Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-26 / 48. szám

BBEOQOSS3BBI Szepessy megint akcióba lendül népszavazást kezdeménye­zett Szepessy Zsolt, Monok polgármestere, aki azt sze­retné, ha nem járna segély azoknak a szülőknek, akik nem járatják iskolába gyer­meküket. „A megvont tá­mogatás összegét a helyi gyermek- és családvédelmi központokhoz utaltatnám, hogy azok fordítsák a gyer­mekre” - mondta Szepessy Zsolt. Másfél millió kopogtatót gyűjtött már a Fidesz EDDIG MÁSFÉL MILLIÓ ajánlÓ- szelvényt gyűjtött össze a Fidesz, ez a következő na­pokban tovább nőhet, hi­szen még nem minden ak­tivista adta le a szelvénye­ket - közölte Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője hozzá­tette: párt ennyi ajánlószel­vényt még nem gyűjtött, és ez jól mutatja, hogy soha ennyien nem akarták még a változást, mint most. Szollár: Csak öt vállalás nem teljesült A VÁLSÁGKEZELŐ KORMÁNY tavaly áprilisban meghirde­tett programját több mint 96 százalékban teljesítette, a Nézőpont Intézet elemzé­sével szemben 45 helyett csupán 5 intézkedése nem valósult meg a kabinetnek” - mondta Szollár Domokos. A kormányszóvivő szerint 134 vállalásból 129 eseté­ben született döntés, illetve kezdődött meg a végrehajtás. Szollár Domokos. Számcsata Nem a Currusnál, hanem a térképéi cégnél volt a vesztegetés A HM Currus Zrt. nem érintet abban a vesztegetési ügyben amelyben a Budapesti Katona Ügyészség nyomoz a Katona Biztonsági Hivatal által végzet ellenőrzés alapján - közölte teg nap a védelmi tárca (HM). A tál ca szerint a Térképészeti Köz hasznú Nonprofit Kft.-nél történ az a bűntett, amelyet néhány hé napja kezdtek felderíteni. Őrizet be vették a HM Currus Zrt. ve zérigazgatóját, de a vesztegeté még előző munkaköréhez, < nonprofit kft.-nél betöltött gaz dasági igazgatói beosztásáho kötődik. Eljárás alá vonták mé; beosztottját, a cégek felügyeleté ellátó HM-főosztály akkori veze tőjét és helyettesét is. A gyanúsítottak a honvédség beszerzések után több millió fo rintnyi ellenszolgáltatást kértél a honvédségi tulajdonban lévi gazdasági társasággal szerződi más gazdasági társaságoktól. ■ Civil épült be a Magyarok Nyilaihoz „Mi vertük meg a Csintalant, m dobáltunk Molotov-koktélt az or szággyűlési képviselőkre, m robbantottunk a Szilvásynál, éi lőttem a Hiller házára” - áll azoi a hangfelvételen, amelyen a: egyik gyanúsított beismeri, ők í Magyarok Nyilai. Az RTL Hír adójához eljutott anyagot Benki György vette fel. Neki elege let a csoportból. A felvétel a férfi ko csijában készült. Benkő évek ótt ismerte az egyik gyanúsítottat egy edzőterembe jártak, és isme rőse többször is beszámolt arról miket csináltak az utcai harcok bán. Benkő úgy tett, mintha ő i: radikális lenne. Be is vonták a; MSZP-s Ecsődi László ellen tér vezett merényletbe, de ő feljelen tést tett. A büntetőügynek jelen lég ló gyanúsítottja van, akii közül - Budaházy Györggyé együtt - jelenleg 11 személy var előzetesben. ■ Tíz percen múlt a fiú élete kutyahorror Felfüggesztettre ítélték a kétéves Dominik anyját Nem jogerősen egy év fel­függesztett fogházbünte­tésre ítélték annak a monorierdői kisfiúnak az édesanyját, akit családjá­nak kutyái marcangoltak szét 2007-ben. Éber Sándor Dominik mamája a gyermekéről készült utolsó szülinapi fotókat mutatja. Könnyek között kért bocsánatot A nő és a később hazaérkező fér­Egy év felfüggesztett fogházbün­tetésre ítélte a Pest Megyei Bíró­ság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt annak a kisfiú­nak az édesanyját, akit a család kutyái 2007-ben szétmarcangol­tak Monorierdőn. Az ítélet nem jogerős. Az ítélet szerint bűnpár­tolást követett el a nő élettársa, a másodrendű vádlott, mivel közreműködött a kétéves gyer­mek földi maradványainak el­tüntetésében. A férfit, a gyer­mek apját 150 ezer forint pénz- büntetés megfizetésére kötelez­te a bíróság. T. Mária ügyvédje három nap gondolkodási időt kért, míg K. Péter tudomásul vette az ítéletet. Dominik édesanyja az utolsó szó jogán könnyek között kért 1 bocsánatot mindenkitől, akit fél- | revezetett azzal, hogy hosszú § ideig eltűnési ügynek állította be .3 fia halálát. Nagyon sajnálja a tör- £ ténteket, de méltányos döntést vár a bíróságtól, hiszen az élet örökre megbüntette őt a kis Dominik elvesztésével. K. Péter is megbánását fejezte ki, egyút­tal arra kérte a jelenlévőket, osz­tozzanak a család gyászában. A bírónő az indoklásban úgy érvelt, „klasszikus gondatlan­ság” egy kétéves gyermeket tíz percre magára hagyni. Mivel az anya figyelmetlensége végső so­ron a kisfiú halálához vezetett, T. Mária cselekménye gondatlan­ságból elkövetett emberölésnek minősül. A bírónő K. Péter terhé­re rótta fel, hogy palástolta élet­társa hazugságát és segített a holttest elrejtésében. A monorierdői ház udvarán a család kutyái - pitbullok és staffordshire terrierek - 2007 augusztusában egy nyitva felej­tett kapun át kijutottak az udvar­ra, ahol megtámadták és halálra marcangolták Dominiket. Az anya vallomása szerint a tragé­dia az alatt a 10 perc alatt tör­tént, amíg ő beszaladt a házba egy telefonszámot megkeresni. TÖRVÉNY HATALMAZZA FEL a hivatásos vadászokat, hogy kilőjék azokat a kutyákat, amelyek vadakat űznek, és a gazdájuk nincs a közelben. Ezzel magyarázzák, hogy feb­ruár elején Budapesten a Nor­mafánál a Pilisi Parkerdő Zrt. hivatásos vadásza lelőtt két kutyát, mert azok egy őzsutát és egy őzgidát kergettek. A va­ll órákig ült a kisgyermek kis­ágyra rakott szétmarcangolt holtteste mellett, s kivárták az éjszakát. Talicskára rakták a te­temet, egy plédbe bebugyolálták dász hiába kiáltott a tulajdo­nos után, az nem jelentke­zett, mivel a kutyákat sétálta­tó férfi - az ebek a szomszéd­jáé voltak - 500 méterrel messzebb volt. A vadászok azt kérik, sétáltatásnál hosz- szú pórázon tartsák a gazdik a kutyákat, és ha lehet, feltű­nő színű nyakörvet rakjanak az ebre. kedvenc játékait, majd 1800 mé­terre a házuktól, egy nyírfa tövé­ben temették el. Az apa elmene­kült. T. Mária ezután egy kita­lált történettel kereste meg a rendőrséget. Eszerint egy mar­gitszigeti séta alkalmával a kis­fiú előreszaladt, ám ő nem tud­ta utolérni, mert elesett és be­verte a fejét. Mire magához tért, a gyereknek nyoma veszett. A gyermeket nagy erőkkel ke­resték a Dunában, búvárokat is bevetettek. Az apa ügyvédjén keresztül azt közölte, fiát bosz- szúból rabolta el élettársa egyik ismerőse. Az asszony a soroza­tos kihallgatások után hónapok­kal később megtört és részletes beismerő vallomást tett. A nyo­mozók megtalálták a kisfiú holt­testét. Lelőtték a vadakat űző kutyákat Letette az esküt az új ukrán elnök fordulat Viktor Janukovics első útja Moszkva//helyett Nyugatra vezet „Ukrajnának el nem kötelezett európai országgá kell válnia” - mondta Viktor Janukovics, miu­tán tegnap letette államfői eskü­jét a kijevi parlamentben. Ott volt Sólyom László köztársasági elnök is, akivel az új elnök négyszemközt tárgyalt. A vesz­tes Julija Timosenko kormányfő pártjának és a távozó államfő, Juscsenko pártjának a képvise­lői tüntetőleg nem jelentek meg. Janukovics arra utalt, hogy or­szága nem kíván sem Oroszor­szággal, sem a Nyugattal szövet­ségre lépni. Jelzésértékű azon­ban, hogy az orosz ajkú Kelet- Ukrajna szavazatai révén hata­lomra jutott új elnök először Brüsszelbe utazik, ahol az Euró­pai Bizottság elnökével, Jósé Manuel Barrosóval tárgyal. A korábban „Moszkva-barát- sággal” megbélyegzett Januko­vics az orosz fővárosba csak az új kormány megalakulása után uta­zik, pedig Dmitrij Medvegyev orosz elnök már rég postázta a meghívót Erre azonban még vár­ni kell, hiszen Timosenko eltávo­lítása a zavaros parlamenti szö­vetségek miatt elhúzódik. Janu­kovics célja az EU-integráció, egy sikeres népszavazás esetén nem ellenzi országa NATO-tagságát. A Krímben állomásozó orosz flot­ta 2017-ig érvényes szerződését pedig csak pénzügyileg kifizető­dő alapokon hajlandó meghosz- szabbítani. ■ V. M. Janukovics a beiktatáson. Célja az EU-integráció és a NATO-tagság Rod Stewart lép színre a Kapcsolat koncerten Négy hónap múlva lép színpad­ra Rod Stewart Budapesten, Eu­rópa egyik legnagyobb zenei eseményén, a T-Mobile Kapcso­lat koncerten. A Grammy-díjas művész októ­ber végén új albummal jelentke­zett Soulbook címmel, amelyen a hatvanas-hetvenes évek sóul slágereinek gyűjteményét hall­hatjuk. Rod Stewart visszatért ze­nei pályájának kezdeteihez, ami­kor még a The Jeff Beck Bánd és a kritikusok által is nagyra be­csült The Faces frontembere volt. Az új korongon olyan soulklasz- szikusok kaptak helyet, mint az „If You Don’t Know Me By Now" vagy a „Higher and Higher”. A le­mezre olyan felvételek kerültek, amelyek nemcsak R&B-dalok, di egyben top 5-ben szereplő pop slágerek is voltak. A lemezen ké szupersztárduettet is hallha tünk, Mary J. Blige-dzsal ének] a You Make Me Feel Brand Név című 70-es évek beli slágert, va lamint az Oscar- és Grammy díjat nyert Jennifer Hudsonna adja elő a Let It Be Me című Jerr Butler/Betty Everett duettet. Rod Stewart öt stúdióalbuma; Billboard albumlista első helyé re került. Az idén 14. alkalommal vár ja a rajongókat a Kapcsola koncert, a legnagyobb haza mobilszolgáltató most is in gyenes nyári zenei rendezve nye. ■ Cs. E

Next

/
Oldalképek
Tartalom