuk! Kedvező hitellehetőségek 30% befizetésétől! Keresse minden pénteken az újságárusoknál : A legfrissebb apróhirdetések egész hétre! gORSúrem Kaposvár, Zárda u. 3. Tel.: 82/510-560 1. Zeltsrkrémleves Mexikói balt. burgonya krokett 2. Zöldségleves ínyenc csirkemellcsikuk, vörösborban párolt körte, rizs ___ Menü ára: NA GYI KONYHÁJA Kaposvár, Fő u. 35. Tel.: 82/315-433; 30/323-7170 1. Gombaleves, kapormártás, lőtt hús, fölt burgonya 560 R 2. Sárgarépa krémleves, mediterrán rakod burgonya 560 R Kaposvár, Achim A u, 4. Corsó Bevásárlóközpont 20/462-9935 MAI MENÜ: A Gulyásleves, sajtos-tejfölös spagetti B Gombaleves, paradicsomos káposzta, sertéssült A MENÜK ÁRA EGYSÉGESEN 550 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom